Reggel 7-kor összeszedtük a lengyel párt, Raphaelt és Paulinát, majd az
úton stoppoló Fernandot is. Így indult a csipet-csapat szerencsét próbálni.
Nagyon bíztunk benne, hogy ma történik valami, mert Fernando azt mesélte
tegnap, hogy szombat óta itt van, és szombat, vasárnap és hétfőn is látott
orkákat, bár ebből a három napból csak hétfőn vadásztak. Kedd, szerda kimaradt
a szél miatt, mostmár akkor csak jönnek...
Ahogy megérkeztünk a parkolóba, és szállunk ki a kocsiból, Fernandó
gyorsan kinézett a tengerre, és már mondta is, hogy itt vannak az orkák.
Először azt hittem, hogy csak viccel, de mint kiderült nem. Gyorsan mentünk is
a kilátóhoz, ahol már jócskán voltak hatalmas fényképezőgépekkel és
távcsövekkel. Úgy tűnik nem késtünk le semmiről, mert még messzebb voltak az
orkák, csak az látszott egyelőre, hogy a távolban kibukkan uszonyuk és időnként
delfinmozgásukkal teljes testtel is kijönnek a vízből, no meg a kifújt
levegővel jövő vízpára.
Nem telt bele negyed óra, és elkezdtek közeledni. Nagy lett az izgalom a kilátóban. Mindenki a déli csücskébe gyűlt, mert az volt a legközelebb ahhoz a partszakaszhoz, amit az orkák kerülgettek. A kilátó északi része viszont magasabban volt, és ott volt is egy ingyenesen használható hatalmas távcső. Fernando korábbi tapasztalata alapján javasolta, hogy maradjunk itt, mert innen jobban belátni a partot. Mi így is tettünk, és ebben az volt a legjobb, hogy mindketten távcsővel, azaz igazán közelről tudtuk nézni az eseményeket.
Az orkák egyre közeledtek a parthoz. Néha jobban megközelítették, majd újra eltávolodtak.
Ekkor már jobban ki is emelkedtek a vízből úszás közben. Nem teljesen
értettük, hogy ez milyen vadászási technika, hogy megmutatod a prédának, hogy
hello itt vagyok, de aztán úgy tűnt, hogy a kisfókák annyira kíváncsiskodóak,
hogy így is bent úszkálnak a vízben. Biztos megörülnek, hogy új játszópartnert
találtak.
Minden egyes pillanat, amikor az orkák elindulnak a part irányába, ahol
kisfókák úszkálnak, nagyon izgalmas. Az ember nem is tudja kinek szurkoljon.
Eddig azt mondtam, hogy olyan orkatámadást szerenék látni, amit végül
elhibáznak az orkák, és az aranyos fókáknak nem esik baja. De amikor itt láttam
azt, hogy micsoda türelemmel és kitartással vadásznak ezek az orkák, és az
életüket kockáztatják azzal, hogy kivetik magukat a partra az élelem
megszerzéséért, akkor már elbizonytalanodtam...
Aztán egyszercsak élesedtek az események. Tibi a nagy távcsőnél, én meg egy kicsit arrébb a kicsivel követtük mi is zajlik a tengerparton, és közben egyeztettünk, hogy ki mit lát. Több orka csapat volt a part közelében, így próbáltuk mindegyiket szemmel tartani.
Aztán az egyik, 3 orkából álló csoport egyszercsak megindult, és az
egyikük kivetette magát a partra egy kisfóka irányába. Úgy láttuk, hogy nem
sikerült elkapnia... lélegzetelállító esemény volt. És a távcsövekkel egészen
közelről végignéztük. Az orkák a mélyebb vízbe úsztak, és odajött hozzájuk a
másik csapat is. Ekkor arra lettünk figyelmesek, hogy az orkák ugrálnak ki a
vízből. Nem értettük mi a szitu. Majd egyszercsak – és ebben a pillanatban mindketten
elhallgattunk és döbbenten figyeltünk – a levegőben láttuk repülni a kisfókát,
ahogy az egyik orka dobta a másiknak. Szóval mégiscsak sikeres volt a
vadászat...
Egy jó ideig zajlott az ugrálás és dobálás, majd egyszercsak abba
maradt. Aztán Tibi látta, ahogy egy kis fóka kiúszik a partra, és ott elfut. Én
erről lemaradtam sajnos. Aztán az orkák arrébb úsztak, mi meg lejjebb mentünk a
déli csücsökhöz, ahol a lengyel pár is állt, hogy megbeszéljük ki mit látott,
és vajon mi lehet a kisfókával.
Már korábban is hallottuk, hogy egy nő cb-n jelentget olyanokat, hogy
JC közeledik a parthoz, 3 orka úszik dél felől, stb, de nem tudtuk hova tenni.
Majd kiderült, hogy ő Ingrid, akik 20 éve kutatja az orkákat itt Punta Nortén,
és a National Geographicon volt is műsora az orkákról. Raphaelék pl az ő műsora
miatt jöttek ide, onnan tudtak erről az eseményről. Ingrid nagyon kedves volt,
mindenkinek kedvesen válaszolt még a legalapabb kérdésekre is. Sőt, lelkesen
kérdezgette is, hogy láttuk-e ezt vagy azt.
Tőle tudtuk meg, hogy az anya orka tanította vadászni a fiatal orkákat.
Az, amelyik kivetette magát a partra, valóban elvétette, viszont a mellette
levő társa a vízben elkapta a fókát. Utána következett a pup tennisnek nevezett
esemény, amikor egymás között dobálják a zsákmányt. Ennek egyik célja, hogy a
fiatal orkák gyakoroljanak, másrészt jó móka nekik, harmadrészt pedig könnyebb
így leszedni a fóka bőrét, amit nem esznek meg. De végül az történt, hogy a
fóka ügyesen kiszabadult és kiúszott. Ingrid szerint azonban nem éli meg a másnapot,
mert túl sok sérülés érte a dobálás közben. Hát látva mekkorákat repült
szegény, az is nagyon durva, hogy ezek után ki tudott úszni.
Azt hiszem ez a legrosszabb forgatókönyv ami történhetett. A fóka
elpusztul, és az orkák sem laknak jól. Mindenesetre nekünk megdöbbentő és
életre szóló élmény volt. Ingrid pedig csak növelte ezt az élményt, úgy
éreztük, hogy egy kutatás közepébe csöppentünk. Van egy albumuk, amiben
szerepel az összes itt található orka fényképe és neve. Számomra megdöbbentő
volt, hogy mindegyiknek neve van. Összesen 30 orka van ezen a környéken, ebből
15 „állandó lakos”, és ebből mindössze 7 orka képes ezzel a technikával
vadászni. És az egész világon csak ez a 7 orka vadászik így. Csodálatos érzés
volt, hogy mi egy ilyen vadászatot láthattunk, és a róluk folytatott kutatásnak
is részesei lehettünk.
Arról, hogy még mimindent tudtunk meg az itteni orkákról Tibi számol be egy cikk keretében,
mert annyira elbűvölt minket, hogy szívesen megosztanánk tudásunkat.
A fenti képek egy része nem a mi kis kameránkkal készültek, hanem
Fernando és Paulina képeit kértük el, hiszen nekik lényegesen jobb gépük volt.
De az alábbit mi készítettük.
Eredetileg 3 napra béreltük a kocsit, de úgy voltunk vele, hogy ha nem
látunk orkát addig, akkor meghosszabbítjuk. Erre rá is kérdeztünk a cégnél és
mivel csúcsidőn kívül vagyunk jócskán, mondták is, hogy semmi gond nincs vele.
Most, hogy láttunk orkát, visszamentünk volna, de aztán elbizonytalanodtunk.
Ingridet megkérdeztük mit gondol a holnapról, és ő azt mondta, hogy szinte
biztos, hogy jönnek holnap is, 80%-ot ad neki. Hallva ezt, kicsit
elgondolkodtunk a hülyeségünkön, hogy hova is rohanunk. Most van esélyünk
megfigyelni ezeket a fantasztikus állatokat és ha nem láttuk volna maradtunk volna
még egy napot, de így hogy láttuk már mennén is tovább? Vannak akik egy-két
hétig is itt vannak, mégse látnak orkát, nekünk meg most van esélyünk rá holnap
újra. No hát hamar beláttuk, hogy maradnunk kell, ez nem kérdés.
Délután elvarázsolva emésztgettük a nap eseményeit,
nem is tudom, hogy volt-e valaha a maihoz
fogható élményem. Este Fernandoval, Raphaellel és Paulinával
vacsoráztunk, jót beszélgettünk és fényképeket is cseréltünk.
