Reggelihez találtunk egy pékséget, amiről kiderült, hogy nepáli hely yak sajttal a menüjében. A kávéjuk nagyon fincsi, bár rá kellett jönnöm, hogy annyira elszoktam az út során a kávétól, hogy egy capucchino is megdobogtatta a szívemet rendesen.
A szálláson a recis srác Lucky rájött, hogy kicsit olcsón adták ki nekünk a szobát, így próbált jönni a hülyeségeivel, hogy a főnök így meg úgy, és hogy többet kéne fizetnünk, de Tibi elég gyorsan lerendezte, hogy már megállapodtunk egyszer, nem így megy ez. Aztán végül annyiban módosítottuk a megállapodást, hogy 15-től, amikor kezdődik a csúcsidő 7 dollárt fizetünk 6 helyett. Ettől megnyugodott, és onnantól már újra jófej volt.
Lucky egyébként észak Indiából van, mint sokan mások itt Goán a turista bizniszben. Mint később megtudtuk, a goaiak főként külföldre mennek pénzt csinálni, sokuk tengerjáró hajókon dolgozik, a goai strandokra meg India más részeiről jönnek az emberek pénzt gyűjteni.
Ma már nekiálltunk az intézendő dolgainknak is, amit fényképválogatással kezdtünk. Gondolhatjátok, hogy ez nem kis feladat, így jó pár napig elvoltunk vele, főleg, hogy Tibi még kicsit ki is kupálta őket. Igyekeztünk úgy intézni, hogy pár óra intézkedősdi után beiktassunk egy strand programot. Szállásunk mellett volt egy étterem a tengerparton, aminek voltak napozó ágyai is, így itt törzsvendégek lettünk. A tulaj srác nagyon jó fej, és a kaja is teljesen rendben van.
