Naplo, 2012. februar 2.

Reggel valamiert nem keltunk koran, es amikor felkeltunk akkor sem voltunk teljesen biztosak benne, hogy mit akarunk ma csinálni. Ami biztos volt, hogy szeretnénk valami olyasmit reggelizni, ami nem több napos. El is mentünk a helyi pékségbe, utána meg elmentünk inni egy gyümölcs shaket.

Megint úgy kellett össeválogatni a gyümölcsöket. Amikor megkérdeztem, hogy a guanabana nevű gyümölcs jó lesz-e az ananásszal a nem túl meggyőző talánt hallottam. Azért nem lett szörnyű, de azért nem nagyon ajánlanám :)

Ezek után hazamentünk kicsekkolni. Ez elég érdekesre sikerült. A szállásadó Omar eddig nagyon kedves volt, így megkértük, had csekkoljunk ki egy kicsit késöbb. Azt mondta OK, aztán másfél óra múlva olyan hisztit levágott... nem is értettük mindenesetre az biztos, hogy mostanra nagyon gyorsan össze tudunk pakolni... azt hiszem az év végén nem fogunk majd akarni pakolni egy ideig.

A mai napi nagy kérdés az volt, hogy merüljünk-e holnap vagy ne. Itt a fő kérdés az volt, hogy nekem a fülem bírná-e. A Santa Teresai surfözés óta (még január eleje) hol fájt, hol meg be volt dugulva. A dugulás egy az egyben azt jelenti, hogy nem hallottam vele. A mai nap és a tegnapi is tünetmentes volt (orvosgyerekként az aktív szókincseimben vannak az ilyenek :), de nem igazán tudtam mit tegyek. Végül felhívtuk édesanyám, meghánytuk vetettük a dolgokat, és úgy döntöttünk, jobb lesz, ha nem merülök még egyelőre. Ezt eléggé sajnáltam, hisz a leírások szerint, ha szerenécsnk van láthatunk ráját, teknőst, cápát, szóval nagzon jó merülőhelynek minősül.

Elmentünk a hát a helyi internet kávézóba, hogy megtudjuk, hogy akkot hogyan tudunk továbbmenni, a tovább itt pedig Panamát jelenti. Nem igazán tudtunk sokat internetezni, mert rövidesen indult is a kishajónk az úgynevezett Édes öblön át a félszigetről a főút felé. Az öblöt egyébként Sir Francis Drake többször használta menedékhelynek.

Amikor átértünk a túloldalra megkerestük a buszmegállót és vártunk a határ felé menő buszunkra. Ekkor kezdtük gyorsan felfogni, hogy egy hónap után, most hirtelen elhagyjuk Costa Ricát. Gyorsan el is szaladtam a boltba beváltani a lottónyereményünket sörre

Mire megérkezett a busz  a határhoz beestelledett. Ez nem kicsit nehezítette meg a dolgunkat. A határok amúgy sem egyszerűek, de ez a határ tényleg mindenen túltett. Pont, hogy nem a szigorúságával, hanem épp fordítva, azért, mert szinte lehetetlen megtalálni, hogy hol kell kijelentkezni Costa Ricából és hol kell bejelentkezni Panamába. A határon simán át lehet lépni úgy, hogy semmilyen papírt sem látott senki.

(Szoljatok legyszi, ha most sem megy a video...)

Azt hiszem az egészet jól leírja, hogy miután leszálltunk a buszról, logikusan ugye nem a határ felé, hanem ellentétes irányba kell elindulni a határtól el, és ha így mész akkor a jobb oldalon van egy kék épület, aminek az oldalában van egy tábla, amin a Salida felirat mutatja, hogy itt kell pecsétet kérni, hogy kilépjünk... röhej.

Szerencsére megtaláltunk mindent és még arra is volt időnk, hogy kipróbáljuk a Cacique-ot, a helyi iddegsejtölő piát. Cukornádból készül, de sóval és citrommal isszák, mint a Tequilát és olyan a átlátszó, mint a vodka. A lényeg, hogy nem is volt annyira rossz, mint amilyennek kinézett. A kocsmában nagyon nagy kamionos élet volt. Ekkor még nem sejtettük, hogy ennek az oka a panamai indiánok, de stay tuned, ezt majd később.

Szóval végül sikerült belépni Panamába és még aznap eljutni busszal Davidba. Közben áthaladtunk egy falun, ahol épp éves buli volt, a fáklyák fiestája, akármit is jelentsen ez. Mi szinte csak a végstádiumot láttuk, azaz lóháton cowboy kalapban hazabaktató férfiak és nők, egy platóskocsi hátán vagy 20-an együtt ugráló lengéscsillapító tesztelők és buszon kijáratot alig megtaláló illumináltak

comments

Napló, 2012 február 1.

Mivel a folyó nagyon tetszett nekünk, és nem is volt messze, hajnalban azzal indítottunk ismét. És nem hiába, krokók mellett szirti cápákat (azaz az uszonyukat) is láttuk, ahogy a dagállyal úsztak a folyó felé.

Egy gyors reggeli és összepakolás után elindultunk 18 km-es utunkra vissza Caratéba, a nemzeti park bejáratához. Most nem volt olyan szerencsénk az idővel, mint odafele, ugyanis tűzött a nap, és nagy hőség volt. Így még nehezebben esett a tengerparti, bár Tibinek most már nem kellett a kaját cipelnie, az erdő azért mindig nagy megkönnyebbülést jelentett.

Útközben ismét találkoztunk koatikkal, tukánnal, és szerencsére hangyásszal is ráadásul, kétszer. A fejünk felett a magasban pedig időnként egy-egy arapapagáj szállt el nagy ricsaj közepette. 

A nagy hőségben megkívántuk a kókuszt. Tibi megkísérelte a fára mászást, de végül egy bot segítségével sikerült megszerezni a gyümölcsöt.

Tibi első nap már a banánfán kipróbálta William machetejétét, most itt volt az ideje, hogy a kókusz kinyitását is megpróbálja vele. Nem egy egyszerű feladat, de a sikerélmény nem maradt el, így boldogan ittuk kókuszainkat. William Tibi lelkesedésén felbuzdulva újab módszereket tanított a kókusz kinyitására. Míg Tibi küzdött az enni-innivalónkért, én serényen dokumentáltam.

A nemzeti park kijáratánál elköszöntünk Williamtől, és innen a Caratéba vezető tengerpari utat már magunkban tettük meg.

A három nap alatt sok mindent láttunk és tanultunk. Jó volt egy olyan embertől hallani az infókat hallani, aki az erdőben élt és éveken keresztül vadászott. Több olyan storyt halltunk tőle, amiket ő maga tapasztalt (pl. hogy egy tapír az "ormányával" úgy meg tudja szorítani a kutyát, hogy lenyúzza róla a bőrt, vagy hogy a nem túl nagy testű koati el tud bánni egy jaguárral, mert olyan erősek és élesek a karmai). Valamint külön élményt adott, hogy többször a hangokat követve, illetve azokból következtetve próbáltunk "levadászni" egy-egy állatot.

Így élményekkel tele értünk Caratéba, ahonnan még collectivoval, azaz teherautóval kellett Puerto Jimenezbe visszajutnunk. Collectivora várva két kanadai erdőtűz-oltóval és egy francia (aki Brazíliában él) elsörözgettünk. Azonban a teherautónk csaknem akart jönni, ami további köröket jelentett.  Végül 16 óra helyett 18kor megjelent egy kisbusz, és egy kis platós kocsi, ugyanis a "nagy" teherautó lerobbant (ezen persze nem lepődtünk meg). Mi öten lelkesen vállaltuk a platós kocsit, a többi ember pedig ment a kisbusszal. Az útra azért persze vittünk magunkkal egy-egy sört, nehogy szomjazzunk. A két és fél órás utat nagyon élveztük, de  közben azért jól jött egy technikai szünet. Mivel már sötét volt a sofőr figyelmeztetett minket, hogy vigyázunk a kígyókkal. Szerencsére nem volt semmi para.

By the way kígyók: mi nem láttunk egyet sem, de a francia srác pl találkozott egy boa konstruktorral, illetve a táborhelyen a ház alatt (azt megelőző nap, hogy odaértünk volna) a túravezetők találtak egy kisebb fer-de-lancet. Ez egy mérges kígyó, abból is a nagyon veszélyes fajta. Ha itt megmar két órád van, hogy eljuss San Joséba a kórházba, ahol kezelni tudnak. Ha valakit nappal megmar Corcovadoban egy ilyen kígyó, küldenek érte repülőt. De ha valakit éjszaka mar meg, akkor annak már csak egy papírt meg egy tollat tudnak adni a búcsúlevélhez. Éppen ezért tilos is éjjeli túrákra menni. De szerencsére senkivel nem történt semmi.

comments

Dzsungelharc

Ki nem állhattam a biológia órákon a bojtos gyökrzetet, a kétlakikat és a torzsavirágzatot. Valahogy sosem kötöttek le a növények, így kis tulzással elmondható, hogy egy gaz nekem mindig is gaz maradt. 
Mégis, van valami csodálatos abban amikor az ember esőerdőbe megy. Persze, az ember tukánt, tapírt és mindenek felett jaguárt szeretne látni, de amikor elkezdi megtapasztalni, hogy micsoda harcot folytatnak a növények, gyorsan kivívják az ember tiszteletét.

A növényeknek négy dologra van szükségük: legyen napfény, víz, táplálék, és ne öljék meg őket. Minden ekörül zajlik, és ebből az esőerdőben csak egyet vehetnek a növények biztosra, a vizet. 
Nem véletlenül esőerdő az esőerdő, a sok csapadék segíti a növényeket, nem úgy, mint mondjuk másokat. A pillangók például hatalmas lapulevelek alatt függenek fejjel lefelé, amíg el nem áll az eső. Ezzel szemben a növényeknek max azért kell aggódniuk, hogy nehogy elsodorja őket az ár vagy az errozió. A másik három tényezőért a harc viszont -képzavarral - vérre megy.

A legfontosabb természetesen a napfény. A növények eltérő mértékben használják ki a napfényt és a táplálékot. A kókuszpálmák például szinte kizárólag napfénnyel el tudnak lenni. Ezért is lehet őket a tengerparton megtalálni, ahol a homokon megélve óriási lombokat növesztenek.

De amint a tengerparttól kicsit is beljebb halad az ember hatalmas fákkal találkozik, amelyek versenyt nőnek egymással. A hatalmas fák, mint amilyen a nagyon kemény törzsű és ezért már túlzottan kitermelt fa a vasfa, amely akár 80 méter magas is lehet. A dzsungelharcban aki magas, az már mind a győztes. A földön mindig elhalt fákat lehet látni, amelyeknek nem sikerült eléggé megnőniük, és a napfény mennyiséghez túl nagyok lettek. Emellett kisebb szinte bon sai nagyságú fákkal is találkozhatunk. Ezek a kis fák akár már 10 éve is tülkön ülhetnek. Kikeltek a magból, megnőttek ekkorára, és várják, hogy kidöljön fölöttük egy fa, talán pont a szülőjük. Fák igen gyakran ki is dőlnek, és ilyenkor mindent és mindenkit letarolva csapódnak be.

A kidölt fák az itteni nedves levegőben rekord idő alatt lebomlanak. Nem véletlenül: több mint 60ezer fajta baktérium gondoskodik a bontásról, és meglepő módon pont ezek a baktériumok teszik magát a dzsungelt az egyik legveszélyesebb területté a Földön. Ha esetleg itt megvágnánk magunkat, nagyon gyorsan el fog fertőzödni.

A kidölt fák mellett az avar szinte őszi avarréteget képez a földön, héjanász mondjuk nincs, vagy mi nem láttunk... Az avar azért van, mert az esőerdő fái egész évben nőnek, és egész évben dobálják le a leveleiket. Szinte mindig esik le valami az égből, és nem egyszer kapkodjuk a fejünket, hogy hátha egy madár, de az esetek túlnyomó többségében, ez egy lehulló levél vagy egy kisebb ág. Az ember azt gondolná ez bőséges termőtalajt teremt a földön. Well, igen is meg nem is. A talaj tényleg nagyon termékeny, de nagyon vékony is, pont azért, mert a bacik nagyon gyorsan elbontják a trutymót, a növények meg nagyon gyorsan felhasználják. Így aztán a fáknak egy újabb problémával kell megbirkózniuk: hogy lehet magasra nőni, ha kapaszkodni csak egy méter mélyig lehet. A válasz persze a hatalmas kiterjedés.

A stabil magas fák sem lehetnek biztonságban. Stabilitásuk és magassagukat is kihasználják más növények. Az egyik legérdekesebbek ezek közül a fojtófák. Ezek a fügefélék a fák törzsét használva nőnek magasra, és nem csak felfelé, hanem körbe-körbe. Lassan az egész fa törzsét beborítják, úgy hogy a fa már ki sem látszik. Végül lassan az eredeti fa elhal majd elkorhad és egy belülről lukas fa marad csak a helyén, és lentről úgy néz ki, mint egy hatalmas furulya. Érdekes módon a megmaradt fojtófát nem támadja meg fojtófa.

Míg a fojtófa nem igazi parazita, abban az értelemben, hogy nem a fából él, nem ő az egyetlen lakója a fáknak. Állítólag minimum negyven növény van egy fán magán, és ezek közel sem barátságosak. Ember legyen a talpán, aki meg tudja állapítani, hogy egy fa körül mi micsoda. Míg a liánok alulról támadnak, azaz a földből kúsznak fel a fa törzsén, a fa ágairól is más növények gyökerei lógnak le, akár 30 méter magasságból is.

Ezek a fán lévő növények lehetnek paraziták, amik magából a fából élnek, de lehetnek olyanok is, akik, csak a magasságot használják ki.  Ez utóbbiak csoportjába tartoznak az epifiták, amelyek a fák tetején lévő törmelékekből élnek, gyökereik a magas ágakon vannak. Magvaikat a lombkorona szintjén terítik. 
Vannak olyan növények, amelyek erős magokat hoznak létre, a gyümölcseiket megetetik az állatokkal, az ürülékben a csontos mag megmarad, és ki is kell. Mások erős illatokat bocsátanak ki, mint az orchideák, és rovarokat vonzanak.

Ok, ez az otthoni, de akkor is....


Megint más növények madarakat vonzanak a nektárjaikkal és olyan alakot vesznek fel,   ami akár csak egyetlen kolibrifajnak érhető el. Az epifitáknak nehéz táplálékhoz jutniuk, de ezek a dzsungelharcosok sem nélkülözik a trükköket. A broméliák tölcsért készítenek magukból, és az esővizet ebben fogják fel. Hogy miért, hát nem azért, hogz békák másszanak bele, amit azok viszont bizony megtesznek, hanem hogy ebben könnyebben lebontsák a táplálékot.

És ha már az állatoknál tartunk, azok sem csak haszonsak lehetnek a növényeknek. Tüskék, mérgező nedv, vagy összezáródó levelek, mind mind a felfalás ellen védenek. 

A rovarok a legnagyobb ellenségek. Persze itt is van oszd meg és uralkodj elv. Van olyan növény, amely leveleinek egy részét a hangyák felhasználják. Levágják, elviszik a bolyba, ahol a gombáikat etetik a komposzttal, majd a gombákat eszik meg. A hangyák nagyon vigyáznak erre a növényre. Nem hogy nem eszik meg az összes levelét, de a körülötte lévő területet is letarolják, hogy nőni tudjon.

A sok együttmökdő növény és állat között azért van olyan is, aki Rambóként, egyedül folytatja dzsungelharcát. A meztelen indián fa nagyon gyorsan dobálja kérgét, így se lián se moha de még a hangyák sem tudnak megkapaszkodni rajta.

A harc tehát minden szinten folyik a legkülönbözőbb fegyverekkel, trükkök ezer tárával. Nem véletlen, hogy utunk elején a vezetőnk, a következő mondattal indított: ne nyúljatok semmihez, bármi veszélyes lehet, különösen a növények.

comments

Napló, 2012. január 31.

A második napot Sirena környékén töltöttük. Ez rögtön azzal indult, hogy reggel 5-kor már kint is voltunk a folyónál (ez a sok itteni folyó közül az egyik). A hajnali időpontban ha szerencsénk van állatok jönnek inni a folyóhoz, és mivel ekkor jött a dagály is, elképzelhető, hogy bullet sharkok és krokodilok úsznak fel a folyón. Ez jó tervnek hangzott és már a zabszem is bent volt a seggünkben, mert egy másik kanadai utazó pár pár másodpercre látott egy ocelotot (röviden: ez egy kisebb fajta pöttyös macskaféle).
10 per várakozás után William ki is szurta, hogy úszik del a folyón egy krokó, ennek nagyon megöröltünk.

Sajonos emlős nem jött inni, így elindultunk vissza. William ekkor mondta, hogy na akkor most kezjünk nagyon gyorsan menni, mert a majmok elkezdtek vészjelzéseket leadni, így lehet, hogy pumát láthatunk. Mentünk, ahogy birtunk, de sajnos nem láttunk semmit! Visszaindultunk a táborhelyhez, amikor egyszer csak megjelent egy tapír!

Sajnos nagyon jo kepet nem sikerült csinálni. Éppen ezen bosszankodtam, amikor egy kistapír is előbújt a bozótból anyu után. Halkan utánuk lopóztunk és sikerült megnéznünk, ahogy eltűnnek egy pataknál. Vidáman indultunk vissza, amikor egyszer csak megjelent még egy tapír! Ő viszont hatalmas szökkenésekkel, óriási ricsajjal "elillant"... kb a fél erdőt letarolta. A tapírok egyébként nagyon érdekes állatok voltak. Az orszarvúak a legközelebbi rokonaik, emellett van egy kis ormányuk és mindezek mellett olyan szőrük van, mint a lovaknak és olyan fülük, mint a szamaraknak. Békés növényevők, és bár nem elefánt méretűek, azért nem kötözködnék velük.
{innentől Zsuzsi folytatja:}
Visszaérve a táborhelyre nekiláttunk reggelinknek. Közben perzse a hajnali élményeket beszéltük. A 3 tapírral nagy királyok voltunk, William egyből azzal indított, hogy eldicsekedett a többi túravezetőnenk ezzel, hiszen ez még neki is nagy szám volt, hogy ilyen rövid időn belül látott 3-at. Pedig ő az erdőben nőtt fel, így látott egy s mást. Miközben épp a reggelinken nyammogtunk, egyszercsak arra lettünk figyelmesek, hogy nagy lett az izgalom... a "terszra" érve megláttuk a 4. tapírt. Ő kijött egészen a szállás előtt lévő tisztás széléig, így székben ücsörögve figyelhettük meg amint falatozik a fákból, majd eztmegunván leheveredik, és a madarak megkezdik a takarítást rajta: rászálltak, és kicsipegették a rovarokat a szőre közül. Ezzel mindenki jól jár :-)

Nem sokkal ezután megkezdtük 2. túránkat. Míg eddig a másodlagos erdőket jártuk, most elsődleges erdőbe mentünk. Bár nem volt olyan sűrű mint amiben az Arenalnál jártunk, a fák mérete egyértelművé tette hol járunk.

A hatalmas fák tetején hatalmas volt a ricsaj, ugyanis pókmajmok harcoltak egymással területeikért, messzebről pedig bőgőmajmos bőgése hallatszott. Nagy élmény volt az állatoktól hangos erdőben bandukolni és a különleges fákat tanulmányozni. Az eyik pl. tejet ad, ha kérgét megvágják tejszerű folyadék jön belőle, amit meg is lehet inni.

Láttunk továbbá gumifát, liánokat, fügeféléket, és még sok érdedkes növényt (erről részletesebben lásd Dzsungelharc c. cikk)
Állatokból az aguti volt most újdonság, ami Tibi szerint egy nagyobb nyusziszerű patkány, de szerintem aranyos és még néhány madár.
Erdei túránk után ismét elmentünk a folyóhoz, ahol most is ott voltak a krokók. Egy másik csoport vezetője valahogy jó ötletnek gondolta, hogy egy hosszabb bottal megpiszkálja a part mentén víz alatt lévő krokót, hátha kiemelkedik (látva az állat méreteit és fogait ezt még Tibi is hülye ötletnek tartotta :-) ). Hát az orrát ki is dugta, de szerencsére ennél meg is állt... úgy tűnik nem volt éhes és nem volt kedve velünk foglalkozni.

Mi viszont megéheztünk, így visszamentünk a táborba ebédelni. Egy kis pihit is beiktattunk, majd délután ismét útrakeltünk.
Megálltunk egy folyónál fürödni (ez nem a krokós folyó), ami fölött volt egy majomátjáró, így a vízből figyeltük a fölöttünk átkelő majmokat.

Később túránk során láttunk tukánt, vaddisznó csordát, illetve hatalmasakat ugró pókmajmokat. Hihetetlen, hogy ilyen távolságból hogy találják el az ágakat...

Mivel a táborhoz visszaérve még világos volt, William nélkül kettesben lesétáltunk ismét a reggeli folyóhoz és onnan néztük a naplementét krokó barátunk társaságában.

comments

Naplo, 2012 januar 30.

Azt hiszem meg nem irtuk, hogy mit is tud ez a nemzeti park, sogenante Corcovado. A plecsnijei kozul a legcifrabb, hogy bekerult a Lonely 2012-es legjobb uticeljai koze a vilagon. Ennel szinesebben leirva arrol van szo, hogy Costa Rica delnyugati reszen van egy olyan felsziget, aminke a 25%-a vedett es radasul ez a vedett terulet esoerdo. A terulet viszonylag elmaradott es ezert kevesebb turista jar erre, mint Costa Rica tobbi reszen. A terulet sajatossaga, hogy be lehet menni egy 18km-re levo turistahazba, es ez az ut vegig a tengerpart mellett megy. A tengerparttol azonnal indul az esoerdo, ennek meg az az elonye, hogy egyreszt a tengerben sok a kaja, ezert idejonnek az allatok az erdobol, masreszt a tenger zugasa elmyomja az emberi leptek zajat igy konnyebb megfigyelni az allatokat.
Es akkor el is jott a reggel, indulas a Corcovadoba! Hogy mennyire vadoszeru a dolog, az rogton latszik abbol, hogy nez ki a buszunk amivel a nemzeti park hataraig jutunk.

Ez tulajdonkeppen egy platos teherauto egy ponyvaval leteritve. Itt mi mar azt hittuk, hogy a vilag vegen vagyunk, de az ut kozben azert meg jo par szallast, kisebb panziot sikerult felfedezni, szoval azert a civilizacio terjeszkedik, megsem olyan elhagyatott ez, mint ahogy gondoltuk. Azert, hogy biztos legyen, hogy nem az M6-oson vagyunk par folyon atment a teherauto kozben (igen, hid nelkul, a vizben). Amikor megerkeztunk Williammel elindultunk a tengerparti uton. Ahogy irtam, ez 18 kilomisi es bar szintkulonbseg nincs, azert kozel sem egyszeru a dolog, mert tobbszor kell a homokban baktatni, amibe besullyed az ember laba.

A hoseg befele menet meg nem nagyon keseritette meg az eletunket, meg is jegyeztuk, hogy nagyon jo idonk van. Emellett nekem nagyon nehez volt a hatizsakom, mert a tegnapi bevasarlas eleg bokezure sikerult. Az ut felenel nagyon nem voltam megyozodve, hogy Zsuzsira es ram vacsorara valoban kell fel kilo teszta, ket tonhalkonzerv es fel lityo paradicsomle. Roviden, nagyon megszenvedtem a befeleuttal.
Ami a kemeny menetelest kellemesebbe teszi, hogy az uton nagyon sok mindent lehet latni. Rogton az elejen lattunk arapapagajt, aztan  egy bagyobb pokot. Ennel nagyobb orom az volt, amikor megpillanotttuk az elso emlost, egy vaddiszno(cska)t, de utana rogton jott a tobbi foszereplo: egy mosomedve szeru koati, oz es ami nekem nagyon tetszett az a hangyasz.

Ez utobbirol en nem is tudtam, hogy a fara is maszik, de ezt nagyon gyorsan be is mutatta nekunk. A fakon nagyon gyakran majmok ugralnak es jatszanak. Negy fajta majom van Costa Ricaban es szerencsere nekunk mind a negyet sikerult latni. A bogomajmoknak nem veletlenul ez a nevuk. Csak miutan az ember tudja, hogy ez egy pici majom, azutan nyugszik meg. A hangja a legkemenyebb ragadozonak is becsuletere vallna. A csuklyasmajmok allitolag a legokosabbak, bar ilyet itt nem lattunk, de a Barra Honda barlangtura elott lattuk oket az erdoben. A legkisebb majom a mokusmajom, ami nagyon kicsi es mar mar sarga. Errol tudok is betenni egy jo kepet:

Es az utolso azt hiszem minden Eden Hotel rajongo kedvence, a pokmajom, A pokmajmok nagyon nyulankok, es ezert nagyon ugyesek es furgek a lombok kozott. Farkuk hosszu es nagyon ugyesen hasznaljak kapaszkodasra. Sot mi tobb a farkuk vegen tapinto idegek is vannak, igy kozel olyan jol tudnak vele tapintani mint a kezukkel.

A vezetunk, William rogton az elejetol nagyon jo vezetonek minosult. Mindenrol tudott mondani jo par erdekes dolgot, es ami a legmegnyugatatobb volt, hogy az esetek egy otodeben azt mondta, hogy nem tudja hogy ez vagy az miert van ugy... gondoltuk, akkor a negyotodot csak tudja. Mint kiderult o csak negy eve vezeto, de gyerekken az erdoben nott fel, az apjaval farmjuk volt, es vadasztak. Eleg meggyozo volt a dolog, mar  masodik oraban nem hagyott a storyja ketseget, amikor egy bananfa bedolt az utra. Elokapta a machetejet, es ket suhintassal szetvagta a fat. Nekem tobb se kellett, megkerdeztem, hogy na ezt en is kiprobalhatom-e.

Az allatok mellett a taj is nagyon szep volt. A tengerparti menetelesben nem mindig elvezni azt, hogy egy egy gyonyoru strandon megyunk, de azert idonkent meg-megalltunk, hogy megcsodaljuk a latnivalokat.

Sotetedesre ertunk el a taborhelyhez, amit Sirenanak hivnak. Van egy reptere is, azert nem kell Heathrowra gondolni:

A szallason kb 10 masik turista volt, es a legtobben satorral. A satorral dolgot is ugy kell elkepzelni, hogy a szallas colopokon all a kigyok es mas nem kivanatos elolenyek miatt. A sator a szallas padlojan van felverve. Mi azt mondtuk Williamnek, hogy mi lenne, ha nem satorban aludnank, hanem matracon es szunyoghaloval. Azt mondta persze, semmi gond ezzel, ossze is raktuk a jo kis agyunkat.

Ez utan mar csak a vacsora es a furdes volt vissza. Mint kiderult, William ugy gondolta, hogy a kaja, amit mi vittunk az az ove is, igy harman ettuk meg. Nem mondom, volt boven, de azert azt Zsuzsival erdekesnek tartottuk, hogy mi cipeljuk a vezetonk kajajat :)




comments

Naplo 2012. januar 29.

7 korul keltunk, mert ugy terveztuk, hogy a varosban levo nemzeti parkos irodaba megyunk (8-kor nyit) es elintezunk mindent amit a turankhoz el kell intezni, majd utnak is indulunk. Eredeti tervunk szerint 3 napot szerettunk volna a parkban tolteni, egy nap tura a kozponti Sirena nevu taborhelyhez, ott taborveres, masnap a Sirena koruli turautvonalak bejarasa, harmadnap pedig tura vissza ki a parkbol. Azt gondoltuk idealisnak, hogy a be es kiutat egyedul tesszuk meg, es a benti turakat pedig vezetovel, hiszen egy szakavatottabb szem segitsegevel sokkal tobb mindet lehet latni, es sokat is lehet tanulni toluk.

Mikor odaertunk kiderult, hogy ez azert nem megy olyan egyszeruen mint ahogy gondoltuk. Gyorsan vilagossa valt, hogy ma mar nem lehet elmenni annal az egyszeru oknal fogva, hogy nincs busz, ami elvinne a kiindulopontra. Meg vezetot se lehet ugy fogadni ahogy gondoltuk, mert csak a teljes turat vallaljak, benn a parkban nem fogunk talani erre embert. 

No meg persze ott van az is, hogy ahhoz, hogy bejussunk a nemzeti parkba es ott tudjunk aludni, foglalni kell elore helyet, amit ki is kell fizetni elore. Ez meg nem is lenne olyan nagy was ist das, node a csavar a tortenetben az, hogy ezt nem tudod az irodaban befizetni (erre senki nem tudott ertelmes magyarazatot adni, hogy miert), hanem a bankban  kell. No marmost vasarnap leven nem volt bank ahol ezt befizethettuk volna. Vegul kiderult, hogy van egy megoldas, hogy befizessuk, egy utazasi irodanal. Persze ok summas kis dijat szamoltak fel ra, de sajnos nem volt mas valasztasunk.

Szoval a nemzeti park irodajaban lefoglaltuk a belepot es a 2 ejszaka szallast. Dormban nem volt szabad hely, csak satorral lehetett foglalni. Az infok alapjan satrat nekunk kell vinni, de ha vezetovel megyunk, akkor ok adnak satrat meg minden szukseges felszerelest (pl gazfozo, takaro stb). 

Az irodaban a holgyet meg is kerdeztuk, hogy tud-e ajanlani vezetot. Hivta is Vilmart. A csoka lenyomta a szukseges marketinget, de a vegeredmeny az lett, hogy elgge dragalltuk, raadaul lett volna meg rajtunk kivul mas is a turan, igy meg meg akartuk fontolni a dolgot. 

Meg Omar is emlitette, hogy tud ajanlani valakit, aki olcsobb lenne, igy megkertuk ot, hogy hivja fel akit ajanlana. Az elso szamu jeloltje pont a parkban volt turan, igy o kiesett, de a masodik szamu, Viliem atjott megbeszelni, hogy mire is gondoltunk, o mit javasol, es mennyiert vallaja. Szimpatikus volt csak ketten leszunk a turan vele, es jobb arat is ajanlott (50$/fo /nap) mint az elozo mukso - bar meg igy is sokallottuk, de sajnos nem lehetett belole alkudni - igy vegul elfogadtuk, es lebeszeltuk vele a holnapi hajnali indulast.

Be is vasaroltunk a turara, mert minden kajat vinni kell, aztan a nagy hosegben (tenyleg nagyon meleg van itt) kitikkadva ittunk egy sort, majd husbe vonultunk. 3 korul kimentunk a helyi beachre, ahol mar kinn volt a fel varos (itt azert nincs sok turista szerencsere). Az egyik fan epp egy arapapagaj falatozott az orrunk elott. Sajnos nem volt nalunk fenykepazo, igy nem orokitettuk meg, csak megcsodaltuk.

A parton nagy elet volt, a jatekos kiskutyak meg is rohamoztak minket. Egyszerre 3 is, ugyhogy pillanatokon belul beteritettek minket homokkal. 

Egyszercsak eleredt az eso, igy fedezekbe vonultunk, majd egy gyors kaja utan visszabattyogtunk a szallasra. Osszepakoltunk a turara, es megbeszeltuk Omarral, hogy a tobbi cuccunkat itt hagyjuk nala amig visszajovunk.

Szerencsere ma nincs dizsi, igy remeljuk jot alszunk majd, mert holnap 5:45-kor indulunk.

comments

Naplo 2012. januar 28.

Az elkovetkezendo par napra dzsungelturat terveztunk az Osa felszigeten levo Corcovado nemzeti parkban. Tul sok infonk nem volt rola, hogy mikent is mukodik a rendszer, de azt tudtuk, hogy vagy Puerto Jimenezbe kell mennunk eloszor, vagy a tole 30 percre levo La Palma nevu kisvarosba, es onnan fogjuk inditani turankat.  Puerto Jimenez 8 oranyi buszutra van San Josetol, igy ez a nap ismet egy hosszabb utazasrol szolt.

A buszunk 12-kor indult, kichekkolni 11-kor kellett, igy kihasznaltuk a delelottot es neten elinteztunk minden fontosat (repulojegy pontgyujtes, szallasfoglalas Sao Paoloba, mert ejjel szall le a repcsi, stb)

Kibattyogtunk a buszmegalloba (ez ahhoz a megallohoz volt kozel, ahonnan a La Fortunahoz es Monteverdebe mentek a buszok) es megvettuk buszjegyunket (itt is helyjegyes rendszer van). A buszbol meg figyelemmel kisertuk, amint egy apuka 3 fiaval kipakol egy fel kocsit a lakasbol (egyik gyerek a kipufogot hozta, a masik a kereket guritotta, stb) es beteszik egy kocsi csomagtartojaba. 

Az ut bar hosszu volt, legalabb gyonyorkodhettunk a kilatasban.

Aztan az ut kozepen egyszer csak lerobbantunk. Ment a nagy szereles, telefonalas stb, aztan vegul kb 3/4 ora mulva kessze nyilvanitottak es indultunk tovabb. Bar eleg budos volt meg egy jo ideig, de vegulis csak eljutottunk vegcelunkhoz.

Utkozben meg megintejuvoltuk a jegyszedo sracot, hogy hol erdemes leszallnunk La Palmaban, vagy Puert Jimenezben, es o egyertelmuen az utobbira szavazott. Meg is fogadtuk tanacsat.

Mikor leszalltunk a buszrol, Omar, egy olasz srac jott oda hozzank, hogy nala van szallas, kettonkre 20$. Ez igen jo arnak szamit, igy el is mentunk vele. Egy aranyos kis hazikoban volt ket szoba, azt mondta, hogy maga takolta ossze a kis hostelet. Welcome drinkkent szedett a farol nekunk egy-egy kokusz, lecsapta a macsetejevel es mar dontottuk is magunkba Tibi nagy oromere. :-)

Elmentunk vacsorazni egy mexicoi kajaldaba, aztan pedig elneztunk az egyik dizsibe, ami - mint ahugy Tibi megjegyezte - olyan egyszeru modszerrel marketingelte magat, hogy teljes hangerovel szolt a zene, igy az egesz varosban hallani lehetett.

Tul sokaig nem maradtunk, mert masnapra  korai kelest es turazast terveztunk, de mikor visszaertunk szallasunkra sajnos tovabbra is ugy ereztuk mintha a buliban lettunk volna, mert ide is siman hallatszott a zene. Egy ido utan elokaptuk a fuldugokat, es ugy mar sokkal jobb lett a helyzet.

comments

Naplo, 2012. januar 27.

Ma koran reggel keltunk, mert mint ahogy olvastuk/hallottuk/gondoltuk reggel kell megnezni a vulkant, mert akkor nincs kodben a hegy. Mi nagyon koran ott voltunk, amikor meg ki sem nyitott a park. Hogy lelojjem a nagy poent, ezt lattuk:

Nincs nagy szerencsenk a vulkanokkal, ez mar a masodik, amelyik nem akarja megmutatni magat. Most nem tudom amugy mi lesz a konyv fenyegetesevel, azaz, hogy ezt latnom kell mielott meghalok... ugy dontottem azert bevesek ide egy strigulat. Annyit azert elarulunk, hogy a Poas vulkan azert erdekes, mert egyreszt meg aktiv, masreszt van benne egy kis to, ami szep...  biztos az...

Na jo, azt azert nem mondanank, hogy a mai nap pocsekba ment. Nem beszeltunk meg a reggelinkrol, amit a nemzeti park bejaratatol egy kilometerre levo kis fogadoban ettunk. Ezt ket del afrikai csoka uzemelteti, az izlesessegbol es az alapszituacio alapjan szerintem melegek, de ez ugye belefer a rainbow nationbe (bocs, majd lesz jobb vicc is, igerem) A reggelink kilatasa viszont ilyen volt, es a kaja is nagyon szuper volt.

 Emellett mas csodara is szamitottunk ma. Ez pedig nem mas, mint a beke vizeses, ami attol szep, hogy olyan, mintha az esoerdobol torne elo a vizeses. Ez kb 50km-re volt a Poas vulkantol, igy egy ora alatt oda is lehetett erni kocsival. Amikor ott voltunk, kiderult, hogy a vizesest a Beke vizeses Hotel uzemelteti. Mi nem igazan ertettuk, hogy lehet egy vizesest uzemeltetni, de gyorsan kiderult. A lenyeg, hogy fejenkent egy 35 dodot le kellett szurkolnunk a belepore. Ez azert nem egy olcso osszeg, de megnyugtattak minket, hogy minden csodat fogunk latni. Mondtuk, hogy nekunk nem kell a csoda, csak a vizeses, de mivel az is ugyanugy 35 volt igy belementunk.

Hogy megint lelojem a csattnot, a lenyeg, hogy csodak voltak, de a vizesest magat nem lehetett latni, mert azt "elmosta" az eso... na ezt majd kesobb :)

A lenyeg, hogy tenyleg nem lehet arra panasz, hogy rossz dolgokat kaptunk volna a penzunkert. Kezdodott rogton egy madarhazzal, ahol volt mindenfele szines madar, de nekem a kedvenceim a tukanok voltak. Nagyon jofejek voltak, meg a kezunkre is ramasztak. Mondjuk eleg vicces volt az egesz, mert kulonbozo madarak nagy ketrecekbe voltak. A tukanok ketrecenek az ajtaja meg nem volt bezarva. En kinyitottam es bementem, bar Zsuzsi nagyon tiltakozott, hogy ez hulyeseg. En azzal erveltem, hogy biztos nem veletlenul van nyitva. Vegul arrol derult ki, hogy nem megint valami orultseget csinaltam, hogy a ketrecben volt egy helyi munkas is, aki nem orulten hadonaszott, hogy azonnal menjek ki, hanem kedvesen udvozolt es mondott par szot a tukanokrol.

A kovetkezo allomas a pillangohaz volt. Ez is nagyon durva volt, mert tele volt hatalmas pillangokkal. Emellett ebben a reszben volt par lajhar is:

A kovetkezo resz a kolibris volt. Itt valami mesterseges lottyot raknak valami piros muanyagba, es arra mennek a kolibrik. A kolibriket angolul hummingbirdnek hivjak, merthogy hummognek.. es tenyleg, nagyon durva hangot adnak ki.

Nem kell megijedni, most nem az fog kovetkezni, hogy egy allatkert osszes allatat felsorolom, es kepeket csatolok hozza, de azert megjegyzem, hogy lattunk meg lajhart, pumat, jaguart, okelotot, sok kigyot es ami nekunk nagyon tetszett, a bekahaz. Ez harom terem, aminek az ajtajaba ki van irva, hogy vigyazz hova lepsz. Aztan mikor bemesz keresheted a bekakat a lombok kozott (nem terrariumban, hanem a szabadban :)

Na ezutan a sok jo utan tudtunk elindulni a vizeseshez, Zsuzsi mar teljesen be volt zsongva. Kicsit levont az elvezeti ertekbol, hogy folyamatosan egy csoport amerikai turistat kellett kerulgetnunk, akik a vilag legjobb fejeinek gondoltak magukat es folyamatosan beszelgetni akartak velunk. A vizeses maga egyebkent nem egy vizeses hanem 5 vizeses egymas utan, aminek a vege a beke vizeses. Az elso negy sem semmi, foleg amelyik moge kicsit be is lehet menni.

A beke vizeseshez viszont sehogy sem tudtunk eljutni, amit nem ertettunk. A kijaratnal meg is kerdeztuk a suvenir boltban, hogy akkor most mi van. A noci meg azt mondta, hogy az ahhoz vezeto utat most elmosta az eso. Hat nem kicsit lettunk mergesek. Szerencsere volt egy fenti kilato, ahonnan mindent lehetett latni, csak a vizesest nem. Na onnan viszont sikerult kiszurni, hogy van ott egy betonut. Meg is kerdeztunk egy ottani utburkolo csokat, hogy innen milyen messze van a vizeses. Azt mondja, hogy 800 meter hegynek le. Na tobb se kellett elindultunk lefele, de ekkor mar futva, mert negyed negy volt, es allitolag masfel ora az ut San Joseig, a Canon szerviz meg otkor zar. Vegul lefutottuk a tavot, es meglattuk a vizesest... szerintunk megerte:

Innen viszont vissza kellett volna maszni a betonuton. Szerencsere elkezdtunk stoppolni es egy ananaszkereskedo fel is vett minket (ez nem gunynev volt, tenyleg), es visszavitt minket a szallodahoz ahol a kocsink allt. Vegyes erzelmeink voltak a szallodaval kapcsolatban. Egyreszt tenyleg tok jo dolgaik voltak, masreszt a HOTEL WATERFALL LA PAZnal csak a waterfall la pazt nem lehetett latni, illetve azt tok ingyen meg lehetett volna nezni...

Innen viszont elindult a gyalogkakukk futam, hogy elerjuk a fotosboltot. Vegul sikerult egy ora alatt levezetni a tavot es elertuk a boltot, ott viszont kozoltek, hogy nem lehet megcsinalni a gepet, csak 30 nap alatt tudnak alkatreszt rendelni... ugy nez ki ez egy ilyen nap... hol ez, hol az tortenik.

Vegul leadtuk a kocsit

es megkajaltunk egy kolumbiai kifozdebe... azert ez a nap sem volt rossz, gondoltuk

comments