Napló, 2012. február 29.

Nincs több vízeséses nap (legalábbis most egy ideig). Azt már elhatároztuk, hogy megyünk Pantanalba, és ezt innen tesszük, de az még mindig nem volt egyértelmű, hogy melyik céggel menjünk. Utánanéztünk a neten, de nem egyszerű megbízható információt szerezni ebben a témában. A Lonely fórumán olyan bejegyzések keringenek, amikről lerí, hogy a cégek emberei irogatták. Másrészt találni negatív infókat egy-egy cégről, melyek nagy része arról szól, hogy hazudnak arról, hogy mit kapsz a pénzedért, de így elég nehéz lecsekkolni, hogy azok valóban jogosak-e, vagy csak egymást próbálják lenyomni a cégek. Trip advisoron is szétnéztünk, de ezzel se lettünk előrébb. Viszont az megnyugtató volt, hogy legalább arról a cégről, amelyikkel beszéltünk nem találtunk negatív infót. Ráadásul a csóka tegnap este ránktelefonált, hogy van egy olcsóbb megoldás, mégiscsak, ha kempingben alszunk. By the way, erre pár napja még azt mondta, hogy not recomended az esős időszakban... mindenesetre abban maradtunk vele, hogy reggel átjön, és átbeszéljük mi legyen.

Reggel jött is. Feltettük kérdéseinket, és egyben meg is mondtuk neki milyen infókat találtunk. Azzal ő is egyetértett, hogy nagyon nehéz korrekt infót találni a Pantanalról, beleértve azt is, hogy mi a szitu az esős időszakban. Sok helyen azt olvasni, hogy járhatatlanok az utak, ilyenkor nem érdemes menni. A csókánk meg azt mondja, hogy ez nem igaz, ilyenkor is jól meg lehet figyelni az állatvilágot, és nem járhatatlanok az utak.

A megnyugtató válaszok hallatára úgy döntöttünk belevágunk, megyünk velük, benevezünk egy 4 napos túrába. Ehhez első körben Campo Grandeba kell eljutnunk, ez egy 12-13 órás buszút. Ehhez a csóka el is intézte nekünk a buszjegyet, amit a hostelben át tudunk venni. Ma 6-kor indul a busz. Campo Grandeba holnap reggel érünk, ahonnan egy kisbusszal, majd dzsippel utazunk összesen 6 órát a táborhelyig. A következő 3 napban lesz gyalogtúra, lovastúra, csónaktúra, éjszakai túra, dzsip túra, és piranja horgászat, majd visszautazás Campo Grandeba (vagy ki merre folytatja útját).

A buszunkig volt még egy fél napunk, ami alatt gondoltuk átruccanunk Paraguayba. Paraguay határmenti városa Ciudad del Este, ami - bármilyen hülyén is hangzik - egy bevásárló város. Brazíliából rengetegen járnak át vásárolni, mert sokkal olcsóbb itt minden, de főleg az elektronikai cuccok. Ez a business modell annyira beleépült a rendszerbe, hogy bár határállomás van, a buszok meg se állnak, mert nem kell semmi pecsét, sőt még útlevél se, hogy átmenj bevásárolni. Persze ha tovább is akarsz menni, a saját érdekedben jobb ha beszerzed a pecséteket, de erre itt senki nem fog figyelmeztetni.

Mielőtt felszálltunk volna a buszra, még volt némi elintéznivalónk. Kerestünk postát és Tibi levágatta 2 hónap után a haját (nagy megkönnyebbülés volt neki). Aztán nekiálltunk megkeresni a buszmegállót. Ez nem volt egyszerű feladat, mert mindenki máshogy tudta, így jobbra-balra küldözgettek minket.

A buszút valóban olyan volt mint amit mondtak nekünk, és ahogy fent leírtam. A határállomást önmagát is bevásárlóközpontok veszik körül. Az emberek össze-vissza kószálnak, határőrt pedig elég nehéz találni. Mi viszont szerettünk volna pecsétet, így felderítettük hogy lesz ilyenünk. Nagyon kedvesen le is ellenőrizték az útlevelünket, és a pecsétünk is meglett. Látszott azért, hogy itt nem éri túl sok stressz a dolgozókat.

Bementünk az első bevásárlóközpontba szétnézni, de az volt a benyomásunk, hogy annyira nem olcsó. Brazíliához képest igen, de úgy általában nem. Gondoltuk, hogy ha találunk valami olcsó cipőt a Patagóniai túránkhoz, akkor azt megvennénk (nem hoztunk cipőt, csak szandált), de végül semmi jóra nem bukkantunk. Széptnéztünk még a közeli indiai és kínai piacokon is, de ott se jártunk jobban. Közben jött egy jó nagy zuhé is.

Végül indulnunk kellett visszafele, nehogy lekéssük a buszunkat. Gyorsan beszereztük a kilépő pescétünket is, és már buszon is voltunk. Épp hogy beértünk a hostelbe, már zuhogott is újra.

Foz de Iguazuban, és itt a környékén találtunk még egy érdekes dolgot, amit eddig még nem említettünk. Itt nekik nem volt jó az a közlekedési lámpa típus, ami a világ többi pontján jól üzemel, ők egy újabb rendszert találtak ki. Egyrészt a gyalogosoknak nincs lámpa, nekik sakkozni kell, hogy mikor nem ütik el őket. Az autóknak viszont raktak bele égőt rendesen. Két srors a lámpa, az egyik a piros, a másik a zöld. Mindkét soron van 5 lámpa egymás alatt. Amikor zöldre vált a lámpa, a legalsó és a legfelső zöld ég. Ahogy közeledik a zöld vége, a felső zöld megy egyre lejjebb. Amikor eléri a legalsót, átvált a piros sorra, és a pirosnál ugyanez a menet. Néhány lámpán a piros sor sárga, de ez ne zavarjon meg senkitt. :-)

A buszunk 6-kor indult, taxival mentünk ki, mert egy 12 órás buszút előtt nem túl jó dolog bőrig ázni. A bepakolás eltartott egy ideig, mert néhányan akkora csomagokkal érkeztek, mintha költöznének (lehet, hogy így is volt). Aztán szinte minden kisfaluban megálltunk. De szerencsére nem voltak sokan a buszon, így birtokba vettünk még két ülést, ezzel már elég jól el tudtunk aludni.

comments

Napló, 2012. február 28.

Ma jön az argentin oldal. :-)

Reggeli után kimentünk a buszmegállóba, ugyanoda ahol tegnap is felszálltunk a buszra. Jött is elég hamar. A jegy 4 reálba került fejenként (kb 520 Ft) és Puerto de Iguazuig szólt, ami az argentin határmenti város.

A határnál azonban le kellett szállnunk a buszról, hogy Brazíliából megszerezzük a kilépési pecsétünket, de ekkor azért a sofőr figyelmeztetett minket, hogy a jegyünkre figyeljünk. Ez jó ötlet volt tőle, mert amint leszállt a nép, már csukta is be az ajtót, és ment tovább. Jó ütemben sikerült leszállnunk, így hamar végeztünk a pecsételéssel is. Közben kiderítettük, hogy jön majd egy újabb busz, és az majd tovább visz minket az argentin határátkelőig. Így is volt, és amikor felszálltunk az előző buszon kapott jegyünket elvette a buszsofőr. Ez kicsit furi volt, mert jön még egy pecsételős szakasz, és onnan is van tovább elvileg, de úgy voltunk vele, hogy csak lesz valahogy.

Ott is gyorsan végeztünk a pecséttel, de még pénzt kellett váltanunk, ami nem volt egy gyors móka. Amennyi papírt ehhez ott kitöltöttek,...már nem győztük számolni.

De végül lett mindenünk: pecsétünk, pénzünk. Már csak busz kellett. Jött is egy, de amikor a sofőrt megkérdeztük, hogy a vízeséshez megy-e, azt mondta, hogy nem, az egy másik busz lesz. Hát ok, akkor ezzel nem megyünk el. Aztán azért gyanús lett a dolog, így miközben vártunk a következőre, a határon megérdeklődtem, hogy hogy jutunk el a vízeséshez. No ekkor kiderült, hogy valóban egy másik busz fog elvinni minket, de ahhoz először be kell menni a városba a buszpályaudvarra innen egy busszal (mint amilyen az előző volt), és onnan fogunk tudni továbbmenni egy másikkal. Ez az apró részlet a buszsofőrnél lemaradt, de nem volt para, mert szerencsére elég gyakran jártak a buszok. És abból se volt gond, hogy az előző buszon elvették a jegyünket, itt simán felengedtek minket, nem kellett fizetni.

A határon átlépve meglepő módon nagy különbséget láttunk. Míg Brazíliában minden új és modern, Argentínában mintha megállt volna az idő. Az látszik, hogy valaha modern volt, de azóta nem változott semmit. Ettől függetlenül viszont jobban tetszett nekünk ez az oldal, legalábbis az első benyomás alapján. De majd hamarosan alaposabban megismerjük.

A buszállomáson nagy volt a fegyelem, nem lehetett csak úgy átmenni az egyik oldalról a másikra, erre 3 őr is figyelt, pedig nem is járkált túl sok busz. 

Megvettük a jegyünket a vízeséses buszra, majd elmentünk pénzt felvenni, mert itt mindenhol csak kp-val lehet fizetni, a határon meg nem akartunk túl sokat váltani, mert nem volt túl jó árfolyam. 

Kb 20 perc múlva indult is a mufftükrös busz

Ééés megérkeztünk a nemzeti parkhoz. A bejárattól nem messze egy kisvonat indult, ami elvitt a már tegnap messziről látott Ördögtorokhoz vezető úthoz. 

Hát már akkor úgy gondoltuk, hogy ez gyönyörű, de hát az Argentin oldalról egyszerűen lélegzetelállító. Itt teljesen közel lehet menni a vízeséshez, és csodálni ahogy zúdul le az a hatalmas víztömeg. Szavak nincsenek rá milyen csodálatos volt. Gondolom mondanom se kell, hogy jócskán elidőztünk itt annak ellenére, hogy amikor fújt a szél - márpedig rövid szünetektől eltekintve fújt végig - a vízesésből felcsapódó vizet felénk fújta. De ez csak a fényképezést nehezítette meg, más problémánk nem volt vele.

Ott álltunk előtte, de így is olyan hihetetlennek tűnt, hogy egy csendes, nem túl gyors folyású folyó egyszer csak nagy robajjal és hatalmas erővel a mélybe zúdul. Valószínűleg ez Lusta Dicknek is hihetetlen volt...

Sajnos több nótát már nem tudok...

Volt még azért mit nézni a parkban, meg egy hajókázást is terveztünk, így tovább álltunk, bár nem volt egyszerű otthagyni ezt a látványt. Egy kis vonatozás után befizettünk a hajóútra, amivel a vízesések alá visznek be. A hajóhoz egy erdei út vitt el, de már útközben is több kilátó pont volt, ahol egy-egy újabb vízesést lehetett megnézni. Az argentin oldalon sokkal szimpatikusabb volt a park kialakítása, itt pl. simán lehetett sétálni a kialakított utakon, ez benne volt a belépőben (ami egyébként ugyanannyi volt mint a brazil oldalon). 

Majd jött a hajókázás, ahol bementünk a vízesések alá. Itt nem volt egyszerű fényképezni egy idő után :-)

Fél 5 volt mire itt végeztünk, így nem sok időnk maradt. De azért még el akartunk menni a másik útra is, ami az oldalsó vízesések felett vezetett. Jól is tettük, hogy nem hagytuk ki, mert innen is gyönyörű volt a látvány.

De ami a legnagyobb élmény volt itt, hogy mikor már az út utolsó állomásánál voltunk, és a parkőrök már ki akartak minket tessékelni, egyszer csak odaszállt a felettünk lévő fára egy tukán (toco tukán). Majd jött a párja is.

Ez valami fantasztikus volt. Nagyon szerettünk volna látni tukánokat, különösen Tibi, és már kezdett is elkeseredni, hogy nem fog összejönni, amikor egyszer csak megjelentek. De jöjjön erről itt Tibi élménybeszámolója:

Szoval, amikor edesanyam 10 eve itt volt, meselte, hogy sikerult lefenykepeznie egy tukant, ugy, hogy egy csoka is le akarta, de neki nagy gepe volt, es mire eloszedte, mar elrepult a tukan. Szoval, nagyon remenykedtem, hogy sikerul egyet megpillantani, plane, hogy ezek nagyon szep madarak...
 

Az úton visszafelé még több tukán szállt el a fejünk  felett, úgy tűnik naplementére jöttek elő. Szuper zárása volt a nemzeti parkos élményeinknek :-)

Visszafelé viszont tipliznünk kellett, hogy az utolsó buszt elérjük a határra. De sikerült. Itt különösen izgi volt az átkelés, mert nem volt több busz, így izgultunk, hogy ne menjen el, de végül megvárt mindenkit. 

Nagyon éhesek voltunk már mire visszaértünk Foz de Iguazuba. Tibi már korábban kinézett egy all you can eat helyet, így ezt meg is céloztuk. Ilyen helyen még nem voltunk, a köretet kiszedtük magunknak, majd a különböző grill húsokat félpercenként hozták, hogy miből kérünk.

Zseniális volt. Nemcsak hogy jól laktunk, de nagyon finom is volt. Kb 15 féle grill kajájuk van, amit hordanak körbe. Mindig minden frissen jön. A desszertnek már nem sok hely maradt, de azért természetesen nem lehetett azt se kihagyni.

Szép nap volt ez a mai :-)

comments

Napló, 2012. február 27.

Nagy nap van ma, megyünk a vízeséshez :-)) Ma a brazil oldalról nézzük meg az Iguazut, holnap meg majd Argentinából is becserkésszük.

A reggeli kelés nem ment olyan zökkenőmentesen mint gondoltuk, de azért 10-re már odaértünk a nemzeti park bejáratához. Nem volt nagy tömeg. Jegyvásárlás után, ami 42 reál fejenként, egy busz vitt minket el a park különböző pontjaira. 

Nagyon pozitív volt ezzel a térséggel kapcsolatban a tapasztalatunk, sokkal jobb fejek az emberek, tudnak kommunikálni (és itt most nem az angol nyelvről van szó, hanem azok is akik nem tudnak angolul el tudják mondani mit akarnak és megértenek minket) és segítőkészek. A parkkal is nagyon meg voltunk elégedve sok szempontból. Szervezett volt, a buszon mindent elmondtak angolul is, és figyeltek arra is, hogy a kuncsorgó koatikat senki se etesse, és ők se járjanak az éttermek felé. 

Viszont volt egy dolog, ami nagyon bosszantó volt a parkban, ami már befelé utunkon megütötte fülünket, hogy az első állomásnál bemondták: innen vezet egy 9 km-es út, amit gyalog, vagy biciklivel lehet megtenni, de felhívják a kedves vendégek figyelmét, hogy ez opcionális, nincs benne a belépő árában. No ezen eléggé felhúztuk magunkat, hogy 42 reált fizetünk (5500Ft), és nem mehetünk végig egy erdei úton, ami a nemzeti parkban van?

No de lehűtöttük magunkat, és mentünk tovább a vízesés felé.

Először egy kilátóhoz értünk, ahonnan ez a látvány fogadott minket:

Szép nagyon ez is, de valahogy nem erre számítottam. A képeken azért több víz szokott lenni. Talán nincs elég nagy vízhozam? Morfondíroztam magamban, és haladtunk tovább a kis úton. Itt azért megnyugvással töltött el, hogy van folytatás.

Majd nem sokkal később megpillantottuk az igazi csodát, az Ördögtorok nevű vízesést:

Hát ez valami fantasztikus volt! Jó sokáig néztük, ahogy zúdul le a hatalmas víztömeg. Csak ámultunk, bámultunk. Dönörű-dönörű volt!

Nem volt egyszerű engem arrébb tessékelni amikor jött egy újabb túrista áradat és fényképezkedni akartak. Néha kisütött a nap, és ilyenkor szivárvány lett a folyó fölött ahol az egyik vízesés lezúdult.

Mikor kigyönyörködtük/tem magunkat, tovább mentünk. Felfele haladva még volt egy-két helyen jó rálátás az oldalsó vízesésekre.

Visszatérve az útra  már újra előjöttek a koatik is némi nasi reményében, de nem igazán jártak sikerrel.

Visszafelé ismét a belső busszal mentünk. Gondoltuk megnézzük azt a 9km-es utat, csak nem olyan drága. Le is szálltunk annál az állomásnál egy másik párral együtt. Már jöttek is elénk a dolgozók. A bejáratnál gyorsan világossá vált, hogy itt nem lehet csak úgy sétálgatni, 130 reálért (kb 17e Ft) léphetsz be és ezért a pénzért vagy gyalog, vagy biciklivel megteheted a 9 km-es utat, majd hajókázhatsz egyet a vízesésnél. De olyan opció nincs, hogy te csak körbesétálsz a nemzeti parkban. No hát erre a másik párral egyetemben mondtuk, hogy akkor viszlát.

Volt még eggyel visszább egy másik megálló, ahonnan indultak utak, oda visszamentünk még érdeklődni egyet, de ott csak annyival volt nagyobb a kínálat, hogy 30 reálért ajánlottak egy 1,5 km-es sétát. Hát ezt szintén nem kértük. Ezek meg vannak veszve.

Ez nem volt szimpatikus a parkban egyáltalán, hogy befizeted a belépőt, aztán még egy sétát se tehetsz az erdőben, ráadásul nem írják vagy mondják el előre az árakat, hanem a helyszínen szembesülsz vele.

No de azért nem estünk kétségbe, mert volt még egy madárpark a nemzeti parkon kívül, amire kiváncsiak voltunk. Oda csak 27 volt a belépő, és ez egy nagyon pöpecül kialakított park volt. Papagájokkal indítottunk, akik között volt egy mókás beszélő pár.

Aztán jött egy olyan ketrec, ahova be lehetett menni a madarak közé. Itt a tucánok voltak a legjobb fejek, de voltak curassaok és más madarak is.

Tucánék nagyon viccesen tudnak ugrálni

Láttunk még flamingókat, király keselyűt, anakondát (tudom, az nem madár, de belőle is volt egy nagyobb példány), boa constuctort, és sokfajta papagájt. Nagyon tetszett a parkban, hogy pl az egyik hatalmas sas pár fészke be volt kamerázva, így a képernyőn keresztül bele lehetett látni mi történik ott. Meg volt egy pult, ahol a különböző madarak tojásait lehetett szemügyre venni. Ezen kívül minden ki volt írva és jól követhetőek voltak az ösvények.

A jófej tucánokon kívül a park másik nagy attrakciója (legalábbis számunkra) a papagájok voltak. Ara papagájt már láttunk Costa Ricán, de itt két újabb fajt is megcsodálhattunk, amik ugyanolyan nagyok mint az ara, csak az egyik kék, a másik pedig kék-sárga. Mint a tucánéknál, itt is volt egy ketrec, ahova be lehetett menni a papagájok közé. De itt azért már közel sem volt olyan nyugis a nézelődés. Jópárszor le kellett húznunk a fejünket, mert egy hatalmas madárnak épp útjában voltunk. Amikor nyugiban voltak nem volt para, de amikor elkezdtek civakodni, hatalmas ricsaj volt, egyik-másikat lependerítették az ágról, és csak úgy suhantak jobbra-balra a fejünk felett. Aztán elcsendesedett a csetepaté, és újra megfigyelhettük őket, ahogy fejjel lefelé himbálóznak, vagy a lábukból esznek, vagy épp isznak.

Aztán kimentünk a ketrecből, léptünk pár lépést, és ott voltak a fán szabadon ugyanazok a fajok. :-)

Kicsit arrébb pedig fényképezkedni is lehetett velük.

Sok élménnyel teli mentünk vissza a busszal Foz de Iguazuba a szállásra. 

Tibi este szuper bolognait csinált vacsira, amit meg kell hagyni nem olyan egyszerű az adott körülmények között. Elkortyoltunk hozzá egy üveg brazil fehérbort, ami nem volt rossz, de azért ilyen áron nálunk jobb bort lehet kapni.

comments