2012. március 25., vasárnap

Napló, 2012. március 25.


Ma nem akartunk korán felkelni, sőt, nem akartunk semmi különöset csinálni, csak kipihenni a 3 napos túrát. Ennek megfelelően is telt a napunk. Aludtunk kb 10-ig, aztán mivel szerencsére volt wifi a szálláson, elnetezgettünk, meg beszéltünk szülőkkel.
A heverészés közben arra az elhatározásra jutottunk, hogy maradunk még egy napot, mert egyikünknek sincs kedve holnap reggel buszra szállni és végigutazni a napot. Jól is esett ez a tudat, hogy van még egy pihi napunk és nem kell ma szervezkedni.
Ennek fényében délután mozdultunk csak ki, akko is azért, hogy együnk valamit. Chile híres a királyrákról, így gondoltuk hol máshol kéne ezt kipróbálni, mint egy tengerparti városban délen, ahol halásznak. Megérdeklődtük mi a tuti hely, aztán megcéloztuk. Az árak alapján kicsit meghátráltunk, és úgy döntöttünk szétnézünk még egy kicsit. De jobb helyet sajnos nem találtunk, és aztán úgy voltunk vele, hogy ha itt olyan király a király rák, akkor most ezt itt kell kipróbálni, úgyhogy visszaslattyogtunk az első versenyzőhöz. Közben viszont nem volt olyan rossz dolgunk, mert a város gyönyörű helyen fekszik és így gyönyörű volt a kilátás egyes utcákban és a tengerparton.



Meg is állapítottuk, hogy annyira nem lehet rossz ilyen helyen lakni, ahol két utcát sétálsz és gyönyörű látvány fogad.
No de beültünk az étterembe. Tibinek már megvolt mit eszik, nyilván ez a királyrák volt. Én még dilemmáztam, de végül a lazac mellett döntöttem, gondolván, hogy az itt biztos nagyon finom szintén. Nos nem jártunk szerencsével. Tibi királyrákjából szinte csak a sajtszószt lehetett érezni, az én kajámban pedig csak a szalonnát, amivel beborították a túlfőtt lazacot. A legjobb a krumpli volt, de az tényleg finom is volt.

Mára kb ennyi volt a tevékenységünk. Kicsit netezgettünk még este, meg próbáltuk behozni a blogban a lemaradásunkat, aztán jött a maszírozós zuhany :-) és a csicsi. 
comments