Egyre inkább világos volt, hogy most már mennünk kell, és ennek megfelelően egy csomó mindent el kell intéznünk. Ehhez meg ugye kell robogó, így mentünk is Roberthez, a szlovák archoz. Nem is volt semmi gond. A falu melletti kis nyomortanán még beadtuk azokat a ruháinkat, amiket már nem tudtunk használni, nagyon örültek neki. Ezután már suhantunk is befele a városba. A suhanást egy rendőr törte kerékbe, aki megállított minket, és fájóan konstatálta, hogy van nemzetközi jogosítványunk, így nem tud rólunk pénzt lehúzni. Vicces volt, mert csak a fehéreket szedte ki igazoltatni. A postára tartottunk, hogy fel tudjunk adni egy adag képeslapot, amiket még tegnap nagyüzemben megírtunk. Még vagy már, nem derült ki, de a posta nem volt nyitva. Semmi gond, gondoltuk, akkor addig benézünk a piacra. A fő cél az a borsvásárlás volt, mert innen nincs messze Kampot, ami a világ egyik leghíresebb borstermelő helye, mi meg gondoltuk veszünk ilyet. Arra viszont nem számítottunk, hogy a piacon ennyi mindent fogunk látni, különösen tengeri herkentyűből.
Én cápát meg ráját még nem láttam piacon, de a vagy tíz csoportba szétszedett szárított rákok is menők voltak. Zsuzsi kedvence mégis csak a piac közepén lévő fodrász volt, szerintem lassan elindíthatjuk a fodrászok albumot a facebookon.
A másik dolog, amivel nem bírunk betelni, hogy mennyi mindent kötnek a motorra, és mennyi mindent tudnak szállítani így. Ennek Zsuzsi a nagy gyűjtője, így Shinaukvilleben egy kis motoros üldözésbe is beneveztünk, hogy utolérjük az egyik megrakott robogót. Képet egyelőre nem adok, vegyétek ezt egy előzetesnek.
Elmentünk a jó kis pizzázónkhoz és megebédeltünk, majd utána visszamentünk a postára. Most már mosolyogva fogadott a múltkori nénink, úgy néz ki megismert minket. Visszamociztunk a szállásra és belevetettük magunkat az intézkedésbe, azaz elkezdtünk felkészülni Vietnamból, tovább folytattam a háborúmat a bürokráciával (most épp a biztosítótársaság van soron).
Estére azt terveztük, hogy a Tripadvisoron kinézett étterembe megyünk el. Azt hiszem ezt még nem írtuk, de a Tripadvisorral retttenetesen meg vagyunk elégedve. Ez tulajdonképpen egy olyan netes oldal, ahol mindenki értékelhet szállodákat/éttermeket/programokat és még két évvel korábban is ez tulajdonképpen a drágább jobb minőségű helyekre lehetett használni, azaz a Mariott jobb egy városban vagy a Sheraton. Mostanra viszont Shinaukville éttermei is fent vannak már rajta, és általában amire azt írják itt, hogy jó, azzal mindig meg voltunk elégedve. El is indultunk volna AZ étterembe, de búcsúzóul a kis tengerpartunkon egy olyan gyönyörű naplementét kaptunk, hogy csak ámultunk és bámultunk.
Igazán jó volt elmélázni mennyire király volt itt tölteni majdnem két hetet és a semmittevésben mennyire iszonyat durván jól éreztük magunkat.
Már a városba fele is sötét volt, de az étterem előtt még volt egy elintéznivalónk. Már említettük, hogy nagyüzemben megy a hamisítás Dél-Kelet Ázsiában, itt konkrétan egy katalógus volt, amiből ki lehetett választani, hogy melyik filmeket szeretnénk, majd azokat fél óra alatt kimásolják az embernek. Csak hogy a nagyságrendet érezzétek, a hirdetéseken az akció azt takarja, hogy adnak egy 80 gigás hordozható vinyót, amit teleraknak zenével, filmmel stb. Mi csak kisiparosok voltunk, egy laza 15 filmet másoltattunk fel egy USB-re.
Ezek után végre jött a vacsi, ami fenomenális volt, itt ettük egyértelműen a legjobb kambodzsai kaját, ami nagy szó. A friss borsos tintahal, a fokhagymás kisrákok, a hal amok (azaz curry) és a mangós kesudiós rákok nagyon durván jók voltak.
A chilei bor olcsó volt, és még jó is: pengén király búcsúvacsi volt. Közben egy kiskutya átjött a szomszédból és mindenképp Zsuzsi papucsát szerette volna megenni a sarkával együtt. Végül egy lábtörlővel sikerült lekenyerezni.
Vissza ismét eljátszottuk a sötétben vezetünk haza hátsó lámpa nélkül mókát, de szerencsére most sem történt semmi. Leadva a motort, meghallgattuk Robert ars poeticáját, miszerint az a lényeg, hogy a féklámpa működjön... hát ahogy vesszük...
