Bye-bye Indonézia

Közel 2 hónapot töltöttünk Indonéziában, ami azt jelenti, hogy utunk során ebben az országban voltunk, és leszünk a leghosszabban. Ebbe igazából csak most a vége felé gondoltunk bele... És ráadásul még 2 hónap után sem tudjuk azt mondani, hogy láttuk, csak azt, hogy láttunk belőle valamennyit, és ide vissza kell jönni. Különösképp azért, mert itt minden sziget más és más, mindegyik különböző érdekességekkel rukkol elő.

A két hónap alatt jártunk Balin, Jáván, Floresen és Kalimantánban; voltunk hinduk, keresztények és muszlimok között; utaztunk motoron, buszon, kocsival, repülővel, csónakkal; voltunk vízfelett és vízalatt; városban, faluban és dzsungelben; láttunk vulkánokat és rizsföldeket; mantát és orangutánt; aludtunk földön matracon, de szállodában is; fényképeztünk, és fényképeztek minket; és mindenekfelett rengeteg élmény ért minket. Döbbenetes mennyi mindent tud nyújtani ez az ország...

Még Vanuatu élt bennünk javában mikor bepottyantunk Indonéziába, Kuta dzsumbujába, ahol belevetettük magunkat a hullámokba. Nagyon jó volt szörfözni, különösképp, hogy most még okítottak is minket. Aztán mejött első látogatónk, Tibi Édesanyja, akivel Floresnek vettük az irányt, majd annak közelében megtaláltuk a Paradicsomot, amit Kanawának hívnak. Első házassági évfordulónknak nem is találhattunk volna jobb helyet. Alig hittünk a szemünknek, amikor teknősök, cápák, manták és hatalmas napóleonhalak között merültünk. Itt csatlakozott hozzánk Zita barátnőnk. Így már 4-esben hagytuk el a csodás szigetünket.

Szereztünk sofőrt Jimmy személyében, aki nagyon nagy arc volt, tőle tanultuk a nagy bölcsességet is: check first. :) Tradicionális falvak, vulkán és rizsföldek között ért minket a fél év, meg is ünnepeltük némi prüszkölés és orrfújás közepette.

Egy kis balii kitérő után Jávára repültünk, de ekkor már Zsuzsi nélkül, hazaküldve vele néhány emléket és meleg cuccot amire remélhetőleg már nem lesz szükségünk, no meg persze sok-sok puszit és ölelést az otthoniaknak. Jáván jöttek a highlightok: Bromo a vulkán, és a Borobodur, ami Tibi gyerekkori álmai közt szerepelt. Sajnos úgy esett, hogy Borobodurt ütötte Prambanan, ami nemhogy nem szerepelt a gyerekkori álmok között, de mégcsak nem is tudtuk korábban, hogy az micsoda. Ezzel is okosabbak lettünk most.

Zitától is elköszöntünk, majd yogjakartai technikai szünetünk után belevetettük magunkat Kalimantán sűrűjébe. Elég hamar kiderült, hogy ez nem Bali és még csak nem is Jáva, sőt, még a google mapsen is csak egy fehér paca. De így igazán kaland a kaland, és a nyomozásnak megvolt az eredménye, mert olyan helyekre jutottunk el, ahol kevés túrista jár. Ráadásul elnyertük kutatómunkánk méltó jutalmát, és valóravált utazásunk egyik legvártabb pontja, láttunk orangutánokat a vadonban. Azért ennyi nem volt elég Kalimantánból, dzsindzsáztunk még egy kicsit buszon és csónakkal, de nem bántuk meg, sok szépet és érdekeset láttunk.

Hogy a keretes szerkezet teljes legyen visszatértünk Balira, ahol időközben 30 éves lettem. Gondoltam, hogy valahogy megünnepeljük ezt az eseményt, de arra igazán nem számítottam, hogy Indonéziában szülinapi bulim lesz... ezúton is köszönöm Nektek, hatalmas élmény volt. :)

Az utolsó indonéz napok se maradtak üresen, Ubudban felpattantunk egy mocira, és nekivágtunk Kelet-Balinak. A táj is szép volt, de a motorozás élménye még ezt is überelte.

És most itt ülök a repülőn (épp nagy turbulenciában) útban Szingapúr felé, búcsúzva Indonéziától, és felidézve a jó kis élményeket... mint például amikor a teknős meg akart kóstolni, vagy amikor Floresen a fűszeres bácsi marékkal csomagolta a szegfűszeget, de pénzt nem akart elfogadni érte, amikor hajnalban egy hatalmas kráter közepén megláttuk Bromót, a vulkánt pöfékelve, amikor Kalimantánon ojekkel (motoros taxi) mentünk hátizsákostul a dzsungel felé, vagy amikor Tibivel kettesben követtük az anya orangután kicsinyével, aki az ösvényen ment előre néha hátra nézve ránk... no meg az aranyos szavak abból a nyelvből, amiben mindent kétszer mondanak: sama sama (szívesen), hati hati (vigyázz!), lumba lumba (delfin) és a sokat hallott angol mondatok: „hello Mr”, „can I take a photo of you?”, „sorry, pizza no more” vagy épp „check first”.

Jó volt nagyon... :)

comments

Napló, 2012. július 28.

No ma véget ér közel 2 hónapos indonéz kalandunk, repülünk Szingapúrba. Szállásadó néninkkel megbeszéltük, hogy lesz sofőrünk, aki elvisz minket a reptérre. Jó árat is mondott, így megállapodtunk vele. Bár azt nem teljesen értettük, hogy mi szükség volt arra a hazugságra, hogy a férje, meg a testvére is sofőrök, és majd ők el tudnak minket vinni, miközben egy idegen csókát szerveztek be – amivel nekünk semmi bajunk nem volt - , de ezt már mi inkább csak vállrándítással kezeltük, úgy látszik nekik hobbi a hazudás.

Lényeg a lényeg, hogy 10-kor kellett indulnunk, hogy kényelmesen elérjünk a reptérre. Előtte még postára adtunk néhány képeslapot, és sétáltunk kicsit a városban. Ma nagy felhajtásra készülődtek, halottak tiszteletére szobrokat égettek. Hatalmas sárkányokat építettek, amit majd körbevisznek a városban, a végén pedig elégetik.

Ez azért nem olyan egyszerű művelet, ahhoz, hogy körbe lehessen vinni a sárkányokat, a villanyvezetékeket le kell szerelni:

Nagy volt a készülődés, mindenki kicsípte magát, és sürögtek forogtak a helyiek.

A városban mindenfele rendőrök irányították a forgalmat és sarong árusok tömkelege lepte el a túristák sokaságát, hogy mégiscsak méltóképp öltözzenek azok fel az ünnepre. Mi úgy láttuk ideje indulnunk, mielőtt minden utcát lezárnak, és itt ragadunk. Néhány kisebb dugó után sima ügy volt az út, és másfélé óra alatt kint is voltunk a reptéren. Mégegy chese cake (nagy kedvenc) is belefért az indulásig :)

Denpasarban már párszor megfordultunk a reptéren, de a nemezetközi részlegnek eddig még csak az érkezési oldalán voltunk. No most volt szerencsénk megtapasztalni az indulásit is. Már korábban írtam az itteni repterek frenetikus kialakításáról, hát ez se sokban különbözött. Amikor ráírják a repjegyedre, hogy hányas kapunál kell beszállnod, azt gondolnád nagy naívan, hogy lesz egy terület, ahol különböző boltokban vásárolsz, majd ha kinézelődted magad leülsz a kapu előtti székekre, és megvárod amíg kinyitják a kapukat. Nos ezt ők nem így gondolják. Addig, hogy vannak boltok stimmel, csakhogy a székek azok hiányoznak. Attól egy üvegfal választ el, aminek ajtaja zárva van egészen addig míg el nem indítják a beszállást. (Hogy akkor minek oda székeket betenni, ne kérdezzétek) Ennek ereményeképp a vásárlást megunt turisták a földön kezdenek csövezni. Ez aztán a váró! Egy üvegfalon át nézheted a földön ülve, hogy hol várakozhatnál.

No de mi mielőtt még ebbe a fázisba jutottunk volna, ismerősökre bukkantunk. No ja, hát kicsi a világ. :) Tibi kollégája és felesége, Máté és Nóri szintén a Denpasar Szingapúr járatra várakozott. Máté Szingapúrban MBA-zik, és most a nyári szünet alatt utazgatnak. Kaptunk is néhány tuti tippet Szingapúrra tőlük, meg meg is beszéltünk holnapra egy találkát.

És megérkeztünk Szingapúrba:

A szingapúri reptér nagyon pöpec volt, most nekünk egy technikai ugrást jelentett a kisvödörrel leöntendő wc után a magától öblítő példány. Meg is ijedtem elsőre...

Szingapúr egyébként már eléggé beépült a mindennapi szóhasználatunkba az utóbbi pár hétben, jelentése: megoldás. Ez egészen pontosan úgy történt, hogy bármi problémás esetünk volt, pl. nem kaptunk Tibi méretében papucsot, vagy nacit, vagy a laptoppal gond volt, vagy vízumot kell intézni stb, a válasz mindenre az volt: majd Szingapúrban. Szóval nagy elvárásokkal érkeztünk meg.

A reptérről való beutazás nagyon pöpec volt, a metró tiszta, minden kiírva, stb. Egy hostelban szálltunk meg ma éjszakára, de holnaptól már Viki vendégszeretetét fogjuk élvezni. Ő itt dolgozik már két éve, és holnap érkezik vissza Magyarországról a szabadságáról.

Ma nem voltunk nagy felfedezős hangulatban, meg az ég is leszakadt estére, így csak netezgettünk, beszéltünk keresztfiunkkal, azaz az anyukájával, meg elmentünk vacsizni a közeli hawker centerbe, ami lényegében kínai, thai és indiai kajáldák sokaságát jelenti.

 Nagyon élveztük az új ízeket az indonéz nasi goreng után. Ami viszont meglepő volt, hogy több részeg embert láttunk, és több ember előtt csoportosultak az üres sörösüvegek. Ebben a látványban már jóideje nem volt részünk.

comments

Napló, 2012 július 27.

Nagyon jól ébredtünk a baldachinos ágyunkban és már alig vártuk, hogy tovább tudjunk motorozni.

A reggeli tojás után már robogtunk is Pura Besakih felé, ami egy balii templomegyüttes, utána pedig rizsföldek mellett fogunk elmenni, majd a végén visszamegyünk Ubudba. Szerencsénkre egy fesztiválba is belecsöppentünk az úton és Ubudban még sikerült egy helyi művészeti előadást is megnézni, de akkor mondom sorban.  Valesz korábban kommentelte, hogy Bali fantasztikus, és bár meg kell hagyni eddig sem volt vele nagy bajom, kicsit szkeptikus voltam a szuperlativuszokkal kapcsolatban. A szkepticizmusom ma dőlt meg. Egyszerűen meseszép volt és varázslatosan exotikus, ahogy a balii emberek minden napját a vallás átszövi. Hatalmas energiákat kell beletenni, hogy az ember el tudja hagyni a túristaövezeteket, de amikor ez sikerül valóban mesés.

Gondolom azt nem kell halálra magyarázni, hogy Bali hindu, ráadásul Bali kicsit máshogy hindu, mint India. Nem kell sok gógyi hozzá, hogy rájöjjünk, azért, mert nem Indiában van. Első állomásunk  Pura Besakih szent templom együttes a szent hegyük elött.Nem, nem Olimpus, de itt is laknak istenek szerintük. A lényeg, hogy itt két dolog szent, a hegy és a víz; vulknaikus szigetnél mondjuk ez nem csoda. A templomnak a bejárata tenger felé néz, míg a háta, ahol az isten szobrok vannak pedig a hegy felé.

Nem akarom magam nagy szakértőnek eladni, nem is vagyok az, de van egy két érdekes dolog, amit az ilyen templomokon fel lehet fedezni. Az egyik, hogy pagodás, a pagodák száma pedig mást és mást jelent, de minimum három max tizenegy szintes lehet.

Álltalában több szintes, és a belső-felső templomrésznél van egy kisebb őrtorony, ahol van egy fa dob. Sok kis apró érdekességet lehet még felfedezni, ha az amber tudja hovva nézzen, sajnos nem volt erre most nagyon sok időnk, de azok közül amit ismerek a kedvencem, az az, hogy a bejárat után közvetlenül van kereszbe egy fal csak úgy, amit meg kell kerülnie annak aki bemegy. Ennek az az oka, hogy ha nem tudtad volna, a rossz szellemek nem tudnak hirtelen kanyarodni, ezért nekik a bejárat utáni fal nagy para :)

Remek volt, hogy korán érkeztünk, és nem hogy még nem volt ott senki, de ráadásul a helyiek ott imátkoztak, sőt az elején még egy disznóvágást is láttunk. Úgy néz ki ezt mindenütt hajnalban kell csinálni. Már ekkor feltűnt, hogy valami van itt, mert sorozatban gyártották a különboző kegyeleti tárgyakat, no meg a disznóvágás ugye. Az is érdekes, hogy a helyiek, amikor a vallásukat gyakorolják, tulajdonképpen fülük botját sem mozgatják a turistákra, hanem elvannak a saját kis világukban.

Nehéz megmondani mi tetszett a legjobban, Zsuzsinak a pagodás épületek, nekem talán az, hogy bár nagyon exotikus, mégis nagyon élő a templom, ahogy aktívan használják. Minden egyes része az épületnek gazdagon faragott. Azt mondjuk nem állítom, hogy ősi, mert ezek nagyon puha kövek, és folyamatosan kopnak, illetve folyamatosan készítenek újat. Én azt mondanám, hogy ez a balii panel, mert gyakorlatilag előre elkészített díszes elemeket raknak egymás mellé, és csomószor látni is, hogy épp csinálják. Ahogy mondtam, élő kultúra!

Ahogy megjelentek az első turisták tovább is indultunk. Egy hegyi úton mentünk végig, de ne képzeljetek durva szerpentíneket. Az elején nagy volt a forgalom, aztán rátértünk egy kis útra, ott már király volt. Egyetlen  paránk, hogy a fénykéző aksija kezdett lemerülni, de egyelőre még bírta. A hegyi út végén gyönyörű zöld rízsföldek mellett mentünk végig.

Említésre méltó esemény, hogy ettünk egy jót egy Candidasa nevű helyen, aminél meg nagy szám, hogy van egy kis medencéjük amiben szobrok vannak.

Valamiért nagyon jól ment a motorozás, sokkal messzebb jutottunk, mint amit gondoltunk volna, így a vízpart mellett tudtunk visszajönni. Nem mondom, a hegyek között szebb volt, de az meg igen csak nagy élmény volt, hogy messze jutottunk attól az élménytől, hogy eltaknyoltam a motorral két hónappal korábban.

Lényeg a lényeg, hogy mielőtt visszértünk volna egyszer csak egy kisebb mulatságba botlottunk. A helyi május 1. annyiból volt érdekes, hogy hatalmas szobrokat égettek. Késöbb derült ki, de már most megosztom veletek, hogy valami halotti ünnepély van, és azzal tisztelegnek a halottaknak, hogy minél nagyobb szobrokat égetnek el. Mint ahogy késöbb leesett Purah Besakihban is erre készülhettek, az út közben is ilyen menetet láttunk, most is ilyen ünnepélyben voltunk, és holnap is ez lesz Ububdban.

Külön érdekességként mutatnám be, és otthoni vurslisoknak javaslom,  mint piaci rést, a befestett naposcsibék eladását.

Nagyon örültünk, hogy egy helyi kis buliba csöppentünk, és innen már nem is volt messze Ubud. Sikerként értékeltem, hogy baleset nélkül megúsztuk a motorozást. Ubudban én kajálni szerettem volna egy jót, Zsuzsi meg megnézni egy itteni előadást. Annál, hogy előadás nem is tudtunk többet, de ha jól értem nem is ez volt a lényeg. Elmentünk a helyi turist infoba, ahol kis tanakodás után egy Fire and trance dance mellett döntöttünk, ami drogos goa partitól amerikai expatek gyakorló táncáig bármi lehetett volna. Volt még egy nagy alakításom a tourist infonál, amikor megkérdeztem, hogy ugye itt is lesz szobor égetés, és mégis, hol van a szobor, amikor is a pultos csaj rezignáltan az utca túloldalára mutatott, ahol egy laza 15 méteres szoborot nem sikerült észrevennem. Valószínűleg itt nem lógtam ki a tömegből, mert ahogy már Zsuzsi is említette, Ubud tele van pupákokkal, nevezetesen női pupákokkal. Az Eat pray love könyv, rosszabb esetben film után minden magával semmit kezdeni nem tudó nő ide sereglett, hogy „megtalálja önmagát”. Érdekesnek tartom, hogy mondjuk vajon a Pretty Woman után is ellepték-e az igaz szerelmet kereső nők miniszoknyában Los Angeles sarkait...

Elismerem, hülyén jöhet ki, hogy ezen köszörülöm a nyelvem, de tényleg nehéz azzal a helyzettel mit kezdeni, hogy amikor szingapuri vendéglátóinknak, Vikinek és Joerinak néztünk itt ajándékot, Vikinek simán találtunk jó kis táskát, míg Joerinak semmit nem sikerült találni, de tényleg semmit, pedig nem voltunk nagyon válogatósak. Kajálni egy nagyon jó helyen sikerült, bár mint késöbb kiderült laoszi kaját ettünk, de nekem csak az tűnt fel, hogy finom.

Tehát akkor Fire and trance dance: Nem tudok amellett a pupák mellettt szó nélkül elmenni, aki kalapban ült be előadást nézni, a kalappal meg kitakarva az egész látóteret, pedig egyikőnk sem alacsony. Végül a gyerekek mellé ültünk előre a földre, itt viszont tök jó helyünk lett. A témát szerintem már kitaláltátok, igen a Ramayanából adtak elő részletet. Mi már nagy örömmel ismertük fel Hanumánt, Laksmanát, Sirtát és a többieket. Bár az nem teljesen világos, hogy melyik részét láttuk a nagy műnek, de szerintem az elejét. Itt most nem árnyjáték volt, hanem egy kábé harminc fős férfi kórus volt, aki a  csakacsaka-csakacsaka-csakacsaka nem túl fantáziadús ám annál ritmikusabb librettójú  dalt adták elő másfél órában.  Ha esetleg valamiért egy ilyen kórusban találnád magad, azt kell tudni, hogy ha a karnak a főnöke, azt mondja „HA”, akkor hagyd abba a csaka-csakát egy olyan fél percig, amíg a többiek rá nem kezdenek újra. Amennyiben nem jöttél volna rá, ez a transz része...

Mind a ketten jól éreztük magunkat, bár nem sokat értettünk a darabból, mondom, szerintem  az a rész lehetett, amikor elrabolják Sirtát, de lefogadom, ezzel mi értettük a legtöbbet a darabból, egy indiai páron kívül, de ők ugye az anyatejjel szívták magukba a Ramayanát. Külön érdekesség volt nézni azokat a nyugati csajokat, akik elhozták a pasijukat. Többször láttam, hogy a srác próbált valami vicceset a párjának súgni, azok meg szerintem leintették, és morcosan néztek: hello, ezt nem illik, színházban vagyunk ám! Jaj, azt nem is mondtam, hogy miért volt fire is, egyrészt égtek a gyertyák, másrészt meg a végén elégettek egy adag kókuszhéjat (a vanuatui kerozint, ahogy azt Melanie megtanította), és egy csóka meg szétrúgta az égő kókuszhéjat. Repült mindenfele, és tényleg jól nézett ki. Számunkra kicsit elvett a varázsból, hogy a végén mi is belerugtunk egybe, de nem volt nagyon forró. Vizuális élménynek azért kiválló volt.

Színház után gyorsan elmentünk lefeküdni, mert holnap sajnos elhagyjuk ezt a csodás országot. Nem akarok nagyon szentimentális lenni, és úgy tűnhet, hogy túl sok iróniával viszonyulok minden valláshoz, de meg kell hagyni iszonyat érdekes volt a balii kultúra. Olyan, amiért érdemes utazni.

comments

Naplo, 2012. julius 26.

Akkor ma nincs mese, kicsekkolunk. De azért persze kihasználtuk az időt, és csak az utolsó percben, délben hagytuk el a szobát. Addig meg kiélveztük a jókis reggelit, a napozóágyat és Tibi még a medencében is csobbant.
Shuttle busszal akartunk Ubudba menni, de nem jött jól ki az indulási időpontja, így Tibi inkább megalkudott egy sofőrrel, aki elvitt minket. Kb másfél óra alatt ott is voltunk. Kinéztünk egy utcát, ahol elkezdtünk keresni szállást. Azt szerettük volna, hogy ma otthagyjuk a csomagunkat a szálláson, bérelünk egy motort, azzal nekivágunk keletnek, útközben megalszunk valahol, holnap visszajövünk Ubudba, és itt alszunk. Sajnos erre nem voltak vevők, így végül egyik nőnél lealkudtuk az árat és kivettük két éjszakára a szobát összesen 200e Rp-ért (5e Ft).
Ubudról olvastuk, hogy nagyon durván felkapott, mert hatalmas Eat, pray, love őrület van, és hát valóban, mozdulni nem lehet a sok pupáktól. A könyv (és a film is) itt játszódik az írónő személyes élményei alapján, és a könyvben valós emberek is szerepelnek. Ez ahhoz vezetett, hogy a könyvben szereplő emberkéknek nagyon pörög most a business, mert tömegesen jönnek ide a magukat kereső nők. A hirdetőújságok tele vannak lélekbúvárokkal, természetgyógyászokkal, és a jóga számtalan formájával. Nekem a kedvencem a flying jóga volt, bár nem próbáltam ki.
Szóval elég gyorsan realizáltuk, hogy sürgősen motorra kell pattannunk, és el innen. A szállással szemben béreltünk is egyet 2 napra napi 40e Rp-ért (1000 Ft), és már robogtunk is. A városból kijutni nem volt egyszerű a forgalomban, de Kuta után már Tibi nagyon rutinosan vette az akadályokat.
Elsőre nem tudtuk megsaccolni, hogy meddig jutunk ma, így csak elindultunk Bangli irányába, ami Ubudtól északkeletre van. Azt olvastuk, hogy Bangli, és a tőle keletre lévő Amlapura között nagyon szép az út, de mi még ha már erre járunk be akartuk iktatni Pura Kehen templomot is, ami Banglitól egy kis kitérő. Útközben megéheztünk, és egy út menti baksósnál ettünk. Nagyon finom volt, Tibi szerint a legjobb amit evett eddig. Én nem tudom ezt így kijelenteni, de tény, hogy nagyon jó volt.

Nagyon élveztük a motorozást. A táj is szép volt, rizsföldek mellett haladtunk el, de maga a motorozás élménye nagyon nagy volt. Némi útbaigazítás után megérkeztünk a templomhoz. Kiváló, szinte csak mi vagyunk. A bejáratnál adtak sarongot, fel is kötötték ránk, és már mehettünk is. Gyönyörű banyan fa (indiai fügefa) állt az udvaron, és nagyon tetszett az egész templom hangulata.

Utána benéztünk az út túloldalán lévő szuvenírárusokhoz is, ahol Tibi brilliáns alkudozást nyomott. Volt egy sarong szerű naci, ami tetszett nekem, de nagyon sokat kértek érte elsőre. Tibi nekiállt alkudozni, és 150eRp-ról 80-ra lealkudta. Aztán persze jöttek, hogy vegyünk mégegyet. Volt még egy ami tetszett, de hát nem igazán kellett. Aztán Tibi mondta, hogy ha odaadja 40-ért, akkor elvisszük, de egyébként nem kell. A nő próbálkozott nagyon, hogy adjunk legalább 60-at, de Tibi kitartott. Nagyon mókás volt már a szitu, mert mindig jött utánunk a nő, és szövegelt, aztán már mások is becsatlakoztak, voltak akik röhögtek, voltak akik meg beszálltak alkudozni. Végül mikor már látta, hogy tényleg elmegyünk és nem kell, akkor még utánunk szólt, és odaadta 40-ért. A becsatlakozott csóka meg nagyon elismerően szólt, hogy milyen jól alkudik Tibi.
Két nacival és egy vicces élménnyel gazdagabban indultunk tovább. Most már láttuk nagyjából, hogy Routengig fogunk ma eljutni. Kanyargós úton, hegyen föl-le el is jutottunk odáig. Mivel útikönyvünk nem adott tippet, hogy hol szálljunk meg, elkezdtünk kérdezősködni. Egy táblát is találtunk, ami egy panorámás szállást és éttermet mutatott. Sejtettük, hogy ez nem lesz túl olcsó, de legalább a kilátást megnézzük, aztán keresünk tovább. El is mentünk oda. A kilátás valóban gyönyörű volt, rizsteraszokra nézett. A tulaj csóka jött is elénk a nagy marketing szövegével. Végre kibökte az árat is, 650e Rp. Mondtuk, hogy ez szép és jó, valóban gyönyörű a kilátás, de mi ennyit nem akarunk szállásra fizetni. 400-nál többet semmiképp nem adnánk. Ment a huzavona, és végül 400-ért ottaludtunk. Mi voltunk az egyetlen vendégek.

A csodás kilátás közepette megvacsoráztunk, majd jó korán el is aludtunk.

comments

Naplo, 2012. julius 25.

Eredeti terv az volt, hogy ma nekivágunk Balinak motorral. De reggelikor (amit még ma is nagyon élveztünk) egyöntetűen úgy döntöttünk, hogy inkább maradunk mégegy éjszakát itt, és nem csinálunk semmit. Egyikünk sem érezte magában az erőt Bail felfedezéséhez.
Szuper, akkor jöhet a lazítás. Kivetettük magunkat a nyugágyba, fürödtünk, olvasgattunk, Trónok harcát  néztünk, és egy kicsit azért agyaltunk azon is, hogy nézzük meg Balit a fennmaradt 2 napban.
Jólesett ez a nap, este pedig egy pizza mellett meghoztuk a döntést, hogy holnap Ubudba megyünk, onnan bérlünk motort, és elmotorozunk Bali keleti fele felé.

comments

Naplo, 2012. julius 24.

Csörög az ébresztő... ébresztő? Minek ébresztő? Á, biztos véletlen... és ezzel a megnyugtató gondolattal már fordultam is volna a másik oldalamra, ha Tibi nem kezd el ébresztgetni. Azt se tudtam hány óra, tettem fel a kérdéseimet, de nem igazán kaptam rájuk választ, csak annyit, hogy öltözködjek, hátha valaki hív. Jó kislány módjára szótfogadtam, és próbáltam kivakarni a csipát a szememből. Ekkor Tibi már javában izzította a számítógépet. Ekkor tudtam meg azt is, hogy hajnal 2 van.

Aztán láttam, hogy Ági (tesóm párja) írt cseten, hogy egy pillanat és mindenki készen áll... ekkor kififikáztam, hogy biztos szüleim és tesómék együtt fognak köszönteni. Aztán egyszercsak jön a hívás skypon, aztán mégegy, mégegy és mégegy, én meg csak hüppögtem, mert erre igazán nem számítottam, hogy tesóméknál egy egész csapat összegyűlt a köszöntésemre (Tesóm, Ági, Kinga, Anika, Zita, Kriszti, Korpi, Dodi, Sziszi, Judit, Andi, Eszter), szüleimnél nagypapám is a számítógép elé ült és még Récs Moszkvából is becsatlakozott.Közben csörgött a telefon is, mert Tibi anyukájáék net hiányában nem tudtak skypon betárcsázni, így telefonon köszöntöttek. Szóhoz se jutottam, teljesen meghatódtam. Ezúton is nagyon köszönöm nektek ezt az élményt. Igazán nem gondoltam volna, hogy Balin nekem szülinapi bulim lesz :)

Mindenki koccintott, még torta is volt, aztán mikor már magamhoz tértem sorban beszéltünk mindenkivel. Nagyon jó volt hallani a hangotokat, és kicsit arról is hallani, hogy kivel mi újság odahaza.

Hajnal 6 lett mire mindenkitől elbúcsúzva - én még mindig hüledezve -  ismét ágyba bújtunk, de persze az órát felhúztuk, mert a reggelit nem lehet kihagyni :)

Látszott, hogy ez a reggeli csak nekünk hatalmas szám, mert a többi szállodavendég csak úgy nyammogott rajta, mi meg azt se tudtuk mit pakoljunk a tányérunkra. Volt joghurt, péksüti, felvágott, sajt... csupa olyan termék, amit már jóideje nem láttunk. Persze a tojásos szekciót most nagy ívben elkerültük.

 

Jóllakottan indultunk is vissza a szobába, hogy a teraszról kilépve csobbanjunk egyet.

Nagy királyság. Aztán 1 körül elmentünk a mosodába a tiszta ruhákért, és közben sétáltunk is egy keveset. Délutáni programpont volt még a masszázs és a pedikűr, ugyanis Kalimantán után ráfért a tappancsunkra egy kis kiigazítás.

Estére Tibi kinézett egy éttermet, ami nagyon jó értékelést kapott. Mi is nagyon meg voltunk elégedve, ki is élveztük a nasi goreng mentes pillanatokat. Ettem libamájat, nagyon finom halat, tibi meg a tavaszitekercs és a Kalimantánról való óriás folyami rák kombóra volksolt.

Bár félve, de bort is rendeltünk. Az első próbálkozás alátámasztotta eddigi tapasztalatunkat, nagyon rossz volt, de aztán szerencsére nem adtuk fel, és a második pohárnál már egy nagyon finom chardonayt sikerült választanunk. Az étterem maga nagyon ízlésesen volt berendezve, nekem a nagy kedvencem a mellékhelység volt, így le is fényképeztem. De a szobrok se voltak rosszak.

Még zenekar is volt, akik sorba járták az asztalokat. És még jól is játszottak, Tibi meg jó számokat kért tőlük. Ez a vacsi nagyon jó befejezése volt 30. szülinapomnak. Köszönöm, nagy élmény volt.

comments