Napló, 2012. április 15.

A mai éjszaka nem mondanám, hogy jól telt. Ez egy 4 emeleteságyas dorm volt  és hát az éjszaka megérkeztek a bulizók. Ez még rendben is lett volna de fél óra múlva rengett a szomszédos emeletes ágy, mentek a hangos nyögések. Én felriadtam, felültem, hogy mi van, de basszusom, még egy lepedőt sem tettek magukra. Legalább leálltak... A dolog fél óra múlva folytatódott, de most már csak cuppogással. Én nem értem, Zsuzsi hogy aludta végig, de reggel neki annyi volt a problémája, hogy amikor bejöttek csapkkodták az ajtót meg felkapcsolták a villanyt. Én világosítottam fel, hogy kicst több is történt a szomszéd ágyon. Ami az egészben tök vicces, hogy tegnap felidéztük Rodrigóval, hogy amikor ő itt volt Budapesten pont ez történt az ő szobájában. Én már akkor is furinak találtam a történetet (pedig a prűdségtől messze állok). Nem is találkoztunk semmi ilyesmivel sose, máig...

Zsuzsi háromnegyed kilenckor elment bevásárolni egy kis kaját és leírása szerint olyan volt a város, mintha reggel hat lett volna. Senki, azaz senki nem volt a hatmilliós városban. Szeretnek aludni, na. Rodrigóval egy körül volt randing a külvárosban, addig meg szerettük volna kicsit nézni Santiagót. Na ebből nem lett semmi, mert egy csómó elintézni valónk volt, főleg a neten. Azért a helyi Barrio Brasilban sétáltunk. Megrökönyödve láttam, hogy az épületek borzasztóan hasonlóak a polgári épületekhez Budapesten.

Nem volt sok időnk nézelődni, mert már menni is kellett Rodrigóhoz. Csak hogy megint mutassuk mennyire „európai” Chile, ime a metro

Én ezen az egészen teljesen le voltam halva, a fejemben Chile egyenlő indiánok, hegyek, esetleg sivatag. Semmi, azaz semmi fejlődő országos motívuma nincs most. A gazdaság egyébként nagyon jól megy, köszönhetően főleg a rengeteg réznek és a Pinochet óta (1990) megszilárduló demokráciának. Hatalmas középosztály van, akik jól láthatóan jól élnek. Kicsit sem olyan, mint amilyennek Latin-Amerikát elképzeltem.

Ott tartottam tehát, hogy kimentünk Rodrigóhoz, aki a egy kolesz szerű dologban lakik. Hát nagyon csak szerű, mert egyrészt nyilván csak srácok vannak a jezsuita koleszban, másrészt meg nem is fiúk, mert mindenki legalább 30. Végül pedig nem kicsit jó körülmények között élnek. Ne fényűzést képzeljünk el, egyszerűen csak tiszta ház kerttel, könyvtárral, kis kápolnával.

Az egész kolesz, kb 15 ember vendégül látott minket. Itt azok vannak akik jezsuita szerzetesként teológiát tanulnak az egyetemen. Nem nősülhetnek, de nem lesznek papok sem. Ez elsőre szívásnak tűnik (az is), de nem ez a lényeg most. Számomra az volt a legnagyobb élmény, hogy egyszerűen csak normálisak voltak, nyitottak és tök jó fejek. Próbáltak angolul beszélni, pedig mindenki spanyol anyanyelvű volt (Dominikától Argentínáig mindenhonnan). Van egy bejárónőjük, aki főz rájuk, de hétvégén mindig valaki más csinál kaját. Most az egyikőjüknek szülinapja is volt. Ne képzeljetek el semmi álszentkedést vagy ilyesmit, és tök nyitottan lehetett velük beszélgetni vallásról. Tanultunk is rendesen. Én például nem tudtam, hogy a jezsuiták az egyik legnyitottabb szerzetesrend. Ez alatt azt kell érteni, hogy számukra a világi tanulás nagyon fontos és hát ez a világi tudás nem mindig áll összhangban a pápa irányával. A jezsuiták egyébként számomra nagyon szimpatikus módon saját maguk "megtalálását" nagyon fontosnak tartják. Ha jól értem arra kell rájönniük, hogy mi az ő küldetésük a világban. Tehát saját magukat kell először megtalálniuk. Egyébként itt írom le, hogy Rodrigo is meg egy másik srác is mérnök volt mielőtt szerzetesnek állt. Sokat elárul egyébként arról, hogy amikor Rodrigó mesélt arról, hogy miért lett szerzetes megemlítette, hogy először el akart menni utazni Európába és közben gondolkodni azon, hogy nem akarják-e (ő szavai:) átverni a papok. Számomra az, hogy ezt elmondta, ez is mutatja mennyivel nyitottabban mennek itt Latin-Amerikában a keresztény dolgok, mint nálunk. Nem hiszem, hogy nálunk sokan meséltek volna ilyesmit. Nagyon jól éreztük magunkat az egész ebéd alatt.

Sajnos ezek után el is kellett köszönnünk. Rodrigónak dolga volt, mi meg így körbe tudtunk nézni Santiagóban. Először felmentünk valami kisebb dombra, ahonnan szépnek kellett volna lennie a kilátásnak, de inkább szmogos volt.

A chilei halpiac fél órán belül bezárt, de én nagyon nagyon rá voltam kattanva, hogy menjünk el. Chile hatalmas óceánparttal rendelkezik, a térképe egyébként is nagyon vicces, nem fér rá tulajdonképpen semmire: Chile térkép Szóval elrohantunk a halpiacra. Tényleg klafa volt és itt lehetett is olyan királyrákot látni, amit még a Torres del Painenál szerettem volna enni. És akkor egy újabb érdekesség. Eiffel 3 piacot tervezett az egyik Montvideóban van a másik itt Santiagóban a harmadik meg ugye Fővám téren.

Ezek után még sétáltunk egy adagot a városban, többek között lámapulcsira vadásztunk, és végül lett is. A láma, kimondottan az alpakka szőre nagyon finom és kiváló pulcsi. Ezen kívül láttunk egy király országzászlót. Ha ilyen lengene nálunk is, azt mondom, ok, persze nem biztos, hogy a Zöld Pardon helyén, bár azok meg illegálisan vannak, de most nem fogok ebbe a posványba belecsúszni.

Na és akkor miután benyomtunk pár helyi empanada sütit lassan elkezdtünk készülődni, hogy elhagyjuk Latin Amerikát. Én tényleg elszomorodtam, mert nagyon jól éreztük itt magunkat, pedig én nem is voltam erre a területre rácuppanva. 

Szóval kimentünk a reptérre bechekoltunk, és elindultunk Auckland felé. A repülőút nagyon király volt. Képzeljétek itt a repülés olyan, mint nálunk lehetett régen. Viszonylagosan van hely, a stwerdessek kedvesek és a kaja is jó. Ezen kívül választhat az ember filmeket.  Ráadásul a bechekoláskor megkaptuk a vészkijáratos helyeket. Nagyon örültem, hogy a viszereimet nem kell nyomás alá helyeznem. Aztán persze a repülőn kiderült, hogy rossz helyre foglalták bechekoláskor. Szóltam a stwerdessnek, lesz ami lesz alapon, és képzeljétek, hogy sikerült.  Átültettek minket egy jó helyre. Nagyon jó repülőutunk volt!

comments

Napló, 2012. április 14.

Reggel kelni kellett, 7:30-kor indult a buszunk Santiagoba. Nem ment túl könnyen, és egyre csak azon hüledeztünk, hogy hogy lehettünk ilyen idióták, hogy tegnap éjjel a borkóstolót még megtoldottuk néhány igen rossz minőségű borral... No de visszaforgatni az időt nem lehetett, ezen már csak az algopirin segített.

A nehéz kelés ellenére teljesen jól odaértünk a buszhoz, ami viszont ¾ órát késett. A buszút nagyon szép tájon megy át, gyönyörű hegyek szegélyezik az utat. Igyekeztünk is ébren maradni, nekem ez nem mindig sikerült, de azért sok szép részt láttam. Átkeltünk az Andokon, így egy idő után havas hegyek jelentek meg körülöttünk sífelvonókkal.

A határ a hegy tetején volt, és már jó előre észre lehetett venni a kígyózó kamion sorból.

Már nem először jártunk az Argentina-Chile határon, így sejtettük, hogy nem 2 perc lesz az átlépés, de azért nem gondoltuk, hogy 1 órát fog igénybe venni. A pecsételés gyorsan ment, viszont utána kipakolták az egész buszt. Ilyen múltkor is volt, akkor mindenki magához vette a csomagját, berakta az átvilágítóba, válaszolt a keresztkérdésekre, hogy van-e nála hús vagy gyümölcs, aztán ha volt attól elbúcsúzott, ha nem, akkor meg szállhatott is vissza a buszra. Most itt ezt egy kicsit felturbózták. Nem kellett nekünk pakolni, kipakoltak mindent, átvilágították, és kiválasztották a gyanús táskákat, a többit meg visszapakolták. Ekkor gondoltuk, hogy mennyivel gyorsabb ez... kár volt, mert ekkor jött a fő műsorszám: felállították a busz összes utasát 3 sorban, és kezdődött a feleltetés. Először is megkeresték a gyanús táskák tulajdonosait, majd kipakolás után nagy dilemmába estek, hogy a lekvárt el kell-e venni a nénitől, vagy beviheti az országba. Ha jól láttam végül senkitől nem koboztak el semmit. Közben begyűjtötték a kitöltött nyilatkozatokat is arról, hogy milyen élelmiszer van nálunk, és ebből is kikérdezték a gyanús egyedeket. Míg sorakozó volt, kutyával kutatták végig a buszt és a talált tárgyakért szintén lehetett jelentkezni. Aztán már csak a kézipoggyász átvilágítása volt hátra, és már mehettünk is.

Mint említettem, a határ az Andok tetején van, így onnan le is kellett jönni. Egy jó kis szerpentin vezetett le 22 fordulóval. Egy-egy kanyar elég ilyesztő volt, főleg amikor kamion jött szembe.

Miután leértünk mindenki megnyugodott, még szendót is kaptunk, aztán betettek egy rendkívül idióta filmet. Annyira idióta volt, hogy annak ellenére, hogy igencsak ki vagyunk éhezve a filmekre, egyikünk se tudta végignézni. No de sebaj, legalább aludtunk egy jót.

Santiagoba érkezve megérdeklődtük a tourist infoban, hogy hol érdemes megszállni, és nagyon kedvesen útbaigazítottak minket.

Amikor megérkeztünk a szállásra, még egész szimpi volt. Amikor a recepciós sráccal beszéltünk, már vesztett az értékéből. Egy 8 ágyas dormban kaptunk ágyat, be is vetettük magunkat. Ahogy szétnéztünk a helyen kezdett gyanús lenni, majd, lecsekkoltuk és gyanúnk beigazolódott, ez a Lonelyban van benne, de úgy mint egy buli hostel... Hogy hogy sikerül ennyi idő után még mindig elkövetnünk azt a hibát, hogy nem nézzük meg a Lonelyt, hogy tudjuk hova ne menjünk, azt magunk se tudjuk. 

Gyorsan még neteztünk egyet, telefonáltunk haza, meg felhívtuk Rodrigót, akivel este találkánk volt.

No de ki is Rodrigo? Többen már találkoztatok is vele. Tibi mikor Warwickban tanult, elment utazgatni Angliában, és egyik helyen összetalálkozott Rodrigóval, egy uruguayi sráccal. Rodrigo épp utazgatott Európában, ugyanis nagy döntés előtt állt, be akart állni a jezsuita szerzetesrendbe. De mielőtt meghozta volna végső döntését, elment utazni Európába, hogy átgondolja, valóban ez az út-e amit követnie kell.

Tibivel találkozva hosszabban elbeszélgettek, és megtetszett neki Magyarország, így útja végén, szilveszterkor útba is ejtette. A szilvesztert velünk töltötte, ami meg kell hagyni elég érdekesen alakult...

Akkoriban a Ráday koliban laktam, így először oda mentünk lepakolni, ugyanis úgy terveztük ott alszunk mindannyian a buli után. Viszont a party előtt Zolinál gyűltünk össze, aki a Blaha környékén lakik, és némi mulatozás után onnan mentünk át éjjel a Ráday utcában lévő buliba. No itt történt az, hogy elvesztettük Rodrigot. Mivel nem találtuk, nem tudtunk mit tenni, elmentünk a koliba... és reggel mikor felébredtünk Rodrigo ott feküdt a szobában... Azóta se tudja egyikünk se, hogy hogy sikerült ezt a műveletett véghez vinnie, hiszen a koliból nem egyenesen a buli helyre mentünk, így nem tudhatta a vissza vezető utat, valamint a szobába is simán betalált...

No de Rodrigo azóta jezsuita szerzetes, és most épp teológiát tanul Santiagoban. Ezért le is beszéltük már vele előre, hogy itt találkozzunk. Most pontosítottuk a részleteket, és az esti találka előtt még gyorsan aludtunk egyet.

7-re jött értünk Rodrigo a hostelbe, és elmentünk vele és még két barátjával vacsizni egyet. Nagyon jó volt találkozni Rodrigoval. Bár csak rövid időt töltöttünk együtt anno, nagyon szimpatikus lett már akkor is mindkettőnknek: nagyon egyensúlyban van önmagával és nagyon nyitott a világra. Két barátja, egy lány és egy fiú szintén jó fejek voltak. Ők még egyetemisták, egy önkéntes táborban voltak együtt, onnan ismerik egymást. Nagyon jó volt az este, jót beszélgettünk, sokmindent megtudtunk Chiléről és Santiagorol egy uruguayi és két chilei szemszögéből. Jó volt látni, hogy a csaj, aki közgazdász, milyen lelkesedéssel beszél arról, hogy ő a politikában szeretne majd részt vállalni közgazdászként, mert segíteni szeretne az ország ügyeiben. Hogy ez Chilében valóban lehetséges-e, vagy csak egy naiv ábránd, ezt nem tudjuk megítélni, mindenesetre elég pozitívan álltak mindannyian a kérdéshez.

Egy jó kis hambi és egy jó pofa sör után elbúcsúztunk. Viszont Rodrigó meghívott minket másnapra ebédre magukhoz, a jezsuita szerzetesek házába/kolijába. Nagyon örültünk ennek a meghívásnak, így el is fogadtuk.

comments

Napló, 2012. március 26.

Ma is jót aludtunk, és hasonlóan töltöttük a napot mint tegnap. Azzal a kivétellel, hogy ma már buszjegyet kellett venni. Délutánra hagytuk az intézkedős kört, összekötöttük a kajálással, meg egy kis sétálással. Ma már Tibi nagy örömére kinn volt az utcán ismét a kagylós csóka (tegnap zárva volt), így be is vásárolt különböző szárított kagylófüzérből. De mint utóbb kiderült az első választás volt a tuti, most sikerült egy nem túl ízletes fajtát is beválasztani (olyannyira, hogy egy része a kukában landolt).

Találtunk egy kajáldát, ahol 3 fogásos menüt 2500 pesoért, azaz 1250 Ft-ért adtak. Erre le is csaptunk. A másik verzió az lett volna, hogy boltban veszünk tésztát meg petrezselymet, és fokhagymás petrezselymes tésztát rittyentünk, de ez a terv azon bukott meg, hogy míg nálunk otthon a petrezselymet árulják csokorban, itt ahelyett a koriandert, amit meg én nem igazán kedvelek. De nem is jártunk rosszul, mert finom volt az estebédünk.

Megvettük a buszjegyet is holnap reggel 8:30-as indulással. Már csak annyi volt a dolgunk, hogy holnapra szendvicsnekvalóból bevásároljunk. Bevásároltunk, megcsináltam szendvicseket, összepakoltunk, és ezzel meg is voltunk a mai teendőkkel.

Nagyon jól jött ez a két nap, hogy rendezzük sorainkat, és kicsit ki is pihenjük magunkat. Holnaptól ismét újult erővel megyünk előre :-)

comments

Napló, 2012. március 25.

Ma nem akartunk korán felkelni, sőt, nem akartunk semmi különöset csinálni, csak kipihenni a 3 napos túrát. Ennek megfelelően is telt a napunk. Aludtunk kb 10-ig, aztán mivel szerencsére volt wifi a szálláson, elnetezgettünk, meg beszéltünk szülőkkel.

A heverészés közben arra az elhatározásra jutottunk, hogy maradunk még egy napot, mert egyikünknek sincs kedve holnap reggel buszra szállni és végigutazni a napot. Jól is esett ez a tudat, hogy van még egy pihi napunk és nem kell ma szervezkedni.

Ennek fényében délután mozdultunk csak ki, akko is azért, hogy együnk valamit. Chile híres a királyrákról, így gondoltuk hol máshol kéne ezt kipróbálni, mint egy tengerparti városban délen, ahol halásznak. Megérdeklődtük mi a tuti hely, aztán megcéloztuk. Az árak alapján kicsit meghátráltunk, és úgy döntöttünk szétnézünk még egy kicsit. De jobb helyet sajnos nem találtunk, és aztán úgy voltunk vele, hogy ha itt olyan király a király rák, akkor most ezt itt kell kipróbálni, úgyhogy visszaslattyogtunk az első versenyzőhöz. Közben viszont nem volt olyan rossz dolgunk, mert a város gyönyörű helyen fekszik és így gyönyörű volt a kilátás egyes utcákban és a tengerparton.

Meg is állapítottuk, hogy annyira nem lehet rossz ilyen helyen lakni, ahol két utcát sétálsz és gyönyörű látvány fogad.

No de beültünk az étterembe. Tibinek már megvolt mit eszik, nyilván ez a királyrák volt. Én még dilemmáztam, de végül a lazac mellett döntöttem, gondolván, hogy az itt biztos nagyon finom szintén. Nos nem jártunk szerencsével. Tibi királyrákjából szinte csak a sajtszószt lehetett érezni, az én kajámban pedig csak a szalonnát, amivel beborították a túlfőtt lazacot. A legjobb a krumpli volt, de az tényleg finom is volt.

Mára kb ennyi volt a tevékenységünk. Kicsit netezgettünk még este, meg próbáltuk behozni a blogban a lemaradásunkat, aztán jött a maszírozós zuhany :-) és a csicsi. 

comments

Napló, 2012. március 23.

Egész jól aludtunk, és nem is fáztunk rettenetesen, bár azért Tibi éjjel felhúzta a zokniját, pedig anélkül indult. Már elötte olvastuk, hogy vannak egerek és patkányok, ezért a kaját érdemes felrakni egy fára kötélen. Így is tettünk, így nem esett bántódása az elemózsiánknak, de Tibi azért hallotta a motoszkálást éjjel.

6-kor keltünk, összeszedtük gyorsan magunkat és nekivágtunk fejlámpával a hegynek. Nem volt nagyon hideg, de a szél az fújt. Bár úgy éreztük, hogy most gyorsabban megyünk mint tegnap, mégis kb ugyanannyi idő alatt jutottunk fel. Az elsők között értünk fel és még a nap sem kelt fel. Kerestünk egy jó kis sziklát ahonnan jó volt a kilátás és leheveredtünk. Eléggé fújt a szél így minden meleg cuccunkat be kellett vetnünk, hogy hosszan el tudjunk ücsörögni. Nagyon vártuk a napfelkeltét, de sajnos felhős volt az ég alja, így nem jött meg a várt eredmény. Közben megérkezett a többi túrázó is, köztük az izraeli csapat is, amit egy hatalmas Good morning everybody kiáltással hoztak tudtunkra. Hamarosan társra találtak néhány amerikai személyében és perceken belül olyan nyüzsi lett a hegyen, mintha piacon lennénk. Őszintén szólva hajnalban a hegyen az ember egy kis nyugira és csendre vágyik, nem a túristák kiabálására, így bosszankodtunk is emiatt magunkban.

A szél és a ricsaj ellenére maradtunk egy jó ideig azért, hátha előbújik a napocska és megvilágítja a helyet, de sajnos ez nem történt meg. Lebattyogtunk, főztünk matet, megreggeliztünk, megcsináltuk a mai szendvicseket és lebontottuk a sátrunkat. Ekkorra már el is döntöttük, hogy maradunk még egy vagy két napot, és a W útvonalán haladunk tovább.

Ehhez először vissza kellett mennünk a tegnapi túristaházhoz (ami bezárt), onnan viszont volt egy rövidebb út ami a következő állomásunkhoz vitt, nem kellett végig visszamennünk a tegnapi úton. Ma is csodálatos tájakon haladtunk, fantasztikusan éreztük magunkat, és nagyon örültünk, hogy a további túrázás mellett döntöttünk. Az idő is jó volt, bár néha egy kis esővel ijesztgetett minket, de nem volt végül semmi komoly.

A táj nagyon változatos volt, hol erdőben mentünk, hol mezőn, aztán egyszercsak gyönyörű tó bukkant fel, és mindeközben lélegzetelállító sziklák szegélyezték utunkat.

Patagónia időjárása azért megmutatta mit tud, délutánra hatalmas szelünk lett, ami kicsit küzdelmesebbé tette a haladást. A tó felszínén már messziről látszott, hogy borzolja a szél

aztán láttuk ahogy előttünk a fák megdőlnek, majd mi kerültünk sorra, úgyhogy rádőltünk a szélre, vagy támadóállásba vágtuk magunkat, de volt olyan is, amikor oldalról lepett meg minket a szél, és akkor a sziklában, kövekben kellett megkapaszkodni, vagy épp abba ami a kezünk ügyébe került. Majd miután tombolt egy ideig elállt hirtelen, és teljes nyugalom volt. Ezt mi egy idő után csak reklámszünetnek neveztük, mert csak pár percig tartott, és utána ismét teljes erővel fújni kezdett.

5 óra körül elértünk egy túristaházhoz, ahol már korábban mondták, hogy lesz kaja. Bíztunk benne, hogy tudunk venni valami tésztát, meg kenyeret, és akkor tovább tudunk menni az innen még kb 2 órányira lévő ingyenes kempingbe (Campamento Italiano). Bár a szél miatt filóztunk a mai továbbmenetelen.

De első körben meg kellett tudakolnunk a kaját. Mint kiderült nincs boltjuk, viszont van kajájuk, de csak helyben fogyasztós. Ezen bosszankodtunk egy sort, főleg azon, hogy túlárazott és hogy nincs előzetesen arról infó, hogy a parkon belül hol milyen készletre számítson az ember, de végül nem volt más választásunk, maradtunk itt. És a csodás élményekért cserébe amit a hegyen maradásunkkal kaptunk, nem sajnáltuk ezt rákölteni. Az azért jó volt, hogy itt is lehetett kempingezni, úgyhogy fel is vertük a sátrunkat, majd kihasználtuk azt is, hogy zuhany is volt, ráadásul melegvízzel. Aztán este megettük vacsoránkat. Legalább egész jó volt a kaja és bőséges. A mai kb 25km gyaloglás után különösen jól esett.

Az alvással nem volt gondunk, a szél se zavart minket benne. comments

Napló, 2012. március 22.

Az volt a mondás, hogy 7:30-kor legyünk a szállás előtt az utcán, és ott fog felvenni a busz. Egy belga csaj és egy ausztrál srác társaságában ott is voltunk a megadott időpontra, de busz az sehol. A reggeli időponthoz azért itt hozzá kell tenni, hogy ekkor világosodik, és ezzel összhangban teljesen kihaltak az utcák. A hostel recepcióján se volt senki, aki azt mondta volna, hogy jön a busz, csak fél órát késik. Mert ez történt, 8-kor megjelent a busz.

A 2,5 órás buszúton elég szép volt a táj, már messziről látszottak a hegyek, az út mellett meg lámákat és kondorkeselyűket láttunk. Ez utóbbi hatalmas madár, neki a legnagyobb a szárnyfesztávolsága a repülő madarak között, 3 méter.

A nemzeti park bejáratánál kellett egyet adminisztrálnunk, befizettük a belépőt (15e peso, 7500 Ft) és elmondták a játékszabályokat. Különösen a tűzgyújtási tilalomra hívták fel a figyelmet, uganis párszor már volt ilyen baleset, hogy egy túrista véletlenül leégetett egy hegyoldalt. Az utolsó ilyen eset idén januárban volt, de néhány évvel ezelőtt is volt tűzeset. Itt Patagóniában nagyon nagy a szél és így nehéz megfékezni a tüzet. Azóta dohányozni is tilos, és kizárólag túra gázpalackkal lehet főzni, azt is csak a kijelölt helyeken.

Miután ezzel  megvoltunk, egy kisbuszt céloztunk meg, ami 2500 pesoért elvisz minket a túraútvonal kezdetéhez. Ezt a szakaszt gyalog is meg lehet tenni, de nem nagy móka, mert egy murvás úton kell gyalogolni elég hosszan.

És akkor indulhat a túra, irány Torres!

Mai célunk a Torres kilátó volt. Már a kezdetektől fogva gyönyörű tájakon mentünk, ami folyton fényképezésre késztetett minket.

 Az idővel is nagy szerencsénk volt, így nagyon lelkesen bandukoltunk.

Első útközi állomásunk egy túristaház volt, ami már zárva volt, azaz épp akkor vitték le a hegyről a kajákat lovakkal. Itt megpihentünk, a völgyben és ebédeltünk egy jó kis szendót.

A következő szakasz teljesen más volt mint az első, itt már főként erdőben jártunk, de az továbbra se változott, hogy fantasztikus tájakon. Nagyon jól éreztük magunkat és már kezdtük pedzegetni, hogy mégse csak 2 napot maradjunk, mert nagyon jó itt.

Ennek a szakasznak a végén volt egy kemping, ahol sátrat is vertünk. Mint ahogy már írtam, itt nincs semmi kiépítve, csak egy wc, meg egy szélfogó fabódé, ahol tudsz főzni. A patak meg adja a vizet. A patak mellett kiválasztottunk egy jó kis sátorhelyet, ami a többiektől messzebb volt, felállítottuk sátrunkat, majd előkaptuk főzőcuccunkat, hogy vizet melegítsünk matéhoz. Nagyon rákaptunk, finom is, fel is pörget és jó móka is egyben. Nekem eddigre nagyon megfájdult a fejem gondolom az időjárástól, így a pihi is jól jött.

Innen már csak 45 percre volt a kilátó, amire azt írták, hogy napfelkeltekor gyönyörű innen a kilátás a Torresekre. De mivel ma szép idő volt, a holnapot meg kitudja milyen lesz, úgy döntöttünk ma is felmegyünk. Kicsit összeszedtem magam, és neki is vágtunk. Elég meredek volt ez a szakasz, de hátizsák nélkül azért lényegesen könnyebb menni.

Innen már csak 45 percre volt a kilátó, amire azt írták, hogy napfelkeltekor gyönyörű innen a kilátás a Torresekre. De mivel ma szép idő volt, a holnapot meg kitudja milyen lesz, úgy döntöttünk ma is felmegyünk. Kicsit összeszedtem magam, és neki is vágtunk. Elég meredek volt ez a szakasz, de hátizsák nélkül azért lényegesen könnyebb menni. Tibi a végét úgy tette meg, hogy nem nézett fel, én azért csaltam, és fel-fel néztem útközben is. De mikor felértünk mindkettőnknek elállt a lélegzete. Hát fantasztikus a látvány. 

A három Torres (torony) velünk szemben magasodott, mellettük negyedik társuk, ami bár nem torony, színében viszont annál érdekesebb, ugyanis az alja sárga, míg a teteje fekete. Ennek oka, hogy az alja üledékes kőzet, a teteje pedig gránit. Igen különlegesen fest. A tetején a fekete részben kis csúcsok vannak, amik "kis" tornyocskáknak néznek ki és a túra során különböző oldalról is lehet látni őket.

A sziklák között gleccser "folydogált", volt szerepe bőven a látvány kialakításában. Az olvadó jégből pedig egy csodálatos színű tó alakult ki a tornyok lábánál. Ezeknek a gleccser tavaknak olyan szép kék színük van, hogy az csak na, de Tibi erről már írt korábban.

Beszéljenek inkább a képek:

A szél és a hideg ellenére 1-2 órát nézelődtünk, a végére már el is indult visszafelé a többi túrázó, így magunk maradtunk Torrsékkel. Nagyon nagy élmény volt.

Sátrunkhoz visszaérve megfőztük vacsinkat, és hamarosan le is feküdtünk aludni, készülve a hajnali kelésre. A kempingnél kiírták, hogy 7-kor van napfelkelte, így 6-6:15-ös indulást tervezünk. A kempingnél még az is ki volt írva, hogy ne kérdezd milyen lesz az idő, ez Patagónia... :-)

comments