A mai nap se vittük túlzásba a
tevékenykedést. Olvasgattunk, meg elindultunk délután, hogy átmenjünk
Nikaurába. Nikaura a sziget keleti oldalán van, de szintén az északi felén. Mi
most az észak-nyugati részen vagyunk egy öbölben. El is indultunk egyenesen a
reptér fele, és már egy jó ideje mentünk, mikor jött egy pick-up. Van néhány
autó a szigeten, és ők szoktak embereket, meg árukat is szállítgatni. Meg is
kérdezte Tibi, hogy elvinne-e minket Nikaurába, mire a sofőr először értetlenül
nézett, majd közölte, hogy az nem is erre van. Útbaigazított minket, mondta,
hogy teljesen vissza kell mennünk a faluba, és a piacnál indul egy út felfele.
Elindultunk vissza, és az elégazásnál megkérdeztük mégegyszer, hogy akkor erre
kell-e menni. Egy fiatal csaj mondta is, hogy igen arra van, de arra a
kérdésünkre, hogy mennyi idő lehet gyalog, csak hüledezett, ő még sose ment
arra gyalog. Menjünk inkább teherautóval.
No ezek után gondoltuk ma már nem
vágunk neki, majd holnap talán elindulunk reggel, és lesz ami lesz. Így
visszabattyogtunk olvasgatni, Tibi még úszott egyet, én meg sétálgattam a
faluban.
Felénk járt éppen egy fehér csaj,
akit már láttunk korábban is, és megszólítottuk, mert úgy tűnt, hogy ő elég
otthonosan mozog, és gondoltuk hátha tud valami önkéntes melót. Rachel volt
Skóciából, aki antropológus PHD-t ír, és 1 évet tölt itt Epin. A helyiek
migrációját tanulmányozza, ugyanis elég sokan Új-Zélandon meg Ausztráliában
dolgoznak jópár hónapot, aztán visszatérnek a szigetre. No ez már választ is
adott a tandíjakra, hogy honnan tudják finanszírozni. Érdekes volt vele
beszélgetni.
Tőle tudtuk meg azt is, hogy a
német srác a törzsfőnöknél lakik, de a hajóval már megy vissza Vilába.
Ugyanezzel a hajóval akart a svájci gyerek is visszamenni. De ma jött a hír,
hogy nem indult el Espirito Santoról, mert alacsony a nyomás. No ezt senki nem
tudta mit akar jelenteni, de a lényeg az volt, hogy ma nem fog ideérni a hajó,
maradnak még egy napot. Közben a német srác is megtudta, hogy mi itt vagyunk,
úgyhogy lejött hozzánk beszélgetni. Ki is kérdeztük a szállásásról, mondta,
hogy nagyon jó, olcsó, 500 vatu egy éjszakára kajával együtt (1250 Ft)
családtagként kezelik, és nagyon élvezi. Felajánlotta, hogy szól Willienek, a
törzsfőnöknek, hogy szívesen mennénk utána mi oda megszállni.
Este újabb fehér emberek tűntek
fel, ez ilyenkor futótűzként terjed, mindenki tudja, hogy ki jött. Egy ausztrál
pár érkezett kajakkal, és itt sátraztak a szállásnál. Este együtt
vaccsoráztunk. Nagyon nagy királyság amit csinálnak, tengeri kajakkal eveznek
végig a szigetek között. Nekünk ez nagyon extrémnek tünt, de azt mondták, hogy
nem olyan vészes, mert kb 25-30 km-en belül mindig találnak egy másik
szigetet, ahol ki tudnak kötni éjszakára. Szerintem azért így is nagyon nagy
teljesítmény az óceánban a szigetek között kajakozni. Szóval le a kalappal.
Mindemellett abszolut érdekes emberek voltak, úgyhogy a mai vacsoratársaságunk
ellen semmi kifogásunk nem volt.
