Ma akklimatizációs napot tartunk, azaz ugyanazon a szállásunkon maradunk, délelőtt pedig felmegyünk 300 métert, aztán vissza. Viszont nem egy öncélú séta lesz, hanem közben kliátásunk is lesz bőven, sőt mi több, ha jó időnk van ma az Everestet is megláthatjuk. Mivel általban reggel tiszta az ég, délután meg jönnek a felhők, a szép látvány érdekében 7:30-kor indultunk. Egy felhő sem volt az égen. Nem kellett sokat menni a kilátóig, és egyben ahhoz, hogy meglássuk az Everestet, és azon kívül jó pár csúcsot. Az Everest előtt a 8580m-es Lotsét, tőle keletebbre pedig a 6814 m-es Ama Dablan hegyet. Nekem ez utóbbi nagy kedvencem lett a formája miatt.
Itt a kilátónál volt egy kis múzeum is. Elég sok iromány össze vissza kirakva, látszik, hogy nem volt senki, aki megszerkessze. Tibivel mi bele is merültünk az olvasásba, de a többiek már mentek volna tovább, úgyhogy úgy döntöttünk, majd délután visszajövünk, most meg menjünk tovább.
Kb 300 méterrel magasabb "dombra" mentünk fel. Libanoni fogorvosunk nem bírt magával, és annak ellenére, hogy már tegnap is fájt a feje, meg Dinesh is mondta hogy lassan menjen, zúzzott felfele, leelőzve vezetőnket.
Gyönyörű időnk volt, így egy kis pihi után a kötelező elemen - a 300 méteres dombon - túl elmentünk a híres nevezetes Everest Hotelig. Én nem hallottam róla korábban, de Tibi már igen. Innen is gyönyörű volt a kilátás, és egy pohár bort elfelezve még koccintottunk is az Everesttel a háttérben (egy fokkal kevésbé csóró megoldás, mint amikor két pezsgőspohárnyi medencevízzel kocintottunk 20 évesen a Níluson). A magasság miatt innen már csak a tea és a víz jön, de ezt nem hagyhattuk ki.
Ebédre visszabaktattunk a szállásra, aztán egy kis pihenő után Tibivel mi visszamentünk a múzeumba, hogy kiolvassuk az okosságokat, míg Emil és Andris egy pékséget céloztak meg. Meg kell hagyni elég érdekesség összeállítás volt a múzeumban, pl azt leírták, hogy ki volt Everest, holott ő csak a nevét adta a történethez, ugyanis amikor megmérték a csúcsot, ő volt a Kelet-Indiai Társaság földrajzi kutatási részlegének a vezetője. Viszont arról, hogy ki volt Hillary és Tenzig alig írtak valamit. Még azt se írták le, hogy Hillary új-zélandi volt, meg az Everest megmászásának történetéről sem voltak bőbeszédűek. No de amit tudunk innen onnan, hogy jó sokáig nem is került sor arra, hogy expedíció indulhasson az Everest meghódítására, aminek politikai és vallási okai is voltak. Nepál egészen a hetvenes évekig nem engedett be turistákat, és az első expedíció is csak 50-ben kapott engedélyt, a dalai láma kezdeményezésére. Ez az expedíció sikertelen volt, azonban 1953-banjött Hillary, és végül Tenzig Sherpával együttt mászták meg a világ legmagasabb hegyét. A hegy látogatása a hetvenes évektől lendült fel, amikor megnyitotta Nepál kapuit, azóta viszont rohamos tempóban nő a turisták és expedíciós csoportok száma. Nem egyszerű feladat egy ilyen turistaáradatban egyensúlyt találnia természet megoldása, és a helyi lakosság profitálása között. Hillary nem csak megmászta a hegyet, hanem utána iskolát is építetett Sherpa falvakban, majd később a Hillary alapítvány segítségével több helyi gyerek kapott lehetőséget továbbtanulásra.
Ezzel kapcsolatban egy nagyon megkapó történetet osztottak meg velünk. Hillary iskolájának és ösztöndíjának köszönhetően kapott lehetőséget egy sherpa faluban egy kisgyerek, Mingma. Külföldön többek között az USA-ban és Kanadában járt egyetemre, majd tanulmányai befejezésével visszatért Nepálba, és ő lett a Sagarmatha (Everest) régió nemzeti parkjának vezetője. Hát meg kell hagyni, ez a csóka rengeteget tett azért, hogy ez a terület még mindig gyönyörű legyen. Elsőkörben megygyőzte a helyi lakosságot, hogy saját érdekük, hogy a természetet megóvják. Ehhez egy nagyon kiválló húzással a nagy tiszteletben álló buddhista szerzeteseket hívta segítségül, akik szavára hallgattak az emberek. Ezen túl meggyőzte a Hillary alapítványt, hogy az vegye meg a térség összes kecskéjét, így a lakosságnak nem lesz vesztesége, ellenben a kecskék nem legelik le a természetes növényzetet. Azt hiszem ennyi szösszenet után is látszik, hogy ez az ember nem tétlenkedett. Volt több pozija is, többek között a WWF nepáli vezetője volt, míg kb 50 évesen hellikopter szerencsétlenségben meghalt. Hasonló érdekességeket tudtunk meg a múzeumból. Még egyet kiemelnék, amely egy jó ideig elfoglaltságot adott nekünk, később is, amikor kaptattunk felfelé, lefelé, ez pedig az a zseniális adat volt, hogy egy vendégház tulajdonos, egy szezonban 30.000 üveg sört ad el, és 15.000 kg szemetet produkált, amíg át nem tértek a dobozra. Ehhez a fejtőrőhöz, még azt érdemes tudni, hogy a szezon október-november, illetve április-májusból áll. Egy nagy szálláson teltház esetén max 50-en lehetnek, és 3000 méter felett inkább a teára és az algopirinre vágysz, mint a sörre. Jó szorakozást :)
No némi tudással felvértezve, ezek után lementünk faluba szétnézni. Itt a lemenést szó szerint kell érteni, mert a hegyoldalba épült a falu. Lefele még csak-csak, de felfele már nem olyan kellemes a közlekedés. Megnéztük a szuveníreseket, vettünk zsepiből, meg csokiból egy nagyobb készletet, aztán beültünk egy pékségbe egy forró csokira, meg sütire. Kimondottan jókat csinálnak. Nem is értem, honnan terjedt el, de jó szokás :)
Sajnos nem csak a pékség terjedt el, hanem minden egyéb turistaszorakoztató hülyeség, mint pl van ír kocsma is, ami igen csak jó kérdés, minek a hegyekbe... egy helyi teázó jobban illene ide.
Hazafele még találkoztunk egy dilemmázó jakkal.
Este vacsi után, már csak bőröndöztünk, meg szorosabbra fűztük barátságunkat tulajunk kislányával.
