Mivel napokon keresztül töltöttünk blogot kicsit el voltunk maradva azzal, hogy megszervezzük a további utunkat. A további út az Kalimantan lesz, ami nem más, mint Borneo Indonéz része. Borne, meg a világ harmadik legnagyobb szigete. Nekem utána kellett nézni, hogy mi az első meg a második: Grönland még okaj, de Pápuát, mint második nem találtam volna ki. Szóval intézkedés. Az gyorsan kiderült, hogy Yogyából nem fogunk tudni repülni, hanem át kell mennünk vagy Surabayába, vagy Jakartába. Mivel már holnap akartunk menni, a szervezés kezdett last minute figurát mutatni. Zsuzsi mindig ki van akadva azon, hogy amerikai filmeken az emberek úgy repkednek, mintha az tök olcsó lenne, ha a köv napra veszel jegyet. Nos nem tudom, hogy az indonézek még nem jöttek rá a helyes árazás lényegére, de itt ezt simán meg lehet csinálni. Holnapra jegyet venni kb ugyanannyiba kerül, mint egy hónap múlvára, kívéve egy két járatot, de szerenécsre Kalimantánra nem. Mondjuk a neten való vásárláson még van mit fejleszteni, mert 48 órán belül nem lehet jegyet venni, így egy utazási irodába kellett mennünk. Itt rögtön két sokkot kellett átélni. Az egyik, hogy mint pár napja kiderítettem van vonat Yogya és Surabaya között. Ez 3-4 óra alatt tenné meg azt az utat, ami busszal 8 és képek alapján nem is rossz. A másik sokk az az volt, hogy repjegyet simán tudtunk venni, de a vonat az annyira fullos, hogy még csak fel se tudja hívni a pályaudvart... nem pont ugyanaz a szitu, mint otthon. Mármint otthon se lehet felhívni, de legalább hely van :)
El is mentünk taxival a vasútállomásra. Én egy activity szerinti ábrát készítettem, hogy mit akarunk csinálni hurkapálca emberekkel, vonatrajzzal. Átadtam, a csaj nézte, nézte, aztán folyékony angollal mondta, hogy nincs hely :) Mivel a mai listánkon ott volt még, hogy Vaclav úr miatt nem látott szultán palotát megnézzük, bringóhintóval bementünk a szultánpalotához. A csóka le akart csalni vagy 500 métert, de mondtuk neki, hogy nem most jöttünk le a falvédőről, már egy hete itt vagyunk, ez nagyon nem a szultán palotája, amit ő itt mutogat. A szultán palotája maga nem egy hatalmas was ist das. Yogya szultánjai nem variálták túl a névválasztást. A szultanátust Hamengku Buwono I alapította, és most Hamengku Buwono X a szultán és közben sem variálták túl a neveket, konkrétan másmilyen nevű nem is volt.. gondolom ez így praktikus, nem kellett mindig minden táblát, feliratot átírni.
Három dolgot emelnék ki a palotából: az egyik, hogy valamiért nagyon menő volt a férfiaknál az olyan fülbevaló, amivel konkrétan elfnek néztek ki:
A második, hogy a magyar divatdiktátorok a kiállítás szerint komoly befolyással bírtak a yogyai szultáni udvarban. Konrétan nem tudom hova tenni, a több helyen megjelenő Attilákat:
A harmadik, az tényleg menő: a palotában a biztonsági őrök öreg bácsikák, akik még most is tradicionális hullámos késsel, úgy nevezett krisszel vannak felfegyverkezve. Mondjuk nem vagyok benne biztos, hogy terrortámadás ellen véd, de menőnek nagyon menő. Szerettem volna Petenek venni egy ilyen tört, de sajna nem sikerült olyat kapni, ami nem egyértelműen made in china volt, de erre a témára még visszatérek.
A palota után megint megtalált minket egy idióta, aki nem túl kedves módon beszélt velünk, nem is tudjuk, hogy mit akart, mert úgy nehéz sikeres felhajtónak lenni, hogy bunkóskodsz a túristákkal. Mindegy, visszamentünk a Hell's Kitchen utcájába és sikerült megvenni a repjegyet, bár ezt sem az első helyen, mert ott konkrétan idióták voltak. Azzal indult, hogy mondtam nekik, hogy talán vegyék fel az előző vendég 100,000 rupiását (ez a legnagyobb címlet) az asztalról, mielött elviszi a szél, Aztán nem sikerült tőlük Indonézia térképet kérni, hogy megmutassuk, hova akarunk repülni, aztán.... mindegy nem is érdekes, lényeg, hogy meglett a repjegy és a csóka el is küldött egy jó kajáldába, ahol sikerült Loteket ennünk. Ezt még a német csajok mondták Kanawán, hogy próbáljuk ki. Tulajdonképpen egy pépre főzött rízs, ami megkeményedik, majd felvágják és összekeverik zöldségekkel. Ami miatt nagyon jó volt, hogy az "étterem" az konkrétan a nénike lakása volt, az utcán főz, utána meg a lakásán eheted meg.
Azt ígértem, hogy visszatérek a made in china vonalra, figyeljetek ez nagyon durva lesz. Bementünk a piac részhez, és mit veszek észre? Először egy I love Vanuatu sarongot, utána meg egy rioi Copacabana Sarongot.
Mint látjátok, ezekkel takrják le az árukat. Azaz, minden textília, ami a világ körül vettünk, az itt készül, és a gyárból a platóról leesett, nekik szemetekkel takarják le a cuccaikat. Persze nem kell félteni őket, amikor elkezdtünk fényképezni, már mondták is, hogy ezt is szívesen eladják nekünk :) Mi itt próbáltunk a méretünkbe ruhát és papucsot vadászni, de nagyon nehéz volt. Végül egy pár cseh Bata pacskert sikrült venni, ez az egyetlen szerintem egész Yogyában, ami létezik 44-es méretben. Gatya esélytelen. Bementünk ismét a mekibe és most ki is próbáltuk a mekis rízst, semmi extra. Zsuzsinak nagyon tetszett, hogy a női WCben egymás mellett volt két csaj: az egyik felfújt szájú volt a barátnője meg muzulmán kendős, és mindketten ott igazgatták magukat a tükör elött.
Visszamentünk a szálláshoz és gyorsan elmentünk egy fél órás masszásra. Már csak egy programpont volt vissza mára a wayang kulit a Yogya múzeumban. Ha valamiért nem tudnátok ez micsoda, ez egy árnyjáték, amivel a Ramayanát adják elő. Ez kultúrának minősül, ami az én értelmezésemben azt jelenti, hogy akkor sem szabad rámondani hogy unalmas vagy elviselhetetlen, ha valójában nagyon rossz. Én most nem hagyom, hogy ilyen társadalmi nyomások lekössenek (huh, micsoda képzavar!), és elmondom milyen volt. A történetet magából az árnyjátékból gyakorlatilag lehetetlen megérteni, még akkor is ha esetleg beszélnénk jávaiul (még csak nem is indonézül). Egy zenekar játszik zenét, de nagyon komolyan ellene lettem volna, ha Zsuzsi esetleg haza akarta volna hozni a CD-n, amit "játszottak". Most lehet mondani, hogy én jöttem barbáréktól, de amikor mondtam Zsuzsinak, hogy ez egy az egyben olyan, mint a lakásfelújításban a hidegburkolat eltávolítása, akkor öt percig röhögött, szóval valami lehet benne.
Na akkor, térjünk rá arra, ami jó. Elsőként tök érdekes, hogy az árnyjáték mind a két felét nézheted, azaz közben sétálhatsz. Ez tök jó, mert meg lehet nézni, hogy hogyan játszanak, a hangszerek is érdekesek meg az is ahogy az árnymester játszik. Ami még ennél is jobb, és tök jól néznek ki, azok a figurák, mutatok is párat:
Aztán az is jó volt, hogy adtak egy angol leírást, hogy mit fogunk látni. Kumbakarna halálát, azt hiszem a kilencedik fejezetet... gondoljatjátok mennyire értettük az elején. Na mindegy, ami tökre tuti volt, hogy megismert minket a múzeumi bácsink, akivel pár napja találkoztunk. Odajött hozzánk, és elkezdett magyarázni. Na így már érdekes volt. A karakterek közül egyet kettőt már ismertem a korábbi olvasmányaim alapján, de elég komoly hiányosságaim voltak, így a bácsinknak volt mit mondania. A történetet egy mondatban úgy tudom összefoglalni, hogy Rama csaját ellopja Ravana, majd Rama egy háború során visszaszerzi a csajt. Van egy két párhuzam az Iliásszal, de nyilván azért eléggé más. Kumbakarna, a mi részünk főszereplője, Ravana tesója, akinek nem tetszik, amit tesója csinál, ezért megtagadja a harcot. Végül sikerül meggyőzni, hogy az országa miatt neki is fegyvert kell ragadnia, így is tesz, aztán Rama megöli. Ez így követhetőnek hangzik, de ha azt mondom, hogy Ramát Hanumám, a szuper-fehér-majom segíti, akkor érezhetitek, hogy a Ramayana sem egy realista alkotás :)
Előadás után szerettünk volna egy Kumbakarnát venni, nekem megtetszett a karaktere. Sajnos nem sikerült az árban megegyezni, és 8000 forintot nem akartunk adni érte.
Odafele egy nagyon jófej becakos (bringóhintó) vitt minket, azt hittük megvár, de sajna nem. Mással mentünk vissza a szállásra és ott meg megpróbáltunk holnapra egy shuttle buszt kérni, hogy vigyen el minket napközben Surabayába, hogy az esti repülőt elérhessük. A recis szerint jobban járunk hajnalban elmegyünk a helyi busszal. Ebben is maradtunk és lélekben felkészültünk a nyolc órás holnapi buszútra.
