Nem kapkodtuk el a ma reggelt sem, kialudtuk magunkat, majd a már tegnap
felfedezett étteremben reggeliztünk egy jót a vásári forgatag felett. Közben
szereztünk egy programleírást is a pincér csókától, amiből kiderült, hogy olyan
vicces programokról maradtunk le, mint a teve gyorsasági verseny, vagy a turbán és bajusz verseny. Ez utóbbiról a
recepciósunk már áradozott, hogy voltak, akiknek egy méteres bajuszuk volt, és
a fülükre tekerték fel.
A mai programok között már kevésbé érdekesek szerepeltek, volt korsóhordó
verseny, ahol a nők versenyeznek a fejük tetején cipelve egy korsót, meg ló és
teve szépségverseny. Én eléggé rá voltam pörögve, hogy menjünk menjünk a
vásárba már, hátha elcsípjük valamelyik programot.
De Pushkar még a vásári területen kívül is érdekes, íme néhány kép az oda
vezető utunkról:
Ez az egész vásár úgy néz ki, mint egy nagy búcsú: van egy stadion, ahol a
programok zajlanak, a stadiont körülvevő utcákon mindenfele árusok vannak, és
persze a kihagyhatatlan kellék, a ringispil. A vásári terület szélében meg
kezdődik az igazi vásár helyszíne tele tevével.
Először a stadiont céloztuk meg, ahol ugyan a korsóhordókat nem találtuk,
viszont gyönyörű lovak voltak helyettük. Körben álltak gazdájukkal, és ment a
pontozás, amit a nemesebb közönség a lelátón ülve figyelt, a kiváncsiskodó
népség meg mindenfelől körülvette az eseményt. Mi is. Nekem ez nagy királyság
volt, csodáltam is egy jó ideig a lovakat, mert tényleg nagyon szépek voltak.
Volt egy nagy hófehér ló kék szemekkel. Komolyan mondom ilyesztően nézett
ki, mintha szellem lenne. Ilyet még nem is láttam. Bár szerintem nem igazán jön át a fényképen
milyen is volt.
A stadionban nem ez volt az egyetlen esemény, voltak feldíszített tevék,
amiken lehetett tevegelni vagy kocsikázni, meg akrobata kislányok, akiket
produkáltattak szüleik némi adomány reményében.
Itt is volt ám értő közönség, keresd a kakukktojást :-)
Eljött az ideje, hogy megnézzük mi újság a tevékkel. Persze összefutottunk
Amandával és Garyvel először reggelikor, majd később a stadionban is, így a
tevékhez már együtt mentünk. El is kezdtünk játszani a gondolattal, hogy mi
lenne, ha vennénk közösen egy tevét, aztán megpróbálnánk eladni. Végülis kb 60 ezer
forintért már egy nem rossz példányt lehetne kapni. Persze felmerült a kérdés,
hogy lehet, hogy akkor egy csókát is kéne bérelnünk hozzá, mert mellettünk a
teve hamar kimurdalna, vagy ugyebár akkor helyben kéne eladni, mert nem biztos,
hogy rá tudjuk venni, hogy akár 100 métert is arrébb jöjjön velünk.
No hát elnézelődtünk a tevék között, felmértük a piacot, de mint kiderült,
már mind elkelt, csak várnak az új gazdára, hogy hazamenjenek.
Volt egy srác, aki lelkesen felcsapott idegenvezetőnek mellénk, nyilván a
boltját akarta végeredményben megmutatni, hátha veszünk tőle majd valamit, de
nem volt erőszakos, és jó fej módon mesélt nekünk a tevékről meg a vásárról.
Megtudtuk, hogy a jaisalmeri teve a legjobb és legértékesebb, mert azok puha
homokban is tudnak sokat menni, míg a többiek csak keményebb talajon alakítanak
jól. Mutatott is nekünk egyet, de esküszöm nem látom miben különbözik a
többitől. Pedig nagyon magyarázták, hogy miben más a lába.
Egyébként a 10-20 év közötti tevék a legértékesebbek - azon belül is
a jaisalmeriek - mert akkor vannak munkabírásuk tetőfokán. De lehet itt kapni
kistevét és időset is, csak nyilván olcsóbban.
Sétáltunk tovább a tevék között, mutatok is néhány képet, mert szerintem
nagyon muris jószágok, fel is vettem a kedvenc állatok listájára őket.
Miután kinézelődtük magunkat, benéztünk a srác boltjába, de sajnos semmi
használhatót nem találtunk. Pedig szívesen vettünk volna tőle, tök normális gyerek
volt. A vásári forgatagban hömpölyögtünk tovább, és néztük a színesebbnél
színesebb embereket. Volt itt mindenféle turbán, szári, orrkarika és mindez a
legtermészetesebb módon keveredett a nyugati öltözékkel.
Persze itt is sztárok voltunk, jöttek fotózkodni sorjában főleg srácok.
Egyik alkalommal volt egy turbános csóka, aki csak úgy gondolt egyet és ráált a
srácok fotójára. Az egyik szeánsznak egy ló vetett véget, aki megunta a
szépségversenyt, és le akart lépni, úgyhogy megindult a tömegben, ami meg
usgyi, szétröppent.
Kimulattuk magunkat, és kellőképpen el is fáradtunk, jól jött egy kis
csendespihenő. Este vágtunk neki újra a kavalkádnak, vacsi után ismét
megcéloztuk a stadiont. Folklór előadás volt turistáknak zenével és tánccal, de
nem volt túl érdekfeszítő. Sokkal érdekesebb volt viszont, hogy egy nagyon
kedves csókával találkoztunk, akivel elbeszélgettünk a vásárról, Rajastánról,
tevékről, kajákról. Ő nem Pushkarban lakik, de már évek óta jön a fesztiválra,
van egy kajás standja. Nagyon lelkesen magyarázta, hogy majd lesz egy tánc, ami
naggyon jó lesz, neki nagy kedvence. Nekünk annyira nem jött be, de azért
persze lelkesen bólogattunk, hogy nagyon jó volt. Felkészült is volt a
bácsikánk turistákra, mert előkapott egy cetlit, amire fel volt írva 5-6 kaja,
amit mindenképp ki kell próbálni Indiában, és a végén egy jótanács, minden nap
enni kell valami édeset. Nagyon meg voltunk hatva milyen kedves volt, és igen,
ez is India. Amikor minden hátsó szándék nélkül egyszerűen csak kedves valaki
egy turistával. Mert ő nem akart nekünk semmit eladni, még azt se mondta, hogy
hol van az ő standja. Ő csak lejött megnézni a kedvenc táncát, és közben
elbeszélgetett velünk, és mutatott egy szeletet a szeretni való Indiából.
