Megyünk Mumbaiba! A reggelinket a szokásos nepáli helyen töltöttük el. Mielött elindultunk volna, láttunk még egy érdekességet. A szállásunk előtt parkolt egy dzsip, amin matricaként kint, volt hogy 2008-2009 között Svédországból elvezettek Dél-Afrikai Köztársaságba, most meg 2012-13-ban a Svédország-Ausztrália útvonal van tervben. Az egészben az a legdurvább, hogy ez egy család két kisgyerekkel (kevesebb, mint hét évesek).. www.adventurefamily.se elég durva.
A szálláson hagytunk egy nagy adag cuccot, szunyogriasztótól kezdve a pólójainkig, és 10-re már jött is értünk a taxi, ami kivisz a reptérre. Egy James nevű csóka vezette, akiről kiderült, hogy övé a szállás ahol voltunk, goai, katolikus és nyolc évet dolgozott hajón séfként. Nagyon jókat beszélgettünk, mert elég okos volt, hogy akár kultúráról, akár politikáról kérdezzük, és egyszerűen csak érdekes volt olyan dolgokat megtudni mint, hogy pl. a szüleinek még kellett protugált tanulnia suliban, de neki már angolt.
A repülőúton semmi különös nem történt, és már rövidesen Mumbaiban is voltunk, kb háromkor már fel is kaptuk a csomagunkat. Mivel hajnal 2:45-kor megy a repülőnk Londonba, volt egy olyan 10 óránk, amit eltölthettünk Mumbaiban. Mivel nem akartuk kikészíteni magunkat, úgy döntöttünk, hogy bérelünk egy kocsit egy sofőrrel, aki a rendelkezésünkre áll a becsekkig. Persze ez nem így ment, vagy legalább is nem ilyen könnyen. Lett kocsi is meg sofőr is, akiről rövidesen kiderült, hogy bár simán megkérdez bárkit az úton, és meg fog találni mindent, de azt se tudja, hol van Bombay (azaz Mumbai) legnagyobb múzeuma, se angolul nem beszél egy kukkot sem, annyit sem, hogy hájudujudu.
Mumbai egy 16 milliós város, és mint képzelhetitek nem a legrendezettebb. Ugyanakkor láttunk már rosszabbat is, és Zsuzsi szerint is meg szerintem is kicsit igazságtalanok azok a kritikák, ami szerint Mumbai mennyire durván lerobbant. Agra szerintünk sokkal rosszabb. Ráadásul Mumbai tele van szebbnél szebb angol gyarmati épületekkel, ahogy azt fent is láthatjátok, ami egyébként a vasútállomás.
Ami viszont tényleg nagyon durva, hogy ez az egész Mumbai egy hatalmas félsziget, és ennek megfelelően van egy észak dél irányú forgalom, ami meg borasztó durva, telis tele dugókkal. Ennek az lett a következménye, hogy csak fél órát tudtunk a múzeumban lenni, és utána már zárt is. Nem baj, így is szép volt, és vicces, volt, hogy már csomó mindent tudtunk.
Már kezdett is sötétedni, amikor kijöttünk. Meg akartuk nézni még az India kapuja című nevezetességet, ami olyan mint (elnézést a rajongóktól) az Eiffel torony, azaz ronda, de híres. Rondának ronda volt, sokkal érdekesebb volt, a fényárban úszó lovaskocsik, otthon a várban lehetne még mit fejleszteni :)
Még kicsit akartunk szuvenírt vásárolni, de a helyet, amit írt az turakönyvünk nem sikerült megtalálni. Ellenben láttunk, ahogy egy kocsi elcsapott egy szegény kutyust, aki meg nyüszítve kimúlt, mialatt mindenki nézte, amíg egy motoros odébb nem tette a még haldokló kutyát. Elég borzalmas volt, de gondolom itt ez mindennapos.
Mivel volt elég kalandban részünk az elmúlt egy évben és amúgy is ez az uccsó esténk (leszámítva holnap Londont), gondoltunk egy nagyot és a lehető legdurvább étterembe mentünk el Mumbaiba, oda ahol még Richard Gere is volt ;) Ez pedig a Taj Mahal Palace Hotel, aminek semmi köze a Taj Mahalhoz, hanem az egyik Tata építette, amikor felnyomta az agyát, hogy a Waldorfba csak európaiakat engednek be. A hotelnek van egy elég szomorú történelmi eseménye is, amikor 2006-ban (azt hiszem, de lehet, hogy 7, vagy 8) terroristák elfoglaltak pár emeletet és egy véres túszharc végére több, mint 170 ember meghalt. Mi nem ilyen céllal mentünk oda, hanem hogy egy nagyon jó indiait együnk, és ez legyen a méltó megünneplése a gyönyörű egy évünknek. Figyelem, étvágygerjesztő képek jönnek.
Nagyon jó volt, azt hiszem a képek is mondják!
Nem volt még vége a kalandjainknak, mert Morganben együtt dolgoztam pár indiaival, ebből az egyik Muzzy volt, akivel már Goán leleveleztem, hogy jó lenne találkozni. Ez elég nehéz volt, mert szerencsétlen amcsi idő szerint dolgozik, azaz 18-tól hajnal 3-ig, így az "ebédszünetében" tudtunk vele összefutni, ráadásul mucsán túl. Ez azt jelenti, hogy kb másfél óra lett volna az út odáig eleve, de a sofőrünk négy telefonbeszélgetés és hat útbaigazítással tudta beiterálni a helyet, majdnem hogy éjfél volt mire odaértünk. Egy gyors sör azért lecsúszott és egy kicsit elbeszélgettünk Muzzyval. Én nem tudom egy év alatt, hogy nem rögzült ez be, hogy minden ilyen eseményről fényképet kell csinálni, de annyira gyagya voltam, hogy nem fényképezkedtünk.
Szerencsére a helytől csak 15 perc volt reptér, és pillanatok alatt ott is voltunk. Az elmúlt két és fél hónap alatt nem pucolták ki a Mumbai repteret és ugyanaz a hanyag posvány fogadott minket, mint amikor először megérkeztünk és Zsuzsit megmászta egy csótány.
Nagy búcsút kellett vennünk az utolsó igazi uticélunktól és sajnos a pacskerjeinktől is elbúcsúztunk. Zsuzsié vauatui volt, az enyém indonéz :( Nehéz volt tőlük megválni.
A csomagot feladtuk Budapestig, ez is összejött. Nem fogjátok elhinni mekkora mázlink volt megint, mert hogy újra olyan helyre ültettek minket, ami bár nem vészkijárat, azaz hátra lehet dönteni az ülést, de mivel első sor még hatalmas lábhely is van. Ráadásul kisbaba sem volt körülöttünk. El sem hiszem, hogy ekkora mázlink van. Ráadásul még négy üres ülést is találtam éjszaka, ahol végig tudtam feküdni.
