2012. szeptember 30., vasárnap

Napló, 2012. szeptember 30.


Reggeli után 8-kor szedett össze minket a szálláson U Thaung Lwin és felesége a kocsival,  megyünk a Mt Popához. Egy pickuppal jöttek értünk, ami errefelé nem meglepő, hogy a platón utazol.
Útközben megálltunk egy turistaattrakciónál, ahol azt mutogatják meg, hogy hogy készítenek szezám- és mogyoróolajat, meg a cukorpálmából bort és páleszt. Persze ki is próbálhattunk és meg is kóstolhattunk mindent. Bácsikánkkal bementünk a bokrok közé is, de előtte azért biztos ami biztos elmondott egy kígyóűző versikét. Nem is jött egy se.






Kaptunk "ajándékba" pirított szezámmagot, meg cukorpálmából készült kókusszal ízesített cukrot, amit mi meg némi adománnyal háláltunk meg. Nem szeressük az ilyeneket, amikor olyanért kell fizetnünk amit nem is kértünk, de ez most nem az a szitu volt, amikor nagyon máshogy alakíthattuk volna. Itt közben összefutottunk két francia lánnyal, akikkel még Yangunban találkoztunk a szálláson. Az egyikük doki, a másik pedig nővérke. Tök jó fejek voltak. Azt nem értjük egyébként hogy miért, de Myanmar tele van francia turistákkal, ráadásul csupa jófejjel. Pedig nem is francia gyarmat volt.
A Mt Popa körül kezdett sokasodni a nép a telihold miatti felhajtás miatt, majd el is akadtunk, és bácsikánk mondta, hogy kocsival nem tudunk tovább menni, motorral kell elvitetnünk magunkat. A motorral nincs semmi gond, csak hát ezt persze plusszban kellett fizetnünk. Ráadásul azt, hogy a felesége miért jött azt nem igazán értettük, de ezen nem akartunk szarozni, így befizettük őt is egy motorra. 
Ez a telihold fontos esemény a buddhisták számára, ezt mindig megünneplik. A buddhista naptár holdhónapokkal számol, és áprilisban van az új év. Egy hét 8 napból áll: hétfő, kedd, szerda reggel, szerda este, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap. Myanmarban mind a gergelynaptárat, mind pedig a buddhista naptárat vezetik. Itt a hegynél egy nagyobb bucsu kerekedett tele árusokkal. Lwinnal először a natokhoz mentünk, nem volt egyszerű átverekednünk magunkat a tömegen. Itt is 37 nat sorakozik. Nagy csalódás volt nekem, mert ezek egyátalán nem olyanok voltak mint a Schweizagon Payanál, itt festett gagyi szobrok voltak. Mint megtudtuk nem 37 nat van összesen, hanem sokkal több, viszont a 37 az egy misztikus szám, így minden helyen 37-et válogatnak össze a teljes kollekcióból. 

Lwin bácsink elkezdett mesélni. Sok mindent tudott, azzal nem is volt gond, viszont a tudás átadásához nem igazán értett. Szerencsére volt már egy alaptudásunk a buddhizmusról és a hinduizmusról, amit az út során már magunkba szívtunk, de így is kapkodtuk a csak a fejünket, mert Lwin belecsapott a közepébe. Azzal nem sokat szarozott, hogy a lényeget nagyvonalakban vázolja, hanem csak a részletekkel volt elfoglalva. Azokat viszont sorolta rendületlenül, a 3 pontot további 8 alpontra bontotta, majd egyiküket még plusz 4-re, stb. Kérdéseinkre pedig nem egyszerű választ adott, hanem minden jelentéktelen részletre kitérőt, amiből csak a lényeg nem jött át. Szóval megszenvedtünk a tudásért, és jó időbe telt mire megértettük, mik is a natok, miért van ennyi fajta, és mit keresnek Buddha szomszédságában. Ezekből az infókból néhányat már megosztottam veletek a bagani kapu natjai során, de most akkor következzen kicsit bővebben. A natok között vannak a hindu vallásból átvett szereplők, és halandó emberek is, akik valamilyen úton módon kivívták a tiszteletet. Akár azért mert erőszakos halállal haltak meg, akár azért, mert valami különlegeset tettek. A legfontosabb natok egy testvérpár, akik a kapunál is ültek. Ők egy gonosz király miatt haltak meg. A lánytestvér a király felesége volt, azonban a király féltékeny volt a fiútestvérre, akit tűzbe vetett. A lánytestvér ekkor magát is bevetette a tűzbe, csak a fejét tudták kimenteni. Valamilyen oknál fogva egy másik testvérük, meg a fiútestvér felesége is nat lett, itt nem volt világos a sztori, hogy ezt ők mivel érdemelték ki. 


Vannak itt érdekesebb figurák is, ilyen az iszákos nat. Ő részeges szerencsejátékos volt életében, most meg nat. Nyilván kérdeztük Lwint, hogy ezt meg hogy csinálta, hogy most natként tisztelik, de ő erre csak annyit mondott, hogy vannak ilyen natok is, hozzá imádkoznak, hogy legyen pénz és szerencse. Ez azért elég furi vallási elem, meg kell hagyni. 


A natoknak áldozatot is nyújtanak, főleg teliholdkor. Mindenkinek azt amit szeret. Azt kell tudni, hogy a natok szerencsére vegetáriánusok (durva lenne a sok hús kipakolva ebben a melegben), Lwintól megtudtuk, hogy főleg a kókuszt és a banánt szeretik... no meg láthatóan a pénzt, de ezt már csak Tibi tette hozzá, mivel teledugdosták a szobrokat pénzzel. És hát hogy megkönnyítség a natok dolgát a kókuszhoz szívószálat is mellékelnek. Az iszákos nat külön mókás, mert ő sört és pénzt kap. Elég jól járt azt hiszem :-)


De hogy hogy fér meg egy templom tövében ez a 37 szobor? Volt ennek a buddhizmust elterjesztő királynak esze, belátta, hogy nem érdemes a natok ellen menni, jobb ha beépíti a buddhizmusba. A natok nem istenek, hanem egy hindu király alá tartoznak, aki zarándoklatot tett Buddhához, így a natokat is lehet tisztelni. Ennyi. 
Hogy halljuk mit mond Lwin igencsak kellett kagylóznunk, mert a szomszéd teremben transzfesztiták kiabáltak. Elég bizarul hangzik, tudom, az is volt. A natos teremben készülődtek, öltöztek meg sminkelték magukat, hogy a szomszédban zajló műsorra szépek legyenek. Egyikük táncolt egy kör közepén, egy zenének nem mondható csörömpölésre, míg egy másig hangosan hintette az igét. Luwintól megtudtuk, hogy ezt azért csinálják, mert a natokat csak hangos szóval lehet megszólítani. A középen táncoló ruhájára pedig a hívők sorban tűzögették fel a bankjegyeket. Hát hogy mondjam, elég érdekes vallási rituálé volt, szerintem Buddha anno nem így képzelte el ezt a vallást.


Mi Lwinnal miután újra átverekedtük magunkat a tömegen elindultunk felfelé a hegyen lévő paya felé. Először viszont megálltunk egy beugrónál, ahol egy férfi, Ang Ming Kyin képe volt előtte tele banánnal és kókusszal. Lwin elmesélte, hogy ez az ember egy nagyon jó ember volt. Nem szerzetes, csak simán jó ember, és most nagy tiszteletnek örvend. Olyannyira, hogy azt gondolják róla, hogy lehet, hogy ő lesz a következő buddha. No nem ebben a világban, hanem a következőben. Hogy az mikor lesz? Azt nem tudni pontosan. Ebből a világból kb 80e emberöltő van hátra, de mivel a halálozási kor folyamatosan változik azt se lehet pontosan tudni, hogy mikor lesz vége a világnak.
Látva a hatalmas banán hegyeket azért megkérdeztem Lwintól, hogy mi történik ezzel a halom kajával amit idehurcolnak, mire ő mosolygva annyit mondott, hogy általában a majmok megeszik. Nagy habzsi-dőzsi lehet nekik holdtöltekor.



Folytattuk tovább az utunkat felfelé a payahoz egy bazársoron keresztül. Oldalra itt-ott egy-egy buddha szobor volt kis oldaltemplomokban. Mi is betértünk az egyikbe, ahol Lwin folytatta az okítást. Nagyon sok mindent mesélt a buddhizmusról, de ekkorra már igencsak nehezünkre esett figyelni és követni az alpontokat. Sokkal mókásabbnak tartottuk a napszemüveges szobrot egy szerzetesről. Ő se maradt éhen-szomjan ma.


Mielőtt elhagytuk volna ezt a kis templomot, Lwin elmondott egy imát. Aztán megtudtuk tőle, hogy a gong, vagy harang amit megkongatnak ima után, az arra van, hogy megoszd másokkal a jó érzésed, hogy imádkoztál.
Ima után újra a bazársoron voltunk, de előbb még a falon lévő, burmai nyelven írott poszter előtt Lwin elkezdte magyarázni a reinkarnáció lépcsőit és kategóriáit. Próbáltuk követni és értelmes arcot vágni, de egy idő után elvesztünk, amihez hozzájárult az is, hogy egy kategória több színnel is volt jelölve. Aztán jót röhögtünk magunkon, mert elég idiótán nézhettünk ki ahogy a burmai írás előtt bólogatunk :)


Míg mi okultunk Lwin felesége látszólag nagyon élvezte a bulit, megajándékozta magát egy új táskával, és néhány buddha szobrot megtömött pénzzel. Hamarosan viszont mindkettőjüktől elváltunk egy időre, ugyanis ők nem jöttek fel velünk a hegyen lévő templomhoz. Elég hosszan mentünk felfelé a lépcsőn mezítláb. Nem túl gusztusos művelet ez, mert a lépcsők elég koszosak, ami azt jelenti, hogy a lepotyogott kajamaradékokat is kerülgetni kell. 


Fent szintén tömeg volt, vitték az áldozati banánokat meg pénzeket, és imádkoztak. A kilátás nem volt rossz, de fergeteges se. Azt hiszem mi nagyobb látványosság voltunk a helyieknek.





Azért volt egy-két érdekes arc idefenn.



Lent összeszedtük a tömegben Lwint és a feleségét, aztán irány haza. Elég vegyes érzések kavarogtak bennünk. Egyrészt érdekes volt látni egy szeletet a helyi emberek életéből, sok érdekeset mesélt Lwin a vallásról, másrészt viszont csalódás volt a natkollekció, és csalódás volt a Theravada buddhizmus tanaitól ennyire messze álló vallásgyakorlás. Amit itt láttunk az igencsak messze áll Buddha tanaitól, attól, hogy mélyedj el magadban, hogy megvilágosodj. Sokkal közelebb állt a bálványimádáshoz.
Lwin bácsi már eddigre teljesen leszívta az agyunkat, csak úgy zsongott a fejünk a sok infótól, de szerencsére hazafelé már lazább beszélgetéseket folytattunk a platón. 


Apropó, kocsi. Azt azt hiszem még nem is meséltük, hogy itt jobboldali közlekedés van, ellenben jobbkormányosak az autók. Mind egytől egyig. Ilyet még sehol máshol nem láttunk.
Hazaérve fizettünk, majd már búcsúztunk volna el, amikor a mami megjegyezte, hogy végül többet fizetett a sofőrnek mint eredetileg gondolta amikor megalkuldtunk az árban. Nagyon inkorrekt volt, mert egyszer már megállapodtunk, akkor jó volt neki, most meg elkezdett visszakozni a végén. Ráadásul úgy, hogy őt nem is kellett volna elvinnünk és fizetnünk a motorozását, mert neki az ég adta világon semmi hozzáadott értéke nem volt, ő csak szórakozni jött velünk. Nem fizettünk többet, de így is nagyon felhúzott minket milyen pofátlanul viselkedett. A bácsi meg próbálta mellette menteni a helyzetet, vele nem volt gond, ő korrekt volt. Ami még vicces volt, amikor fizettünk volna, a bácsi mondta, hogy ne neki, hanem az asszonynak adjuk a pénzt. Keményen van fogva, az már biztos.
A már jól bevált olasz étteremben puffogtunk tovább, aztán egy kis netezés után összepakoltuk a hátizsákunkat, mert holnap buszozunk az Inle-tóhoz.

comments

2012. szeptember 29., szombat

Napló, 2012. szeptember 29.


Mivel úgy döntöttünk, hogy a bácsikánkkal fogunk menni holnap, itt volt a mai plusz egy nap. Én kicsit rá voltam zizzenve a lovaskocsira, és mivel a toronyhoz amúgy sem sikerült múltkor toronyiránt (bocs) menni, a lovaskocsi mellett döntöttünk. Nem is tudom írtunk-e már Mimiről a szálláson lévő recis srácról, aki aranyos, meg elintéz mindent, de egy kicsit sok, mármint amennyit fényezi magát. A lényeg, hogy ő elmondta lovaskocsisunknak (esküszöm úgy értettem a nevét, hogy Mr Ego), hogy milyen extra kis templomokat ejtsen útba, hát nem kellett volna. Elsőként egy lámpás helyre mentünk, ami jó is lett volna, különösen, hogy zseblámpát is kaptunk, de az itteni rajzok kb az O IO CIO ÁCIO stb táblára felnagyolt művészeti alkotások színvonalát hozták. 


A következő állomás meg egy olyan paya volt, ahol tényleg semmi érdekes nem volt. Ellenben volt mellette egy szerzetesrend, ahol találkoztunk első kedves szerzetesünkkel. Azt nem írtam a múltkor a nagyesszém alatt, hogy Myanmarban majdnem minden férfi életében legalább egyszer, de inkább kétszer bevonul szerzetesnek, kb egy évre. Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a szerzetesek viszont nem túl mosolygósak a turistákra, persze a gyerek szerzeteseket leszámítva, akik meg tényleg tündériek. Akárhogy is, a mostani szerzetes csóka odaköszönt, meg mosolygott is keveset, reméljük lesz több ilyen.
Ezek után egy hatalmas payához mentünk. Már épp mentünk benne egy kört, amikor Zsuzsi kb ikszedszer mondta, hogy mi már jártunk itt, én meg persze lehurrogtam, hogy fityfenét. Sajnos Baganból nem csináltunk kisdoktorit, mint Angkorból, így nem tudtuk eldönteni pontosan, hogy milyen stílusú, meg hogy alapvetően milyen templom ez, és az előző napok eléggé összekuszálódtak a fejünkben. Végül Zsuzsinak lett igaza, és egy csokor mea culpát kellett dobálnom, mert megint a Htilominlonál voltunk.



A következő paya a Sulamani névre hallgatott és ez olyan volt, ami kívülről is nagyon impresszív, főleg az arányok miatt. A belsejében inkább vicces, mint szép Buddhák voltak, és azok is főleg falfestményekként. A kapunál el is ücsörögtünk vagy egy fél órát, amíg erőt gyűjtöttünk, hogy a melegben folytassuk. 




Ezek után átmentünk a  Dhammayangyi nevűbe, tizstában vagyok vele, hogy ez senkinek nem mond semmit, és még csak nem is érdekes, de én ide azért magunknak felvésem. Szóval ennél a payánál a szépséget a méretben látták: egy böhöm nagy piramis alakű épület, és mivel az összes manát ráküldték erre, díszítésre már nem maradt energia. 



Most jött el a pillanat, hogy visszamenjünk ahhoz az étteremhez, ahol Zsuzsival nagyon kedvesek voltak. Vicces volt, mert Mr. Ego is oda gondolt minket, így végül mindenki örült. Azért is jöttünk vissza ide a lacquer gyáros faluba, mert ma este holdtölte van, ez meg minden teravada országban bulit jelent, persze a bulit mindenütt máshogy értelmezik. Thaiföldön a full moon party álltalában részeg britt hippik gyülekezetét takarja, itt meg az utcabál a menő. Valamiért az a frankó, hogy papírból összetákolt szobrokat visznek a vállukon, elöttük tizenpár éves fiúk részegen táncolnak, körbe meg mindenki más őket nézi. Ez így ugye nem is hangzik unalmas programnak, főleg, hogy az étterem teraszáról ezt nagyon jól szemmel is tudtuk kísérni. Bár a kaja nem volt frenetikus, de az felejthetetlen marad, hogy valószínűleg a holdtölte miatt az éttermes nénike odajött, és a bácsika tolmácsolásával átadott Zsuzsinak egy ajándékot, egész pontosan egy lacquer dobozt. Zsuzsi teljesen meg volt hatva, utoljára a főnök adott neki ajándékot Vanuatun, fel is emlegette most.
Na de visszatérek a bulájhoz,  nagy látványosság volt, hogy mi minden lehet egy fejlődő rendszerváltó országban bábu, természetesen Aung Sang Suu Kyi, de mellette volt mobilozó fickó, valamint egy rendőr is, de az késöbb eltűnt, szerintünk a rend őrei nem engedték, hogy csúfot űzzenek belőlük, rendszerváltás ide vagy oda.




Ha már buli, akkor a  csillogás sem maradhatott el. Aki a legmenőbbnek gondolta magát, az helyi dzsémszbond volt, aki igazi Ray Ven napszeművegben flangált. De aki valójában a legmenőbb volt, az még a piramis lábánál heverő csóka, aki a businessét abban látta, hogy a konektorba bedugott egy nagy hűtőt és melléfeküdt. Ő maga az, amit a hűtő felirata mond, supercool.



Mi is szívesen csináltuk volna, amit supercool, mert elég rendesen lefáradtunk a nagy buliban, és most csak a hőségtől. Kértük is Mr Egót (lehet ám, hogy nem ez a neve, de most már így marad), hogy akkor menjünk a Dhammayazika payába, ez egy-két kilomisivel odébb van, így szívta is a fogát, de azért elmentünk, nem is volt kár. Egyszerűen lélegzetelállítóan szép volt maga a vörös-arany paya is, de a kilátás, ami föntről elénk tárult, hát meseszép volt.






Gondolom nem kell nagyon magyarázni, hogy miért maradtunk vagy egy órát fent a paya tetején. Én iszonyat jól éreztem magam, nagyon nyugodt és szép volt a környezet, meg volt is miért ünnepelnünk, ma vagyunk pont háromnegyed éve úton. Csendben figyeltük a tájat jó sokáig. A naplementét nem vártuk azért meg teljesen, mert viszonylag messze voltunk a várostól. Útközben még meg-megálltunk fényképezni, de ez már tényleg csak ráadás volt Bagantól, hatalmas élmény volt ez a hely!



Visszaérve az éttermes részhez hazatelefonáltunk, mert szombat van, így jelentkeztünk (teljesen le voltunk halva, hogy a skype nem is volt olyan rossz egy internet kávézóban). Vacsizni egy Little bit of Bagan nevű helyre mentünk, és persze elindult a nosztalgia, hogy mi volt jó, mi volt még jobb. Meg persze el is kapott minket a mindjárt vége érzés, ami természetesen tökéletesen hülyeség, mert egyikőnk sem utazott még három hónapot egyhuzamban, és hát még ennyi van vissza :) Azt azért elkiabálás nélkül leírhatjuk, hogy háromnegyed év, kilenc hónap, és eddig minden überpengén sikerült


comments

2012. szeptember 28., péntek

Napló, 2012. szeptember 28.


No ezt az egész napot pihenésre szánjuk. Egészen 3-ig ki se mozdultunk, akkor viszont már elég éhesek voltunk ahhoz, hogy kimerészkedjünk a melegbe. Szerencsére a tegnapinál jobb idő volt. Nem rossz ez a helyi kaja, de azért van, hogy másra vágyik az ember, és ilyenkor a pizza általában jó választásnak tűnik. Az itteni olasz egész jónak is bizonyult, legalábbis nekünk most ez nagyon jól esett. Közben vége lett a sulinak, és az egyenruhás gyerekek ellepték az utcákat.



VIDEO KÉSŐBB!!!

Ha már kimozdultunk elnéztünk a szuvenírárusokhoz, de nem találtunk semmi jót, meg benéztünk a thanaka múzeumba. Ez az a fa, amiből vízzel arckrémet csinálnak, és a nők az arcukra kennek.
Hazafele beugrottunk még egy bácsihoz, aki a Lonely szerint nagyon jó vezető. Van itt Bagantól kb 50km-re egy Mount Popa nevű hegy, ahol szintén vannak natok, meg egy paya, és állítólag érdekes, főleg ha vezetővel megy az ember, mert csomó érdekesség van arra. No hát mivel nekem nagyon tetszettek a natok, hosszas dilemmázás után úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a hegyhez. Eredetileg busszal akartunk menni, de mint kiderült az nagyon hosszadalmas, így maradt a kocsi. Aztán ott volt még a vezető kérdése, de végül úgy döntöttünk, hogy elmegyünk ehhez a bácsihoz, beszélünk vele, és ha jónak tűnik, akkor vele megyünk. A bácsi nagyon kedves volt, egyből el is kezdett lelkesen mesélni. A felesége állította le, hogy akkor beszéljünk a piszkos anyagiakról előbb. Mint kiderült holnap, amikor mi menni szerettünk volna nem ér rá, de holnap után jó lenne neki. Ráadásul telihold lesz, így nagy hacacárét is fogunk látni a hegyen. Megalkudtunk az árban, ők szereznek kocsit, és mindenestül 50 dodó lesz.
Mi még azért mondtuk, hogy átgondoljuk jó lesz-e nekünk a holnap után, de aztán egy fagyi közben meghoztuk a döntést, hogy legyen. Mikor visszamentem szólni a bácsinak, hogy áll az alku, nagyon boldog volt. Úgy tűnt, mint aki még akár ingyen is eljött volna, csak hogy mesélhessen, ha az asszony nem vigyáz rá.
A pihenőnap megpecsételéseként este még egy filmet is megnéztünk, és felfedeztünk néhány játékot a laptopon.

comments

2012. szeptember 27., csütörtök

Napló, 2012. szeptember 27.


Ma a délelőttöt kivettük szabinak és csak 2-kor indultunk útnak. Szereztünk bringát, és gyorsan be is ültünk ebédelni. Iszonyat hőség volt, ha lehet még melegebb volt mint az előző napokban. Meg is viselt minket, nem voltunk nagy barátok amíg nem kerültünk újra árnyékba. 4 körül indultunk tovább, egy kilátót céloztunk meg. Elvileg nem volt messze, egy golfklubbon (igen, itt ilyen is van) keresztül vezetett az út a térkép szerint. 


Hát persze mikor odaértünk felvilágosítottak minket, hogy erre nem fog menni, vissza kell mennünk és meg kell kerülnünk a fél világot. No hát ez volt az ami nem hiányzott nekünk, amikor még délután 4-kor is döglesztő meleg volt, és örültünk, hogy élünk. De ha már nekivágtunk nem adjuk fel, megyünk körbe. 


Mint kiderült a kilátó egy resortban van, ami meg egy völgyben. Gondolom bennetek is felmerül a kérdés, hogy miért épít valaki egy kilátó tornyot egy völgybe... a választ sajnos mi se tudjuk. Amit tudunk viszont, hogy 5000 kyat per főért fel lehet menni, és nagyon szép a kilátás. A Lonely írja, hogy Bagant milyen jó megnézni hőlégbalonról, ami biztos, hogy nagyon szuper lehet, de 290 dodó fejenként, míg arról egy szót sem ír, hogy milyen jó kilátást kapsz 6 dodóért ebből a toronyból. Mondjuk mi csak örültünk ennek, mert így rajtunk kívül csak 4-en voltak fenn, de azért elég érdekes egy budget útikönyvet így összeállítani. No de ilyen fentről Bagan:





Fentről kinéztük, hogy merre vezet egy rövidebb földút hazafelé, és még mielőtt ránksötétedett el is indultunk. Hát fantasztikus utunk volt, az ég gyönyörű volt, a mély homokban teljesen sima kerekekkel való krosszozás pedig igencsak vicces volt.



A nagy hőségre és cangázásra lecsúszott egy sör egy helyi kocsmában, aztán a már letesztelt indiaiban vacsiztunk egyet. A nagy melegben annyira nem volt étvágyunk, hogy még este is csak egy kaját tudtunk ketten megenni.
Hazafelé találtunk egy netezős helyet, és a szuperlassú kapcsolattal ránéztünk "gyorsan" a leveleinkre.

comments