Egy év árkon bokron

Mindjárt otthon. Egy éve ilyenkor hatalmas izgalomban voltunk: jött a karácsony, aztán három nap múlva már kaptuk is fel a hátizsákunkat, hogy tele kíváncsisággal és várakozással nekivágjunk a nagyvilágnak. Akkor még csak sejtettük, hogy jó lesz, most viszont már bizton állíthatom, hogy fantasztikus volt ez az egy év. Nagy nagy boldogsággal térünk haza, azt kaptuk ettől az úttól amit vártunk tőle: sok-sok élményt, tapasztalatot, tudást és azt, hogy még mindig nagyon szeretjük egymást :-).

Persze fárasztó egy ilyen utazás. Fárasztó minden nap hátizsákot pakolni, napról napra kitalálni, hova tovább, minden pillanatban ébernek lenni, nehogy átvágjanak, vonaton, buszon, hajón utazni, hajnalban kelni, kómásan pénztváltani, megérkezni az ismeretlenbe és folyton alkalmazkodni az új szituációhoz, és feldolgozni a sok-sok élményt. Mert minden pillanatban új élmény éri az embert, már csak ha átmegy a szomszéd boltba 5 percre, akkor is csupa új dologgal találkozik. És bár mindez kimerítő, ez adja az egész utazás báját is egyben. Jó érzés szabadnak lenni, minden nap újabb érdekességekkel találkozni, folyton tanulni és tapasztalni, szokatlan szituációkban kipróbálni magunkat és rájönni, hogy jé, hát ez is megy.

Annyi mindent tanultunk a világról, természetről, történelemről, vallásról, magunkról és egymásról. A legtöbb országról voltak előzetes elképzeléseink, és döbbenetes volt megtapasztalni, hogy mennyire más a valóság, mint amilyen képet az ember az olvasottak alapján kialakít a fejében.
Persze van több dolog is, amit máshogy csinálnánk, ha újra elindulnánk, de összességében azt hiszem nagyon jól alakultak a dolgaink. A természet nagyon kegyes volt hozzánk mind időjárásban, mind pedig az állatok frontján. Kevés embernek van olyan szerencséje, hogy láthat orkákat partra vetődve vadászni, de orangutánkutatásba belecsöppenni se volt semmi. Nem is beszélve a teknősökről, aki meg akart kóstolni, vagy épp tojást rakott, mantákról, akik körülöttünk úszkáltak, tapírokról, akik szökkenésétől döng az erdő, tigrisről, aki ránk mordult, rínóról, aki kicsinyével falatozott, és sorolhatnám a megannyi állatot, akik voltak olyan jó fejek és megmutatták magukat nekünk.
Az emberektől kaptunk hideget, meleget, de azt hiszem nem csak a nosztalgia szól belőlem ha azt mondom, a pozitív élmények voltak túlsúlyban. Kedvenceim a vanuatui emberek, akik a fővárosban is kedvesen rádköszönnek, de a panamaiak, kambodzsaiak, új-zélandiak és mianmariak szoros versenyt futnak a második helyért. Persze vannak csalók mindenhol, de annyi kedvességet és mosolyt kaptunk az év során, hogy az csak na.

Nagyon boldog vagyok, hogy Tibi anno Új-Zélandon megálmodta ezt az utat, és aztán nem csak álmodozott, hanem kitartott mellette és megküzdött, majd megküzdöttünk érte, hogy meg is tudjuk valósítani, és mindennek én is részese lehettem. Fantasztikus élményeket éltünk át együtt rengeteg közös kalanddal.
Jó volt nagyon egy évig menni... árkon bokron.

comments

Good bye világ

Épp Budapest felé repülünk és valahogy karácsonyra kéne hangolódni, de a legközelebbi karácsonyi nóta, amihez kötni tudnám most magam az max a Feliz Navidad. Iszonyat boldog vagyok, és rettenetesen örülük, hogy minden, de tényleg minden összejött ezzel az úttal. Persze, lett kukac a lábamban, fagyott meg Zsuzsinak az ujja, voltunk borzasztó fáradtak és végtelenül elkínzotta mind fizikailag és mind szellemileg. De fantasztikusan jó volt! Nagyon nagy dolgokra jöttem rá az út közben. Például, hogy hegyi túrákon vagyok a legboldogabb, hogy az eddigi életmódom nagyon durva fizikai elváltozásokkal járt és persze, hogy nagyon jó Zsuzsival.

Kimondottan sok dolgot tudnék felsorolni, amit csinálhattunk volna jobban. Ha újra mennénk még kevesebb helyre mennénk, és azokon a helyeken még több időt maradnánk. Több időt fordítanék olyan dolgokra, hogy tanuljak valamit (például építészetet vagy akár kiteszörföt). Persze nem panaszkodok, voltunk több, mint három hetet egyetlen kis szigeten Vanuatun,  vagy épp maratdunk majdnem egy hetet a nem túl szép Kután Balin, hogy szörfözni tanuljunk, szóval csináltuk mi amit akartunk, csak lehetett volna még jobban. Talán majd legközelebb. Az tervem, hogy megyünk újra! Mikor? Amikor 60 évesek leszünk, ha a szüleink és a gyerekeink meg persze mi magunk is úgy akarjuk. Aztán esetleg 90 évesen is, azt majd még meglátjuk, mert lehet, hogy sok lesz ;)

Jelen pillanatban viszont, annak ellenére, hogy a karácsonyt nem várom, várok egy csomó minden otthon. Hogy rá tudjak ülni egy WC deszkára, és ne kelljen előtte percekig megágyazni, hogy tudjak otthon reggelizni, és ne kelljen érte valahova elmenni fényképezőgéppel, hogy ne kelljen körbenézni a szobában, hogy nem maradt-e ott semmi, amikor elmegyünk, szóval ilyesmi. 

Leginkább azt az érzést szeretném, ami akkor fog el, amikor pár sör után a barátaimmal egy fűtött vitát megszakítunk, hogy kiballagjunk a pub WC-jére, és ekkor a piszoárt nézve arra gondolok, hogy hogyan lehet minden WC csésze Alföldi...

comments

Good bye Délkelet-Ázsia

Azt hiszem kicsit elmaradtam ezzel az összefoglalóval, de volt mit bepótolni, amikor elhagytuk Délkelet-Ázsiát. Mianmarban már eleve elmaradtunk, mert hogy nem volt net, utána meg jött az Everest túra. Sajnálom is rendesen, hogy nem friss fejjel írom ezt, hanem már Londonban, de mikor már többedszerre jutott eszembe Kambodzsa Goán, tudtam, hogy meg kell ezt írni.

Hogy milyen is volt Délkelet-Ázsia? Sokkal sokkal jobb, mint amire számítottunk. A Thaiföld-Vietnám-Kambodzsa-Laosz részt mind a ketten azért véstük fel az útvonalunkra, mert tudtuk, hogy olcsó. Egyikünk sem akart igazából odamenni. Persze, tudtuk, hogy jó a thai kaja, és azt is, hogy Angkort látni akarjuk, de valahogy nekem az egész régióval kapcsolatban az volt az érzésem, hogy a "kínai" piacot is utálom már a Józsefvárosban a vigyázz kocsival, a sok csing-csung pedig iszonyat bunkó és erőszakos. Ehhez jött hozzá, hogy tudtuk, hogy tele van tursitával, többek között britt fiatalokkal és mindeféle öreg, kiélt csókával, aki kurvázni mennek Thaiföldre. Nem túl fényes képünk volt a régióról előre, mi?

Ehhez képest nagyon durván pozitívan csalódtunk.... teljesen a szívembe zártam a hajnal kettőkor nagyon illedelmes maláj határőrt, a thai szakácstanárunk (Angsana) édesanyját, Ketet, a kambodzsai riksásunkat... és ők egy kicsit sem a kilogó példák voltak. A kambodzsai emberek kedvességére szavak sincsenek, nem tudom elég erősen aláhúzni, hogy a fejemben elképzelt idegesítő kis ázsiaiaktól mennyire messze állt a valóság.

Sajnálatos módon az Acer és a kukacom a lábamban majdnem két hetet elvett a  thai-kambodzsai-vietnámi részből, így kevesebb időt töltöttünk ott, mint szerettünk, volna, de nem csak ez az oka annak, hogy úgy éreztük, mindenképp vissza kell még menni ide. Se gyönyörű szép thai tengerpartot, se vietnámi kiteszörfözést, se magát Laoszt, se egy szép nemzeti parkot nem sikerült abszolválni. Hát ez van, majd valamikor. Ha már sikongattam a kambodzsai emberek kedvességén, nem tudok elmenni Vietnam gyönyörűségén. A barlangok, az épületek, a hegyek, persze Halong-öböl és a KAJA... hát valami fantasztikus.

És ha már azt mondom, hogy vissza, akkor azt is el tudom mondani, hogy: motorral! Ezek az országok nagyon jól bejárhatók kis nagy közepes motorral, és valami olyan fantasztikus érzés volt már a játékmotor robogóval is suhanni a rízsföldek között a strand felé, ami mindkettőnknek örök élmény marad. Túllátogatott, túllátogatott a terület, de egy kis robogóval már simán kikerül az ember a turistadzsumbujból.

Nem is tudom ide kéne-e írnom Mianmart, vagy nem, mert elég különböző. Nem is mertem volna Mianmarba menni, mert szégyen és gyalázat de a Rambóból merítettem az általános műveltségemet az országról, de szerencsére több emberrel találkoztunk (ebbe vállalati karácsonyi bulin lévő kismama, és argetnínában összeszedett amerikai utazók is voltak), akik mondták, hogy menjünk nyugodtan. Én is ezt tudom nektek mondani: menjtek! Bagannak két versenytársa van számomra a világon, Angkor és a gízai piramisok. Mesés, szavakon felüli. A mianmari emberek sorsa pedig annnyira szívbemarkoló, hogy máig elkámpicsorodok, ha a rangoni könyvesboltokra gondolok, ahonnan az információt próbálják szegények beszerezni. Az angolul kiválóan beszélő öregurakkal való beszélgetések szívbemarkolóak és örök emlékek, míg a mélyen vallásos budhizmusuk, simán versenyre kel a sokkal népszerűbb tibetivel. Mianmar azt az autentikusságot hozza könnyedén, amit az ember egy egzotikus utazásban keres.

Egy szó, mint száz, menjetek Délkelet-Ázsiába. sokkal sokkal jobb, mint a kanapéból gondolnátok. Mi nagyon pozitívan csalódtunk!  

comments

Latin-Amerika, ahogy én láttam - Zsuzsi

Közel 4 hónapja érkeztünk Latin-Amerikába, első állomásként Costa-Ricába. Mindenkinek vannak elképzelései Közép- és Dél-Amerikáról az olvasottak, látottak alapján, hát nekünk is voltak. De mikor megérkeztünk arra döbbentünk, hogy teljesen más világba csöppentünk mint amit elképzeltünk. Costa-Rica sokkal fejletteb mint amit vártunk egy Közép-Amerikai országtól. Kitalálták maguknak, hogy ők az ökoturizmus országa lesznek, és eszerint is rendezkedtek be, minden e körül forog és meg kell hagyni igen jól. Az ország fantasztikus tájai és élővilága rendkívül változatos, főleg egy ilyen kis országhoz képest. De ettől függetlenül csodálatra méltó, hogy ilyen tudatosan tudtak erre építkezni. Szóval szerintem elmondhatjuk, hogy az első kultúrsokkunk az volt, hogy nem volt kultúrsokkunk.

Aztán nicaraguai kiruccanásunkkor már kicsit megnyugodtunk, hogy annyira mégse lőttük mellé ezt a vidéket, ott már az fogadott minket amire kb számítottunk. Szegény ország, ahol sok területen - pl a határon is - káosz uralkodik és az emberek egy része próbál ügyeskedni és így plusz pénzhez jutni. Itt már oda kellett figyelni, hogy nem akarnak-e átverni, és az alkudozás is sokkal jobban működött.

Panama, közép-amerikai kalandozásunk utolsó állomása újra nagy meglepetést okozott. Azt gondoltuk, hogy itt az élet főként Panama city körül forog, ezzel szemben azt láttuk, hogy ez az ország jóval több egy csatornánál és a köré épült városnál. Nemcsak hogy gyönyörű területei vannak, hanem színes kultúrájuk is.

Az embereket tekintve Costa-Rica szintén felülmúlta várakozásainkat. A ticoc (costa-ricaiak) rendkívül udvariasak, mindenki jólnevelt és kedves. Pura Vida (szószerint: tiszta élet, szabad fordításban: szép az élet) jelmondatuk, amit köszönésként és igazából bármikor használnak sokmindent elmond róluk. Nagyon tetszett nekünk, és hamar rá is kaptunk a Pura Vida életérzésre. Viszont valahogy mégis jobban megkedveltük a nicaraguai embereket. Nem voltak olyan udvariasak és életvidámak mint a ticoc, de nekem sokkal természetesebbnek tűnt a viselkedésük, kedvességük. És még őket is beelőzték nálam a panamaiak. Valószínűleg ott az is segített, hogy alig van túrista, így teljes érdeklődéssel fogadtak minket, nagyon segítőkészek voltak, és örültek, hogy megmutathatnak egy szeletet az országukból. Mindemellett számomra az volt a legcsodálatraméltóbb, ahogy a lakosság viseltetett az egyik indián törzs küzdelmei iránt. Annak ellenére, hogy már napok óta nem volt benzin vagy épp élelmiszer választék, és állt a forgalom, senki sem méltatlankodott, sőt büszkék voltak arra, hogy van egy indián törzs aki ki tud állni az érdekeiért.

Ebből a világból, ahol olvadoztunk az emberek közt, átrepülni Sao Pauloba egy kisebb sokk volt. Míg az előző helyeken a nem túl erős spanyolunkkal is egész jó beszélgetéseket tudtunk folytani, addig itt már a reptéren az fogadott, hogy senki sem akar megérteni minket... először persze csak az éjszakai megérkezésnek tudtuk be, de sajnos utána másnap rá kellett döbbennünk, hogy nappal is ugyanaz a helyzet. Próbálunk megszólítani valakit az utcán, hogy útbaigazítást kérjünk, és oda se bagózva mennek tovább. Ha sikerül szóba elegyedni valakivel, akkor meg az csak a folyékony portugál nyelvet hajlandó használni mindenféle egyéb kézmozdulat vagy akár nemzetközi kifejezések használata nélkül. De mindennek ellenére azt kell mondjam, nagyon jó élményeket gyűjtöttünk Brazíliából. Rio egyszerűen zseniális, tele energiával és lendülettel. Csak ámultunk és bámultunk, arról nem is beszélve, hogy Brazíliáról szintén nem ilyen képet képzeltünk el korábban. Azt tudtuk, hogy iszonyatosan fejlődik a nyersanyagoknak köszönhetően, de azért úgy gondoltuk, hogy a társadalom még ennyire nem haladt előre. Favellák persze vannak, mi nem mentünk be a durvább részekbe, de mentünk át busszal egy-két ilyen területen és egyátalán nem tűnt durvának. A helyiek is azt mondták, hogy van ami veszélyes, de nagyrészüket már kipucolta a rendőrség. Azt hiszem, hogy az olimpia és a VB elég jó házigazdára talált.

A brazil embereket illetően azért azt meg kell hagynunk, hogy azok, akik képesek voltak a kommunikációra akár angolul, spanyolul, portugál+kéz és láb kombóval, vagy épp google translate segítségével, azok nagyon kedvesek és jófejek voltak. Pl ebben az országban volt egyedül olyan, hogy a recepciós csajszi meghívott minket a barátaival közös főzőcskézésre.

Brazíliából Paraguayon át vezetett utunk Argentinába. Itt újra bebizonyosodott, hogy azokban az országokban, ahol nincs sok turista, sokkal jobb élményeket lehet szerezni. Itt is mint Panamában az emberek lelkesedéssel fogadtak minket, és örültek annak, hogy pl kipróbáljuk egyik kedvenc italukat, a tererét (hideg mate). Bár nem volt sok látnivaló valóban, de öröm volt beszélgetni a helyi emberekkel és élvezni vendégszeretetüket.

És mindez után jött Argentina, egy buenos airesi kezdéssel. Erről a városról azt lehet olvasni és hallani, hogy a legeurópaibb latin-amerikai város. Ezt tudtuk mi is... no de hogy ennyire? És tényleg, annyira megdöbbentően európai, hogy ha egy utcáról mutatnának fényképet, nem mondaná meg senki, hogy Latin-Amerikában járunk. Nekem kimondottan tetszett a város, a maga hülyeségeivel, hogy pl csak aprópénzzel tudsz buszjegyet venni és azt is csak a buszon bedobálgatva egy automatába. Az emberek rendkívül kedvesek voltak, többször előfordult (bár ha jól emlékszem mindegyik eset San Telmo városrészben volt), hogy utánunk szóltak, hogy segíthetnek-e, vagy hogy megmutatták merre is van a kijárat a metróból. És volt, hogy egy parillában (grill étterem) szólítottak meg minket egy kis beszélgetésre, vagy hogy egy bor boltban beszélgettünk egy jót a tulajjal, aki jól ismerte a magyar borokat. Itt egyébként azt meg kell jegyeznem, hogy Magyarországról ebben az országban mindenkinek a Tokaji jut eszébe, és nagyon dicsérik. Ki is húztuk magunkat.

De Argentina nem csak Buenos Airesből áll. Bár 6 hetet töltöttünk itt, mégse tudtuk bejárni. Hatalmas ez az ország, és rengeteg látnivalót rejt magában. Mi Patagóniát vettük célba, úgy gondoltuk, hogy ezzel eléggé leszűkítettük a területet, de be kellett látnunk, hogy még itt se sikerült mindent megnéznünk. Hatalmas élmény volt délen a hegyekben (Fitz Roy) túrázni, látni Perito Moreno lezúduló jégtömbjeit, és Chilébe átruccanva Torres del Paine szikláiban gyönyörködni egy három napos túra közepette. Ezek elég túristás helyek voltak, de amikor a helyiekkel tudtunk kicsit beszélgetni, mindig örültünk neki. Erre főként akkor volt lehetőségünk mikor 4 napot egy erdei kempingben töltöttünk a Los Allerces nemzeti parkban.

Argentinához kapcsolódik egyik legnagyobb élményünk is utunk során, hogy láttuk az orkákat amint kivetve magukat a partra fókákra támadnak. Nagyon szerencsésnek éreztük magunkat, hogy ezt sikerült megfigyelnünk.

Már csak két ország maradt ki összefoglalómból, az egyik Latin-Amerika Svájca, Uruguay. Itt sajnos csak 3 napot töltöttünk, de így is nagyon megtetszett nekünk. Először egy turistás kisvárosban voltunk, ahonnan aztán szerencsére továbbálltunk egy farmra (estancia). Sajnos már megvolt a repülőjegyünk, ami miatt vissza kellett mennnünk Buenos Airesbe, de szívesen maradtunk volna még a farmon pár napot. Nagyon jó élmény volt a két tulajdonossal beszélgetni az országról és róluk, no meg persze a lovaglás se volt semmi :-) Nem gondoltuk, hogy ez az ország ilyen rohamtempóban fejlődik, és már most is ennyire fejlett. Keveset láttunkbelőle, de amit láttunk, az csillagos 5-ös.

És végül jöjjön Chile, amire nem maradt idő, de azt azért felmértük, hogy nagyon könnyű lesz itt később is utazni, így ide mindenképp vissza fogunk jönni. Az emberek jófejek, és rengeteg látnivaló van ebben az országban. És itt is mint Dél-Amerikában úgy általában későn kezdődik a nap, és sokáig tart.

Összességében azt tudom mondani, hogy nagyon élveztük utunkat Latin-Amerikában, sok-sok élménnyel lettünk gazdagabbak. Gyönyörű tájak, fantasztikus városok, érdekes és jó fej emberek, hasonló, de mégis merőben eltérő történelmek. Tanultunk a világról és magunkról.

Adios Latin-America!

comments

Adios Latin Amerika- Tibi

Három és fél hónapot töltöttünk Latin-Amerikában és röviden iszonyat jól éreztük magunkat és nagyon meglepő volt a helyek túlnyomó többsége. Több utazó azt mondta, hogy csak a drága helyekre megyünk, szóval nem biztos, hogy a legjobban ítéljük meg a helyzetet, de számomra az volt a legsokkolóbb, hogy Nicaragua és Paraguay kivételével mennyire civilizáltak voltak a helyek. Buenos Aires, Rio de Janeiro, Uruguay vagy Santiago egy az egyben Európa. Sok esetben egy dél-szicíliai hely sokkal visszamaradtabb, Görögországról vagy a szomszédos Szerbiáról nem is beszélve. Chilével kapcsolatban az volt a gondolatunk, hogy nem is baj, hogy nem tudtunk ennyi időt itt eltölteni, hisz évek múlva ide gyerekkel is nagyon könnyű és egyszerű visszajönni. Eredetileg az volt a gondolat, hogy ha elegünk lesz a kevésbé fejlett országokból több időt fogunk eltölteni majd Ausztráliába. Argentína közepén már azon gondolkodtunk mikor tudunk először újra fejlődő országba menni.

Hogy milyen ketten utazni? Szerintem nagyon jó. Legfőképp azért mert nagyon jól meg lehet osztani a másikkal az élményeket. Másrészt ez hülyén fog hangzani, de nem kell szocializálódni másokkal és rengeteg magát nagyon vagánynak gondoló ember van a hostelekben. És hát persze nagyon-nagyon sok idő van beszélgetni :)

Másrészt elég fárasztó dolog utazni. Gondolom sokan úgy gondolják, hogy ez egy év nyaralás, de attól azért nagyon messze van. hogy mást ne mondjak az eddigi idő alatt egyszer sem voltunk moziban, pedig szerettünk volna. Nem nem nem... nem azt akarom mondani, hogy sajnálni kell minket :) nagyon király minden, csak ez az életmód elég megterhelő, ha az ember sok mindent szeretne látni. Persze az elmúlt időszakban elég sokat aludtam, fogytam vagy 5 kilót, a lábam ami korábban nagyon izzadt, állítólag az idegességtől, abszolút rendbe jött (azt hiszem kezdek túl sok mindent megosztani :) Azt hiszem az egész testem azt mondja, hogy királyul vagyok! Zsuzsi meg persze abszólút királyul néz ki, meg közben egyre aranyosabb. Bár többen írtátok, hogy kiegyensúlyozottnak nézünk ki a képeken... hát ja, nincs para.

Ha már itt tartunk volt pár kérdés amit kérdeztetek, azt hiszem ezek a következők: útvonal, anyagiak és hogy követjük az otthoni dolgokat. Lássuk akkor.

Az eredeti útvonal szerint Április 15-ig maradtunk Latin Amerikában, szóval ehhez tartjuk  magunkat. Ezek után két-három hetet töltünk el Új-Zélandon, ahol voltam már egy fél évet és most szeretném Zsuzsinak megmutatni. Van egy ilyen tervem, hogy jó lenne itt élni egy két három évet, amikor a gyerekek 5 és 10 év között vannak. Nagyon nyugodt környék, ami jót tenne nekünk és rajtunk keresztül nekik. Plusz nekik is meg ott van a nyelv is. Mondjuk messze van, de majd meglátjuk. A két három hét után ha összejön elmennénk egy csendes óceáni szigetre, hogy hova azt még nem tudjuk, de van onnan több fapados járat. Ezek után két hét Ausztrália jön, valószínűleg egy helyen, az eredeti terv szerint a Nagy Korallzátony. Ezek után jönne egy hónap Indonézia ott nagyon szeretnénk orángutánokat látni. Július 15 környékén érkezünk Szingapúrba és október 15-ig a thai kambodzsa vietnám területen telne el. Esetleg Burma vagy Kína vagy Fülöp szigetek. Majd meglátjuk. Október 15-én Indiába repülünk és nagyon úgy néz ki, hogy onnan azonnal Nepálba megyünk át. Ott lenne egy nagy túránk a hegyekbe és aztán vissza Indiába. Végül Mumbaiból december végén repülünk vissza. Aztán január 1-től munka :) Aztán meglátjuk, hogy alakul az út, egyelőre minden sínen.

Nézzük az anyagiakat. A repjegy, amiben London-San Jose Panama-Sao Paolo Santiago-Auckland-Sydney-Bali-Singapore-Mummbai-London van benne az 700ezerbe került per fő. Ezen kívül elviekben napi tíezer forinttal számoltunk per fő ez így kb 7 millió lesz kettőnkre. Eredetileg is úgy számoltuk, hogy Latin Amerika drágább lesz, és majd Ázsián behozunk valamennyit, de persze Argentína, de legfőképpen Brazília sokkal több lett. Nevezetesen 30 ezer per fő per nap. Meglátjuk, hogy lesz Ázsiában. Egyelőre nem nagyon aggódunk, és őszintén nem is spróroltuk magunkat halálra. Ez persze azt jelenti, hogy olcsó szállásokon aludtunk, vagy hogy odafigyelünk, hogy hol vegyünk kaját. De nem stoppoltunk Brazíliában, vagy pl. nem sátraztunk. És persze kevés programot hagytunk ki a belépődíj miatt. Spórolhatnánk jobban, de nem biztos, hogy nagyon van értelme. Majd meglátjuk a felénél.

És akkor a végén az otthoni hírek. Az a helyzet, hogy kicsit többet is nézünk a dolgokra, mint kéne. Amit nagyon élvezek, az az Economist. Ennek előfizetője vagyok, és így le tudom tölteni az újságot mp3-ban és azt hallgatom. Így képben vagyok a világhírekkel. Ami a legjobb az egészben a legjobb, hogy korábban csak a Europe Finance és időnként a Business részt olvastam, most meg a legkíváncsibb a Latin Amerika részekre vagyok. Ami viszont rossz, hogy a facebookot csomószor pörgetem végig és hát ezt az időt nyugodtan kihagyhatnám. Blogot alig olvasok, időnként tudok rájuk nézni. Szóval azt hiszem jó lenne, ha valami heti összefoglalót néznék Magyarországról is, de olyanból jót még nem találtam. A velős véleményem az otthoni helyzetről, a hírek alapján, hogy sz*r... De hát Magyarországot sosem a frenetikus politikai vagy gazdasági életéért szerettem.

Azt hiszem sikerült minden kérdést megválaszolni. Nagyon köszönjük az eddigi visszajelzéseket, főként dicséreteket :) Folytatjuk, mert mi élvezzük, és nagyon jó, hogy így nem fogjuk elfelejteni a dolgokat. Az meg, hogy másoknak is tetszik, az nagy királyság.

comments