Napló, 2012. október 16.

Tibi már itt előre vetítette mi vár ránk a következő pár napban, de mielőtt újra gépre szállunk ezennel megnézzük Szingapúrt a mianmari nagykövetségen és az Acer szervízen túl is. Legalábbis annyira, amennyire belefér egy fél napba.

Hogy azért kihasználjuk Szingapúr rendezettségét a postán kezdtük napunkat, és hazaküldtük mianmari szerzeményünket. Volt ebben minden, de a kb 100 Ft-os szivart sajnos ki kellett vennünk a csomagból.
No mostmár semmi sem akadályozhatja meg, hogy felmenjünk a Marina Bayen lévő toronyházba, ahova múltkor nem jutottunk el sajnos. Ez egy hotel, aminek a tetején van egy medence, meg bár, a medence csak hotelvendégeknek van, de a bárba fel lehet menni szabadon. Kicsit izgultunk a vietnámi kalandunk után, hogy nehogy innen is hazazavarjanak a pacsker miatt, de szerencsére felengedtek minket.
A kilátás az valóban olyan fantasztikus fentről, mint amilyennek az ember lentről képzeli, és egy sörrel meg aztán pláne nagy királynak éreztük magunkat...azt hiszem nem csak mi :-)

 

Nem volt hova sietnünk, úgyhogy kiélveztük a nyugis pillanatokat a magasban, aztán mivel sajnos Vikinek közbejött egy megbeszélés, és nem tudtunk együtt ebédelni, elmentünk egy food courtra kajálni.
Ez a Szingapúr félelmetes, múltkor amikor itt jártunk 2 hónapja, még az elején járt ez az építkezés. Mostanra pedig már meg is nyitott az üzletház:

Szingapúrból most ennyi fért bele, irány a reptér és folytatjuk körutazásunkat. Tibire már Vietnámban rájött, hogy mekis sajtburgert szeretne enni. A lehető legjobb időpontban, mert Vietnámban nincs meki, és persze Mianmarban sincs. Szingapúr volt a következő reménye, de sajnos a városban nem esett útba egy sem, így már csak a reptérben bízhatott, ahol viszont kiderült, hogy pont azon a terminálon nincs meki, ahonnan mi indulunk. Pech. Maradt London decemberben.
A mekiválság után becsekkoltunk, és Tibi még az utolsó pillanatban is a skypon próbálta intézni a holnapi repjegyeink körüli kavarcot a repülőtársasággal, mert az utolsó pillanatban küldtek egy megerősítő e-mailt, amiben sikeresen összekeverték az összes létező adatot, amit kép repülőnél össze lehet keverni. Nem volt túl megnyugtató, de végül sikerült kibogozni a szálakat.
A repülő félig volt, így simán át tudtunk ülni egy nagy lábhelyű ülésre, és még filmekből is volt jó választék.
Éjfél körül érkeztünk Mumbaiba. Arra számítottunk, hogy mint általában a reptereken itt is lesz net, és akkor egy last minute szállásfoglalással szerzünk valami olcsóbb szállást a hajnali repülőindulásunkig valahol a közelben. De netnek semmi nyoma nem volt, ráadásul miután kijöttünk az épületből nem akartak visszaengedni minket, mert csak még nem használt jeggyel lehet bemenni. Arra számítottunk, hogy ez India, de hogy ennyire?
Nem maradt más, minthogy a reptéri irodáknál alkudoztunk, és egy drága, ellenben szar szálláson aludtunk pár órát. Az alkuban benne volt a transzfer is, úgyhogy amíg vártunk a kisbuszra leültünk egy padra várakozni. Én épp néztem ki a fejemből, amikor Tibi felkiáltott, hogy egy hatalmas csótány mászik a hátamon. Szerencsére nem csak kiáltott, hanem le is söpörte, de nem adta magát olyan könnyen a kis dög, csak másodikra hagyta el a fedélzetet.
Welcome to India :-)

A szálláson még szenvedtünk egy adagot, mert nem működött a net a szobánkban, nekünk meg kellett a képfeltöltések miatt, úgyhogy variáltunk egyet-kettőt, meg Tibi még vacsizott is, amit a szobában szervíroztak, aztán eltettük magunkat a következő 4 órára. Holnap Delhin keresztül megyünk Kathmanduba.

comments

Napló, 2012. október 15.

Huu gyerekek, most aztán indul az utazásmaraton, pedig azt hittétek eddig is az ment. Az, hogy hajnal háromkor leszállunk egy buszról és reggel kilenckor továbbmegyünk egy másikkal, az kuyta****  (igen, füle) volt ahhoz képest, amit most fogunk csinálni. A story háttere, hogy egy ilyen világkörüli repjegyünk van, és ebben van egy olyan út, hogy Szingapúr - Mumbai. Mivel ezt le kell repülnünk a következő 72 órából csak egy maroknyit fogunk a Föld nevű bolygón tölteni, mert az itinerink ilyen lesz: Yangon - Singapore - Mumbai - Delhi - Kathmandu -Lukla. Ez bezony mind külön gép, és most nem szeretném a nagyon oktondi kommentelőket meghallgatni, hogy lehettünk volna sokkal okosabbak, de amikor tavaly decemberben befoglaltam a repjegyet ezt nem láttam így pontosan előre... most a szimpátiára van szükségünk. 

Szóval ott tartottam, hogy reggel még búcsút vettünk lélekben Mianmartól. Lehet, hogy erről még kerekítek egy két mondatot, de ha nem, akkor nagyon röviden ez az ország valami fantasztikus, iszonyat érdekes korlenyomat, és akit kicsit is érdekel történelem és az "autentikus" helyek, azoknak csak javasolni tudom, nekünk nagyon bejött.
A búcsú vétel nem sikerült teljesen zökkenőmentesre, mert valahogy az lett a vége, hogy megint kifutottunk az időből, és az utcán leintett taxisunk meg nem igazás sietett. Mondjuk a képét ne keresgéljétek a mostani kémia nobeldíjasok között, mert amikor mondtam neki, hogy airport, ő azt az egy finomítani valót kérdezte, hogy "Yangon?" Magyarul mondtam neki, hogy én nyilván jobban örülnék, ha a Kathmandu reptérre vinne ki, megúszhatnánk pár safety instruction bemutatót, de közben azért bólintattam, hogy ühüm.
Út közben találkoztunk a lámpával, ami nem viccelek 4 percig volt piros, de végül kiértünk a reptérre, yes, a yangonira.
A reptér fényes ellenpéldája volt a hatékonyságnak, nem láttam még kézzel írt beszállókártyát, de ezek már az utolsó simítások voltak a lelkünkön, mert mindjárt Szingapúrban leszünk, ahol meg viszont fingani is csak a meghatározott decibellel szabad.
Nem is értékelte a határőr csóka, hogy az Accomodation rovatba a Singapore Hostel fedőnevet írtam, de végül megeggyeztünk abban, hogy még nem tudjuk hol leszünk és Little Indiában fogunk keresni szállást. Természetesen eszünkben sincs, de ennyi adrenalin igazán kell Szingapúrba. Innen ugyanis Vikihez megyünk, nála alszunk, illetve még belopunk egy vacsit a táncrendünkbe az Inseadon "raboskodó" két kolléga plusz párral. Nórit +Mátét már említettük a blogon, a másik páros Krisz + Hermán Péter (igen, igen, a Telekis).
Két fajta lehet az a vacsi amelyiknél a geostacionárius pálya és a 100 napos tojás is előkerül témaként: nagyon jó vagy nagyon rossz. Ez most egyértelműen az előző volt.

comments

Napló, 2012. augusztus 6.

Reggel elbúcsúztunk Vikitől, bár akkor még nem tudtuk, hogy este újra látjuk egymást. Mi nagyon mérgesek voltunk magunkra, hogy itt voltunk egy hetet, és egyszer sem néztük meg a tetőn lévő medencét, ma reggel nem akartuk kihagyni, felmentünk hát úszni egyet. Hát mondanom sem kell, rögtön az volt a gondolatunk, ezt miért nem csináltuk minden nap? Zsuzsi mosott még egyet, és megnéztük a Sherlock utolsó részét, nyilván a DVD az utolsó rész utolsó 5 percénél akadt el, netről kellett letölteni a végét...

Elindultunk vissza a Slim Limbe, hogy kiverjük a csókából, hogy jó legyen a gép. Szerencsére be is vette a gépet, szerintem segíthetett, hogy tegnap elött még felhívtam, hogy hé apa, ez nem lesz jó így! Azt mondta, hogy újra instalálja a gépet, én mondtam neki, hogy ezt három napja csinálták, nem sokra fogunk menni vele. Azt mondta, akkor is újratelepíti, ha akkor sem jó, nézzük tovább. Mi elmentünk a Dim Sum-os helyre, de most zárva volt, így kaja helyett beültünk egy internet kávézóba, én elkezdtem intézni a biztosítást, meg ismét csevegtem egyet az új-zélandi postával a változatosság kedvéért. Zsuzsi közben elment a szingapúri postára és feladott egy csomagot, reméljük ez oda fog érni.

Nem sokára telefonált a szaki, hogy újra instalálta a gépet, lefutatott minden tesztet, nem lát semmit. Mondtam király, én most kimegyek oda és addig nyúzom a gépet míg le nem fagy. Nem tudom, hogy ez miért van, de persze nem fagyott le, még az is lehet, hogy jó. Egyet mondok: Acert soha!

Közben megvettük az éjszakai buszjegyet Kuala Lumpurba, ami Malájzia. Ez elviekben egy hat órás út, amit nagyon jó buszon fogunk eltölteni. Mivel a gép jónak tűnt és volt is még valamennyi időnk gondolkodtunk, hogy elmenjünk-e a Marina Bayre, ami egy szálloda, aminek a tetőteraszán van egy király medence, plusz jó a kilátás, de hibásan úgy láttuk, hogy ahhoz már késő van. Helyette elmentünk a kínai negyedbe. Érdekes volt, főleg a koloniális épületek ázsiai behatással, de azért ezért senki ne repüljön el Szingapúrig.

Eléggé sajnáltuk, hogy nem néztük meg Marina Bayt, majd októberben, reméljük az idő kegyes lesz hozzánk. Vikivel beszéltünk telefonon és mondta, hogy nyugodtan csövezhetünk nála, amíg nem megy a busz, mi éltünk is ezzel a felelőtlenül felajánlott lehetőséggel. Kicsit még beszélgettünk, aztán lassan elbúcsúztunk és nagyon burzsúj módon kimentünk taxival a buszállomásra. A buszok persze közel nem voltak olyan jók, mint amilyenre számítottunk, többek közöttt  nem lehetett vízszintesre tenni a háttámlát. Ez azért bosszantott különösen, mert vagy egy fél óráig néztem a netet, hogy melyik busztársaság lesz jó, mégsem sikerült. Felkészültünk egy nagyon rossz éjszakára. A határátkeléssel nem volt semmi gond, és már Malájziában is voltunk.

Sajnáljuk, hogy Viki minden fáradozása ellenére Szingapúr nem úgy fog az élményeink között megmaradni, mint hogy mennyire jó város. Többet érdemel, de nekünk valamiért kudarcsorozatokat jelent. Jó jó, ez legyen a legnagyobb bajunk, de hát ez van. Reméljük majd amikor visszatérünk októberben jobban fogjuk tudni élvezni. Egyébként valahogy Zsuzsinak is meg nekem is ugyanaz volt Szingapúrral az érzésünk: tudnánk itt élni, mert jó, de vágyni, nem vágyunk rá, mert kicsit olyan semmilyen. De hát lehet, hogy csak mi vagyunk ilyen hülyék, hogy a kalandok kellenek.

comments

Napló, 2012. augusztus 6.

Reggel elbúcsúztunk Vikitől, bár akkor még nem tudtuk, hogy este újra látjuk egymást. Mi nagyon mérgesek voltunk magunkra, hogy itt voltunk egy hetet, és egyszer sem néztük meg a tetőn lévő medencét, ma reggel nem akartuk kihagyni, felmentünk hát úszni egyet. Hát mondanom sem kell, rögtön az volt a gondolatunk, ezt miért nem csináltuk minden nap? Zsuzsi mosott még egyet, és megnéztük a Sherlock utolsó részét, nyilván a DVD az utolsó rész utolsó 5 percénél akadt el, netről kellett letölteni a végét...

Elindultunk vissza a Slim Limbe, hogy kiverjük a csókából, hogy jó legyen a gép. Szerencsére be is vette a gépet, szerintem segíthetett, hogy tegnap elött még felhívtam, hogy hé apa, ez nem lesz jó így! Azt mondta, hogy újra instalálja a gépet, én mondtam neki, hogy ezt három napja csinálták, nem sokra fogunk menni vele. Azt mondta, akkor is újratelepíti, ha akkor sem jó, nézzük tovább. Mi elmentünk a Dim Sum-os helyre, de most zárva volt, így kaja helyett beültünk egy internet kávézóba, én elkezdtem intézni a biztosítást, meg ismét csevegtem egyet az új-zélandi postával a változatosság kedvéért. Zsuzsi közben elment a szingapúri postára és feladott egy csomagot, reméljük ez oda fog érni.

Nem sokára telefonált a szaki, hogy újra instalálta a gépet, lefutatott minden tesztet, nem lát semmit. Mondtam király, én most kimegyek oda és addig nyúzom a gépet míg le nem fagy. Nem tudom, hogy ez miért van, de persze nem fagyott le, még az is lehet, hogy jó. Egyet mondok: Acert soha!

Közben megvettük az éjszakai buszjegyet Kuala Lumpurba, ami Malájzia. Ez elviekben egy hat órás út, amit nagyon jó buszon fogunk eltölteni. Mivel a gép jónak tűnt és volt is még valamennyi időnk gondolkodtunk, hogy elmenjünk-e a Marina Bayre, ami egy szálloda, aminek a tetőteraszán van egy király medence, plusz jó a kilátás, de hibásan úgy láttuk, hogy ahhoz már késő van. Helyette elmentünk a kínai negyedbe. Érdekes volt, főleg a koloniális épületek ázsiai behatással, de azért ezért senki ne repüljön el Szingapúrig.

K KINAI NEGYED

Eléggé sajnáltuk, hogy nem néztük meg Marina Bayt, majd októberben, reméljük az idő kegyes lesz hozzánk. Vikivel beszéltünk telefonon és mondta, hogy nyugodtan csövezhetünk nála, amíg nem megy a busz, mi éltünk is ezzel a felelőtlenül felajánlott lehetőséggel. Kicsit még beszélgettünk, aztán lassan elbúcsúztunk és nagyon burzsúj módon kimentünk taxival a buszállomásra. A buszok persze közel nem voltak olyan jók, mint amilyenre számítottunk, többek közöttt  nem lehetett vízszintesre tenni a háttámlát. Ez azért bosszantott különösen, mert vagy egy fél óráig néztem a netet, hogy melyik busztársaság lesz jó, mégsem sikerült. Felkészültünk egy nagyon rossz éjszakára. A határátkeléssel nem volt semmi gond, és már Malájziában is voltunk.

K MALAJZIA

Sajnáljuk, hogy Viki minden fáradozása ellenére Szingapúr nem úgy fog az élményeink között megmaradni, mint hogy mennyire jó város. Többet érdemel, de nekünk valamiért kudarcsorozatokat jelent. Jó jó, ez legyen a legnagyobb bajunk, de hát ez van. Reméljük majd amikor visszatérünk októberben jobban fogjuk tudni élvezni. Egyébként valahogy Zsuzsinak is meg nekem is ugyanaz volt Szingapúrral az érzésünk: tudnánk itt élni, mert jó, de vágyni, nem vágyunk rá, mert kicsit olyan semmilyen. De hát lehet, hogy csak mi vagyunk ilyen hülyék, hogy a kalandok kellenek.

comments

Napló, 2012. augusztus 4.

Reggel még néztünk egy kis olimmpiát (hopp, ezt nem is írtam, hogy tök jó volt, hogy Vikinél fel tudtuk venni az éjszakai számokat, és reggel együtt néztük, többek közt Gyurta aranyát), aztán meg utána tanakodtunk, hogy mi legyen.

Sajnos nem akartuk, hogy itt hagyjuk Szingapúrt, úgy, hogy a laptopunk nem megy. Abban állapodtunk meg, hogy elmegyünk a (nem röhög!) Mustafa Centerbe, ott keresünk egy helyi Aladárt, aki megbütyköli a gépünket. Így is lett, annyi vargabetűvel, hogy a Mustafa Centerben mindent lehet kapni, csak gépet nem lehet javítatni. Mindegy, láttuk Mustafa Centert, ami önmagában egy nagy élmény. Amikor azt mondtam, hogy mindent lehet kapni, akkor azt úgy értettem, hogy mindent lehet kapni. Máténak azt mondta az egyik INSEAD-os tanárja, hogy korábban kocsi is volt, mi csak a 200 féle fogkefével, a 40 fajta rízsfőzővel és az egy sornyi aranynyaklánc készlettel szembesültünk. Szédítő volt, és nem átvitt értelemben.

Sajnos át kellett menni a Sim Lim toronyhoz, itt már ugye jártunk. Közben a netről kiderítettem, hogy itt a Slim Limben csomó csaló van, és hát elég szkeptikusak voltunk. Ja, hogy mi a Slim Lim? Ez egy ilyen Hardware software nagybani kisbani turkáló pláza, hogy pontos legyek. Bármi, amiben kettőnél több mikrochip van, és egy évesnél nem idősebb, azt már lehet kapni hat emeleten. Geek mekka, na. Végül egy jól kinéző Sony boltba mentünk be, ahol megkérdeztük, hogy szerintük melyik szervíz lehet megbízható, és abba mentünk, egy jól csengő PC Clinic névvel operáltak. Erős alkudozásba kezdtünk, majd $70-ről $50-ig jutottunk, szerintem egész jól sikerült. Azt mondták másfél óra, ott hagytuk lesz, ami lesz, utánunk a vízözön.

Közben eszembe jutott, hogy amikor a múltkor itt voltunk, volt egy étterem szerűség, ahova sorba álltak az emberek, ugyan már, menjünk el oda. Tök jó volt, mert ez egy Dim Sum-os hely volt, ami gőzölt kaját jelent. Most is nagy sor volt, de mivel időnk volt, kivártuk. Nagyon durván finom volt, nekem a rákos gombóc jött be, Zsuzsinak meg egy olyan sütiszerűség, ami olyan volt mint egy tojás, abban az értelemben, hogy egy fehér tésztahéjban volt egy sárga édes szósz.

Közben hívott is minket a csóka, hogy kicserélte a ventillátort, szerinte ez volt a baj. Nem tudom, ezt az Acer szervíz miért nem tudta megtenni. Hazamentünk, Viki már csinálta a gulyást, finom volt, de arra nem számítottunk, hogy sonkába göngyölt csirke is lesz vacsira. Nem volt gond betoltuk. Beszéltünk Zsuzsi szüleivel, illetve megnéztünk egy Sherlockot. Hogy mást ne mondjak, a gép este is lefagyott....

comments

Napló, 2012. augusztus 3.

Ma ha minden jól megy ma a számítógépet is fel tudjuk venni, meg a myanmari vízumot is. Először a gépért mentünk.

Háááát.... Letöröltek róla minden adatot, mert szerintük szoftveres hiba volt, újrahúzták a gépet. Én nagyon mérges voltam, mert elég biztos voltam benne, hogy nem, de nem volt mit tenni. Ez van, hazamentünk. Vikinél nyúztam a laptopot, ahogy bírtam, és igen, lefagyott. Nagyon durván mérgesek voltunk, letöröltek mindent, és most sem jó a gép. Az adatokkal nagy para nincs, gyakorlatilag majdnem mindent a neten tartottunk, de akkor is... most tölthetjük majd le, feltéve, ha lesz jó gépünk.

Elmentünk ezek után a botanikus kertbe, annak is az orchidea részébe. Szingapúr orchidea kertje világhíres, nagyon sok nemesítést végeznek is, ezeket meg persze meg lehet tenkinteni. Íme pár az érdekesebbekből:

Ezt mondjuk én nem tudtam, de a gyömbérnek is nagyon szép virága van: Innen már csak egy ugrás kedvenc helyünk, a myanmari nagykövetség, de szerencsére itt nem volt gond, megkaptuk az útlevelünket vízumostúl. Legalább ez! Ha már a közelben voltunk elmentünk a sushis helyre, és valóban Katus tippje remek volt, iszonyat jó sushit ettünk egy jól láthatóan elég autentikus helyen.

Mire kiértünk egy bődületesen nagy zuhé fogadott minket, de nincs azért hatalmas gond itt, hacsak nem mész be egy épületbe nem fogsz megfázni. Ez azt jelent, hogy mindenütt nagyon durva légkondi van, és hiába ázol meg, kint dög meleg van, nincs semmi gond, de bárhova bemész ott meg iszonyat hideget nyomnak. Ebből persze nem az következik, hogyha megáztál, éjszakázz az esőben, de mondjuk az igen, hogy ne ilyenkor plázázz, ez amúgy sem volt a célunk.

Szingapúr egyébként minden fejlettsége ellenére egy trópusi ország, aminek olyan következménye van, hogy láttunk mini tarantulát a parkolóban, vagy hogy az orchideák mindenütt virágzanak. A mostani záporban én egy két öklömnyi varangyba rugtam bele véletlenül. Elöttem csücsült, én meg nem vettem észre, repült is szerencsétlen, megjegyzem, a Flying frog jó kocsmanév, ha valaki ilyenen törné a fejét!

Hazaérve rávettük Vikit, hogy nézzünk meg egy Sherlockot, ezt a DVD-t még Indonéziában vettük, a Sherlock meg egy sorozat, mindenkinek melegen ajánlom.

comments

Napló, 2012. augusztus 2.

A mai nap kiderül, mit kaphatsz, ha szandálban mászkálsz dzsungelben, gyengébb idegzetűek lapozanak a mozis részhez, erősebb idegzetűek hozzanak popcornt.

Nem ragozom tovább, a pióca csípésnél befertőződött a lábam és a doki szerint lárvák vannak benne, egész pontosan féreg lárvák, király, mi? Többször rákérdeztem, nem fog leesni a lábam, és ha minden jól megy, lesz egy jó storynk a gyerekeknek, de egyelőre azért izgulok, hogy minden jó legyen (azt megjegyzem, hogy augusztus 12-én írom ezt, még élek, a lábam javult, majdnem jó, már csak egy nagyon kicsit para). Zsuzsi szerint a legviccesebb, hogy napról napra halad, azaz a dagadt rész mindig egy kicsit odébb van a következő napon. A viccességben én nem vagyok teljesen biztos, de mivel a doki azt mondta, hogy ha nem gyógyul, menjek augusztus 13-án a fertőző osztályra, szerintem baromi sűrgős nem lehet. Másrészt azért a doki lefényképezte, gondolom magának szuvenírnek. És akkor a lárváim:

Ami viszont teljesen pozitív élmény volt, az a szingapúri kórház, ilyet akarok otthonra is. A bejáratnál, mielött azt mondhatnád, hogy ukmukfuk, már egy pálcával le is mérték a lázadat a füledben, és utána eresztenek be. A recis csaj felvesz minden adatot, fizetsz, kártyával, aztán mint a bankban csipognak, hova menj. Egy szerintem aszisztensnő felveszi a kórképet, aztán vársz, aztán megint csipogsz, most már a dokihoz. Megnézett, azt mondta, hogy kér egy második véleményt egy másik dokitól, de szerinte parazita. A másik doki szerint is parazita volt. Ott kaptam percre pontos beutalót a fertőző osztályra két hét múlvára, ha nem kell, mondjam le. Aztán megkaptam a leírást, aztán pittyentem újra, most már a patika résznél, ahol odaadták a gyógyszert. Két óra alatt megvoltunk, úgy hogy mindent tudtam, megvolt a gyógyszerem, ha bajom van, tudom mit kell tennem. 18000Ft volt a vizsgálat, plusz gyógyszer. Mondjuk nem tudom mi van, ha agyműtétet kell csinálni, azt nyilván nem tudom kifizetni (ha jól értem Vikit nagyon minimális a társadalombiztosítás), de ez valami olyan szinten nem hasonló élmény az otthoni kórházzal, hogy hihetetlen, pedig orvos gyerek, azaz nekem úgy nyilik minden ajtó otthon, mintha fotocellás lenne.

A kórház után hazamentünk, majd utána irány a mozi, ugyanis meg szerettük, na jó, meg szerettem volna nézni a Dark Knight Risest IMAXen, és Zsuzsi se volt ellene. Nekem nagyon bejött, de mivel ez nem egy filmes blog nem fogom itt elemezni. Elég annyi, hogy a mozi után azt mondtam lárváimnak: And now you have permission to die!!!

Moziból kiérve látszott, hogy Viki keresett minket ezerrel, foglalt estére asztalt valami tuti helyen, mi meg moziban voltunk. El is mentünk a munkahelyéhez, majd taxiba szálltunk és kimentünk egy külvárosi részhez, nagyon vicces, a Bedok körzethez :))) Ez még mind semmi, de Chili Crabet, ettünk, ami magyarul csilis rák lehetne, de inkább mutatok képeket, azok jobban leírják.

Nagyon finom volt, meg fantasztikus ahogy az Ikeás diótörővel törtük fel a páncéljait a ráknak és ettük ki a finomabbnál finomabb részeket. A sambal öntet, ami az előételes vongole kagylókon volt, az meg csuklósan erős volt. Képzeljétek Viki meghívott minket, amire nem is nagyon tudtunk mit mondani, tök aranyos volt tőle. A kaja után még sétáltunk egy nagyon kellemeset a helyi Margit-szigeten, ami nem sziget, de ez a helyi cangás, futós park, bár itt van Wakeboard pálya is.

A legdúrvább az egészben, hogy annyi hajó van Szingapúr kikötőjében, hogy olyannak tűnik, mintha lenne túlpartja az öbölnek, pedig nuku, az ott a nyilt tenger.

 

comments

Napló, 2012. augusztus 1.

Ma megjött a Rafis munkáltatói is, azért is köszi, milyen jó hogy tegnap nemt tudtuk leadni! Aki bújt, aki nem, megyünk a myanmari nagykövetségre, szingapúri kályhánkhoz, esküszöm a várost innen ismerjük meg, ez az abszolút nullánk. Volt sorszámunk, de látszott, hogy az délutánra húzódik, elmentünk hát netezni, ja azt nem is írtam, ez a Far East Centerben van. Közben leszakadt az ég, vettünk egy esernyőt, visszamentünk, de túlhaladták már a számunkat. Kisebb pánikba estünk, de végül sikerült odamennünk, és tessék, bevették, azt mondták, hogy péntekre meglesz, juhé. Katus leírása alapján tudtuk, hogy van valahol egy nagyon jó sushis, gondoltuk, hogy azt megkeressük. Elolvastuk, kiderült, hogy pont a Far East Plazaban van, de nagyon el van dugva az ötödiken. Hát mi kb hatszor jártuk be, de nem találtuk... aztán leesett... igen, van egymástól kb 10 percre egy Far East Center és egy Far East Plaza. Ennek alapján gondolkodom, hogy nyitok egy West End Plázát a Podmaniczkin, van ebben fantázia. Mire átértünk a másik bevásárló központba pont ebéd és vacsora időszak között volt, amikor bezárják a sushist, így randomra mentünk be egy helyre, nem is volt kirobbanóan jó. Viszamentünk netezni, majd estére hazamentünk.

Ígértem izgalmat, hát a lábam kezdett csúnyán bedagadni, a távdoktorunk, édesanyám, egy „orvost!” című levelet írt válasznak a fényképről, így a holnapi programunk is megvan, bár ugye mi már örültünk, hogy talán holnap megnézhetjük Szingapúrt.

comments

Napló, 2012. július 31.

Intézkedés újra: Egy laza másfél órát voltam ma telefonon, az új-zélandi postával beszélgetve. Ez nem a kedd reggeli általános időtöltésem, hanem két csomagot elveszítettek, és azokat próbáltam behajtani. Nem akarok nagyon a részletekbe belemenni, de ha azt mondom, hogy a panaszosztályról már Vilit, Colleent, Nasht és Christinet már hangról ismerem, akkor azzal mindent elmondtam. A lényeg, az egyik csomag megvan, megjárta már Budapestet, de visszaküldték Aucklandbe, a másik még kering. Mondjuk abban egy üveg argentín bor volt, szóval elég valószínű, hogy a csomag tartalma egy kispesti postás uzsonájának a kísérőjeként végezte, rosszabb esetben VBK-ként. Mindegy, fél siker is, siker, reméljük elér Magyarországra. Plusz, sikerült nemet választani az indai vízum honlapján, az is megvan.

Kimetróztunk majd kibuszoztunk a halál nemesebb testrészére, jó az Acer szervíz gondolom nálunk is Piripócson van. Leadtuk, azt mondták hét munkanap, de mondtuk, hogy nekünk megy a repülőnk szombaton, ugyan már, legyen már kész péntekig, azt mondták ok.

Irány a myanmari nagykövetség, közben nyomtattunk munkáltatóit, amit nagyon kedvesen meg is küldött a BCG, ezúton is köszi. Mire én kinyomtattam is indultam volna, Zsuzsi már írta is az SMS-t, hogy már nem adtak sorszámot, ma lekéstük :(

Vigasztalódásként beültünk egy hamburgerre, ilyet is régen ettünk már, majd mivel laptopunk nem volt beültünk egy itteni aranyárban lévő internet kávézóba, hogy kicsit töltsük a blogot, de nyilván olimpia olvasás lett belőle.

Estére szerettünk volna főzni egyet Vikinek, el is mentünk az „ABC”-be. Azt kell mondjam volt minden, nálam a benchmark a Barilla tészta, volt. Ami viszont nagyon durva volt, hogy a zöldség gyümölcsök eleve drágának tűntek, aztán kiderült, hogy az még csak 100gramm, amit láttunk. Késöbb Viki is megerősítette azt a gondolatot, hogy itt nem érdemes főzni, olcsóbb Food Courton enni. Mindegy, a mi bolognaink finom lett, jót vacsiztunk belőle.

comments

Napló, 2012. július 30.

A mai nap terve volt, hogy neten elintézzük az indiai vízumot, aztán elmegyünk a myanmari vízumot elintézni, elvisszük a latopot az Acer szervízbe. Közben délben be kellett ugrani Vikihez, hogy odaadjuk neki a kulcsát, amit lemásoltunk. Érezhetitek, hogy nem ez lesz a legérdekesebb napunk. Azt viszont nem gondoltuk, hogy ennyit fogunk szenvedni. Elsőként nem sikerült az indiai vízum űrlapját kitölteni. Több probléma is volt, az egyik, hogy a „Neme” legördülő menűnél a Select-et lehetett kiválasztani, az meg ugye, se nem férfi, se nem nő :). Külön vicc ott, hogy rákérdeznek, hol szültettem én, aztán hol született a feleségem, aztán megkérdezik, hogy anyja születési helye, aztán, hogy apja születési helye. Az ezután lévő kérdés úgy indult, hogy „Your grandparents...” azt hittem leesek a székről, de csak azt akarták megtudni, hogy pakisztániak voltak-e, de mivel tudtommal nem, ezen túljutottam. Kár, hogy rossz volt a honlap.

Az myanmari nagykövetséghez a botanikus kerten át vezetett az út, de ezt most nem sikerült megnézni, csak átrohantunk rajta. A sorszámból látszott, hogy ebédszünet előtt nem fogunk végezni, így elmentünk kulcsot másoltatni, és sikerült is leadni Vikinek. Mondjuk egy nagyon durván kiterjedt több szintes aluljáró rendszer van az üzleti központ alatt, nem volt egyszerű megtalálni egy kulcsmásolót, de sikerült. Vissza a myanmari vízumoshoz, és képzeljétek, nem vették be a jelentkezésünket, mert nem volt munkáltatóink. Én nem tudom mit gondolnak, hogy túrista vízummal akarok illegálisan emigrálni egy olyan országba, ahol szerintem kb 5000 Ft lehet a havi átlagfizetés és diktatúra van, de ez van, ez sem jött össze. Acer szervízre már nem volt indőnk, viszont a megbeszélt vacsihoz sikeresen összehoztuk a találkát. Ott volt Máté, Nóri, Viki, mi és egy indiai srác, aki Mátéék ismerőse volt az INSEADról. Egy líbiai étterembe mentünk, és ramadán ide, ramadán oda, ittunk pár sört, valamint megkajáltunk és beszélgettünk egy nagyon jót. Sajnos Mátéékkal többet most nem tudunk találkozni, mert ők most mennek Ausztráliába, mert épp isiszünet van :)

comments

Napló, 2012. július 29.

Na gyerekek, aki utazási élményekre, kalandokra és izgalomra vágyik, az mostantól nagyvonalakban olvassa a blogot egészen Malájziáig, ugyanis azt már most előre tudom vetíteni, hogy Szingapúrból alig láttunk valamit, mert az ittlétünk nagy részté az Acer szervíz, Myanmari nagykövetség és Far East Asia Center bermudai háromszögében töltöttük. Azért nem kell megijedni, ígérhetek ide is állatokat, kórházat, érdekes kúltúrát és hopp, társaságot. Ez utóbbira rég volt példa.

Kezdem akkor rögtön egy tegnapi élményemmmel. Szingapúrban a folyamatnak is van folyamata, és épp egy SIM kártya vásárlás folyamatában voltam, amit egy piros pontos indiai nőci vezényelt a helyi éjjel-nappaliban, amikor is bejött két kínai férfi. Írásban nehéz bármilyen akcentust leírni, de képzeljetek nagyon erős indiai és kínai akcentust. Azt mondja a csóka egy doboz Ferrero Rocherora mutatva:

-How much?

-$11,50

-How much?

-11,50

-Chinese?

-No, no Chinese, here .... errre leírja neki, a csóka elolvassa, majd fejcsóválva kimegy.

Én nem tudom miből gondolhatta a kínaink, hogy egy száriban lévő indiai beszélni fog kínaiul, meg ugye az is egy szép történet, hogy annyira nem tudsz angolul, hogy a 11,50-et nem érted, de megkérdezed, hogy how much. Én teljesen elhülve hallgattam az egészet, és azt hiszem ez a kis színjáték sokat megmutatott Szingapúr sokszínűségéből. A lakosság nagy része egyébként kínai, de jelentős a maláj és az indiai náció is. Pár helyen ennek megfelelően négy nyelven (az angol hivatalos) is ki van írva minden.

Egy másik élményünk, az folyamatos szabályozás, illetve a minden baleseti veszélyre való felhívás. A metró 

Ez egyszerűen azért van mert Ázsia dzsumbujában úgy tudtak itt rendet vágni, hogy mindent ezerrel büntetnek, illetve szabályoznak. Híres az elköpött rágógumiért járó szabadségvesztéses büntetés története, de szerintem „csak” egy nagyobb pénzbírság jár érte. A harmadik, ami szembetűnő, az a jómód. Igen, a várost simán lehet NY-hoz vagy Londonhoz hasonlítani, tele van bevásárló központokkal, jól öltözött nőkkel és férfiakkal, menő kocsikkal és persze felhőkarcolókkal. Én úgy írnám le Szingapúrt, hogy egy kultúrálisan vegyes, élhető, de túl steril metrropolisz... huh, most megmondtam a frankót :)

Azt ígértem, hogy nem lesz sok izgalom, erre tessék, írtam egy csomó érdekeset. Gyorsan visszakanyarodok, ahhoz mit csináltunk itt, itt a to do listánk:

-          Fényképező tisztítása

-          Laptop javítása

-          Myanmari vízum

-          Indiai vízum

-          Interneten egy csomó minden (NZ posta, repjegy vásárlás, Dél-Kelet Ázsiából való felkészülés, levelekre válaszolni, blogot feltölteni, repülőpontok elszámolás, stb.)

-          Gatyát szerezni nekem

-          Nem ázsiai méretű alsóneműt szerezni

-          Jót kajálni

-          Moziba menni

-          Állatkert

-          Marina Bay

Elsőként a fényképezőt szerettük volna megjavítatni, mert a vulkáni hamu óta elég rosszul húzza be a lencsét. Az indiai negyeden kellett átmenni hozzá, érdekes volt, de szerintem ilyen van bármelyik nagyvárosban, itt mondjuk nagyképűen Little Indiának hívják, az is igaz, hogy NY-ban meg Little Italynek gyakorlatilag  két utcát hívnak.

Egy úgynevezett Sim Lim toronynál (ez még késöbb helyszín lesz) sikerült találni egy csókát, aki elmondta, hogy kompakt kamerát nem lehet tisztítatni, szóval használjuk, amíg el nem romlik... király. Közben a tegnapi SIM kártya segítségével kapcsolatba léptünk Mátéékkal, ez teljesen új élmény volt hét hónap után, hogy figyelni kell, hogy mikor jön SMS, mikor csörög a telefon, nem is sikerült hibátlanul abszolválni a feladatot. Végül egy Bugis nevű bevásárló területen sikerült felszállni a remek metróra, és össze is futottunk egy ebédre Mátéval és Nórival. Food Courtban kajáltunk, ezt már Zsuzsi említette, a csajok kajáját pár perc alatt főzték meg, úgy, hogy elötte ők választották ki, hogy mi legyen a levesben, ez az itteni leves-Subway. Az enyém egy forró edényben sült az orrom elött, Máté meg thait evett. Amúgy borzasztó vicces, hogy itt olyan pultok vannak, hogy thai, koreai, vietnami, leveses 1, leveses 2, kínai 1, indiai, kínai 2 3 4. Nálunk ez kb. mind kínai kaja néven futna, és bár nem tartom magam a leghülyébbnak kajából, de az itteniek 90%ról még nem is hallottam. Ja, és minden full tiszta, és persze baromi finom MSG ide, MSG oda.

Ezek után Mátéék megmutatták az INSEAD-ot. Ez gyakorlatilag egy posztgraduális egyetem, aminek a képzését MBA-nek hívják. Nem érdemes megjegyezni, hogy minek a rövídítése az MBA, mert nem azt jelenti, amit a szó mond, elég annyi róla, hogy ez a közgáz Phd azoknak akik, nem akarnak kutatni. Ez egy egy éves képzés, és több BCG-snek (ez a cégem) fizeti a cég (feltételezve, hogy tök jó vagy, meg hogy még ott maradsz azt hiszem két évig), ami király, mert méregdrága egy ilyen képzés. Ezt  csinálja most Máté, és szeptemberben érkezik Hermán Péter is, vele majd októberben fogunk találkozni, ha minden jól megy. Ja, azt nem mondtam még, de kitalálható, hogy az INSEAD egy nagyon jó egyetem az MBA-k közt, plusz van egy olyan előnye, hogy egy éves, és nem kettő, mint az amerikaiak többsége. Számomra iszonyat érdekes volt hallgatni meg látni, hogy milyen az INSEAD,  mert nyilván csomószor gondolkodtam azon, hogy kell-e ez nekem, akarok-e egyáltalán ilyet csinálni. Most úgy vagyok, hogy azt hiszem nem, de kb 65% kéne, 35% nem kéne-n áll a potméter. Egy két kép:

Mátéék tök jó fejek voltak, mert bevittek a könyvtárba, ami arra jó a tenyerestalpas utazóknak, hogy nagysebességű internethez juthattunk :)

Közben megjött Viki SMS-e, hogy landolt, így visszamentünk a szállásunkhoz, hogy felkapjuk a hátizsákot. Közben megbeszéltük Mátéval, hogy holnap este találkozunk mindeannyian és együtt kajálunk, így megismerhetik egymást. Közben persze kiderült, hogy Viki édesapja ismeri Máté édesapját, plusz Viki is találkozott Máté édesapjával, szóval kezdett kialakulni a milyen kicsi a világ érzés.

Eltaláltunk Vikihez, aki meg nem kispályás lakásban lakik, röviden iszonyat jól néz ki, ha azt mondom, hogy a tetőteraszon lévő grillterasznál kajáltunk, míg van medence a másodikon is, és a tetőn is, akkor megadtam az alaphangot.

Viki nagyon aranyosan csinált nekünk kaját, meg mondta, hogy mi alszunk a franciaágyon, ő meg a kisszobában, úgy, hogy ő most repült Európából. Én nem fogom a többi napnál is leírni, de vegyétek úgy, hogy igen: Viki nagyon aranyos volt végig, igazi magyar vendégváró volt: nekünk minden jó legyen, mindig legyen sör a hűtőben, és ne maradjunk éhesek. Szóval kezdtük magunkat nagyon gyorsan feszélyezve érezni, mi már egy matracnak is nagyon örültünk volna. De gondoltuk, majd törlesztünk :)

comments

Napló, 2012. július 28.

No ma véget ér közel 2 hónapos indonéz kalandunk, repülünk Szingapúrba. Szállásadó néninkkel megbeszéltük, hogy lesz sofőrünk, aki elvisz minket a reptérre. Jó árat is mondott, így megállapodtunk vele. Bár azt nem teljesen értettük, hogy mi szükség volt arra a hazugságra, hogy a férje, meg a testvére is sofőrök, és majd ők el tudnak minket vinni, miközben egy idegen csókát szerveztek be – amivel nekünk semmi bajunk nem volt - , de ezt már mi inkább csak vállrándítással kezeltük, úgy látszik nekik hobbi a hazudás.

Lényeg a lényeg, hogy 10-kor kellett indulnunk, hogy kényelmesen elérjünk a reptérre. Előtte még postára adtunk néhány képeslapot, és sétáltunk kicsit a városban. Ma nagy felhajtásra készülődtek, halottak tiszteletére szobrokat égettek. Hatalmas sárkányokat építettek, amit majd körbevisznek a városban, a végén pedig elégetik.

Ez azért nem olyan egyszerű művelet, ahhoz, hogy körbe lehessen vinni a sárkányokat, a villanyvezetékeket le kell szerelni:

Nagy volt a készülődés, mindenki kicsípte magát, és sürögtek forogtak a helyiek.

A városban mindenfele rendőrök irányították a forgalmat és sarong árusok tömkelege lepte el a túristák sokaságát, hogy mégiscsak méltóképp öltözzenek azok fel az ünnepre. Mi úgy láttuk ideje indulnunk, mielőtt minden utcát lezárnak, és itt ragadunk. Néhány kisebb dugó után sima ügy volt az út, és másfélé óra alatt kint is voltunk a reptéren. Mégegy chese cake (nagy kedvenc) is belefért az indulásig :)

Denpasarban már párszor megfordultunk a reptéren, de a nemezetközi részlegnek eddig még csak az érkezési oldalán voltunk. No most volt szerencsénk megtapasztalni az indulásit is. Már korábban írtam az itteni repterek frenetikus kialakításáról, hát ez se sokban különbözött. Amikor ráírják a repjegyedre, hogy hányas kapunál kell beszállnod, azt gondolnád nagy naívan, hogy lesz egy terület, ahol különböző boltokban vásárolsz, majd ha kinézelődted magad leülsz a kapu előtti székekre, és megvárod amíg kinyitják a kapukat. Nos ezt ők nem így gondolják. Addig, hogy vannak boltok stimmel, csakhogy a székek azok hiányoznak. Attól egy üvegfal választ el, aminek ajtaja zárva van egészen addig míg el nem indítják a beszállást. (Hogy akkor minek oda székeket betenni, ne kérdezzétek) Ennek ereményeképp a vásárlást megunt turisták a földön kezdenek csövezni. Ez aztán a váró! Egy üvegfalon át nézheted a földön ülve, hogy hol várakozhatnál.

No de mi mielőtt még ebbe a fázisba jutottunk volna, ismerősökre bukkantunk. No ja, hát kicsi a világ. :) Tibi kollégája és felesége, Máté és Nóri szintén a Denpasar Szingapúr járatra várakozott. Máté Szingapúrban MBA-zik, és most a nyári szünet alatt utazgatnak. Kaptunk is néhány tuti tippet Szingapúrra tőlük, meg meg is beszéltünk holnapra egy találkát.

És megérkeztünk Szingapúrba:

A szingapúri reptér nagyon pöpec volt, most nekünk egy technikai ugrást jelentett a kisvödörrel leöntendő wc után a magától öblítő példány. Meg is ijedtem elsőre...

Szingapúr egyébként már eléggé beépült a mindennapi szóhasználatunkba az utóbbi pár hétben, jelentése: megoldás. Ez egészen pontosan úgy történt, hogy bármi problémás esetünk volt, pl. nem kaptunk Tibi méretében papucsot, vagy nacit, vagy a laptoppal gond volt, vagy vízumot kell intézni stb, a válasz mindenre az volt: majd Szingapúrban. Szóval nagy elvárásokkal érkeztünk meg.

A reptérről való beutazás nagyon pöpec volt, a metró tiszta, minden kiírva, stb. Egy hostelban szálltunk meg ma éjszakára, de holnaptól már Viki vendégszeretetét fogjuk élvezni. Ő itt dolgozik már két éve, és holnap érkezik vissza Magyarországról a szabadságáról.

Ma nem voltunk nagy felfedezős hangulatban, meg az ég is leszakadt estére, így csak netezgettünk, beszéltünk keresztfiunkkal, azaz az anyukájával, meg elmentünk vacsizni a közeli hawker centerbe, ami lényegében kínai, thai és indiai kajáldák sokaságát jelenti.

 Nagyon élveztük az új ízeket az indonéz nasi goreng után. Ami viszont meglepő volt, hogy több részeg embert láttunk, és több ember előtt csoportosultak az üres sörösüvegek. Ebben a látványban már jóideje nem volt részünk.

comments