2012. augusztus 30., csütörtök

Napló, 2012. augusztus 30.


Sihanoukville, ez a hely neve, de én még most is csak segítséggel tudom leírni. Ide érkeztünk rendkívül kipihenten.Nem gond, már mondtam, hogy amikor rettentő fáradt vagyok, akkor nagyon jól alkudok,  segít a mindenki tehet egy szivességet attitűd, ami ilyenkor előjön. Itt is ez történt, már mint amint megérkeztünk megrohamoztak minket a tuktukosok, mi már tudtuk előre, hogy kb hat dollárnak kell lennie a tuktuknak, így az asszimetrikus információ problémája sem jött elő. Megy az alkudás, aztán jött két motoros csóka, mutatták előre kinyomtatott lapon, hogy a hátizsákot elviszik a motor elején, mi meg hátul fogunk ülni, mármint, hogy ketten két mocin. Egyszerűen hihetetlen, hogy mindent megtesznek egy businessért, és előre kinyomtatják, hogy fog kinézni a dolog. Egy gyors wc, amiben egy nagyon aranyos plakátot láttunk, egy képregény volt, ami azt mesélte el, hogy miért ne a Victory Beachre menj, hiába azt mondja a Lonely, mert hogy pont ezért az tele lesz, inkább az Otres. Mi már amúgy is ezt a beachet néztük ki magunknak, és az volt a szándékunk, hogy itt maradunk egy két napot pihenni.
A motorosokkal el is száguldottunk a beachre közben egy hegyet is megmásztunk, meg a beach homokjában is mentünk, szóval elég motocross volt. A már kinézett szállás előre megírta, hogy ők tele vannak, de velük  szemben is van egy bungalow, ami jó,így kerültünk az Otres Orchidba. Sihanoukville Kambodzsa majdnem hogy egyetlen kiépült üdülőhelye. Az üdülőhelyen viszont több strand van. Mi már kinztük, hogy az Otres beach az ami kicsit kívülebb van, és elviekben nem annyira nyüzsis. Ez eléggé be is jött, a várostól 5 kmre volt kb. A hátizsákos szubkultúrában valamiért van egy mágikus felhangja azoknak a strandoknak, amelyeken marhák flangálnak (már mint,  hogy szarvasmarhák), mert hogy az az igazán titkos strand :) Én sosem voltam erre rákattanva, de most ezt is sikerült kipipálni. Ráadásul nem gumiabroncsok között kellett fürödni, hanem szép fehér homokos, tiszta tengerpartra kerültünk.


Ahogy látjátok az infrastruktúrával sincs baj, vannak parti kis kocsmák, ahol kajálni is lehet, meg azt mesélték nekem, hogy piálni is. Sőt,  még az árak is nagyon rendben voltak. Kettőnkre szállás 10 dodó, egy sör 75 cent. Az a helyzet minden adott volt ahhoz, hogy letáborozzunk egy hosszabb időre és hát ezt is tettük. Amikor kicsekkoltunk kiderült, hogy tizenkéz éjsazkát maradtunk. Közel nem ennyire számítottunk. Amikor ma megérkeztünk még nagyon húztuk a fogunkat, hogy hajaj holnap kéne vietnámi vízumot intézni, mert utána hétvége jön, és mi lesz, ha még sokat maradunk. Aztán minden nap azt mondtuk, hogy maradnánk még egy napot, aztán majd megyünk.
Nehéz ezt elmesélni, hogy kipurcantunk, de tényleg ez a helyzet. Nekem most herótom van attól, hogy kinyissak egy utikönyvet és megnézzem, hogy hol van szállás a köv városban, de látnivalót sem akarok látni. Idejét sem tudom mikor olvastam normál könyvet, olyat meg hogy semmit sem csináltam, olyat tudok, de az majdnem mindig valamiért egy városban volt nem túl olcsón, egy ablaktalan szobában. Zsuzsi ezt úgy fogalmazta meg, hogy ha így nyomjuk év végéig, akkor az lesz a vége, hogy hazamegyünk és akkor majd pont egy ilyen strandra fogunk vágyni. 
Nem panaszkodni akarok, de elvégre ez egy napló, amihez hozzátartozik az is, hogy az érzéseinket osztjuk meg, és most kivagyunk. Persze az nem volt ennyire teljesen egyértelmű, hogy ennyit maradunk, pont azért, mert az ember tudja, hogy basszus minden egyes nap amit itt töltök az Vietnámból vagy Laoszból vesz el napokat.  De iszonyatosan jó volt itt lenni, hogy úgy mondjam nyaralni. Elolvastam két köynvet vagy olyan dolgokat csináltam, hogy megnéztem mik voltak a nyári slágerek otthon, simán napoztam. Álltalában a mehetnénk mindkettőnkre rájön valamikor, de az Otres strandon mindketten úgy voltunk, hogy még csak a városba sem akarunk bemenni. Egy  szó,  mint száz a következő napoktól ne várjátok, hogy nagyon érdekesek lesznek, de mi iszonyatosan nagyon jól éreztük magunkat!


A becsekk után egyébként bezúgtunk az ágyba és aludtunk egy adagot, délután meg átmentünk a parton lévő Bamboo Shackbe ebédelni, kifeküdtünk a tengerpartra. Vacsira meg az Everything is Everything nevű kocsmába mentünk ahol könyvcserébe beszereztem a Tetovált lányt

comments