Napló, 2012. november 30.

Ma aktívkodunk, reggel 8:30-as indulással szerveztünk magunknak (négyünknek) egy lovas túrát. Meg is jelent értünk a csóka, de azzal a hírrel fogadott, hogy valami VIP személy közbejött, így most nem alkalmas, mi lenne, ha délutánra tennénk a programot. Nagy bajunk nem volt vele, majd 3-kor megyünk. No de mit csináljunk délelőtt? Tibinek jött a hatalmas ötlete, hogy menjünk főzni. Gary nagyon rákapott az ötletre, Amanda kevésbé, de neki úgyis volt egy kis munkája, amit be kellett fejeznie, úgyhogy a két fiúval hármasban mentünk főzőcskézni. Azt a helyet kerestük fel, ahol tegnap este vacsiztunk, és szerencsére sikerült is összeszervezni hármunknak egy főzőkurzust 11-től.

Mint Tibi már írta, most van az esküvőszezon, ami azt jelenti, hogy sorra találkozunk esküvői menettel. Most is belecsöppentünk egybe útközben. Íme egy kis video róla:

Nagyon érdekesen néznek ki ezek a menetek, elöl megy a zenegép és a zenészek, utána a nászmenet, és a végén fehér lovon a vőlegény, aki általában visz magával egy kisgyereket. Utána már csak egy elem maradt a menetből, a hatalmas generátor, amit 3 srác tol, illetve tart, hogy a lejtős utcákon le ne guruljon. Esti meneteknél vannak a világítók is, akik a menet mentén viszik a lámpásokat.

No de a kis esküvői intermezzo után vissza a konyhába. Sunny, Mr Chef tök jó fej volt, de szerintem ő is legalább annyira élvezte a kurzust, mint mi, igencsak jó volt a hangulat. Sajnos itt kinyomtatott recepteket nem kaptunk, így egyikünk mindig titkárnői pozícióban díszelgett, míg valaki főzött, a harmadik meg dokumentált fényképezőgéppel. Azt hiszem elég jó volt az összmunka, sokat tanultunk, és finomakat is főztünk. Kimondottan meg voltunk elégedve magunkkal, ami ugyebár nagyon fontos :-)

Készítettünk papadot, amit serpenyő nélkül lángon kell megsütni:

Dam Aloot:

Malai koftát:

Alapszószt, ami mindenhez kellett:

Adtunk neki egy kis füstös bukét:

Aztán jött a töltött paratha:

Meg a Dhal.

És a végén mindmegettük.

Most, hogy jóllaktunk jöhet a sport. Délutánra mindenféle VIP akadály elhárult lovaglásunk elől, irány a terep. Mint kiderült a maharadzsa lovastanyájára csöppentünk. Jó mi? Kicsit aggódtunk előtte milyenek lesznek a lovak, de nagyon pozitívan csalódtunk, abszolút jól voltak tartva. Nagyon kis vicces fülük van ezeknek a paripáknak. Kérdeztük is, hogy ezzel csinálnak-e valamit, de azt a választ kaptuk, hogy ez a fajtára jellemző, és magától nő így.

Először egy falun mentünk át, ahol a gyerekek nagyon örültek a látogatóknak, majd egy idő után kiértünk egy oázishoz, ahol meg is álltunk pihenni és nézelődni. Ekkor már kezdett lemenni a nap, így gyönyörű színek voltak. 

Mi se vagyunk profi lovasok, de sajnos Gary és Amanda még kevésbé voltak ott a szeren, nem igazán tudták megfogni a lovat, így a vezetőnk kevésszer engedett vágtázni minket. De ettől függetlenül élveztük, hogy lovagolhatunk, főleg én :-)

Megmutatom a vezetőnket is, mert nagyon érdekes arca volt a bácsinak. A jobboldali figurát kell nézni.

Sötétedésre értünk vissza a lovardába, ahol nem volt vége a mulatságnak, mert miután leszereltük a lovakat, elvittük őket megfürdetni. De nem vízben, hanem homokban. Én ilyet még sose csináltam, úgyhogy nagyon élveztem.

Jó kis élmény volt ez az udaipuri lovaglás, ezek után nagyon éreztük a Gangnam stylet :-)

comments

Napló, 2012. november 29.

Mivel tegnap pihentünk, ma kimentünk megnézni Udaipurt. Udaipur maga két folyó és egy tó partján van, ennek megfelelően kicsit Velence feeling. 

A hájlájtok között van a palota, valamint egy hajótúra, amivel elvisznek az itteni kis műszigetre, amin egy hotel van. Mivel a többi épület, vele együtt a szállásunk sem kutya, valóban nagyon kellemes időt lehet itt Udaipurban eltőlteni, különösen úgy, hogy káosz sincs hatalmas.

Bementünk a palotába, és ott körebnéztünk. Szép az épület, de a legjobb a jegyszedő bácsi volt.

Három jó dolgot tudok mesélni. Az egyik, hogy a palota mellett építtetett az itteni kiskirály egy monszúnpalotát is, ami miután elkészült, kiderült, hogy nem tudnak oda vizet vinni. Bravó! A másik, hogy épp az esküvő szezonban vagyunk, azaz mindenki most esküszik, és a palotát is kibérelték egy esküvőre. Ahol mi voltunk Ranthamburénál, az ilyen dél-enyingi lakodalom lehetett, ez meg valami Mátyás templomi esküvő, az egyik árulkodó jel az élő virágból fűzött függöny a kapun.

A harmadik, annak az lett a következménye, hogy én egész nap az dünnyögten, hogy törömtöröm tö rő rőm, mert hogy itt játszódik a Octopussy című nem túl kiváló James Bond film. 

Azt nem mondom, hogy itt nem volt átverés, persze odajött hozzánk egy csóka, hogy ő vezetne minket, és hogy ő 1300, miközben az audioguide 1500. Mivel tudtuk, hogy az audioguide az 1000, mondtam neki, hogy az audioguide az ezer, ha igazat mondott volna, lehet hogy felbéreltük volna. Köpni,nyelni nem tudott, vicces volt.

Mielőtt elmentünk volna  a  hajótúrára, még egy programpont volt. Én nagyon rá voltam pörögve a jó teára, elvégre Dajerling az egy észak-indiai város, Assam egy állam, Ceylon meg a közeli Sri Lanka, szóval egy két híres kínai fajtán kívül majdnem minden jó tea ideavaló, de eddig sehol nem tudtunk jó teát találni. No, itt a palotában volt egy olyan teázó, amire Bözske se panaszkodott volna, mutatom:

Nem is volt más hátra, mint hogy elmenjünk a hajótúrára. Ahogy álltunk sorba, két német elment a sor mellett és bepattant a hajóba sorbanállás nélkül. Annyira nem zavart, csak ha már a németek sem tudják mi a rend, hová lesz itt a világ? :)

A hajótúra gyönyörű szép volt, és sokkal jobban tudnám bárkinek ajánlani, mint Varansit, ami hogy is mondjam inkább megosztó.

A hotelnél kiszálltunk egy kicsit, és nem is okozott az sem csalódást. Bár nem tudom milyen lehet úgy itt lenni egy kis vagyonért, hogy folyamatosan hoznak ide látogatókat, azaz a sleppet. Mi azért jót szórakoztunk. Mivel tegnap itt is lehetett egy esküvő, még rózsát is sikerült kukáznom Zsuzsinak a leszerelt díszletből, szóval tényleg romantikus város ez az Udaipur.

Este a vacsi hatalmas volt. Mármint, Zsuzsival elmentünk ketten, hát nem megjelent Amanda ugyanazon a helyen :)))

comments

Napló, 2012. november 28.

Nem kicsit voltunk kimerülve, talán az eddig leírtak után nem nagyon kell magyarázni, hogy miért. A mai nap három témáról van kép a fényképezőgépben: reggeli, ebéd és naplemente. Mind a hármat a teraszon készült, gyakorlatilag ki sem mentünk a szállásról.

Ha már se kobrabűvölőről, se tehénlepényről nem tudok nektek írni ma, és eseményben sem volt túl sok, gondolom megragadom az alkalmat, hogy írjak egy két magvasabb és kevésbé magvas gondolatot a hinduizmusról. Eddig hét könyvet olvastam Indiáról, benne ponyvát, szépirodalmat, teológia könyvet és útikönyvet  de azt kell, hogy mondjam még most sem értek az egészből semmit sem. Ennek ellenére, mivel abban biztos vagyok, hogy sokkal többet tudok, mint mielőtt elindultunk volna az útra, gondolom van értelme, ha megosztom,  amit tudok.

Az  első és a legfontosabb tanácsom, ha valamit meg akarsz érteni az indiai vallásból és az indiai kultúrából,  hogy felejtsd el nagyon gyorsan a logikát, és arról is mondj le, hogy te ezt meg fogod érteni. Teljesen egyértelműen felfoghatatlanul komplex az egész, szóval ha csak nem akarsz ezzel nagyon sokat foglalkozni, csak a felszínét fogod karcolgatni. A másik része (a logika hiánya), szerintem sokkal könnyebben kezelhető, mert szerintem eleve semmi értelme logikát keresni a hitben, az ugyanis kicsit sem arra való. Ugyanakkor mégis csak nehéz olyan dolgokon felülemelkedni, amikor a hindu vallás teljesen máshogy kezeli mondjuk az istenek közötti hatalmi kapcsolatot két különböző tanításban.

Most, hogy lemondtunk a logikáról, és arról, hogy meg is fogjuk érteni, sokkal könnyebb dolgunk van, mert gyakorlatikag ezzel fel vagyunk hatalmazva, hogy bármit mondjunk :) Azért megpróbálok olyan dolgokra korlátozódni, amit legalább valahol hallottam vagy olvastam, nem csak kitalálom az egészet.

Alapvetően nehéz bármit is mondani a hinduizmus vallási tételeiről,  mivel nagyon kevés közös gyökere van a hinduizmus huszonhatezer ágának. Három dolog van, ami talán kiemelhető ebből, az egyik a Védák tisztelete, a másik a kasztrendszer, a harmadik a karma. A Védák tulajdonképpen olyan háromezer éves irományok, amik már jóval azelőtti szájhagyományra épülnek, ezzel legnagyobb valószínűséggel a legősibb élő vallás. Na most az a szép, hogy ezekbe a Védákba szinte mindent bele lehet magyarázni, az egy istentől elkezdve, az isten nélküliségen át, a sokistenhitet, erkölcsi tanítások sokszínűségéről meg ne is beszéljünk. De, és most jön a lényeg a hinduizmus egyik alapvető gondolata, hogy minden hit áltat elért üdvözülést ugyanannyira érvényesnek tekint. Ez azt jelenti, hogy te lehetsz jó hidnu akkor is, ha Vishnut tartod a legfőbb istennek, és akkor is ha szerinted csak elindították a világ kerekét, és az meg most magától pörög. Ez simán jelenthetné, hogy bárki lehet hindu ugyebár, no de van egy aprócska bökkenő, hogy hinduvá nem lehet válni, ez nem egy hódító vallás, hindu úgy leszel, ha volt hindu ősöd. Ennek megfelelően borzasztó érdekes dolog megfigyelni azt, hogyan viszonyul a hindu vallás más vallások térhódításához: egész egyszerűen magába akarta olvasztani azokat. Ez nagyon sok esetben sikerült is, és egész népcsoportokat "keresztelt át" hindura, azáltal, hogy az ő vallásukat valahogy beépítette a saját rendszerébe.

A vallás mellett ilyenkor általában a népet is beépítette a kasztrendszerbe, mert hogy a hindu vallás vagy ha akarom társadalom alapvető tulajdonsága a cselekedetek végtelen részletességű és mindenkire külön kiterjedő szabályozása. Ez maga a kasztrendszer, ami megmondja, hogy kinek mit kell csinálnia az adott társadalomban. Lehetne mondani, hogy ez milyen már, mert hogy megnyomorít valakit, de itt jön a hindu válasz, hogy egyrészt ebben az életében nyomorítja meg, másrészt  viszont nem azért van ő ott, mert ezt dobta a gép, hanem azért, mert hogy az előző életében olyan dolgokat cselekedet, amivel az adott kaszton belüli életet érdemelte. Azaz ilyen karmája volt. 

Számomra nagyon érdekes dolog, hogy maga a karma fogalma nem kötődik semennyire valós vagy elvont istenképhez, sőt az isteneket is köti a karma. A karma pedig azt vonja maga után, hogy jót kell cselekedni. Hogy mi a jó, az persze relatív fogalom, erről az egyik leghíresebb tanítás a Mahabharatában jelenik meg. Ott a főhős Aljuna egy olyan krapek, akit jogosan megillet a trón, de azt unokatestvérei bitorolják. Mikor nem akar küzdeni (úgy néz ki a küzdeni nem akaró hős az valami eposzi kellék) megjelenik neki Krishna aka Vishnu és felvilágosítja, hogy mivel Aljuna a harcos kaszthoz tartozik, neki kötelessége harcolni, azaz akkor tesz jót, ha legyakja a rokonait.

Azt hiszem ennyi gondolkodni való éppen elég egy beírásra, elvégre nem akarok és nem is tudok nagy teológiai fejtegetéseket véghezvinni. Minden esetre számomra több nagyon szimpatikus, és jó pár visszataszító gondolat van a hinduizmusban. A pozitívak között van, hogy a hindu vallás iszonyat toleráns a minden féle hittételekkel szemben, azaz gondolhatsz, amit akarsz úgy is igazad van, ha hiszel benne. Maga, a lélekvándorlás és a karma dolog bár tőlem idegen, de kivetni valót nem tudnék benne találni. A negatívumok között számomra első helyen a szolidaritás teljes hiánya szerepel. Azaz a kasztrendszer, valamint a karma teljesen egyértelműen azt mondja, nem lehet senki sem szerencsétlen, mert hogy az nem szerencse, hanem a karma. Az elesettek, azért elesettek, mert valami rosszat tettek korábban. Ennek megfelelően az egyénnek, de még inkább  a társadalomnak semmiféle erkölcsi kötelessége nincs, hogy segítsen a szegényeken, betegeken, stb. Ez a gondolat szerintem nagyban hozzájárul a mérhetetlen szegénységhez Indiában.

Azt nem tudom egész pontosan állítani, hogy pont ezeket a dolgokat beszéltük át a tetőn Garyékkel, de azt igen, hogy nagyon sok megbeszélni valónk volt Indiáról: vallásról, kultúráról és persze magunkról.

 És hogy egy kis vallási élménnyel zárjam a mai napot, naplemente után kimentünk az udaipuri folyóhoz, ahol nénikék mutatták be teliholdi áldozatukat...

comments

Napló, 2012. november 27.

A mai nap úgy indult, amilyen India. Nem lehet elégszer elmondani, hogy ez a hely a kontrasztok országa, egyszer fent a mennyben, egyszer meg lent a pokolban és a legérdekesebb, hogy az átmenet általában 10 perc alatt szokott bekövetkezni. A terv az volt, hogy ma lemegyünk a szent tóhoz, ami Pushkar közepén van. Zsuzsi még nem írta, de Pushkar egy szent hely, ráadásul egy olyan szent hely, ami Brahmának, van felajánlva, aki pedig a teremtés istene. A Brahma, Vishnu és Shiva hármas közül Brahmát alig tisztelik, és míg ötszáz évvel ezelőtt a Vishnu hívők voltak többségben, most talán a Shiva hívők vannak előtérben. A lényeg, hogy nagy számú Vishnu és Shiva hívő van, de Brama, a világ teremtője nem igazán dúskál hívekben. A monda szerint Brahma hozzá akart menni a folyó istenéhez (lényegtelen, hogy hívják), és mint ahogy az indiaiak a mai napig, horoszkóp alapján választották ki a napot és a percet, amikor az esküvőnek meg kell történnie. Hogy, hogy nem a csajszi persze nem jelent meg időben, és Brahma az egyetlen szabad csajszit, egy pásztor lányát vette el. Amikor megérkezett a folyó istennője, természetesen nem bocsánatot kért, ahogy azt mi srácok gondolnánk, hanem megátkozta Brahmát, hogy csak itt Pushkarban fogják imádni. Amikor telihold van novemberben jönnek is a zarándokok az egész országból és kis áldozati csomagot tesznek a pushkari tó vizére. 

Most, hogy ez megvan, visszatérek az indiai lelki hulllámvasútra. Az történt, hogy mentünk a tó felé, amikor az egyik templomból elkezdtek integetni, ahol épp kaját osztottak. Odamentünk, és kaptunk is egy kis csészényi kaját. Az indiai kultúrában ajándékot adni jobb, mint kapni  (lsd karma), és gondolom itt is ilyesmiről lehetett szó. Nagyon aranyosak voltak. A következő sarkon kaptunk egy kis virágot, és mondták, hogy majd ezt dobjuk be a tóba. Lassan elértünk a tóhoz, ahol már jött is az egyik önkéntes okoska, hogy ő elmondja nekünk mit kell csinálni. Mondtuk neki, hogy pucoljon odébb, de nagyon nem akart. Szó szót követett és az lett a vége, hogy elkezdett kiabálni, én meg mondtam neki, hogy ne kiabáljon velem, és ha kiabál velem, akkor ő nem jó brahman (pap), mire ő mondta, hogy ne kiabáljak vele. Ami azért volt nagyon vicces mert én direkt nagyon nyugodtan mondtam. Közben taszigáltak minket odább, mint a két hetes romlott húst, hogy ide álljunk, nem dobhatom be az ajándékba kapott virágomat, hanem vennem kell egyet, hogy tanuljak tiszteletet, meg hogy ide álljanak a fiúk, oda meg a lányok. A legeslegszomorúbb az volt az egészben, hogy közben két nagyon kedves angolul nem beszélő indiai is oda akart jönni  hozzánk, hogy kedves legyen, segítsen, mit csináljunk és őket elzavarták ezek a köcsögök. Az lett a vége, hogy én lementem a tó partjára, eleresztettem egy kis áldozatot, majd a felajánlási dobozba bedobtem egy szerintem reális összeget. Mire felmentem Zsuzsi könnyek között volt, hogy hogyan lehettek vele ilyen köcsögök, aztán mikor meglátták, hogy sír, otthagyták és nem is kerültek a szemünk elé. Felmentünk a tetőteraszos étterembe kicsit átbeszélni az egész esetet.

Nagyon nagyon nagyon nehéz ez az India. Ha az embernek van türelme és humora nagyon vicces és élvezhető. Ha az ember elfárad nagyon pokol tud lenni.

A tetőteraszon mind a ketten kicsit lehiggadtunk és a reggeli után és úgy hogy az ember az égben van, sokkal könnyebb elgyönyörködni a lenti vallási forgatagban, ahogy egyre több zarándok megjelent.

Sok pihenő után ismét kimerészkedtünk az utcára, és persze úgy, hogy az ember kipihent, megint minden tökre érdekes és gyönyörű. Mutatok pár képet

Több embert meg se kell kérni, hogy had csináljunk vele egy képet, hanem boldogan állt Zsuzsi mellé. Amúgy nem is tudom említettük-e de a legújabb DNS kutatások szerint pont innen  Rajastan erről a részéről való a cigányság és innen vándoroltak nyugatra. Én sok hasonlóságot nem tudtam felfedezni, ha nagyon akarom vannak színes ruhák, meg sötétebb a bőr, de ezen az alapon Indonéziából is jöhettek volna, szóval nem ment pocsékba az a DNS kutatás. Az mondjuk vicces, hogy az itteni cigányok a nyugatiak által elképzelt gipsy vonalat viszik a turisták felé, azaz odajönnek az emberhez és mondják nekik, hogy tudnak cigánytáncot, meg tenyérből jósolni, meg hennát rajzolni. Nyilván a nyugatiak fejében úgy él a cigányság, mint Brad Pitték a Blöffben és mint valami szabad nép, akik az élet örömeit élvezik, és nem egy olyan kisebbségként aki tanulatlan, szegény és megkülönböztetett. Kíváncsi lennék mi lenne az itteniek turistafogó trükkje, ha zömében kelet-európai turisták jönnének ide.

A mai napi terv még egyébként, hogy a világ legnagyobb tevevására után elmegyünk Udaipurba, ami India legromantikusabb városa. Én az eddig élményeim alapján kicsit tartottam tőle, hogy ez egy ilyen féllábú futóverseny lesz, mert hogy meg nálunk ugye a Mátra Magyarország legsíparadicsomabb hegye, de annyit előre vetíthetek, hogy Udaipur nagyon kellemes meglepetés lett. Az odaút viszont természetesen kalandos volt, mert hogy Pushkarban nincs vonat, és a közeli Ajmerbe busszal kellett elmennünk. A buszjegy kb 50 forint volt, és nem is volt annyira vészes, volt ülőhelyünk is. Az viszont felvonta a szemöldökünket, hogy rögtön az első kikanyarodásnál a busz oldala rákanyarodott egy motorra, rajta két idősebb asszonnyal. Álltak, szóval, nem becsapódás volt, de mi gyakorlatilag ha lassan is, de nekik mentünk, felborítottuk őket a motorral. Nem hiszem,  hogy sok elsősegély tanfolyam van Pushkarban, mert az odasiető egyik nő kétszer háromszor megforgatta az egyik elesett néni fejét, hogy biztos minden rendben van-e vele. Azon kívül, hogy elcsaptunk két nénit, nem történt semmi említésre méltó a buszúton :).

A vonaton a múltkori Mr. Kalauzt megkeressük módszerrel operáltunk, de most úgy, hogy a pénztárnál mondta nekünk az eladó, hogy ez a megvesztegetés lesz a módi. Para volt, mert kb. 6-7 kocsit kellett odébb menni, mire meglett Mr. Kalauz, aki először mondott egy magas árat, utána meg a valódi ár alá nem akart menni. Valószínűleg ennek köze  lehetett ahhoz, hogy volt a kupéban egy rendőr is. Mindegy, egy elég jó osztályon utaztunk, úgy hogy az olcsó kocsik rogyásig voltak, nyilván nem mi voltunk egyedül a világ legnagyobb tevevásárán.

Udaipurba megérkezve (6 óra) már jött is ki elénk a hotel riksája. Nem is mondtam, hogy most rászánjuk ezt a 25 dollárt és egy jó szálláson leszünk. Erről csak holnap tudok képeket mutatni, de higgyétek el, jó lesz.

Most csak annyit mondok, hogy a tetőteraszon vacsoráztunk, ahol a legnagyobb problémát az okozta, hogy a full chicken tandoori nevű tételt elmagyarázzuk a pincérnek, aki mindenképp four chicken tandorit, vagy whole chiken tandoorit akart érteni, illetve el akarta nekünk magyarázni, hogy a csirke egész, de kicsi. Nem kis kommunikációs bravúr volt, Brazília legszebb pillanatai rémlettek fel. 

comments

Napló, 2012. november 26.

Nem kapkodtuk el a ma reggelt sem, kialudtuk magunkat, majd a már tegnap felfedezett étteremben reggeliztünk egy jót a vásári forgatag felett. Közben szereztünk egy programleírást is a pincér csókától, amiből kiderült, hogy olyan vicces programokról maradtunk le, mint a teve gyorsasági verseny, vagy a turbán és bajusz verseny. Ez utóbbiról a recepciósunk már áradozott, hogy voltak, akiknek egy méteres bajuszuk volt, és a fülükre tekerték fel.

A mai programok között már kevésbé érdekesek szerepeltek, volt korsóhordó verseny, ahol a nők versenyeznek a fejük tetején cipelve egy korsót, meg ló és teve szépségverseny. Én eléggé rá voltam pörögve, hogy menjünk menjünk a vásárba már, hátha elcsípjük valamelyik programot.

De Pushkar még a vásári területen kívül is érdekes, íme néhány kép az oda vezető utunkról:

Ez az egész vásár úgy néz ki, mint egy nagy búcsú: van egy stadion, ahol a programok zajlanak, a stadiont körülvevő utcákon mindenfele árusok vannak, és persze a kihagyhatatlan kellék, a ringispil. A vásári terület szélében meg kezdődik az igazi vásár helyszíne tele tevével.

Először a stadiont céloztuk meg, ahol ugyan a korsóhordókat nem találtuk, viszont gyönyörű lovak voltak helyettük. Körben álltak gazdájukkal, és ment a pontozás, amit a nemesebb közönség a lelátón ülve figyelt, a kiváncsiskodó népség meg mindenfelől körülvette az eseményt. Mi is. Nekem ez nagy királyság volt, csodáltam is egy jó ideig a lovakat, mert tényleg nagyon szépek voltak.

Volt egy nagy hófehér ló kék szemekkel. Komolyan mondom ilyesztően nézett ki, mintha szellem lenne. Ilyet még nem is láttam.  Bár szerintem nem igazán jön át a fényképen milyen is volt.

A stadionban nem ez volt az egyetlen esemény, voltak feldíszített tevék, amiken lehetett tevegelni vagy kocsikázni, meg akrobata kislányok, akiket produkáltattak szüleik némi adomány reményében.

Itt is volt ám értő közönség, keresd a kakukktojást :-)

Eljött az ideje, hogy megnézzük mi újság a tevékkel. Persze összefutottunk Amandával és Garyvel először reggelikor, majd később a stadionban is, így a tevékhez már együtt mentünk. El is kezdtünk játszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha vennénk közösen egy tevét, aztán megpróbálnánk eladni. Végülis kb 60 ezer forintért már egy nem rossz példányt lehetne kapni. Persze felmerült a kérdés, hogy lehet, hogy akkor egy csókát is kéne bérelnünk hozzá, mert mellettünk a teve hamar kimurdalna, vagy ugyebár akkor helyben kéne eladni, mert nem biztos, hogy rá tudjuk venni, hogy akár 100 métert is arrébb jöjjön velünk.

No hát elnézelődtünk a tevék között, felmértük a piacot, de mint kiderült, már mind elkelt, csak várnak az új gazdára, hogy hazamenjenek.

Volt egy srác, aki lelkesen felcsapott idegenvezetőnek mellénk, nyilván a boltját akarta végeredményben megmutatni, hátha veszünk tőle majd valamit, de nem volt erőszakos, és jó fej módon mesélt nekünk a tevékről meg a vásárról. Megtudtuk, hogy a jaisalmeri teve a legjobb és legértékesebb, mert azok puha homokban is tudnak sokat menni, míg a többiek csak keményebb talajon alakítanak jól. Mutatott is nekünk egyet, de esküszöm nem látom miben különbözik a többitől. Pedig nagyon magyarázták, hogy miben más a lába.

Egyébként a 10-20 év közötti tevék a legértékesebbek - azon belül is a jaisalmeriek - mert akkor vannak munkabírásuk tetőfokán. De lehet itt kapni kistevét és időset is, csak nyilván olcsóbban.

Sétáltunk tovább a tevék között, mutatok is néhány képet, mert szerintem nagyon muris jószágok, fel is vettem a kedvenc állatok listájára őket.

Miután kinézelődtük magunkat, benéztünk a srác boltjába, de sajnos semmi használhatót nem találtunk. Pedig szívesen vettünk volna tőle, tök normális gyerek volt. A vásári forgatagban hömpölyögtünk tovább, és néztük a színesebbnél színesebb embereket. Volt itt mindenféle turbán, szári, orrkarika és mindez a legtermészetesebb módon keveredett a nyugati öltözékkel.

Persze itt is sztárok voltunk, jöttek fotózkodni sorjában főleg srácok. Egyik alkalommal volt egy turbános csóka, aki csak úgy gondolt egyet és ráált a srácok fotójára. Az egyik szeánsznak egy ló vetett véget, aki megunta a szépségversenyt, és le akart lépni, úgyhogy megindult a tömegben, ami meg usgyi, szétröppent.

Kimulattuk magunkat, és kellőképpen el is fáradtunk, jól jött egy kis csendespihenő. Este vágtunk neki újra a kavalkádnak, vacsi után ismét megcéloztuk a stadiont. Folklór előadás volt turistáknak zenével és tánccal, de nem volt túl érdekfeszítő. Sokkal érdekesebb volt viszont, hogy egy nagyon kedves csókával találkoztunk, akivel elbeszélgettünk a vásárról, Rajastánról, tevékről, kajákról. Ő nem Pushkarban lakik, de már évek óta jön a fesztiválra, van egy kajás standja. Nagyon lelkesen magyarázta, hogy majd lesz egy tánc, ami naggyon jó lesz, neki nagy kedvence. Nekünk annyira nem jött be, de azért persze lelkesen bólogattunk, hogy nagyon jó volt. Felkészült is volt a bácsikánk turistákra, mert előkapott egy cetlit, amire fel volt írva 5-6 kaja, amit mindenképp ki kell próbálni Indiában, és a végén egy jótanács, minden nap enni kell valami édeset. Nagyon meg voltunk hatva milyen kedves volt, és igen, ez is India. Amikor minden hátsó szándék nélkül egyszerűen csak kedves valaki egy turistával. Mert ő nem akart nekünk semmit eladni, még azt se mondta, hogy hol van az ő standja. Ő csak lejött megnézni a kedvenc táncát, és közben elbeszélgetett velünk, és mutatott egy szeletet a szeretni való Indiából.

comments