Napló, 2012. augusztus 8.

No akkor ma közelebbről is megnézzük a tornyokat. Ehhez reggel kell menni, mert állítólag elfogynak a jegyek. El is indultunk fél 8 körül. A metró állomás nem volt tőlünk messze, és a metró elvitt minket egészen a tornyokig. A metrónál automatából kell venni zsetonokat, az a jegy. Van egy pénztáros is, de tőle nem lehet jegyet venni, ő csak pénzt vált, hogy tudjál aprót dobálni az automatába. A menetdíj meg attól függ meddig mész, megállónként változik.

Hallottunk olyan elmeséléseket, hogy mennyire durván megtömik itt a metrót, így fel voltunk készülve a reggeli lökdösődésre, de egyátalán nem volt durva a szitu. Semmivel sem volt tömöttebb mint otthon a metró a reggeli csúcsforgalomban.

Mikor megérkeztünk bolyongtunk egyet, mert egy bevásárló központban lyukadtunk ki, és hát sehol sem az volt kiírva amit mi kerestünk. De végül csak rábukkantunk a torony jegypénztárára. Itt már állt a sor, pedig csak fél 9-kor nyitják meg elvileg. Egy kivetítőn mutatják, hogy melyik időpontra hány jegy van még, és egy hölgy minden újonnan érkezettől megkérdezi hány jegyet szeretne venni, és ez alapján ad egy számot. Ez elég emberbaráti rendszer, hogy ha már látják, hogy úgy sem jut jegy, akkor szólnak mielőtt végigállnád hiába a sort.

Mi szerencsére kaptunk, és ráadásul még délelőttre, mert nekünk az sem volt mindegy, ugyanis a repülőnk Bangkokba fél 4-kor indult. 11-re szólt a jegyünk, úgyhogy volt egy adag időnk amíg koslathattunk a bevásárlóközpontban, ahol az üzletek réadásul csak 10-kor nyitottak.

Ettünk viszont durianos palacsintát. Ez a durian nagy kedvenc ezen a tájékon, egy nagy zöld gyümölcs. Elég könnyű felismerni, mert ha megbontják iszonyat büdös. Az íze talán nem is lenne rossz, ha el tudsz vonatkoztatni a bűztől minden harapás alkalmával. Én nem tudtam, úgyhogy nem jött be.

No végre mehettünk a toronyba. Vicces volt a váró részben, hogy egy oszlopból gőzt fújtak ki, és arra vetítettek. Én ilyet még nem láttam, úgyhogy teljesen odáig voltam. Mindenki csak nézte, senki nem mert hozzányúlni, aztán Tibi elkezdett játszani vele, mire a többiek is rákaptak.

Aztán erre vetítették ki az útmutatót:

Miután kiokítottak minket, hogy merre fussunk ha baj van, beszálltunk a liftbe, és irány a 86. emelet. Ezzel háromyszáz valahány méter magasba kerültünk, ahol egy kiállítóterem volt arról, hogy hogyan épült a torony. Az épület maga négyszázhetven méter körül van, a két torony pedig százvalahány méternél egy híddal van összekötve. Ez a világ legmagasabb ikertornya, és pár évig ez volt a világ legmagasabb épülete is. A tornyok alapja egy iszlám jelkép: két egymáson elfordított négyzet. A tornyok körül szép parkot építettek, van ott minden, játszótértől elkezdve futópályáig. Egy a bibi, nem úgy tűnik mintha használnák az emberek. Legalábbis se tegnap este, se ma délelőtt nem volt senki a parkban.

A kiállítóterem után a hídra mentünk le. Ez egy két szintes híd, aminek az alsó részén voltunk. Ez nem volt nagy szám.

A kb 45 perces toronylátogatás után megrohamoztuk a food courtot.

Aztán pedig tipliztünk vissza a szállásra, villám tempóban összepakoltunk (kb 5 perc volt), aztán rohantunk is vissza a metróhoz, hogy elérjük a repülőt. A metró után egy reptéri vonatra szálltunk át. Itt az az érdekesség fogadott minket, hogy bizonyos légitársaságokhoz (a miénkhez pont nem) itt a vasútállomáson be lehet csekkolni, és le is adhatod a csomagodat. Nagyon királyság, ilyet még nem láttam. Mivel ránk ez nem vonatkozott, tipliztünk tovább a vonattal, és izgultunk, hogy odaérjünk időben. Meg is érkeztünk, úgy tűnt jók vagyunk, egészen addig, míg ki nem derült, hogy nem erről a terminálról indul a gépünk. Taxival lehet átmenni, ami kb 15-20 perc. Rohanás a taxipulthoz, a sorban előretörtünk, befizettünk az útra, aztán mondtuk taxisunknak, hogy lépjen bele, mert sietünk. Nem is tökölt, suhantunk a másik reptér fele. Ott kipattantunk a kocsiból, futás be, a biztonsági kapun – szerencsére nem volt nagy sor -  és jöhetett a nagy szussz, elértük. Huh, ez necces volt. Utolsók között csekkoltunk be, de megvolt. Aztán jót röhögtünk szerencsénken, mert eddigre hatalmas sor lett a biztonsági kapunál.

Szóval eljutottunk Bangkokba.

Minden simán ment a határon. Rajtam nagyon kezdett kijönni a fáradtság, úgyhogy Tibi mint egy zsákot cipelt maga után. Taxival mentünk el egy szállásra amit kinéztünk. Itt egy bunkó recepciós nő fogadott minket, szerintem kínai lehetett. Tibi próbált vele viccelődni, de szegény annyira nem vette a lapot, teljesen felhúzta magát. Nagyon röhelyes volt.

A szállást úgy választottuk, hogy közel legyen az indiai nagykövetséghez, mert nem ért véget az intézkedés sorozatunk Szingapúr határával, holnap megyünk indiai vízumot intézni. Ehhez előbb újra ki kellett töltenünk az internetes adatlapot, amit már Szingapúrban egyszer kitöltöttünk, úgyhogy elmentünk netezni és nyomtatni, meg közben Tibi nagymamáját is felköszöntöttük szülinapján.

A napot egy naggyon nagyon finom pad thaijjal zártuk, amit egy utcai árusnál ettünk. Zseniális volt.

comments

Napló, 2012. augusztus 7.

A kiírás szerint hajnal 6-ra kellett volna megérkeznünk Kuala Lumpurba (vagy csak lazán KL-be), ezért is választottuk az éjféli indulást, mert így legalább már reggeli időben érkezünk, a buszon meg alszunk. Ennek megfelelően teljesen nyugodtan húztuk vissza szemfedőnket akkor is mikor hajnal 4-kor megállt párszor a busz és szálltak le emberek. De egyszercsak odajött a jegyszedő/intézkedő csóka, hogy leszállás, ez az utolsó állomás KL-ben. Mi hirtelen azt se tudtuk mi a szösz van, de hát gondoltuk, csak nem ver át, így leszálltunk. Az út mentén összeszedegettük cuccainkat, és próbáltuk rendezni sorainkat, de nagyon fáradtak voltunk, alig aludtunk 2-3 órát. Aztán előszedtük könyveinket, és konstatáltuk, hogy legalább jó helyen vagyunk, ott tettek le, ahol amúgy is le szerettünk volna szállni, a kínai negyed mellett. De ettől még az a kérdés továbbra is fennállt, hogy mégis hova a csudába menjünk hajnal fél 5-kor.

Aztán csak úgy elindultunk egy utca felé, ahol kinéztem, hogy van több szállás is, hátha szerencsével járunk. Útközben teljes meglepetésként ért minket, hogy a Mekinek még ebben az órában is volt forgalma rendesen, már többen kávézgattak, és bogarászták laptopjukat. Nem is értem. A következő sarkon pedig megszólította Tibit egy csóka, hogy ha szállást keresnénk, akkor ő tud egyet, egy utcányira innen. Most becsekkolhatunk, és csak a mai éjszakát kell majd fizetni. Kiváló, jól indul ez a nap, ha minden jól megy, akkor néhány perc múlva alhatunk.

És szerencsére minden jól ment. A kínai negyed közepén bevágtuk magunkat az ablak nélküli ágyméretű kis odunkba, és már aludtunk is.

2 körül éledtünk újra, ekkor viszont már éhesen. Tibinél elég erősen jelentkeztek az éhség tünetei, úgyhogy rögtön láttam, hogy ha jót akarok sürgősen kaját kell vadászni. Szerencsére egy indiai kajálda megmentett minket.

Mostmár békésebb hangulatban indultunk tovább. Először a vasútállomást néztük meg, amiről azt olvastuk, hogy van egy régebbi épülete, ami szép. Bár mi nem tudtuk eldönteni, hogy a két szemben lévő épület közül melyiket is kéne nézni, de mindenesetre egyik se nézett ki rosszul.

Mellette volt a nemzeti mecset, ahova nem tudtunk most bemenni, mert ramadán miatt már zárva volt a turisták számára. Próbálkoztunk a közelben lévő iszlám múzeummal is, de az is korábban zárt ma hasonló okokból. Így maradtak az épületek kívülről.

Dög meleg volt, ezért visszafelé inkább a taxira voksoltunk, és újra intézkedős perceket tartottunk. Többek között repjegyet vettünk holnapra Bangkokba.

És itt most megragadnám az alkalmat, hogy beszúrjak egy képet egy jó kis jelenetről a szállás mosdójából, amin a szemfülesek észrevehetik, hogy a wc tartáján a hangyák eszik a döglött csótányt.

No nem ettől, de estére azért megjött ismét az étvágyunk. Tibi kinézett egy utcát, ahol jó kajáldákat írtak, meg a taxisofőr is azt ajánlotta. El is bandukoltunk oda. Tele volt kajáldákkal, sok-sok finomsággal.

Külön érdekesség volt az étlep, ahol a zöldségek oldalon az olyan ételek szerepeltek, mint például a zöldség csirkével. Mi végül gyömbéres kagylót és won tont ettünk.

Kaja után még elsétáltunk a Petronas ikertornyokhoz, ami KL büszkesége. Ez a világ legmagasabb ikertornya. Most csak a lábánál lévő parkból néztük meg, holnap reggelre terveztük, hogy belülről is megvizsgáljuk.

comments