Good bye Délkelet-Ázsia

Azt hiszem kicsit elmaradtam ezzel az összefoglalóval, de volt mit bepótolni, amikor elhagytuk Délkelet-Ázsiát. Mianmarban már eleve elmaradtunk, mert hogy nem volt net, utána meg jött az Everest túra. Sajnálom is rendesen, hogy nem friss fejjel írom ezt, hanem már Londonban, de mikor már többedszerre jutott eszembe Kambodzsa Goán, tudtam, hogy meg kell ezt írni.

Hogy milyen is volt Délkelet-Ázsia? Sokkal sokkal jobb, mint amire számítottunk. A Thaiföld-Vietnám-Kambodzsa-Laosz részt mind a ketten azért véstük fel az útvonalunkra, mert tudtuk, hogy olcsó. Egyikünk sem akart igazából odamenni. Persze, tudtuk, hogy jó a thai kaja, és azt is, hogy Angkort látni akarjuk, de valahogy nekem az egész régióval kapcsolatban az volt az érzésem, hogy a "kínai" piacot is utálom már a Józsefvárosban a vigyázz kocsival, a sok csing-csung pedig iszonyat bunkó és erőszakos. Ehhez jött hozzá, hogy tudtuk, hogy tele van tursitával, többek között britt fiatalokkal és mindeféle öreg, kiélt csókával, aki kurvázni mennek Thaiföldre. Nem túl fényes képünk volt a régióról előre, mi?

Ehhez képest nagyon durván pozitívan csalódtunk.... teljesen a szívembe zártam a hajnal kettőkor nagyon illedelmes maláj határőrt, a thai szakácstanárunk (Angsana) édesanyját, Ketet, a kambodzsai riksásunkat... és ők egy kicsit sem a kilogó példák voltak. A kambodzsai emberek kedvességére szavak sincsenek, nem tudom elég erősen aláhúzni, hogy a fejemben elképzelt idegesítő kis ázsiaiaktól mennyire messze állt a valóság.

Sajnálatos módon az Acer és a kukacom a lábamban majdnem két hetet elvett a  thai-kambodzsai-vietnámi részből, így kevesebb időt töltöttünk ott, mint szerettünk, volna, de nem csak ez az oka annak, hogy úgy éreztük, mindenképp vissza kell még menni ide. Se gyönyörű szép thai tengerpartot, se vietnámi kiteszörfözést, se magát Laoszt, se egy szép nemzeti parkot nem sikerült abszolválni. Hát ez van, majd valamikor. Ha már sikongattam a kambodzsai emberek kedvességén, nem tudok elmenni Vietnam gyönyörűségén. A barlangok, az épületek, a hegyek, persze Halong-öböl és a KAJA... hát valami fantasztikus.

És ha már azt mondom, hogy vissza, akkor azt is el tudom mondani, hogy: motorral! Ezek az országok nagyon jól bejárhatók kis nagy közepes motorral, és valami olyan fantasztikus érzés volt már a játékmotor robogóval is suhanni a rízsföldek között a strand felé, ami mindkettőnknek örök élmény marad. Túllátogatott, túllátogatott a terület, de egy kis robogóval már simán kikerül az ember a turistadzsumbujból.

Nem is tudom ide kéne-e írnom Mianmart, vagy nem, mert elég különböző. Nem is mertem volna Mianmarba menni, mert szégyen és gyalázat de a Rambóból merítettem az általános műveltségemet az országról, de szerencsére több emberrel találkoztunk (ebbe vállalati karácsonyi bulin lévő kismama, és argetnínában összeszedett amerikai utazók is voltak), akik mondták, hogy menjünk nyugodtan. Én is ezt tudom nektek mondani: menjtek! Bagannak két versenytársa van számomra a világon, Angkor és a gízai piramisok. Mesés, szavakon felüli. A mianmari emberek sorsa pedig annnyira szívbemarkoló, hogy máig elkámpicsorodok, ha a rangoni könyvesboltokra gondolok, ahonnan az információt próbálják szegények beszerezni. Az angolul kiválóan beszélő öregurakkal való beszélgetések szívbemarkolóak és örök emlékek, míg a mélyen vallásos budhizmusuk, simán versenyre kel a sokkal népszerűbb tibetivel. Mianmar azt az autentikusságot hozza könnyedén, amit az ember egy egzotikus utazásban keres.

Egy szó, mint száz, menjetek Délkelet-Ázsiába. sokkal sokkal jobb, mint a kanapéból gondolnátok. Mi nagyon pozitívan csalódtunk!  

comments

Naplo, 2012. szeptember 20.

Irány Mianmar, ráadásul Bangkokon keresztül. Az gondolom senkit nem fog meglepni, hogy korán keltünk, esküszöm tök uncsi lehet minden bejegzésünk eleje: így ébredtünk, ilyen fáradtak vagyunk :)

Azt Zsuszi már írta, hogy Vietnamban mindenki parázik, hogy nehogy lekésd a repülőd, most is már haptákban vártak minket. Monjduk kifelé menet kezdtem megérteni, mert az itteni gyorsforgalmin baleset volt, sofőrünk meg elkezdett egy flugos futamot nyomni rízsföldeken keresztül, mert hogy úgy majd odaérünk. Kicsit elkezdtünk izgulni mi is, de elterelte figyelmünket, hogy az út mellett kétszer is egy halotti menet mellett mentünk el, és nem fogjátok kitalálni, hogy mi történt, sofőrünk mind a két alkalommal kivett a kesztyűtartóból két ötszázast (kb 10 Ft), és a letekert ablakon kiszórta a gyászmenet mellett, úgy hogy repült a pénz a fityfenébe... ja és közbe morgott, hogy imát, vagy hogy most küldte őket a bánatba, azt nem tudom, de volt egy akkora köteg ötszázasa abban a kesztyűtartóban, hogy annyi halott nem is lehet Hanoiban.

A gépet szerencsésen elértük, és már el is hagytuk Vietnamot. Mi nagyon bánjuk, hogy egy hét állt a rendelkezésünkre megnézni ezt a országot, ahol látnivaló rengeteg, a kaja kiváló, a kultúra és a történelem pedig lebilincselő. Ide mindenképp vissza szeretnénk jönni, és ha jövünk, akkor csak ide, mert egy 2-3 hetes nyaralás biztos nem elég erre az országra. Nagyon örülünk, hogy András adott egy adag tippet a miről és hogyanról, nagy hasznát vettük. A legtöbbet amiatt emlegettük, hogy a telefonban azt mondta, hogy „itt a helyi erők mindig többségban vannak”, és ez egyrészt valóban így is volt, másrészt a helyi erők szófordulat bekerült az aktív szókincsünkbe, mert tényleg helyi ERŐként viselkednek, főleg éjjel ordítva a vonaton :)

Bangkokban még az utolsó simításokat végeztünk az intézkedésünkön, mert Myanmarban nagyon korlátozott lesz a net, így többek között még hazatelefonáltunk, vagy emaileket válaszoltunk vagy éppen a blogot írtuk.

A myanmarba, azaz a Yangonba menő repülőn csak turista volt. A váróban aggódtam is, hogy basszus ez tele lesz turistával (hol vannak a helyi erők? :)), de a gépre felszállva már látszott, hogy okaj, hogy csak turista, de a gép alig ha harmadig volt tele.

Megérkeztünk Yangonba, és rögtön a repteren meglepődtünk, mert elég kultúrált volt. A szállásosok ki is jöttek (ha nem is elénk, de másért a reptérre), így becsatlakoztunk oda. Most már itt is vagyunk Yangonban, és a várakozásunk ellenére van net, de nagyon lassú. Így képeket nem tudunk feltölteni. Lehet, hogy jelentkezünk, de igazából a legnagyob valószínűséggel október 15-én számítsatok a következő bejegyzésre. Ha esetleg korábban, facebookon jelezzük :) Mi nagyon várunk egy autentikus környezetet, és reméljük azt fogjuk tudni mondani, mint Rudyard Kipling: „Ez Burma, teljesen más ország, mint bármelyik másik, amit eddig ismertél!” 

comments

Napló, 2012. szeptember 19.

Ébredtünk ahogy ébredtünk, aztán még a délelőtt egy jó részét olvasgatással, netezéssel töltöttük. Sajnos nálam a Teteovált lány 2-ben beindultak az események, így a "csak még egy oldalt olvasok, aztán mehetünk" mondatot ismételgettem, mire végül 11 körül tényleg neki is vágtunk a városnak. Első állomás egy kávézó volt. Van itt egy olyan kávé, amit mókusokkal megetetnek, majd amit azok kiszarnak abból csinálják a kávét. Nem vicc. Ráadásul ezt hamistják is, úgyhogy nem olyan egyszerű jót találni. A hamistás az azt jelenti, hogy nem igazi mókusokkal etetik meg, hanem mesterségesen álltják elő azt, amit a mókus bele csinál a kávéval. Én ezzel együtt tudtam volna élni, ha így átvernek, de Tibi már kevésbé, ezért mentünk oda, ahol állítólag eredeti a cucc, legalábbis a Trip Advisor szerint. Ez kicsit messzebb volt, így taxiba pattantunk. A szállásadó csajszi nagyon aranyos volt, mert hívott nekünk taxit és ki is kisért hozzá minket. És nem, nem azért mert a taxis tejelt volna neki, hanem csak pusztán aranyos volt.

A kávézó a turista negyeden kívül volt, érdekes is volt itt nézelődni, milyen a mindennapi élet Hanoiban.

A kávé érdekes volt, szerintem finom is, de annyira nem volt különleges íze. Itt is a lecsöpögős módszerrel hozták ki.

Egy ideig elücsörögtünk, de aztán fel kellett kerekednünk mert volt még egy küldetésünk. Tibi már Írta tegnap, hogy pénzt kellett felvennünk. No hát ez így elég egyszerűen hangzik, de ennél kicsit bonyolultabb volt a feladat. Holnap repülünk Myanmarba, és majdnem egy hónapot leszünk ott. Ott viszont nincs ATM (nem viccelek), azaz külföldi kártyák nem működnek, úgyhogy egész havi ellátmányunkat magunkhoz kellett venni. De nem akárhogyan, hanem dollárban, ráadásul új, kivasalt dollárban. És ez sem vicc, nem tudom mi a szösz bajuk van, de ha már félbe van hajtva egy pénz, azt nem fogadják el. Így nem olyan egyszerű ez a feladat.

Ezt már tudtuk előre, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, így már pár napja elkezdtük a pénzfelvételt. Annál is inkább, mert az automaták nagy részéből a maximálisan felvehető összeg 20e Ft-nak megfelelő dong. Utánajárt Tibi a neten, USD automata nincs, viszont talált egy helyet, ahol állítólag 200e Ft-nyit is fel lehet venni. Felkutattuk, de végül az is csak 100e-t adott ki. Jártuk sorra az automatákat, de nem találtunk jobbat, így több körben vettük fel a pénzt. Már nagyjából meg is voltunk tegnap a pénzfelvétellel, már csak egy kicsi hiányzott, no meg persze a beváltás. A kávézó mellett volt is egy automata, meg is próbáltuk, és lássanak csodát, 200e Ft-nyi dongot tudott kiadni. Hogy az a fene essen belé, hogy csak most találtunk rá...

No de mindegy, lényeg hogy megvan a pénz amit be kell váltanunk.

Irány a bank, mert ugye nem csak váltanunk kell, hanem csudiszép bankjegyekre van szükségünk. A bankban közölték, hogy nem váltanak dongot USD-re. Nem adtuk fel, mentünk a következőbe, aztán a következőbe, aztána következőbe, és mindenhol ugyanezt mondták. Vietnámban a bankok nem válthatnak dongot USD-re. Mostmár ezt is tudjuk. A bankokban a hoteleket és pénzváltókat javasolták, úgyhigy nincs még minden veszve. Azért kicsit kezdtünk idegesek lenni, mert az egy dolog, hogy a pénzváltóknál beváltjuk a dongunkat, de utána még a bankban be kell cserélnünk vadiúj bankjegyekre, és a bankok meg 4-kor zárnak. Ekkor meg kb 2 óra volt.

Nem volt mit tenni nekivágtunk, hogy hotelt, vagy pénzváltót keressünk. Elég sok pénzt kellett beváltanunk, így nem akartunk kis helyre bemenni. Végül egy jónak tűnő hotelbe bementünk. Elég jó árfolyamot mondtak, de mikor mondtuk, hogy mennyit szeretnénk beváltani, teljesen elhűltek, ők annyit nem tudnak, csak egy kis részt. No ekkor már láttuk, hogy ez még nehezebb feladat lesz, mint gondoltuk, járhatjuk sorra a hoteleket, pénzváltókat, hogy apránként beváltsuk a pénzünket. Elég sok helyen jártunk, hol az árfolyam miatt fordultunk ki, hol azért mert a recepción még csak kis se tudta számolni a kiscsaj, hogy mennyi lenne az árfolyam, hol meg azért mert nagyon kis összeget váltottak volna csak be. Volt ahol a csajszi suttogva mondta, hogy beváltja, de ne mondjuk el senkinek,  mert nem szabad nagyobb összeget beváltaniuk, és bajba kerül. De emellé egy bődületesen rossz árfolyamot is adott, így nem üzleteltünk vele. Végül is 3-4 részletben sikerült beváltanunk a pénzünket. Fél 4 volt ekkorra, úgyhogy tipli egy bankba. Ott a pultnál mondom a csajszinak, hogy dollárt szeretnénk dollárra cserélni, Myanmarba megyünk, és vadiúj píz kellene nekünk. Szegény teljesen rémülten nézett rám, amitől én is megrémültem, hogy még hány kör vár ránk, ha nem fogják itt becserélni nekünk. De végül egyik kollégájához átpasszolt minket, aki meg már egy "á, Myanmar!" felkiáltással már hozta is a kivasalt dodókat.

Huhúúú, megmenekültünk! Nagy kő esett le a szívünkről. Nem kis stressz volt ez a többnapos projekt, de főleg ez az utolsó 3 órája. Holnap megy reggel a repcsink, és nem lett volna túl jó a következő 1 hónap elé pénz nélkül állni... De végre fellélegeztünk, gyönyörű dodóink lettek. Ennek örömére Tibi legurított egy sört, és leheveredtünk kicsit pihizni.

Mindenesetre mindenkinek aki Myanmarba készül, javaslom, hogy ezt az akcióját ne Vietnámból indítsa, ezerszer egyszerűbb dolgunk lett volna Bangkokban intézkedni. Legalábbis most így gondoljuk :-)

Este mikor éhesek lettünk a vasútállomás közelében lévő étterembe mentünk. De még most se volt unalmas az oda vezető út, mindig talál érdekességeket az ember.

Nagyon nagy volt a forgalma. Rendeltünk 6 fogást, nem kell megijedni, az egyik az 2db tavaszitekercs volt. A kacsaleves nem volt jó, annak volt egy szaga, amit az utcai kajásoknál is szoktunk többször érezni, kicsit ecetes szag, és ez az ízlt is áthatotta, de a többi fogás nagyon jó volt.

Ezzel a jó kis vacsival búcsúztunk a vietnámi konyhától. Taxival hazamentünk, és még rábontottunk egy borra, amit még korábban vettünk a boltban. Nyilván most se volt sok eszünk, mert a holnapi korai kelés és egész napos utazás előtt ismét sikerült későn lefeküdnünk, kb hajnal 2-kor.

comments

Naplo, 2012. szeptember 18.

Nem fogjátok elhinni, de korán keltünk :) 7:30-kor már a Lenyűgöző Barlangnál voltunk, és néztük a cseppköveit. Szép, szép, de azért ehhez hasonló Budapesten is van. Nem beszélve arról, hogy nem vagyok a hupizölddel kivilágított cseppkövek odaadó híve.

A kilátás elleben jó volt, és a lógó lábak alakú sziklák is viccesek voltak. Tudjuk gáz, amikor úgy fényképezkedünk, hogy épp tartjuk a kezünkön a templomot, meg döntjük a tornyot, de a talpak mégis ezt hozták ki belőlünk.

Mivel Mike és Susan három napra jöttek, őket áttették egy kisebb hajóra, így a miénk volt az egész bárka és a hét fős legénység. Igazából nagyon nehéz ezt bárhogy is ragozni, de az a lényeg hogy iszonyatosan gyönyörűek voltak a különböző kőformációk. A hajó orrában ülve ámultuk és bámultuk a sziklákat, meg az öbölben zajló életet. Nehéz leírni, így beszéljenek a képek szerintem:

Nem kell nagy fantázia, hogy az ember mindenfélét beleképzeljen a sziklákba. Zsuzsi kedvence a magyar csiga volt, aki egy svájci frankos konstrukcióval kicsit túlvállalta a házépítést.

Hanoiba visszatérve elindultunk, hogy megint vegyünk fel pénzt, majd holnap leírom, hogy miért ilyen fontos ez. Benyomtunk egy banh cuont ismét meg egy levest, aztán még sétáltunk egy kicsit Hanoi utcáin. Hihetetlen, hogy minden alkalommal lehet valami újat találni. Én hiszek az open officeban, azaz, hogy egy teremben legyünk, vagy csak üvegfallal legyenek elválasztva a dolgok a munkahelyen, de pl. az utcára néző látványfogászatnak nem igazán látom a hozadékát. Györfi Andris gimis osztálytársam, aki időközben fogásszá avanzsálta magát jön majd Nepálba, kikérdezem majd milyen előnyei lehetnek annak, hogy az utcán kószálók látják, ahogy a nyálszívó ellenére csulázom le magam :) Plusz innen ugye már csak egy lépés az üvegfalas nőgyógyászat.

A másik kipróbált dolog, a 35 forintos csapolt sör. Ez egy igazán egyszerű business modell, nem kell hozzá más, mint egy hordó sör és nyolc műanyag kisszék. Nem vagyok biztos benne, hogy köál kompatibilis a dolog, és azt sem tudom, hogy hűtik, de remek! A Moszkván simán lehetne egy ilyen.

comments

Naplo, 2012. szeptember 17.

Ismét korán keletünk, de most nem volt annyira para, mert tegnap lefeküdtünk időben. Azt nem is mondtuk, tegnap egy komoly üzelti döntést kellett hoznunk, ki kellett választani, hogy milyen csomaggal megyünk a Halong-öbölbe. Egy kevés vacila után a legdrágább mellett döntöttünk :), aminek az az oka, hogy nagyon sok horror storyt hallottunk olcsóbb utakról, meg egy éve egy hajó is elsüllyedt, szóval nem akartuk megkockáztatni, hogy ételmérgezéstől szenvedve a kajütben hajókázzunk. Mondjuk a két napos programra a 80 dodó szerintem vállalható összeg.

Rég volt ilyen, hogy gyakorlatilag semmivel nem kellett törődnünk, jött értünk a szállásra egy csóka, aztán már vittek is minket kisbusszal Halong citybe. Már a buszon jött a kellemes meglepetés, hogy a 14 fős hajón négyen leszünk két angollal, ránk fog jutni egy kemény 7 fős személyzet, karaj. A kikötő nagyon durva volt, töménytelen mennyiségű turahajó van, a miénk igen csak jónak tűnt, összehasonlítva a többivel

Ahogy látjátok, minden hajó fehér, ez egy pár éve hozott kormányzati szabályozás; szvsz nem éppen a legrosszabb állás az, ahol az a dolgod, hogy kitalálsz ilyeneket. A hajónk a fedélzetről is kitűnőnek bizonyult, jobban mondva messze felülmúlt minden korábbi várakozásunkat.

Az utitársaink is nagyon jó fejek voltak, Mike és Susan. A srác a Shettland-szigetekről van, innen is ritkán találkozol emberekkel. Külön érdekesség, hogy Mike és Susan kb háromszor találkoztak életükben, van egy közös barátjuk és egy borokkal súlyosbított este alkalmával találták ki, hogy ők együtt eljönnek 10 hétre utazni DK-Ázsiába. Egyébként 35 évesek, Mike mérnök, Susan bába. Mikenak nem szeret utazni a párja, Susan meg friss kapcsolatban, annyira friss, hogy az utiterv és a jegyek már megvoltak,  mikor összejött a párjával. Szerintem nagyon aranyos dolog, hogy így utaznak.

Most, hogy már majdnem minden mást leírtam, elkezdek kitérni a nem elhanyagolható látványvilágra is körülöttünk, azaz a leszálló sárkány öblére. A vezetővel öten voltunk a hajón, és három fajta történetet ismertünk arról, hogyan alakult ki az öböl, de a biztos pont a sárkány, akinek vagy kicsinyei a szigetek, vagy a farkával csapott szét a sziklák között...  Vezetőnk egyébként kétszer is elmondta, hogy alakult ki, egyszer földrajzi szempontból, egyszer meg legenda szerint. Én majdnem átborultam az oldalkorláton a röhögéstől, mert mindkettő story ugyanúgy kezdődött, hogy "200 millió évvel ezelött", és hasonlóan is folytatódott, annyi különbséggel, hogy az egyik esetben a tektonikus mozgások, a másik esetben a sárkány mozgások szabdalták fel az öblöt.  Magunk közt megpendítettük, hogy lehet, hogy azt hiszik, hogy a "Tektonikus" az egy sárkánynév, és be kell valljuk az valóban elég menő sárkánynév lenne.

Wikipédiás kutatásom eredménye szerint az öböl folyamatosan formálódott, kialakult egy majdnem 1000 méter mély mészkőréteg, aztán hol az egész víz alatt volt, hol meg teljesen szárazon. Nyilván mosta az eső, meg a tenger, de volt földkéreg mozgás is, emelkedés, süllyedés. Annyira változozz, hogy a mostani alakját csak ezer éve vette fel. A lényeg, hogy az öböl valóban lélegzetelállító, ahogy a több száz kisszikla között siklik hajó, és még az sem tudja ezt elrontani, hogy hajóból rendkívül sok van.

Az öböl egy bizonyos szakaszán kiszálltunk a hajóból és kajakba ülve vágtunk neki az egyik kis szigetnek, ahonnan igazán lenyűgöző kilátásban volt részünk.

A sziget partján volt egy kis mesterséges strand, ami elég nyomor volt (értsd iszonyat szemetes), de sikerült rábeszélni a vezetőnket, hogy inkább kajakozzunk még egy kicsit. Két sziklával odébb már alig voltak hajók, és (nyálas, nem nyálas:) meseszép volt ahogy a sziklák között eveztünk.

A kajakozáskor megtaláltuk Mikenak a pacskerját a vízben, amit még a nagy hajón ejtett bele véletletnül, ez azért nem látszott túl valószínűnek. A vacsora elött volt egy gyors főzőkurzus, ahol tavaszi tekercset csináltunk. Nem volt igazán egy mesterkurzus, de nem is ez a lényeg. Arra viszont kitérnék, hogy a hajón csomó minden jó volt, de semmi nem fogható a szakács répafaragási virtuozitásához, szállhatott a répaforgács rendesen. Most csak az első két helyezettet mutatom:

A sok kajától és az MSGtől mind a négyen rosszul lettünk, és ezen a bor sem segített sokat. Nem gond, korán fekvés lett a vége lakomának.

comments

Napló, 2012. szeptember 16.

Két éjszakai vonatozás egymás után... A vasútállomáson abszolút örültünk volna, ha vörös szőnyeg fogad minket, ehelyett csak a fogdosós taxisok vártak minket, ohne szőnyeg. Elindult a békemenet a belváros felé. Saigonban rettenetesen bejött, hogy egy kis családnál voltunk olcsón ráadásul még tisztább és szárazabb érzés is volt. Bár András javasolt egy szállást de az kicsit túlmutatott a budgetünkön, így az volt a terv, hogy ha reggel találunk valamit, akkor az, ha nem, akkor a javasolt Hanoi Boutique 2 lesz. Ezt azért pingálom ilyen részletesen, mert kábé ez volt a délelőtti programunk :) 

Mielőtt kikapartuk volna egymás szemét, abban a tervben állapodtunk meg, hogy Zsuzsi bedokkol egy kávézóba, én meg kirajzok táskák nélkül szállásra vadászni. Hanoi egyébként ekkor kezdett ébredni, ami azt jelenti, hogy kúpsapkás asszonyságok császkáltak mindenfele vagy azt, hogy most még át lehetett menni az úton, anélkül, hogy kisbékaként ugrálni kelljen mocik között.

Lett is egy olcsó szállásunk, amit csak 11-től lehetett elfoglalni, de a táskát ott hagyhattuk. Mivel addigra már fejenként kettő kávét tarkóra csaptunk, úgy gondoltuk, hogy hónunk alá vesszük a várost. Röviden úgy tudnám megfogalmazni, hogy amikor az ember klisésen elképzeli Dél-Kelet-Ázsiát, azt olyannak képzeli el, mint amilyen Hanoi belvárosa. Káosz a köbön! 

Egyszerűen nem tudom, hogy mire térjek ki részletesen, a legalsó képen a néni,egy békát csap ketté egy bárddal, fölötte ruhazsákokon kelünk át, a legfelső romantikus idillt sugalló kép tetején meg egy mittudoménmibő' összeeszkábált kosár látható. Itt nagyon menő, hogy egy dolgot egy utcában, utcarészben árulnak, ami mondjuk szerintem is praktikus, de mondjuk kicsit túlzásba vitték a specializációt, nem látom indokoltnak a zsalus utcát, vagy azt is túlzásnak érzem, hogy több egymás melletti bolt árul olyan hamis papírpénzt, pl. egy köteg százdollárost, amit áldozati tárgyként el lehet égetni egy oltár előtt. Igen, most nem vicceltem. Nem szeretném a bozótharcos ateista szerepét hozni, de kétségtelen van egy a spiritualizmustól messze álló idiotizmusa annak, hogy az ember egy darab papírért (igazi pénz) vesz egy másik darab papírt (hamis pénz), ami úgy néz ki, mint a másik pénz, csak erősebb valuta :), és -most jön a legjobb rész- felajánlja a szellemeknek, úgy, hogy elégeti. Kétségtelen, hogy az tesco-ostyás úrvacsora is komoly elvonatkoztatási képességeket igényel, de itt talán tovább mentek pár lépéssel :)  Ezek után az áldozatként hozott dobissör-piramis igazán racionális lépésnek hat.

Ami biztos, és most már a BBC is elfogadja, a kaja isteni. Egy banh cuonhoz volt szerencsénk délben, ez szerintem a helyi wellington bélszin, vagy annak egy 0 pontosított változata, egy nagyon vékony rizstésztában (olyan vékony, hogy gőzön kell csinálni, nem tűzön) van gomba meg darált hús, hozzá koriander halszósz és chili. A szomszéd néninktől megtanultuk, hogy van vietnamiul, hogy finom, vagy legalábbis nagyon reméljük, hogy azt mondta, mert azóta ezzel operálunk.

A városnézés egyik sarkalatos pontja volt, hogy megtaláljuk a Boutique Hotel 2-t, és benne Thüt, akit András ajánlott, hogy ő lesz a helyi megmondóember, aki segít Ha Long Bayben, meg amúgy is mindenben, csak arra kellett figyelnünk, nehogy megtudja, hogy András küldött minket. Ez annyira vicces küldetésnek hangzott, hogy teljesen elkenődtünk, hogy Thü vasárnap, nem elítélhető módon, nem dolgozik. Zsuzsi kulturáltan jelezte, hogy elfáradt, és ha nem megyünk haza aludni, nem kulturáltan fogja jelezni. Jó, hogy ő tud ilyet, én ezt a lépést ki szoktam hagyni... 

A szálláson nyomtunk egy szunyát és utána ismét nekivágtunk a városnak. Most az volt a cél, hogy vadásszunk egy olyan ATM-et, aminél 20.000HUF-nál többet lehet egyszerre felvenni. Tudunk ám várost nézni, mi? Ez azért fontos, mert most be kell tápolni magunkat cash-ből, ugyanis Mianmarban nincs ATM. A lényeg, hogy piripócsra is kimentünk, de ott is csak 100.000-t tudtunk egyszerre felvenni, de ezzel már tudtunk dolgozni.

Jó, most kicsit túloztam, mert a másik célunk az volt, hogy elmenjünk András által ajánlott étterembe. A saigoni pho is nagyon bejött, és ez a hely is kiváló volt. Leszámítva azt, hogy a kb 70 kajás étlapról egyiket sem ismertük, a pincér csajszi meg nem tudott ajánlani, de végül jött egy srác, aki összeeszkábált nekünk egy öt kajás menüt, ami dupla ötös volt!

Az is kiváló volt, hogy kijutottunk az óvárosból. Írtam ma, hogy a belváros olyan, amilyennek a kis agyadban képzeled Dél-Kelet-Ázsiát, aztán amint kiérsz onnan kiderül, hogy persze nem olyan. Szép gyarmati épületek, új-zélandi fagyizó, Lexusok az utcán, stb. Mondjuk egy szellemi arcon csapás volt, a sarló és kalapács alakú karácsonyi kivilágítás.

Persze ha mi is ilyen kommunizmust gründoltunk volna össze (Vietnam a kevés kommunista állam közé tartozik), tudtunk volna mit kezdeni vele. Jó, persze valószínűleg nem véletlenül hívják ezt a részt francia negyednek, és biztos vagyok benne, hogy Hanoiban is van nyomortanya, de mi egyelőre nem láttuk. 

comments