No ma ismét megpróbálunk eljutni Vanuatura. 6-kor indul a gép, ami ismét egy korai kelést jelentett, ezennel 3:45-re jött értünk a shuttle. Most minden rendben ment, időben indultunk, és időben ékeztünk Brisbanebe is. Volt kb 2 óránk a következő gép indulásáig, de már kezdtük unni a duty free boltokat is, az elmúlt napokban már párat végigjártunk, így inkább csak az olvasásnál maradtunk.
Szerencsére a következő gépünkkel sem volt semmi fennakadás. A kilátás az jó ideig a nagy kékség volt, de egy idő után megjelentek a szigetek, majd meg is érkeztünk.
Már a repülőtéren nagyon szimpatikus lett ez a népség. A határőr megkérdezte meddig maradunk, mi mondtuk, hogy júni 6-án repülünk vissza Aucklandbe. Ekkor láttuk gondterhelt arcát. Először azt hittük persze, hogy problémázik azon, hogy túl sokat maradunk, de aztán kiderült, hogy csak az okozott nagyobb fejfájást, hogy kiszámolja akkor hány napot is maradunk. Ebben segítségére siettem, aztán egyből meg is kaptuk a pecsétet.
Itt is eltanulták a nagy vámvizsgálatot, hogy ne lehessen kaját behozni. De nem vitték túlzásba a kutakodást. Megkérdezték mi van nálunk, elmeséltük, aztán mondták, hogy ok. Később jöttem rá, hogy pár dolgot elfelejtettem mondani, no de hát mindegy.
Már az útlevélellenőrző pontnál lehetett hallani a kellemes muzsikát, egy helyi banda zenélt a kijáratnál.
Meglepetésünkre a kijáratnál volt egy nagy tábla, amin fel volt sorolva egy egész sor szállás, melléírva, hogy mennyibe kerül a taxi odáig. Ez azért nem semmi szerintem.
Lehetett volna buszozni is, de végül úgy voltunk, hogy egyszerűbb lesz most a taxi. Míg én kikerestem a tarifát Tibi megtámadta az ATM-et, és felmarkolt egy adag zsét. Az itteni fizetőeszköz a vatu, és 1 vatu 2,3 Ft.
Vanuatu egy 83 szigetből álló ország, Ausztráliától észak-keletre, Fijitől nyugatra fekszik. Fővárosa Port Vila, ami az Efate nevű szigeten van. Ide repültünk mi is. Ezt a fővárost úgy kell elképzelni, hogy kb 25ezren lakják, és az egész országban is összesen 200 ezren laknak.
A mi szállásunk (mármint amit kinéztünk) a városon kívül volt, egy Blue Pango nevű motel. A taxisofőrtől tudtuk meg, hogy a szállástól nem messze van a Pango nevű falu. Megérkezve a motelba nem volt mit kifogásolnunk. Az óceán partján találtuk magunkat. A kis apartmanunk kb 20 méterre volt a parttól, és az ágyból lehetett látni az óceánt.
Mivel kajánk nem volt és már kezdtünk éhesek lenni, elindultunk bevásárolni. A szállásadó koreai csókánk azt mondta, hogy itt egyből jobbra lesz egy bolt, de az persze zárva volt. Gondoltuk sebaj, besétálunk a városba. Elég hosszan sétáltunk, de végül elértünk a nagy szupermarkethez.
Azt még nem mondtam, hogy Vanuatu angol és francia gyarmat is volt egyben. Úgymond "függetlennek" nevezték, ami persze inkább azt jelentette, hogy mindketten belekotnyeleskedtek hogy menjenek a dolgok. És ez a kettősség mai napig jelen van. Beszélnek franciául és angolul is, meg persze mindenki a saját nyelvén, mert abból is van falunként legalább egy. Az, hogy itt jobboldali közlekedés van az pl annak köszönhető, hogy egy ideig az angolok baloldalon közlekedtek, a franciák jobboldalon, így aztán egy jó nagy káosz alakult ki. Ekkor megállapodtak, hogy az lesz a közlekedési irány, amilyen közlekedésű jármű legközelebb az országba érkezik. Így nyert a jobboldal.
No ez az angol francia dolog nem véletlenül jött most elő, ugyanis a boltot is Au bon marchenak hívják. Teljes meglepetés ért minket a felhozatalt illetően. Voltak ausztrál, új-zélandi, olasz cuccok is, no de legnagyobb mennyiségben francia áruk tömkelege. Hatalmas sajtpult, libamáj, halaspult stb. Nem győztünk álmélkodni. Hát azért nem erre számít az ember egy csendes-óceáni szigeten.
Vettünk is estére egy jó kis halacskát.
A boltból visszafelé busszal akartunk menni, de megszólított minket egy taxis csóka, hogy menjünk vele, mondjuk meg mennyiért mennénk. Mondtuk, hogy 500-ért ok. Benne volt, úgyhogy elmentünk vele. Jófej volt, jól elbeszélgettünk vele. Mikor kiszálltunk Tibi rákérdezett nála, hogy mennyi lenne az ár legközelebb, a csóka erre azt mondta 300. Nagyon mókás volt a szitu.
Itt is eltanulták a nagy vámvizsgálatot, hogy ne lehessen kaját behozni. De nem vitték túlzásba a kutakodást. Megkérdezték mi van nálunk, elmeséltük, aztán mondták, hogy ok. Később jöttem rá, hogy pár dolgot elfelejtettem mondani, no de hát mindegy.
Már az útlevélellenőrző pontnál lehetett hallani a kellemes muzsikát, egy helyi banda zenélt a kijáratnál.
Meglepetésünkre a kijáratnál volt egy nagy tábla, amin fel volt sorolva egy egész sor szállás, melléírva, hogy mennyibe kerül a taxi odáig. Ez azért nem semmi szerintem.
Lehetett volna buszozni is, de végül úgy voltunk, hogy egyszerűbb lesz most a taxi. Míg én kikerestem a tarifát Tibi megtámadta az ATM-et, és felmarkolt egy adag zsét. Az itteni fizetőeszköz a vatu, és 1 vatu 2,3 Ft.
Vanuatu egy 83 szigetből álló ország, Ausztráliától észak-keletre, Fijitől nyugatra fekszik. Fővárosa Port Vila, ami az Efate nevű szigeten van. Ide repültünk mi is. Ezt a fővárost úgy kell elképzelni, hogy kb 25ezren lakják, és az egész országban is összesen 200 ezren laknak.
A mi szállásunk (mármint amit kinéztünk) a városon kívül volt, egy Blue Pango nevű motel. A taxisofőrtől tudtuk meg, hogy a szállástól nem messze van a Pango nevű falu. Megérkezve a motelba nem volt mit kifogásolnunk. Az óceán partján találtuk magunkat. A kis apartmanunk kb 20 méterre volt a parttól, és az ágyból lehetett látni az óceánt.
Mivel kajánk nem volt és már kezdtünk éhesek lenni, elindultunk bevásárolni. A szállásadó koreai csókánk azt mondta, hogy itt egyből jobbra lesz egy bolt, de az persze zárva volt. Gondoltuk sebaj, besétálunk a városba. Elég hosszan sétáltunk, de végül elértünk a nagy szupermarkethez.
Azt még nem mondtam, hogy Vanuatu angol és francia gyarmat is volt egyben. Úgymond "függetlennek" nevezték, ami persze inkább azt jelentette, hogy mindketten belekotnyeleskedtek hogy menjenek a dolgok. És ez a kettősség mai napig jelen van. Beszélnek franciául és angolul is, meg persze mindenki a saját nyelvén, mert abból is van falunként legalább egy. Az, hogy itt jobboldali közlekedés van az pl annak köszönhető, hogy egy ideig az angolok baloldalon közlekedtek, a franciák jobboldalon, így aztán egy jó nagy káosz alakult ki. Ekkor megállapodtak, hogy az lesz a közlekedési irány, amilyen közlekedésű jármű legközelebb az országba érkezik. Így nyert a jobboldal.
No ez az angol francia dolog nem véletlenül jött most elő, ugyanis a boltot is Au bon marchenak hívják. Teljes meglepetés ért minket a felhozatalt illetően. Voltak ausztrál, új-zélandi, olasz cuccok is, no de legnagyobb mennyiségben francia áruk tömkelege. Hatalmas sajtpult, libamáj, halaspult stb. Nem győztünk álmélkodni. Hát azért nem erre számít az ember egy csendes-óceáni szigeten.
Vettünk is estére egy jó kis halacskát.
A boltból visszafelé busszal akartunk menni, de megszólított minket egy taxis csóka, hogy menjünk vele, mondjuk meg mennyiért mennénk. Mondtuk, hogy 500-ért ok. Benne volt, úgyhogy elmentünk vele. Jófej volt, jól elbeszélgettünk vele. Mikor kiszálltunk Tibi rákérdezett nála, hogy mennyi lenne az ár legközelebb, a csóka erre azt mondta 300. Nagyon mókás volt a szitu.
