A mai nap az utolsó teljes napunk
itt, és már most el vagyunk tőle kenődve. Gyönyörű szép időnk volt, és ennek
megfelelően el is mentünk a tengepartra úszni. Azt hiszem a sok élmény között
még nem is írtuk, hogy milyen itt a tengerpart. Nem homokos, nem sziklás,
korallos :) Jó nem mondom van fekete homokos része is, de nagyon vicces az
egész. Ahol korall van, ott a strand full fehér, de ez nem homok, hanem meghalt
korall darabok, amik kb akkorák, mint az ujjam fele. Nem mondom, hogy a
legkényelmesebb menni rajta, de nagyon vicces és jól néz ki. Ezeket a halott
korallokat mindenütt használják, a „murvás” utak tulajdonképpen korallosak :)
A mai nap nagyon kiúsztunk,
szerintem lehetett egy kilóméter is. Mármint nem a parttól el, hanem az öbölből
ki. Megint nagyon jó dolgokoat láttunk, többek között tengeri kígyót, fekete fehér
csíkos volt. Kiúsztunk az öböl legvégébe egy teljesen elhagyatott strandra, és
ott elfeküdtönk és beszélgettünk egy nagyot itteni élményeinkről. Nem nagyon
tudjuk eléggé hangsúlyozni, mennyivel többek lettünk az itt eltöltött idő
alatt. Mikor visszaúsztunk három teknőst is láttunk egymás után, bár lehet,
hogy a második kettő az ugyanaz volt. Az
egyik még pózolt is egy kicsit, mielött elszelelt.
Délután öt volt, mikor
visszaértünk. Segítettünk főzni egy kicsit, aztán Joeval és Vilivel elindultunk
a búcsúkavára. Lefele (hehe) menet, megkaptuk a kérdést, hogy hogyan élnénk
szívesebben, így vagy ahogy otthon. Mondtuk, hogy ez nehéz kérdés, de
valószínűleg inkább, mint otthon. Azt hiszem főként azért, mert elég jól megy
nekünk otthon. Ha a társadalom kevésbé szerencsés részéhez tartoznánk, itt
ezer, hogy jobban éreznénk magunkat. Nem volt azért egyszerű kérdés, az biztos.
Az utolsó esti kavával viszont
volt valami. Se Zsuzsi, se én nem ittunk többet, mint korábban, de már a kava
bárban is éreztük, hogy ajaj. Szerintünk több is volt a csészében és erősebb is
volt, az biztos. Mondjuk a kava ivást abszolút ne úgy képzeljétek el, mint
otthon a pálinkát, „ha nem tudsz meginni még egyet nem is vagy férfi”. Senki
nem erőltet semmit, sőt volt olyan többször, hogy szóltak, hogy lehet, hogy
kéne még egy kicsit várnunk, mielött iszunk még egyet, mert a hatás késöbb jön.
Jött is.
Visszamentünk a lakásra, és
elkezdtük magunkba tolni az ételt. Na ez tette be az utolsó szöget a
koporsónkba. Nem volt hatalmas gond hogy mi ilyenek vagyunk, mert főnökünk kint
vándorolt, hogy tisztuljon a feje, Joe pedig egy szigetkáposztát próbált magába
tenni, de hogy finoman mondjam a száj a kanál és a káposzta nem került egy
vonalba kitartó próbálkozás árán sem. Én tartottam egy kisebb beszédet, hogy
mennyire jó volt itt, meg mennyire szeretünk mindenkit. Szerintem volt füle meg
farka, de a ritmikája valószínűleg nem lehetett elég meggyőző, mert Melanie
nagyon jót szórakozott rajtam. Ez egyébként eléggé tipikus, hogy a kavarészeget
a nők (legalábbis Melanie és Vili anyja) nagyon jól viselik, nem háborognak egy
cseppet sem, hogy megint részegen jöttél haza. Az is igaz hogy a kava részeg a
légynek sem tudna ártani, olyan bamba :) Az eufórikus állapotokat jól leírja,
hogy Zsuzsi megkérdezte, hogy a falon lévő Lamen öblöt és dugongot ábrázoló kendőt
hol lehet megvenni. Pár perc múlva főnökünk kijött a szobából és ünnepélyesen átadott
Zsuzsinak egyet. Zsuzsi meg úszott a boldogságtól. Mondjuk nem csak attól.. Folyamatosan
kérdezgette tőlem, hogy jó helyre néz-e, mert forog a világ. Eddigre nekem is bekapcsolták
a ringlispielt, így jobbnak láttam, ha kitántorgok. Vili sétával józanodott, gondoltam
akkor ezzel nekem is sikerülni fog. Mikor kicsit kimozogtam magam elmentem a
WC-re. Ezalatt Zsuzsi is megindult egy kisebb amplitúdóval, mire Melanie meg
Vili segíteni akart neki menni. De ő mondta, hogy no, erre azért nincs még szükség.
Nem vak ez a ló, bátor! A lényeg, hogy mire kijöttem a budiból, Zsuzsi már a
határban járt, én meg mehettem utána, hogy mizu. Egy kisebb forma1-et nyomtunk
le a földúton, azaz ugyanazon a pályaszakaszon róttuk a köröket. A harmadik kör
után kimentünk a boxba, közös megegyezéssel mindketten kiadtuk a vacsit, majd
császkáltunk még fel alá egy öt-hat kört. Hogy milyen érzés? Abszolút nem jó.
Semmi különös egyébként, szédül az ember és hányingere van, ennyi. Bizton
állíthatom, hogy a részegség durvább, legalábbis nekem ezt mesélték :)
Mire visszaértünk, ami egyébként
nem is volt több 15 percnél, addigra már el is mentek aludni. Kicsit elszontyolodtunk,
hogy ilyen lett az utolsó esténk, pedig beszélgetni szerettünk volna.
