2012. december 29., szombat

Köszönjük, hogy velünk utaztatok!


Kedves szüleink, rokonaink, barátaink, ismerőseink, és még nem ismert blogolvasóink!

Köszönjük, hogy követtétek kalandos egy évünket, és osztoztatok élményeinkben, örömeinkben, izgalmainkban. Bár ez a blog eredetileg azzal a céllal készült, hogy megmaradjon nekünk emléknek az egy év eseménye, valamint, hogy hírt adjunk merre is járunk, nagyon jól esett hogy egyre bővült olvasótáborunk, és kedves, lelkes, érdeklődő, biztató visszajelzéseket kaptunk. 

Készültünk ám tovább is, íme:


Amennyiben nem tudtátok megnyitni a videót, a lényeg, úgyis itt van:

Szeretettel meghívunk téged és tettestársaidat egy szóbeli élménybeszámolóra:

Időpont: január 6-án 16:00-kor
Helyszín: Kandalló (cím: Budapest, 7. ker., Kertész utca 33.),

Ha tudsz/tudtok jönni, légy szíves jelezzetek vissza itt : http://www.facebook.com/events/544324848929978/ vagy ha nem vagytok Facebookosok, akkor meg a tibor.bedo@gmail.com címen. Köszi :)

Nagyon boldog új évet kívánunk, és köszönjük, hogy velünk utaztatok!

Zsuzsi és Tibi, alias Árkonbokronék
comments

2012. december 23., vasárnap

Egy év árkon bokron



Mindjárt otthon. Egy éve ilyenkor hatalmas izgalomban voltunk: jött a karácsony, aztán három nap múlva már kaptuk is fel a hátizsákunkat, hogy tele kíváncsisággal és várakozással nekivágjunk a nagyvilágnak. Akkor még csak sejtettük, hogy jó lesz, most viszont már bizton állíthatom, hogy fantasztikus volt ez az egy év. Nagy nagy boldogsággal térünk haza, azt kaptuk ettől az úttól amit vártunk tőle: sok-sok élményt, tapasztalatot, tudást és azt, hogy még mindig nagyon szeretjük egymást :-).


Persze fárasztó egy ilyen utazás. Fárasztó minden nap hátizsákot pakolni, napról napra kitalálni, hova tovább, minden pillanatban ébernek lenni, nehogy átvágjanak, vonaton, buszon, hajón utazni, hajnalban kelni, kómásan pénztváltani, megérkezni az ismeretlenbe és folyton alkalmazkodni az új szituációhoz, és feldolgozni a sok-sok élményt. Mert minden pillanatban új élmény éri az embert, már csak ha átmegy a szomszéd boltba 5 percre, akkor is csupa új dologgal találkozik. És bár mindez kimerítő, ez adja az egész utazás báját is egyben. Jó érzés szabadnak lenni, minden nap újabb érdekességekkel találkozni, folyton tanulni és tapasztalni, szokatlan szituációkban kipróbálni magunkat és rájönni, hogy jé, hát ez is megy.



Annyi mindent tanultunk a világról, természetről, történelemről, vallásról, magunkról és egymásról. A legtöbb országról voltak előzetes elképzeléseink, és döbbenetes volt megtapasztalni, hogy mennyire más a valóság, mint amilyen képet az ember az olvasottak alapján kialakít a fejében.
Persze van több dolog is, amit máshogy csinálnánk, ha újra elindulnánk, de összességében azt hiszem nagyon jól alakultak a dolgaink. A természet nagyon kegyes volt hozzánk mind időjárásban, mind pedig az állatok frontján. Kevés embernek van olyan szerencséje, hogy láthat orkákat partra vetődve vadászni, de orangutánkutatásba belecsöppenni se volt semmi. Nem is beszélve a teknősökről, aki meg akart kóstolni, vagy épp tojást rakott, mantákról, akik körülöttünk úszkáltak, tapírokról, akik szökkenésétől döng az erdő, tigrisről, aki ránk mordult, rínóról, aki kicsinyével falatozott, és sorolhatnám a megannyi állatot, akik voltak olyan jó fejek és megmutatták magukat nekünk.
Az emberektől kaptunk hideget, meleget, de azt hiszem nem csak a nosztalgia szól belőlem ha azt mondom, a pozitív élmények voltak túlsúlyban. Kedvenceim a vanuatui emberek, akik a fővárosban is kedvesen rádköszönnek, de a panamaiak, kambodzsaiak, új-zélandiak és mianmariak szoros versenyt futnak a második helyért. Persze vannak csalók mindenhol, de annyi kedvességet és mosolyt kaptunk az év során, hogy az csak na.



Nagyon boldog vagyok, hogy Tibi anno Új-Zélandon megálmodta ezt az utat, és aztán nem csak álmodozott, hanem kitartott mellette és megküzdött, majd megküzdöttünk érte, hogy meg is tudjuk valósítani, és mindennek én is részese lehettem. Fantasztikus élményeket éltünk át együtt rengeteg közös kalanddal.
Jó volt nagyon egy évig menni... árkon bokron.
comments

2012. december 22., szombat

Good bye világ


Épp Budapest felé repülünk és valahogy karácsonyra kéne hangolódni, de a legközelebbi karácsonyi nóta, amihez kötni tudnám most magam az max a Feliz Navidad. Iszonyat boldog vagyok, és rettenetesen örülük, hogy minden, de tényleg minden összejött ezzel az úttal. Persze, lett kukac a lábamban, fagyott meg Zsuzsinak az ujja, voltunk borzasztó fáradtak és végtelenül elkínzotta mind fizikailag és mind szellemileg. De fantasztikusan jó volt! Nagyon nagy dolgokra jöttem rá az út közben. Például, hogy hegyi túrákon vagyok a legboldogabb, hogy az eddigi életmódom nagyon durva fizikai elváltozásokkal járt és persze, hogy nagyon jó Zsuzsival.


Kimondottan sok dolgot tudnék felsorolni, amit csinálhattunk volna jobban. Ha újra mennénk még kevesebb helyre mennénk, és azokon a helyeken még több időt maradnánk. Több időt fordítanék olyan dolgokra, hogy tanuljak valamit (például építészetet vagy akár kiteszörföt). Persze nem panaszkodok, voltunk több, mint három hetet egyetlen kis szigeten Vanuatun,  vagy épp maratdunk majdnem egy hetet a nem túl szép Kután Balin, hogy szörfözni tanuljunk, szóval csináltuk mi amit akartunk, csak lehetett volna még jobban. Talán majd legközelebb. Az tervem, hogy megyünk újra! Mikor? Amikor 60 évesek leszünk, ha a szüleink és a gyerekeink meg persze mi magunk is úgy akarjuk. Aztán esetleg 90 évesen is, azt majd még meglátjuk, mert lehet, hogy sok lesz ;)


Jelen pillanatban viszont, annak ellenére, hogy a karácsonyt nem várom, várok egy csomó minden otthon. Hogy rá tudjak ülni egy WC deszkára, és ne kelljen előtte percekig megágyazni, hogy tudjak otthon reggelizni, és ne kelljen érte valahova elmenni fényképezőgéppel, hogy ne kelljen körbenézni a szobában, hogy nem maradt-e ott semmi, amikor elmegyünk, szóval ilyesmi. 
Leginkább azt az érzést szeretném, ami akkor fog el, amikor pár sör után a barátaimmal egy fűtött vitát megszakítunk, hogy kiballagjunk a pub WC-jére, és ekkor a piszoárt nézve arra gondolok, hogy hogyan lehet minden WC csésze Alföldi...


comments

Napló, 2012. december 22.


Megjöttünk Londonba reggel 7:10-kor. Elzarándokoltunk ahhoz a pelenkázóhoz, ahol egy éve megpróbáltunk aludni.


Ment egy ideig az agyalás, hogy mit csináljunk délután ötig, de végül átmentünk a 3-as terminálhoz, és itt találtunk egy olyan helyet, ahol volt Guiness is és egy fotelben megírhattunk a blog utolsó napjait.



Még csináltunk egy utolsó képet a kimenetel előtt, és kicsit elbúcsúztunk attól az időtől, amikor "csak ketten" vagyunk.  Amikor kijöttünk nagyon nagyon meghatódtunk, mert a családunk mellett jó pár barátunk kijött elénk, ami karácsony előtt azért elég komoly dolog. Nagyon jól esett, nem is tudjuk rendesen szavakba önteni. 




Az, hogy meg az útról mit gondoltunk. a következő két cikk fogja összefoglalni.
comments

2012. december 21., péntek

Napló, 2012. december 21.


Megyünk Mumbaiba! A reggelinket a szokásos nepáli helyen töltöttük el. Mielött elindultunk volna, láttunk még egy érdekességet. A szállásunk előtt parkolt egy dzsip, amin matricaként kint, volt hogy 2008-2009 között Svédországból elvezettek Dél-Afrikai Köztársaságba, most meg 2012-13-ban a Svédország-Ausztrália útvonal van tervben. Az egészben az a legdurvább, hogy ez egy család két kisgyerekkel (kevesebb, mint hét évesek).. www.adventurefamily.se elég durva.
A szálláson hagytunk egy nagy adag cuccot, szunyogriasztótól kezdve a pólójainkig, és 10-re már jött is értünk a taxi, ami kivisz a reptérre. Egy James nevű csóka vezette, akiről kiderült, hogy övé a szállás ahol voltunk, goai, katolikus és nyolc évet dolgozott hajón séfként. Nagyon jókat beszélgettünk, mert elég okos volt, hogy akár kultúráról, akár politikáról kérdezzük, és egyszerűen csak érdekes volt olyan dolgokat megtudni mint, hogy pl. a szüleinek még kellett protugált tanulnia suliban, de neki már angolt.
A repülőúton semmi különös nem történt, és már rövidesen Mumbaiban is voltunk, kb háromkor már  fel is kaptuk a csomagunkat. Mivel hajnal 2:45-kor megy a repülőnk Londonba, volt egy olyan 10 óránk, amit eltölthettünk Mumbaiban. Mivel nem akartuk kikészíteni magunkat, úgy döntöttünk, hogy bérelünk egy kocsit egy sofőrrel, aki a rendelkezésünkre áll a becsekkig. Persze ez nem így ment, vagy legalább is nem ilyen könnyen. Lett kocsi is meg sofőr is, akiről rövidesen kiderült, hogy bár simán megkérdez bárkit az úton, és meg fog találni mindent, de azt se tudja, hol van Bombay (azaz Mumbai) legnagyobb múzeuma, se angolul nem beszél egy kukkot sem, annyit sem, hogy hájudujudu.



Mumbai egy 16 milliós város, és mint képzelhetitek nem a legrendezettebb. Ugyanakkor láttunk már rosszabbat is, és Zsuzsi szerint is meg szerintem is kicsit igazságtalanok azok a kritikák, ami szerint Mumbai mennyire durván lerobbant. Agra szerintünk sokkal rosszabb. Ráadásul Mumbai tele van szebbnél szebb angol gyarmati épületekkel, ahogy azt fent is láthatjátok, ami egyébként a vasútállomás.
Ami viszont tényleg nagyon durva, hogy ez az egész Mumbai egy hatalmas félsziget, és ennek megfelelően van egy észak dél irányú forgalom, ami meg borasztó durva, telis tele dugókkal. Ennek az lett a következménye, hogy csak fél órát tudtunk a múzeumban lenni, és utána már zárt is. Nem baj, így is szép volt, és vicces, volt, hogy már csomó mindent tudtunk.



Már kezdett is sötétedni, amikor kijöttünk. Meg akartuk nézni még az India kapuja című nevezetességet, ami olyan mint (elnézést a rajongóktól) az Eiffel torony, azaz ronda, de híres. Rondának ronda volt, sokkal érdekesebb volt, a fényárban úszó lovaskocsik, otthon a várban lehetne még mit fejleszteni :)



Még kicsit akartunk szuvenírt vásárolni, de a helyet, amit írt az turakönyvünk nem sikerült megtalálni. Ellenben láttunk, ahogy egy kocsi elcsapott egy szegény kutyust, aki meg nyüszítve kimúlt, mialatt mindenki nézte, amíg egy motoros odébb nem tette a még haldokló kutyát. Elég borzalmas volt, de gondolom itt ez mindennapos.
Mivel volt elég kalandban részünk az elmúlt egy évben és amúgy is ez az uccsó esténk (leszámítva holnap Londont), gondoltunk egy nagyot és a lehető legdurvább étterembe mentünk el Mumbaiba, oda ahol még Richard Gere is volt ;) Ez pedig a Taj Mahal Palace Hotel, aminek semmi köze a Taj Mahalhoz, hanem az egyik Tata építette, amikor felnyomta az agyát, hogy a Waldorfba csak európaiakat engednek be. A hotelnek van egy elég szomorú történelmi eseménye is, amikor 2006-ban (azt hiszem, de lehet, hogy 7, vagy 8) terroristák elfoglaltak pár emeletet és egy véres túszharc végére több, mint 170 ember meghalt. Mi nem ilyen céllal mentünk oda, hanem hogy egy nagyon jó indiait együnk, és ez legyen a méltó megünneplése a gyönyörű egy évünknek. Figyelem, étvágygerjesztő képek jönnek.






Nagyon jó volt, azt hiszem a képek is mondják!
Nem volt még vége a kalandjainknak, mert Morganben együtt dolgoztam pár indiaival, ebből az egyik Muzzy volt, akivel már Goán leleveleztem, hogy jó lenne találkozni. Ez elég nehéz volt, mert szerencsétlen amcsi idő szerint dolgozik, azaz 18-tól hajnal 3-ig, így az "ebédszünetében" tudtunk vele összefutni, ráadásul mucsán túl. Ez azt jelenti, hogy kb másfél óra lett volna az út odáig eleve, de a sofőrünk négy telefonbeszélgetés és hat útbaigazítással tudta beiterálni a helyet, majdnem hogy éjfél volt mire odaértünk. Egy gyors sör azért lecsúszott és egy kicsit elbeszélgettünk Muzzyval. Én nem tudom egy év alatt, hogy nem rögzült ez be, hogy minden ilyen eseményről fényképet kell csinálni, de annyira gyagya voltam, hogy nem fényképezkedtünk.
Szerencsére a helytől csak 15 perc volt reptér, és pillanatok alatt ott is voltunk. Az elmúlt két és fél hónap alatt nem pucolták ki a Mumbai repteret és ugyanaz a hanyag posvány fogadott minket, mint amikor először megérkeztünk és Zsuzsit megmászta egy csótány.



Nagy búcsút kellett vennünk az utolsó igazi uticélunktól és sajnos a pacskerjeinktől is elbúcsúztunk. Zsuzsié vauatui volt, az enyém indonéz :( Nehéz volt tőlük megválni. 



A csomagot feladtuk Budapestig, ez is összejött. Nem fogjátok elhinni mekkora mázlink volt megint, mert hogy újra olyan helyre ültettek minket, ami bár nem vészkijárat, azaz hátra lehet dönteni az ülést, de mivel első sor még hatalmas lábhely is van. Ráadásul kisbaba sem volt körülöttünk. El sem hiszem, hogy ekkora mázlink van. Ráadásul még négy üres ülést is találtam éjszaka, ahol végig tudtam feküdni.



comments

2012. december 20., csütörtök

Napló, 2012. december 20.


Ma reggel kb két órát töltöttünk azzal, hogy összetákoljuk ezt a képet:


Igen, ennyi mindennel mentünk, bár volt egy két cserejátékos, pl az elején nem volt búvárszemüvegünk, de volt platypus (a hátizsákba tehető kulacs). Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy iszonyat kevés fölösleges cuccot vittünk magunkkal. Jó, volt olyan, mint például a múanyag kanál, amit csak kb háromszor használtunk egy év alatt, és azért volt például olyan costa ricai autóbérlős számla, amit gyakorlatilag a fél világon át cipeltünk, de összességében egész jól működött a konstans lomtalanításunk, és meleg helyen 10-12 kg között, míg hideg helyen kb 15 kg-on tudtuk tartani a hátizsákunk súlyát. Lényeg, a lényeg... az embernek nagyon nagyon kevés tárgyra van szüksége, ahhoz hogy boldog legyen :)
Mivel nagyon ügyesek voltunk, és majdnem mindent elintéztünk, nagyon más programot nem is szerveztünk mára, mint hogy barnulásprojektként kidobjuk hab testünket a napra majd négyre jógázni megyünk. 



A hullámok egész nap nagyon jók voltak, és jóga elött is fürödtünk pár jót, de az uccsó tengeri fürdésünkkor jóga után volt egy olyan hullám, ami Zsuzsival minket egymásnak dobott (finoman, nem egymásnak placcsantott), ami iszonyat pompás, fantasztikusan jó befejezés volt.
Vettünk még pár szuvenírt,  nyomtunk egy kis búcsúvacsit, majd kb 11-kor sétáltunk vagy egy órát a parton, hátha most jönnek tekibák. Sajnos ebben nem volt szerencsénk, de azért nem panaszkodunk. A hozzánk csapódott tekiőr csóka azt mondta, tavaly 9 teknős jött, szóval nem volt rá túl sok esély. Nem egyszer felemlegettük az osztrapeuta  varázslót, mer ő megmondta, hogy nem szabad  a tengerparton sétálni, mert a ferdén sétálás szétszedi a csípőt, mi viszont szeretünk veszélyesen élni.



Lehet, hogy nektek kicsit uncsi, hogy most már minden az utolsó, de nekünk számított, hogy most volt az  utolsó esténk, amikor szálláson alszunk. Nagyon nagyon jól érezzük magunkat Zsuzsival, és teljes megelégedettséggel nézünk a hazaút elé.

comments

2012. december 19., szerda

Napló, 2012. december 19.


Zsuzsi már említette, hogy jönnek teknősök a partra, és én nagyon rá voltam kattanva, hogy hátha látunk tekibát. Sajnos nem, ellenben, amikor kimentem délelőtt a strandra bologot írni egyszer csak egy nagyon idegeítő német gyerek jóváírta a természetét, amikor azt mondta, hogy látott egy nagy halat. Nézem, nézem, hát gyerekek delfinek voltak az öbölben. Rövidesen megjött Zsuzsi is, és már mentünk is a vízbe Lidi nénit énekelni, hátha, odajönnek. Ahogy megyünk be, az egyik delfing még egy szaltót is nyomott, de nem voltak ránk kiváncsiak, mert ahogy beúsztunk el is tűntek. Nagyon nagyon örültünk, hogy ilyen mázlink van. 
Megint mentünk jógára, utána meg már kezdtünk benevezni a nagy átalakításra. Nem is mondtam, hogy reggel voltam már fodrásznál, de most pedikűr/manikűrön is voltunk, készülünk ám karácsonyra. 


Nehéz lenne bármit ehhez a képhez fűzni, pláne, hogy masszásnál már megpendítettem, hogy nem zavar, hogy féri maszíroz.... Viszont azt elmondom (nem fog bekerülni, a World  in 2012 című kiadványba, de azért leírom), hogy a csajszikák majdnem hogy a körömányig vágták le a körmöm, és a homokon alig tudtam menni, nem tudom hogy fogok cipőt húzni, amikor három nap múlva visszamegyünk.

comments

2012. december 18., kedd

Napló, 2012. december 18.


Ma délelőtt olvastunk, de délutánra komoly programjaink vannak. Délben megyünk, a helyi Gandalfhoz. Alyx, a jógatanárnő nagyon jól tud mesélni, és ő mondta, hogy vann itt egy oszteoterapeuta. Remélem nem tudjátok ez mit jelent, mert az gáz lenne :) A lényeg, hogy mivel hét másodpercenként van egy fluktuációja a testednek, az oszteoterapeuta úgy változtatja meg a ... nem is tudom mit, de ha tippelnem kell, az energiádat, vagy aurádat, hogy a tested saját magát fogja gyógyítani. Mélyen hívő ateistaként ez nekem annyira extrémnek hangzott, hogy azt mondtam, hogy mindeképpen ki kell próbálni, Zsuzsi meg még lelkesebb volt. Ha úgy tetszik egy itteni kezelés olcsóbb, mint egy otthoni dumaszínház, és hogy ezen fogok röhögni pár napig, az biztos. 
Az oszteoterapeuta egy Andrew Greig nevű angol csóka, aki itt "praktizál", én inkább úgy hívnám, hogy testzongorista. A lényeg, hogy felfektet egy ágyra, és indőnként nagyon kicsit megnyom az ujjával, de csak annyira, hogy ha ennyire kocogtatnák meg a vállamat a metrón, arra nem fordulnék meg, hogy mizu. Közben olyanokat mond, hogy hmm-hmm, huuuuu, áhhh, szóval, nagyon dolgozik :) A vicc az egészben, hogy tényleg csinált valamit, mert Zsuzsiva mind a ketten éreztük, hogy sokkal jobb lett a hátunk, csípőnk, közérzetünk. Lehet, hogy szimplán a jóga, lehet, hogy csak placebo, de mindenesetre érdekes, és egyértelműen varázslásnak tűnik az egész, de valamit mégis csak csinált. Mondjuk az nagyon vicces volt, mikor közölte velem, hogy az agyam és a gerincem is nagy stresszben volt, mert amikor meg akarta nézni, egy fél percre leállt az agyam.... szerintem az övé sosem indult el, de ezt nem akartam neki mondani :))) A lényeg, nem volt kidobott pénz, mert többet beszéltünk erről, mint pár mozi vagy színházélményről utána.
Azt még elmondhatom, hogy nem volt vége a mai napnak, mert robogóra pattantunk és elmentünk a kb 40 km-re lévő Margaoba. Margao az itteni kisváros, és mi azért mentünk, hogy vegyünk ott jó kis teát, mert tegnap a Blue Potatoban ezt a helyet ajánlotta a nagyon aranyos csóka.




Az út maga nagyon jó volt, tea lett, és egy a helyi piacot is felfedeztük. Nem volt sok különlegesség, bár egy kis chilit vettük, meg sétálgattunk, de annyira visszaköszönt India, hogy semmi kedvünk nem volt a tömegnyomorhoz.




Itt is ment már a jézuska-  csillag- karáncsonyfadísz-vásár. Azlért vicces, hogy a Názáreti egy forró sivatagban született, de az európai kultúra annyira erős, hogy egy meleg helyen is úgy kell ünnepelni a születését, hogy havat szimulálunk.
Margaoi nagy esemény volt még az itteni kis étterem is. Goán elviekben nagyon erős a portugál behatás, de idáig ezt a konyhán nem nagyon éreztük. A portugálok egyik kedvenc kajája a peri-peri csirke, ami nem más, mint egy csilis csirek, ami k****erős. Ennek az itteni verzióját hívják vindaloonak. Ez sajnos itt sem volt annyira erős, mint amire számítottam, ellenben a töltött tarisznyarák fenomenálisan jó volt, egész pontosan káposztás. 
Nagyon vaciláltunk, hogy beüljünk-e egy bollywoodi filmre, ami nagyon a to do listánkon volt, de mivel délután öt volt, és ezek a filmek három órásak, plusz elolvastuk a filmnek a történetét (itt elolvashatod), lefáradtunk, így úgy döntöttünk, hogy inkább visszamegyünk. 
Sajnos ahogy elindultunk vissza, olyan volt, mintha aranyvasárnap vagy galmourhétvégén lettünk volna a westendben, ahol mindenki riksával vagy robogóval közlekedik. Borzalmas volt, és nagyon nem kívánta a szervezetem, de kiverekedtük magunkat, és végül sötétedés után hazaértünk.

comments

2012. december 17., hétfő

Napló 2012. december 17.


Ma a délután négyes jógáig nem sok minden történt. Zsuzsi a hinduimus könyvet olvassa, én  meg egy Kambodzsában játszódó borasztó durva önéletrajzi regényt a vörös khmerek terroráról. Meg töltöttük a blogot, az se volt kevés energia. Szóval ott tartottam, hogy jóga, ami után béreltünk egy mocit és elmentünk a Blue Potatoba, hopp, Blue Planetbe. Minden kétséget kizáróan egy gyöngyszemre bukkantunk. A házaspár aki csinálja, azért költözött el Palolemről, mert túl nyüzsis volt, és szerettek volna nyugodtabb helyen lenni, na ilyen a hely fílingje is. A nőci főz. és szerintem született tehetség, nagyon nagyon finom a  kajája, annak ellenére, hogy teljesen autodidakta módon tanult.


Ezek után átrobogtunk Palolemre, hogy 1) vegyünk egy adag szuveírt 2) elmenjünk egy masszásra. 
A második pontot sikerült teljesíteni, és iszonyat nagyon jó volt, szerintem majdnem hogy jobb ez az itteni u.n.  Ayurvedic masszás, mint a thai. Nem is értem nálunk miért nem terjedt el egy kicsit sem. Olyan technikák voltak benne, ami tényleg nagyon jó volt. Lehet, hogy én vagyok nem 100%-ban hetero, de nekem semmi problémám nincs azzal, hogy férfi masszíroz (kivéve, amikor a Gellértben a gyúró gyerek a végén rácsapott a fenekemre, de ez egy másik történet, amit ezek szerint a mai napig nem tudtam feldolgozni :), de itt pont az történt, hogy Zsuzsit meg engem is egy férfi masszírozott  Készült is egy közös kép


A végén adtunk nekik egy kevés borravalót, és annyira örültek. Az ilyen mindig annyira jó, amikor az ember úgy ad borravalót, hogy világos, hogy a másik örül neki, és nem tök természetesnek veszi. Zsuzsi még azt a pillanatot is elkapta, amikor a két csóka egymásra mosolygott, hogy milyen király, hogy kaptak.

comments

2012. december 16., vasárnap

Napló, 2012. december 16.


Délelőtt én még szöszöltem, mikor Tibi már fürdőnaciban csobbanásra kész állt az ajtóban. El is indult előre, hogy addig is kiteszi habtestét a Little Italy napozóágyára. Hamarosan megyek én is utána, és azt látom, hogy egy párral beszélget. Ahogy odaérek, Tibi egyből kisegített, hogy emlékszek-e a kanadai párra, akikkel Yangonban találkoztunk utolsó szállásunkon. Jól jött a segítség, mert elsőre nem volt meg, de ekkor beugrott minden. Milyen kicsi a világ! Ők akkor vágtak neki Mianmarnak, amikor mi utolsó napjainkat töltöttük ott, aztán jöttek egyenesen Indiába. Agondára pedig 5 napja érkeztek, és a part északi (nagyon csendes) végében szálltak meg egy parti bungalowban.
Beszélgetünk erről, arról, amikor egyszercsak kibökik, hogy egyik nap reggeliznek a szálláson, amikor oldalra néznek, majd mégegyszer odanéznek, aztán egymásra: te, ez nem Richard Gere? Hát de. Képzeljétek, itt Agondán a szállásukon szállt meg Richard Gere pár napra, és a mellettük lévő asztalnál reggelizett. Én teljesen oda voltam meg vissza a hír hallatára, de sajnos gyorsan le is hűtöttek, hogy tegnap elment. Innen már csak maradt az "egy beachen voltam Richard Gererel" jelmondat. Azért ez se rossz :-) Azoknak akiket érdekel elárulom, hogy Indiába a Dalai Láma előadására jött, Agondára meg jógázni. A kanadaiak elmondása szerint teljesen visszafogottan nyaralt, a szállás egy 20 dodós bungalow, amiben nincs melegvíz.
No nekem ez volt a nap eseménye, este el is kellett újságolnom szülőknek a telefonba. Igen, ma sikerült összehoznunk az internetet, bár néha megszakadt a beszélgetés a szokásos áramszünetnek köszönhetően. Mivel most beszélünk utoljára a szülőkkel az út során, mindkét helyre bejelentkeztünk.

comments

2012. december 15., szombat

Napló, 2012. december 15.


Látszik, hogy mindjárt vége az egy évnek... elfogyott a borotvahabom :) Az volt a terv, hogy hetente csak egyszer borotválkozom és ezt nagyon jól tudtam tartani, aminek az lett a vége, hogy majdnem egy évig kitartott egy tubus borotvahab. A pengén viszont nagyon spóroltam és most úgy állok, hogy van egy majdnem új pengém, és nincs hozzá borotvahabom. Mit lehet ilyenkor tenni, elmentem a borbélyhoz. Én abszolút nem értem, hogy otthon miért nincs ilyen, no nem mintha minden alkalommal járnék hozzá, de egy hajvágás után igazán megborotválhatnának, mert olyan lesz az ember egy profi keze alatt, ami nekem nagyon sok időbe telne. Jaj, el ne felejtsem, hogy olyan masszásban volt részem gyerekek. A borbéy csóka egy rezgő akármit kötött a kezére, úgy néz ki, mintha a fúrógépnek a forgó része lenne, és attól rezegne. Na ez van a kézfejére rakva, és a keze meg remeg, amivel az arcomat simogatja. Nem mondanám, hogy nagyon jó volt, de otthon azért el lehetne adni, narancsbőr elleni "kezelésként", bocs a pocsék szóviccért.


Csak úgy megjegyzem, hogy ahogy mentem vissza a szállásra, több helyi árus is megjegyezte, hogy nice shave, a kedves kis nejem meg azt mondja, hogy ott lent a nyakamnál egy kicsit kihagyott...
A mai nap továbbjutottunk a képszerkesztgetésnél és nagy ügyintéző napot tartottunk, többek között karácsonyi ajándékokat rendeltünk,  a lakással kapcsolatban intézkedtünk, stb. stb. Azért van dolog, most hogy így hazamegyünk, de otthon mindenki tökre segítőkész. Közben hivatalosan elindult a csúcsszezon itt, amit mi még nem nagyon érzünk, hacsak nem annyiban, hogy elindult a karácsonyi díszítgetés. Lucky, a recisünk nagyon büszke magára, mert szerinte iszonyat jó a Cupid Hotel Xmas fílingje. Szó mi szó, tényleg van egy két jobb elem, többek között, a felfújt mikibá vagy  a műanyag fenyő, amin az új díszek még a tasakban vannak benne.  


Ma szombat van, és minden szombaton beszélünk a szülőkkel, hetente felválttva. Most Zsuzsi szülei vannak soron, de mivel megint áramszünet van, nem tudtuk őket hívni, pedig ez az utolsó hét lenne. Talán holnap! 

comments

2012. december 14., péntek

Napló, 2012. december 14.


Már majdnem két hete vagyunk itt Goán és nagyon jól érezzük magunkat. Ki is pihentük India fáradalmait, meg egyszerűen csak nagyon jó érzés így zárni ezt a csudiszép évet és visszagondolni micsoda élmények értek minket idén...
A mai jógáról képek is készültek, úgyhogy be is tudjuk mutatni mi folyik ott. Nekem a kajurahoi templom faragások jutottak eszembe... ezer éve is ugyanezek a pózok mentek :-)


Jógán találkoztunk egy sváci párral (a srácot lásd Tibi mögött), akik most kezdték utazásukat. Egy-másfél évig utaznak, ahogy alakul, de ők már voltak 5 éve egy nagyobb úton, akkor 10 hónapig utaztak főleg Dél- és Közép-Amerikában. Most meg Ázsia van terítéken. A srác a Grafisoftnál dolgozott, így többször járt Budapesten.
Ajánlottak egy olasz éttermet, ami nagyon jó itt Agondán, így este meg is rohamoztuk. Nem csalódtunk, kiváló raviolit ettünk.

comments

2012. december 13., csütörtök

Napló, 2012. december 13.


Ma megvettük repjegyünket 21-re Goából Mumbaiba. Kora délután repülünk, így ott még lesz pár óránk szétnézni, mert csak 22-én hajnal 2-kor repülünk tovább.
Strandos óráink megfigyelése, hogy a Lonelyban valószínűleg írják, hogy állj kézen Goán, mert folyton azt látjuk, hogy valaki próbálkozik a kézenállással a parton. Azt már nem teljesen tudom, hogy miért a ferde talajon kezdik az ipart, meg azt se, hogy azok miért nem állnak kézen sose, akik tudnak is... lehet, hogy azok nem olvassák a Lonelyt?
Délután jógázunk. Még mindig jól esik. 

comments

2012. december 12., szerda

Napló, 2012. december 12.


No ma nem tudok semmi érdekessel előjönni, hacsak nem azzal, hogy itt a melegben alig eszünk. Ez aztán az infó, mi?

comments

2012. december 11., kedd

Napló, 2012. december 11.


A kis kiruccanásaink után ismét visszatértünk a goai kerékvágásba. Szokásos reggeli a szokott helyen, intézkedős órák, majd pihi a strandon. 



Nagyon jók mostanság a hullámok. Sajnos sehol nem lehet szörfdeszkát bérelni, pedig jól el lehetne szörfölgetni. Nem zseniálisak hozzá a hullámok, de kezdőként abszolut élvezhető lenne. Az egyik szállásnak volt is deszkája, de mint kiderült eltörtött... király. Így maradt a deszka nélküli szörf. Már nagyon kitanultuk az itteni hullámokat, elég jól sikerül elkapni őket, és akkor nagyon jól visz. 
Tibi nagyon szeretett volna megtanulni kiteszörfözni is (amikor egy paplanernyő van rád kötve, és az húz, míg egy deszkán állva siklasz a vizen). Szél az lett is volna hozzá, volt is két kiteos, de ők saját cuccal nyomultak. Sajnos ezt se lehetett bérelni, meg persze oktató se volt a strandon. Szóval csak a partról néztük ahogy a két srác suhant jobbra-balra.

comments

2012. december 10., hétfő

Napló, 2012. december 10.


Ma Tibi használhatatlan volt, de emlékeztettem, hogy tegnap nagy igéretet tett Garyéknek, hogy ma mindenképp átmegyünk Palolemre egy búcsúvacsira, mivel ők holnap mennek tovább. Így nem volt mese, délután mocit béreltünk (200 rupi egy napra/délutánra, ami kb 800 Ft) és átrobogtunk barátainkhoz.
Most egy tök jó helyen kajáltunk. Osztrák a tulajdonosa az étteremnek, de nagyon jó indiai kaját csináltak. Főleg az én halam volt finom. A dizájnt is megcsodáltuk és kiélveztük, ugyanis egy ágy volt felfüggesztve, és azon ettünk. Nem, a lábai nem érnek le a földre, lehetett rajta hintázni. Szerintem elég jó ötlet.


Annak ellenére, hogy Tibi a túlélésért küzdött, nagyon jól sikerült a búcsúesténk. Most egy ideig nem valószínű, hogy össze fogunk futni Amandáékkal, de hát sose lehet tudni. Az este folyamán azt is kiderítettük, hogy Amanda is akkortájt volt Peruban, mikor én 7 éve, akkor kb 1 hónappal kerültük el egymást. :-)

comments

2012. december 9., vasárnap

Napló, 2012. december 9.


A délelőtt azzal ment, hogy a képeket válogattuk tovább, valamint raktuk össze, hogy mit érdemes megmutatni. Az volt a mondás, hogy Amandáék délután jönnek, és majd a strandon találkozunk. Mivel Gary a reklámbizniszben van benne, főleg vizuális tartalmakkal, gondoltam megkérdezem, miket lehetne csinálni a képekkel. Nem kevés tippet adott, most nem akarlak titeket ezzel fárasztani, inkább megmutatom, az egyik munkáját, szerintem nagyon jó. az volt a feladat, hogy a Cadillac stabilitását kihagsúlyozzák a reklámban, és ezzel az ötlettel/megvalósítással jött elő. 


Ami még vicces, azoknak, akik követik a reklámokat, hogy van az az Eminem reklám, ami a Cryslert reklámozza. Na, azzal az ötlettel a Garyék jöttek ki, de a Crysler közben reklámcéget váltott, és a másik reklámcéggel megcsináltatták az ő ötletüket. Nekem mindig tök jó olyan emberekkel találkozni, akik érdekes munkát végeznek.
A délután és az este abba csapott át, hogy kb délután kettőtől éjfélig beszélgettünk. Az eredeti terv az volt, hogy elmegyünk egy Blue Planet nevű helyre, aminek a nevére nem emlékeztünk pontosan, így mi konstatnsan Blue Potatonak emlegettük. A beszélgetés miatt viszont az lett a vége, hogy ki se mozdultunk a Little Italyből (ez a napágyas hely, amit Zsuzsi írt). A Little Italyről még nem is írtuk, de itt az ideje, hogy bemutassam, ugyanis nagyon kedves benne a főpincér, ilyen Rumbás Dimit képzeljetek el. Ami viszont nagyon vicces, hogy a hely szakácsa Radisonban dolgozott és az ő specialitása a kínai kaja. Miután kicsit megpiszkáltam ezt az anomáliát, hogy hogyan lehet Indiában egy olyan étteremnek, amiben jó a kínai kaja Little Italy a neve, kiderült, hogy a főbérlő, akitől bérlik a helyet nem engedi, hogy nevet változtassanak :))
Mivel én még a helyi érdekességekre voltam ráizgulva Gary hatalmas ötletére, hogy igyunk valami rövidet, az Old Monk nevezetű indiai rum mellett döntöttem, ami meglepő módon kicsit sem volt rossz. Mármint az első, meg a második. Mert, hogy az történt, hogy egyrészt nagyon elszoktam az alkoholtól, másrészt nagyon örültem, hogy végre egy olyan baráti beszélgetésben lehetek, ahol közben fogy az alkohol, az egyik rum követte a másikat. Most nem akarok, minden részletre kiterjedő beszámolót adni a performance-omból, de az a lényeg, hogy kitáncoltam magamból azt, hogy Ratambore-ban nem tudtam önfeledten táncolni egy rakás 12 éves fiú között. Akit érdekel, annak küldök linket a videoról, ami készült de ne számítsatok Fred Asteri képességekre. A tánc után le is kellett pihennem a parton, mert eléggé elfáradtam, Zsuzsi meg nem lefényképezte, ahogy kaptam egy alvótársat? :)


Akár hiszitek, akár nem, az a két üveg, az szóda!

comments

2012. december 8., szombat

Napló, 2012. december 8.


A reggelt a szokásos módon kezdtük a jól bejáratott nepáli pékségnél. Nem variáljuk túl ezt a kérdést. Úgy ahogy a napi programot se. Ma is próbálkoztunk a jógával, de kiderült, hogy hétvégén nincs. Ellenben volt a szobánkkal szemközti tetőteraszon egy úgynevezett nevető jóga. Olvastunk már róla, de most meg is nézhettük milyen. Röviden: nagyon vicces. Kicsit hosszabban: a nevetés révén végzel lényegében légző gyakorlatokat. Mi csak külső szemlélők voltunk, de jót nevettünk így is. Hogy legyen némi elképzelésetek milyen is ez, íme egy kis video:



comments

2012. december 7., péntek

Napló, 2012. december 7.


Ma gondoltunk beiktatunk egy mozgalmasabb napot, azaz a szokásos programon kívül délután bérelünk egy mocit, és átrobogunk Palolemre, a szomszédos faluba. India más részein őrült ötltnek tartottuk volna mocira pattanni, de itt nincs nagy forgalom, sima ügy. Nem is a forgalom a gond egyébként Indiában, mert forgalomból van bőven Vietnámban is, mégis kipróbálta Tibi a vezetést. Itt sokkal inkább az a baj, hogy őrülten vezetnek az emberek. No de mint már megállapítottuk Goa nem India, itt ez is máshogy van.


Palolem állítólag pár éve még olyan volt, mint most Agonda. Most viszont sokkal kiépítettebb. Nem vészes, nincsenek hatalmas tömegek, de azért lényegesen nagyobb a nyüzsi itt, mint Agondán. 




Tele van a part éttermekkel és szállással, az utcák üzletekkel, és nem lehet úgy 100 métert sétálni a parton, hogy ne akarnának egy hajóutat, vagy egy ebédet eladni neked. Viszont nagyon szép a beach, gyönyörű sziklák vannak a végeiben, ami nagyon érdekessé teszi. Tibi meg is mászta az egyiket, amelyikre ráböktem, hogy milyen jól mutatna a tetején. Jól is mutatott, bár kicsit sem volt egyszerű feladat amit kitaláltam neki.


Megittunk egy bambit az egyik féreeső kis helyen, és nagyon jól éreztük magunkat. 


Sétálgattunk a tengerparton, épp egy tengeri csillag tanulmányozásában mélyültünk el, amikor egyszercsak valaki utánunk szól. Hát nem Amanda volt az? :-) Én pont ma gondoltam rá, hogy megírhatnánk nekik, hogy Agondán kötöttünk ki (amikor elváltunk ez még nem volt biztos), hátha elindulnak mostanában dél fele. De hát tényleg nem kell semmit egyeztetnünk, bárhol összefutunk. Zseniális. Nagyon megörültünk egymásnak, és meg is beszéltünk sebtiben egy közös vacsit Palolemen.
Estig mi még elrobogtunk a szomszéd faluba gyógyszertárért, meg megjártuk Agondát is, aztán 6 után visszatértünk Palolemre. A kaja nem volt túl jó, de a társaság viszont annál inkább. Jó kis esténk volt.



Azt még megemlíteném, hogy elég elszomorító a parti éttermek halkínálata, ugyanis majdnem mindegyikében szerepel a baby cápa, ami meg veszélyeztetett állat.



comments