Napló, 2012. október 31.

A mai napi program a kathmandui lájtos városnézés, és a könnyes búcsú. Nem mondom, nem kapkodtuk el a reggelt, jó volt, nem tojást reggelizni és még a Trek Nepálban is be kellett gyűjtenünk a pénzt. Miután mind a két programponttal megvoltunk, és megebédeltünk a Himali étteremben, el tudtunk indulni egy nagyon gyors városnézésre. Én sajnos még abszolút nem voltam abban az állapotban, hogy rendesen fel tudtam volna készülni abból, hogy mit fogunk látni, csak a reggeli közben és ott a helyszínen lapozgattam a lonelyt mint valami kaland játék kockázatot, de azért fogok tudni egy két infot írni a helyekről.

Kathmanduról még amúgy sem írtam sokat, szóval most egy kicsit pótolom ezt. Elsőként van egy központi turistahely, ami nagyon hajaz Bangkok pupáknegyedére, annyi különbséggel, hogy itt sokkal több a szuveníres, viszont kevesebb a buli, ivóhely. Ami viszont van, az nagyon menő tetőteraszokon van. Elég kaotikus az egész, de szerintem élvezhető. Mondjuk vicces, hogy mindenki full gora tex cuccban megy a sarki pékségbe, mintha bármikor jöhetne egy patakon való átkelés. 

A központi turistahelyen kívül Kathmandu egy putri, jobban mondva, ez nem teljesen igaz, de erről majd a mozis résznél. A lényeg, hogy az elsőre látható része olyan, mint amilyennek a nagy putrit elképzeled, tehénnel az úton, minden csupa por, durva forgalom, rossz kocsik, stb. Kicsit sem Bangkok. 

A helyi budai vár a Durbar square, ami azért is van tele templommal, mert kb. a XVIII. századig három város versenyzett a Kathmadu völgyben, hogy ki a menőbb és a sportág amiben versenyeztek az a templomépítés. Ez kicsit sem baj, mert a nepáli építészet igencsak menő, azt állítják a "todósok", hogy innen ered a pagodás építkezés egész Ázsiában, ami azért szerintem nem semmi. 

Ha már itt vagyunk, nekem óriási meglepetés egyébként, hogy ez az ország, azaz Nepál egyáltalában létezik, és ha már létezik, akkor hogy lehet ennyire szegény. Nézzük először a létezést, amit azért nehéz érteni, ugyanis két egymilliárdos ország közé sikerült beékelnie magát és hát hogy lehetett, hogy nem kellett senkinek. És most lehet azt mondani, hogy nincs itt semmi, de Tibetben sincs sokkal sokkal több, aztán, hopp nem elfoglalták a kínaiak? Egyébként volt olyan időszak is, amikor elég vagyonos volt Nepál, mert nyilván Kína és India közötti kereskedési úton volt, ugyanúgy, ahogy Tibet, és Damaszkusz sem a természeti kincseiből gazdagodott ugyi meg. És ha már itt tartunk, akkor jön a kérdés, hogy egy hegyes vidéken fekvő, kereskedési úton lévő ország, hogy lehet, hogy nem lett automatikusan Svájc? Én szoktam az időjárásra fogni a szegénységet: mert hogy akkor ugye nem lehetsz túl szorgalmas, ha bele lehet rúgni a kókuszfába, és már kész is a kaja, meg a megfagyástól sem kell félni, de ez sem igaz itt Nepálban. Ja, ha egyébként ezt nem tudjátok, ez az ország szegényebb olyan országoknál, mint Kambodzsa vagy Banglades vagy Irak, csak, hogy a mihez tartás végett értsétek sipákolásomat. 165 körüli a GDP per főben, amivel kb 15 országot utasít maga mögé, olyan kemény vetélytársakkal mint Közép-Afrikai Köztársaság vagy Zimbabwe, nem éppen a kemény ellenfelek ugye. Egy szóval szegény, mint a templom egere.

Arról talán hallottatok, hogy vannak itt maoisták, akik igazából nem is maoisták, csak komcsi felkelők és azt hiszem valami olyasmi is volt, hogy 3 év alatt volt 15 miniszterelnökük, de azért ilyen szegénység mellett ne nagyon csodálkozzunk a politikai elégedetlenségen. Tudok még jó pár vicces adatot mondani innen, azaz itt van a legmagasabb hegy és a legkisebb ember a világon, vagy hogy ez az egyetlen ország, aminek nem négyszögletű a zászlaja, vagy hogy überpenge ötletnek tartották, hogy az egymilliárdos Indiához képest ők 15 perccel eltolják az időzónájukat, szóval lehet hülyeségből csemegézni bőven.

Most viszont visszatérek a helyi budai várra, mert már nagyon elkalandoztam. A lényeg, hogy a Durbar téren vannak templomok, hol Vishnunak, de legfőképp Shivának és az ő különböző megtestesülésének. Ami nagyon érdekes, hogy a templomok alján bőven vannak szexfaragások, ne féljetek tudok képeket mutogatni.

Természetesen ahol van Shiva ott van Parvati is, meg Kali meg Durgha, de ami sokkal frankóbb, hogy van Kumari nevű istenség. Ez a totemimádat 2.0, mert hogy Kumari az egy élő kislány, akit istenként tisztelnek, addig amíg meg nem jön neki az első menstruáció, mert akkor kirakják. Mehet - bocsánat az igazán rossz poénért - isten hírével, ugyanis akkor elkezdik keresni a reinkarnációját, egy baba kislányt. A csajszi a Durbar tér egyik épületében lakik, nincs rossz élete, de azért szerintem nehéz lesz ilyen előélettel a diszkóban ismerkednie az isteni szolgálat után.

Hülyeségből nincs hiány, mint látható, emellett az már csak mérsékelten kemény, hogy van itt egy Hanumán szobor (ő a fehér csodamajom a Ramayanából), akit már annyira bevontak mindenféle áldozati kenetekkel, hogy gyakorlatilag egy narancssárga gömbvillámnak néz ki, amit sajnáltam, mert Hanumán nagy kedvenc. Mondjuk egy filozófus biztos érdekes dolgot tud kielemezni abból, hogy nálunk általában hozzáérnek a kegyeleti tárgyakhoz, amik kopnak, itt meg hozzátesznek a kegyeleti tárgyakhoz, amik nőnek, de nekem ehhez kéne egy kis bor, hogy ezen a vonalon továbbmenjek.

Hanumán az elnevezője a királyi palotának is, aminek a történelmére nem akarok részletesen kitérni, de azt megjegyzem, hogy még 2001-ben is látott egy s mást, nevezetesen a koronaherceg részegen lelőtt 10 főt a saját királyi családjából included király és királynő, ezúton is grat. Innen már nem is csoda, hogy a királyi palota kiállítása új A osztályt nyitott a legunalmasabb múzeumok versenyében, volt királyi thürülköző (c Hofi), meg fénykép festményről, de mondjuk pont ezt az említett pifi pufit nem említették meg. Mi négyen nagyon jól elszórakoztunk, amíg Andrisnak nem kellett kicsit belehúznia az okosodásba, mert mondjuk úgy, hogy toalettet sem raktak minden sarokba lieáris kiállításon.

Nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy van itt egy Baihrab szobor, ami Shivának a mifi mufi reinkarnációja halálfejjel meg fegyverekkel, és a szobor előtt a földön volt egy döglött galamb. Nem, nem áldozatnak, hanem az ott megdöglött, aztán még nem vette fel senki kitudja mióta. Ilyen putrit még tényleg nem láttam.

Még egy dologra volt időnk Kathmanduban és ez a Swayambhunath templom, amit a leleményes nyugatiak Monkey Temple-ként, azaz majomtemplomnak kereszteltek el, el sem fogjátok hinni, mert majmok vannak benne. Ez egyébként egy tibeti buddhista templom, de elég nehéz észrevenni a különbséget, ugyanis az itteni hit szerint Buddhának voltak reinkarnációi is, amiből hogy hogy nem, pont olyan formájúak meg alakúak, mint egy két hindu isten. (A hinduk szerint meg Buddha Vishnu egyik reinkarnációja, szóval a kompatibilitás mind a két oldalról biztosított). Amúgy lehet ezeken röhögni, meg viccesnek tényleg vicces, de azért megjegyzem, hogy nincs is Nepálban semmilyen vallási ellentét, és borzasztó jól megvannak a buddhisták meg a hinduk (ez kb 85%) egymás mellett, szóval lehet hogy többre mennénk, ha lenne egy-két Koránt lapozó Dávid szobor a világban.

Én kezdtem úgy érezni, hogy talán kicsit le kéne állnom a hindu cuccok olvasásával, mert egyedül én húztam fel magam azon, hogy a meredek lépcső két oldalára szobrokként az istenek hátasait tették, mint egy jelezve, hogy nekik nem kell úgy lihegve mászni, mint nekünk, kis pondró embereknek. Jobb lett volna nem felismerni, hogy a páva és a háromfejű elefánt hátasok (édesanyám ilyenkor meg szokta kérdezni ironikusan, hogy ilyenkor panaszkodsz vagy dicsekszel, ez most az utóbbi :) )A templom maga tényleg szép, nekünk nagyon tetszett Buddha szeme festmény a tornyon, megkerültük, lefényképeztük, elcsodálkoztunk, hogy vannak lingamok is meg szerzetesbácsik is, aztán mentünk tovább. Andrist sakkban tartott egy árus egy nirvána köpülővel (nem, ezt nem hívják így, csak én mondtam rá, ez az áhítatos hangot adó edény, ha így megvan, ha nincs akkor a "rin" sem fog segíteni), én meg megleptem három gyereket amikor ketten kitartottak egy búj búj zöld ágat a harmadiknak, én meg gyorsan átmásztam alatta, nagyon tetszett nekik.

Innen zúztunk vissza a pupáknegyedbe, és egy kis taxis csörte után visszaevickéltünk a szállásra. Tusi kívülről, vodka belülről és már mentünk is búcsúvacsira az olasz étterembe, ahol urak voltunk, mert bort ittunk. Nagyon jó volt az búcsú vacsora, tök jót beszélgettünk, és később, mint gondoltunk, de még időben kimentünk a reptérre egy nem éppen a négyünkre méretezett kocsiban.

El akartuk a srácokat integetni, meg izgultunk, hogy beveszik-e a csomagokat, de itt akkora a biztonság, hogy nem tudtunk bemenni integetni, mert jegy nélkül nem mehettünk be. Elbúcsúztunk hát, és nagyon örültünk, hogy itt volt Emilio meg Andris. 

A múltkori elbúcsúzásnál azt írtam, hogy nagyon kevés emberrel tudnék hosszan együtt utazni. Ezt tartom, de most már azt is hozzágondolom, hogy nagyon kevés ember tudna velünk (velem mindenképp) hosszan együtt utazni :)

comments

Napló, 2012. október 30.

A mai nap kicsit stresszesen indult, mert el kellett érni a repülőt vissza, legalább is a srácok nagyon akartak vissza menni, és mi is rajta voltunk az ügyön, mert így bízhatunk abban, hogy visszakapjuk a mai pénzt, plusz még is csak jobb Kathmanduban regenerálódni, mint Lukla cityben. Be kell, hogy valljam, most viszont kicsit hátradöltem, és nem én intézkedtem ezerrel, hanem főleg Emil, de Andris is verte az asztalt a reptéren, hogy foglalják át nekünk a Treck Nepal által pompásan december 1-re szóló jegyünket mostra. El is tartott az egész művelet egy jó darabig, de az lett a vége, hogy rajta voltunk a repülőn vissza. Közben lerendeztük Dinesh borravalóját, és írtam neki egy két oldalas feedbacket, hogy mit csinált jól és mit csinált rosszul. Nagyon meg volt hatódva, meg megköszönte, bár nehéz volt az arcáról izolálni a dolgokat, mert full stresszes volt a repülő miatt, plusz a libanoni fogorvos reggel nagyon lebaszta, pedig nem is ő tehetett a dolgokról.

Zsuzsi meg én is kimentünk megnézni a fel és leszálló gépeket, és most le is videóztuk őket.

Hát nekem nagyon keményen bennem volt a zabszem, hogy mi lesz... de legalább az idő szép volt. Végül betereltek minket egy gépbe, ami jól láthatóan több, mint 20 éves volt. Izgultunk mindannyian, de végül sima repülésünk volt.

Kathmanduban szerencsére nagyon jó idő fogadott, nekünk már nagyon hiányzott, hogy kicsit kiolvadjunk, nem csak képletesen. Ismét egy kisebb tombola fogadott minket a reptéren, Emil ismét abszolválta, és utána pedig bepaszíroztak minket egy nagyon kicsi kocsiba és elvittek minket a Prince Guest Houseba, amit Dinesh ajánlott. Check first, majd kisebb alkudozás és el is foglaltuk a szállást.

Hogy is mondjam, nem terveztünk sokat mára. Vissza volt, még hogy bemegyünk a Treck Nepálba asztaltverni, hogy hogyan lett 12 napos a 13 napos túránk, kajálni akartunk, a srácok el akartak menni a Quatar airwayshez, hogy átettessék  a repjegyüket. és még a masszás is a mai programpontok között volt. Először jött egy jó civilizált kajálás egy olasz étteremben pizza proscuittoval és társaival. 

Andris és Emil ezután elmentek áttetetni a repjegyet, mert hogy elviekben 5-ig lettek volna, de most, mint az amcsik 75-ben Vietnamba, olyan gyorsan el akarták hagyni az országot, ahogy megy. Zsuzsival nem nagyon örültünk neki, de meg tudtuk érteni, hogy akartak még otthon pihegni egyet, mielőtt újra nekiállnak dolgozni. Ők taxival gyorsan megfordultak, míg mi interneteztünk. El is ment ezzel egy adag idő, és már lassan be is sötétedett, amikor elmentünk reklamálni. Itt elég erősen nekikestünk és az lett a vége, hogy fejenként 30 dodót visszaadnak, de csak holnap. Elégedetten távoztunk, bár abszolút igazunk volt, de akkor is jó érzés volt, hogy ezért megharcoltunk. Most már csak a masszást kellett kikeresni, ami nem is volt olyan egyszerű, már mint, hogy egyszere négyünket tudjanak fogadni. Végül sikerült, bár Emil kicsit megpermutálta a rendszert, amikor a férfi masszőrt elhalóan/erélyesen (ez mesélőtől függ) lecseréltette nőire.

Este még elmentünk a Himali helyi kajáldába, amit úgyszintén Dinesh ajánlott. Nagyon jó volt itt a kaja és Andris is megörült, hogy így figyelnek a fogak épségére a közösségi fogkefékkel... no comment. Ezek már következő nap készültek, de mindegy, lássátok most hol voltunk.

comments

Napló, 2012. október 29.

Reggeli után, indulás előtt Tibivel felmentünk még a kilátóba elbúcsúzni az Everesttől és nagy kedvencünktől az Aba Dablamtól, mert itt látni utoljára a túránk során. Azaz máshogy is fogalmazhatnék, itt még mindig látszik :-)

Ma van a túránk utolsó napja, egészen Lukláig megyünk 2800m-re, és ha minden jól megy holnap repülünk Kathmanduba, de erről még később részletesebben. Mai utunk úgy kezdődött, hogy többszáz métert mentünk lefele, és egyre jobban dagadt a májunk, hogy ezt felfele is megtettük. Bár érdekes volt visszagondolni, hogy akkor még nem is tűnt olyan nehéznek ez a kaptató, még beszélgetve tettük meg az egész szakaszt... hiába, 3400 alatt sokkal egyszerűbb az élet.

Nem teljesen értettük mi van ma, de mintha a yakokat leváltották volna a szamarak, öszvérek és lovak. Ennyi szamarat az egész túra alatt nem láttunk. Kérdeztük is Dinesht, hogy ennek van-e valami oka, amire persze válaszolt, de lényeg a lényeg, ő se tudja.

 

A mai napon már visszatértek a fák, egy alpesi tájon jártunk hegyekkel, völgyekkel, folyókkal, hidakkal, erdőkkel. Gyönyörű volt, és zseniális, hogy ennyire más, mint az előző napokban. Ahogy haladtunk lefele, egyre több falu jött takaros ki kertekkel.

Összességében lefele tartottunk, de több szakaszon kellett felfele menni, és tudtuk, hogy az ebéd utáni utolsó 2 óra végig felfele lesz. Ettől nem voltunk túl lelkesek. Viszont ahogy battyogtunk az úton, egyszercsak két yak rohant szemből felénk. Hip-hopp a hegyoldalba lapultunk, és örültünk, hogy nem hátulról jöttek. Az utánuk futó csaj vigyorogva sorryzott, és próbálta visszaterelni a meglógott jószágokat. Jó próbálkozás volt, de nem jutottak azért messzire.

Ebédre ott álltunk meg, ahol első éjszaka megszálltunk, így már tudtuk, hogy jó lesz a pizza (persze a körülményekhez képest). Nem is hagytuk ki, sőt még egy sört is legurítottunk, itt már jól is esett.

Aztán nekivágtunk az emelkedőnek. Útközben megcsodáltuk, hogy az odafele úton még csak alig megkezdett építkezés mennyit haladt előre, már a második szintet húzzák fel... tiszta Szingapúr...

Végre elértünk a kapuhoz, ez már Lukla. Meg is ünnepeltük egy csoportképpel.

A szállásunkon volt forró víz, ráadásul zuhanyból jött, így persze egy jó kis zuhannyal kezdtünk, aztán sétáltunk a faluban, majd becsüccsentünk egy forró csokira a helyi "Starbucksba".

Időközben elfelejtettünk számot adni libanoni barátunkról. Nem kell aggódni, ő is életben van, csak nem fért a bőrébe, és ő kihagyta az alaptábort, helyette Kala Patarra ment fel (aznap délután amikor mi az alaptáborba), és egyből lejjebb is ment 4400-ra, aztán onnan Namcheba, tegnap Luklába, és ma meg már repül is Kathmanduba, így a 12 napos túrát 11 nap alatt csinálta meg. Hogy a rohanás mire jó, azt nem értem, hiszen azért érdemes itt túrázni, mert szép, nem azért mert hatalmas mászási teljesítmény lenne. Nekünk pont az volt a problémánk a túracéggel, hogy 13 napos túráról volt szó az elején, aztán közben kiderült, hogy a 13 az igazából 12. Ez annyira nem nagy katasztrófa, mert szerencsére nem kellett az időjárás vagy a rosszullét miatt plussz nap, de hát az átverést nem szeressük. Fel is hoztuk ezt Dineshnek, hogy szeretnénk beszélni az irodával, mert nem volt túl korrekt az eljárás, mire ő nagy egyeztetésekbe kezdett. Eléggé betojt az iroda, és azzal kezdtek előjönni, hogy Luklában eltölthetünk még egy napot, vagy Namcheban, de hát persze mi mondtuk egyből, hogy azt azért nem neveznénk túra napnak, hogy egy hegyi faluban lebzselünk. Inkább reptessenek vissza minket holnap, és adjanak vissza a túra árából. Kezdett azirányba menni a történet, hogy nem biztos, hogy holnapra tudnak repülőt szerezni, úgyhogy nyomatíkosítottuk feléjük, hogy ezzel nem lopják be magukat a szívünkbe. A Trip Advisor zseniális találmány, annyira sokat számít a jó hírnév, hogy attól minden magára valamit is adó cég fél, hogy lehúzzák őket a neten, így elég csak megpendíteni ennek lehetőségét, és már össze is kapják magukat, hogy normálisan viselkedjenek.

Vacsikor elbúcsúztunk hordárainktól, és odaadtuk a nekik szánt borravalót, amit mi kalkulálva az itteni fizetésekkel, meg azzal, hogy mennyit fizettünk a túrára és abból mennyi lehet az ő fizetésük igen jó summának gondoltunk. Ők viszont nem, amiből arra következtettünk, hogy a cég valószínűleg nem fizeti meg őket rendesen, ami újabb rossz pont volt a cégnek. Mint így utólag kiderült a cégnek van egy tájékoztatója, amiben leírják, hogy milyen borravalót javasolnak adni a hordároknak és a vezetőnek, csak ezt nekünk elfelejtették odaadni az elején, így persze nem tudtunk ezzel kalkulálni. Elég bosszantó volt a szitu főleg ha a 13 vs 12 napos túra kérdést is hozzávesszük. Dineshnek persze hangsúlyoztuk, hogy nem vele van bajunk, hanem az irodával, de ettől függetlenül szegény elég szarul érezte magát és próbálta menteni a menthetőt.

Andris végül adott még a hordároknak, akik ezzel már boldogan távoztak, maradt a többi megoldásra váró kérdés, köztük az, hogy holnap lez-e repülőnk. De ez csak holnap reggel derül ki, mert várólistások vagyunk, reggel ki kell menni a reptérre verni az asztalt, ugyanis ezt is elszúrta a cég, mert december 1-re állította ki a jegyünket. Király :-)

comments

Napló, 2012. október 28.

Ma nem lessz nagyon fárasztó napunk, Pangbocheból vissza kell mennünk Namche Bazarig, amiben talán két keményebb rész van, az egyik a kolostoros Tengbochéhoz visz fel, a másik meg Tengboche után levisz az út egy folyóhoz, ami után vissza kell baktatnunk a 3400-as Namche Bazarhohz és a forró zuhanyhoz.

Reggel a gyönyörű Ama Dablanra való kilátással ébredtünk, próbáltuk vagy ezerrel úgy fotózni, hogy mi is benne legyünk hálózsákban, de ez nem jött össze.

Talán Zsuzsi mesélte tegnap, hogy itt van egy csóka, aki már négyszer biztos volt a csúcson sherpaként, minden elismerésem az övé. Azt viszont kiderítettem, hogy melyik céggel, adventure consultantnak dolgozik, persze hogy új-zélandiak (Hilary is az volt) és meg is néztem 90 ezer dodó egy Everest mászás. Ez az a fajta, amikor ketten tolnak, hárman húznak, egy meg ad oxigént (ne izgulj, palackból).

Az utunk egyébként nagyon szép volt, de ezt inkább képben mondom el.

Amit még tudok érdekeset mesélni, hogy láttunk pézsma őzet. Igen, a pézsma őzből veszik ki a mirigyet, amibúl készítik a pézsma illatot. Természetesen túlvadászott és veszélyeztetett. Kicsi is, mert hogy magas hegyi, de ami nekünk legérdekesebb volt, hogy úgy mozgott, mint egy nyúl.

Találkoztunk még SuperYak-kal, kíváncsian vártam, mikor gyújtja be a rakétáit, de erre sajnos nem került  sor.

Tengbochéban vettünk még egy könyvet a sherpákról, hogy tudjunk majd otthon okosodni. És szerintem láttuk guru ripochét sétálni. 

Namchéban fogadott minket a nagyon aranyos kislány, de őt is le tudtuk volna darálni mérgünkben, mert melegvíz az nem volt, csak a vödörből magadra mered fajta, azért azzal is beértük. Kimentünk még az itteni civilizációba, azaz a német pékségbe, ide csak hárman, mert Andris otthon maradt. Este már elkezdődött a beszélgetés Dinesh-sel, hogy most hány nap is a túra, de ez igazán holnap kulminálódott. 

comments