Nagyon jól ébredtünk a baldachinos ágyunkban és már alig vártuk, hogy tovább tudjunk motorozni.
A reggeli tojás után már robogtunk is Pura Besakih felé, ami egy balii templomegyüttes, utána pedig rizsföldek mellett fogunk elmenni, majd a végén visszamegyünk Ubudba. Szerencsénkre egy fesztiválba is belecsöppentünk az úton és Ubudban még sikerült egy helyi művészeti előadást is megnézni, de akkor mondom sorban. Valesz korábban kommentelte, hogy Bali fantasztikus, és bár meg kell hagyni eddig sem volt vele nagy bajom, kicsit szkeptikus voltam a szuperlativuszokkal kapcsolatban. A szkepticizmusom ma dőlt meg. Egyszerűen meseszép volt és varázslatosan exotikus, ahogy a balii emberek minden napját a vallás átszövi. Hatalmas energiákat kell beletenni, hogy az ember el tudja hagyni a túristaövezeteket, de amikor ez sikerül valóban mesés.
Gondolom azt nem kell halálra magyarázni, hogy Bali hindu, ráadásul Bali kicsit máshogy hindu, mint India. Nem kell sok gógyi hozzá, hogy rájöjjünk, azért, mert nem Indiában van. Első állomásunk Pura Besakih szent templom együttes a szent hegyük elött.Nem, nem Olimpus, de itt is laknak istenek szerintük. A lényeg, hogy itt két dolog szent, a hegy és a víz; vulknaikus szigetnél mondjuk ez nem csoda. A templomnak a bejárata tenger felé néz, míg a háta, ahol az isten szobrok vannak pedig a hegy felé.
Nem akarom magam nagy szakértőnek eladni, nem is vagyok az, de van egy két érdekes dolog, amit az ilyen templomokon fel lehet fedezni. Az egyik, hogy pagodás, a pagodák száma pedig mást és mást jelent, de minimum három max tizenegy szintes lehet.
Álltalában több szintes, és a belső-felső templomrésznél van egy kisebb őrtorony, ahol van egy fa dob. Sok kis apró érdekességet lehet még felfedezni, ha az amber tudja hovva nézzen, sajnos nem volt erre most nagyon sok időnk, de azok közül amit ismerek a kedvencem, az az, hogy a bejárat után közvetlenül van kereszbe egy fal csak úgy, amit meg kell kerülnie annak aki bemegy. Ennek az az oka, hogy ha nem tudtad volna, a rossz szellemek nem tudnak hirtelen kanyarodni, ezért nekik a bejárat utáni fal nagy para :)
Remek volt, hogy korán érkeztünk, és nem hogy még nem volt ott senki, de ráadásul a helyiek ott imátkoztak, sőt az elején még egy disznóvágást is láttunk. Úgy néz ki ezt mindenütt hajnalban kell csinálni. Már ekkor feltűnt, hogy valami van itt, mert sorozatban gyártották a különboző kegyeleti tárgyakat, no meg a disznóvágás ugye. Az is érdekes, hogy a helyiek, amikor a vallásukat gyakorolják, tulajdonképpen fülük botját sem mozgatják a turistákra, hanem elvannak a saját kis világukban.
Nehéz megmondani mi tetszett a legjobban, Zsuzsinak a pagodás épületek, nekem talán az, hogy bár nagyon exotikus, mégis nagyon élő a templom, ahogy aktívan használják. Minden egyes része az épületnek gazdagon faragott. Azt mondjuk nem állítom, hogy ősi, mert ezek nagyon puha kövek, és folyamatosan kopnak, illetve folyamatosan készítenek újat. Én azt mondanám, hogy ez a balii panel, mert gyakorlatilag előre elkészített díszes elemeket raknak egymás mellé, és csomószor látni is, hogy épp csinálják. Ahogy mondtam, élő kultúra!
Ahogy megjelentek az első turisták tovább is indultunk. Egy hegyi úton mentünk végig, de ne képzeljetek durva szerpentíneket. Az elején nagy volt a forgalom, aztán rátértünk egy kis útra, ott már király volt. Egyetlen paránk, hogy a fénykéző aksija kezdett lemerülni, de egyelőre még bírta. A hegyi út végén gyönyörű zöld rízsföldek mellett mentünk végig.
Említésre méltó esemény, hogy ettünk egy jót egy Candidasa nevű helyen, aminél meg nagy szám, hogy van egy kis medencéjük amiben szobrok vannak.
Valamiért nagyon jól ment a motorozás, sokkal messzebb jutottunk, mint amit gondoltunk volna, így a vízpart mellett tudtunk visszajönni. Nem mondom, a hegyek között szebb volt, de az meg igen csak nagy élmény volt, hogy messze jutottunk attól az élménytől, hogy eltaknyoltam a motorral két hónappal korábban.
Lényeg a lényeg, hogy mielőtt visszértünk volna egyszer csak egy kisebb mulatságba botlottunk. A helyi május 1. annyiból volt érdekes, hogy hatalmas szobrokat égettek. Késöbb derült ki, de már most megosztom veletek, hogy valami halotti ünnepély van, és azzal tisztelegnek a halottaknak, hogy minél nagyobb szobrokat égetnek el. Mint ahogy késöbb leesett Purah Besakihban is erre készülhettek, az út közben is ilyen menetet láttunk, most is ilyen ünnepélyben voltunk, és holnap is ez lesz Ububdban.
Külön érdekességként mutatnám be, és otthoni vurslisoknak javaslom, mint piaci rést, a befestett naposcsibék eladását.
Nagyon örültünk, hogy egy helyi kis buliba csöppentünk, és innen már nem is volt messze Ubud. Sikerként értékeltem, hogy baleset nélkül megúsztuk a motorozást. Ubudban én kajálni szerettem volna egy jót, Zsuzsi meg megnézni egy itteni előadást. Annál, hogy előadás nem is tudtunk többet, de ha jól értem nem is ez volt a lényeg. Elmentünk a helyi turist infoba, ahol kis tanakodás után egy Fire and trance dance mellett döntöttünk, ami drogos goa partitól amerikai expatek gyakorló táncáig bármi lehetett volna. Volt még egy nagy alakításom a tourist infonál, amikor megkérdeztem, hogy ugye itt is lesz szobor égetés, és mégis, hol van a szobor, amikor is a pultos csaj rezignáltan az utca túloldalára mutatott, ahol egy laza 15 méteres szoborot nem sikerült észrevennem. Valószínűleg itt nem lógtam ki a tömegből, mert ahogy már Zsuzsi is említette, Ubud tele van pupákokkal, nevezetesen női pupákokkal. Az Eat pray love könyv, rosszabb esetben film után minden magával semmit kezdeni nem tudó nő ide sereglett, hogy „megtalálja önmagát”. Érdekesnek tartom, hogy mondjuk vajon a Pretty Woman után is ellepték-e az igaz szerelmet kereső nők miniszoknyában Los Angeles sarkait...
Elismerem, hülyén jöhet ki, hogy ezen köszörülöm a nyelvem, de tényleg nehéz azzal a helyzettel mit kezdeni, hogy amikor szingapuri vendéglátóinknak, Vikinek és Joerinak néztünk itt ajándékot, Vikinek simán találtunk jó kis táskát, míg Joerinak semmit nem sikerült találni, de tényleg semmit, pedig nem voltunk nagyon válogatósak. Kajálni egy nagyon jó helyen sikerült, bár mint késöbb kiderült laoszi kaját ettünk, de nekem csak az tűnt fel, hogy finom.
Tehát akkor Fire and trance dance: Nem tudok amellett a pupák mellettt szó nélkül elmenni, aki kalapban ült be előadást nézni, a kalappal meg kitakarva az egész látóteret, pedig egyikőnk sem alacsony. Végül a gyerekek mellé ültünk előre a földre, itt viszont tök jó helyünk lett. A témát szerintem már kitaláltátok, igen a Ramayanából adtak elő részletet. Mi már nagy örömmel ismertük fel Hanumánt, Laksmanát, Sirtát és a többieket. Bár az nem teljesen világos, hogy melyik részét láttuk a nagy műnek, de szerintem az elejét. Itt most nem árnyjáték volt, hanem egy kábé harminc fős férfi kórus volt, aki a csakacsaka-csakacsaka-csakacsaka nem túl fantáziadús ám annál ritmikusabb librettójú dalt adták elő másfél órában. Ha esetleg valamiért egy ilyen kórusban találnád magad, azt kell tudni, hogy ha a karnak a főnöke, azt mondja „HA”, akkor hagyd abba a csaka-csakát egy olyan fél percig, amíg a többiek rá nem kezdenek újra. Amennyiben nem jöttél volna rá, ez a transz része...
Mind a ketten jól éreztük magunkat, bár nem sokat értettünk a darabból, mondom, szerintem az a rész lehetett, amikor elrabolják Sirtát, de lefogadom, ezzel mi értettük a legtöbbet a darabból, egy indiai páron kívül, de ők ugye az anyatejjel szívták magukba a Ramayanát. Külön érdekesség volt nézni azokat a nyugati csajokat, akik elhozták a pasijukat. Többször láttam, hogy a srác próbált valami vicceset a párjának súgni, azok meg szerintem leintették, és morcosan néztek: hello, ezt nem illik, színházban vagyunk ám! Jaj, azt nem is mondtam, hogy miért volt fire is, egyrészt égtek a gyertyák, másrészt meg a végén elégettek egy adag kókuszhéjat (a vanuatui kerozint, ahogy azt Melanie megtanította), és egy csóka meg szétrúgta az égő kókuszhéjat. Repült mindenfele, és tényleg jól nézett ki. Számunkra kicsit elvett a varázsból, hogy a végén mi is belerugtunk egybe, de nem volt nagyon forró. Vizuális élménynek azért kiválló volt.
Színház után gyorsan elmentünk lefeküdni, mert holnap sajnos elhagyjuk ezt a csodás országot. Nem akarok nagyon szentimentális lenni, és úgy tűnhet, hogy túl sok iróniával viszonyulok minden valláshoz, de meg kell hagyni iszonyat érdekes volt a balii kultúra. Olyan, amiért érdemes utazni.
