2012. február 15., szerda

Napló, 2012. február 15.

Egyszer már Costa Ricaból küldtünk haza csomagot, de most újra eljött az ideje, hogy néhány dolgot hazaküldjünk. Pl Tibi nagy gondosan kibontott paprikamagjait, amik úgy csípnek, hogy Tibi ujjai napokkal később is lángoltak, elromlott fényképezőgépünket (hátha még szerelhető) és egyéb apróságokat. Így gondosan összeállítottuk csomagunkat, nem maradt más hátra mint megtalálni a postát.
Szállásadó főnökasszony portugálul elmagyarázta, hogy nagyjából merre menjünk, onnan meg gondoltuk majd úgyis megkérdezzük ha nem találjuk. Hát nem is találtuk, így jött a kérdezősködés. Ebben csak az volt a nehéz, hogy hiába volt már szuper kis szótárunk és tudtuk a postát portugálul, a kiejtésben nem jeleskedtünk, az itteni emberek meg nem nagyon próbáltak ebben segíteni, hogy megértsék mit is akarunk. A post kifejezés se volt ismerős nekik. Gondoltuk, hogy a jelbeszédben sokat segít, ha megmutatjuk a csomagot, hogy ezt szeretnénk feladni, erre az egyik megkérdezett csóka megnézi, majd hüvelykujját felemelve mutatja, hogy királyság... azt még máig nem tudjuk, hogy ő mit gondolt... talán azt, hogy az utcán megállítjuk és megmutatjuk neki milyen frankó kis csomagunk van?
Végül mikor egy rendőrt kérdeztünk meg, egy arra járó csövi bácsi mondta meg a választ. No erre nem számítottunk, hogy mind közül ő lesz a legértelmesebb, aki simán megérti mit akarunk.
A postán elidőztünk egy ideig. Mindenféle adatlapot kellet kitölteni mire eljutottunk oda, hogy fel tudjuk adni a csomagot. A postás csóka alaposan körberagasztotta még 4-5 rétegben a csomagot, így nagyon meg lennék lepődve, ha véletlenül kibomolna útközben.
Ezzel is megvolnánk, jöhet a már rég kinézett TIM ügyfélszolgálat (telefontársaság), és a rejtély megoldása, miért nem működik a telefonunk.
Miután kivártuk sorunkat, egy csajszihoz kerültünk, akinek szótár segítségével próbáltuk vázolni problémánkat. Azért tettünk egy próbát és megkérdeztük tud-e angolul, de nem nyert. Egy ideig küzdött velünk, majd átpasszolt a mellette lévő kolleginának. Ő már elég hamar rájött, hogy mi is lehet a probléma a telefonunkkal. Útlevelet kért, kérdezett még egy-kettőt, és regisztrálta Tibi nevére a telefonkártyát. Már csak 40 percet kellett várni, hogy működjön.
Ezalatt váltottunk pénzt, mert volt még dollárunk Panamából, aztán mentünk is a Copacabanara a biciklibérlős helyre kipróbálni mit tud a telefon és a bérlős rendszer, és az is működött. Micsoda nap!


Nagy örömünkben megpihentünk a kedvenc büfénknél a Copacabanan és elkortyoltunk néhány kókuszt és caipirinhat. Közben nézelődtünk mi újság a strandon. Pont előttünk volt is műsor, két srác kakaskodott. Egymásnak is ugrottak, a haveroknak kellett szétválasztani őket. De mindkettőnek voltak ott haverjai, akik aztán letárgyalták mi legyen, melyik kókusz alatt ki ülhet.
A műsoron kívül sem hagytak minket unatkozni, mert folyton jöttek az árusok és felhajtók, hogy vegyünk sapkát, kendőt, mogyorót, Sambadromo jegyet, stb. Mi meg gyűjtöttük a szórólapokat és jót mulattunk, amikor már a negyedik tetejére tette rá a csóka a sajátját. Volt néhány jobb fej árus, azokkal el is beszélgettünk.
Így jól el is telt a délután. Már vissza kellett mennünk a szállásra, mert este Vasco da Gama - Volta Rdonda focimeccsre akartunk menni. A focimeccsek általában a Maracana stadionban szoktak lenni, de sajnos most épp felújítás alatt van a VB miatt, így a mai meccs a rioi Vasco da Gama csapat stadionjában (Sao Januario Stadion) volt.
Metróval, majd taxival mentünk a stadionhoz, és 50 reálért kaptunk is jegyet.



Nem volt nehéz Vasco szurkolók közé kerülni, mert szinte mindenki az volt. A hangulat jó volt, különösen hogy az első félidő végére 3:0-ra vezetett a Vasco.



Digitális eredménykijelző híján egy csóka rakosgatta a számokat a táblára. A 3. gólnál a 3-ast fordítva tette fel (E), lett is nagy hujjogás, mire szegény zavarában nem megfordította, hanem lecserélte másikra. De lényeg, hogy így már helyes volt az eredmény.
A szurkolótábor kritikus volt a játékosokkal is, mikor az egyik játékos hibázott (Tibi szerint csak ott legelészett a pályán) és lecserélték nagy fujjogást kapott miközben levonult a pályáról.
A közönség igen vegyes volt. Rengeteg gyerkőcöt hoznak ki, többeknek családi esemény a meccsre járás. Túlzott biztonsági intézkedések se voltak, minden békésen zajlott. A biztonsági őr is csak egy öltönyös figura volt, aki sétálgatott, hogy minden rendben van-e.

Meccs után a taxis a Maracana stadion metrómegállójába vitt minket, így láthattuk kívülről a nagy stadiont, ami VB-nek és olimpiának fog helyet adni.





comments