Napló, 2012. augusztus 8.

No akkor ma közelebbről is megnézzük a tornyokat. Ehhez reggel kell menni, mert állítólag elfogynak a jegyek. El is indultunk fél 8 körül. A metró állomás nem volt tőlünk messze, és a metró elvitt minket egészen a tornyokig. A metrónál automatából kell venni zsetonokat, az a jegy. Van egy pénztáros is, de tőle nem lehet jegyet venni, ő csak pénzt vált, hogy tudjál aprót dobálni az automatába. A menetdíj meg attól függ meddig mész, megállónként változik.

Hallottunk olyan elmeséléseket, hogy mennyire durván megtömik itt a metrót, így fel voltunk készülve a reggeli lökdösődésre, de egyátalán nem volt durva a szitu. Semmivel sem volt tömöttebb mint otthon a metró a reggeli csúcsforgalomban.

Mikor megérkeztünk bolyongtunk egyet, mert egy bevásárló központban lyukadtunk ki, és hát sehol sem az volt kiírva amit mi kerestünk. De végül csak rábukkantunk a torony jegypénztárára. Itt már állt a sor, pedig csak fél 9-kor nyitják meg elvileg. Egy kivetítőn mutatják, hogy melyik időpontra hány jegy van még, és egy hölgy minden újonnan érkezettől megkérdezi hány jegyet szeretne venni, és ez alapján ad egy számot. Ez elég emberbaráti rendszer, hogy ha már látják, hogy úgy sem jut jegy, akkor szólnak mielőtt végigállnád hiába a sort.

Mi szerencsére kaptunk, és ráadásul még délelőttre, mert nekünk az sem volt mindegy, ugyanis a repülőnk Bangkokba fél 4-kor indult. 11-re szólt a jegyünk, úgyhogy volt egy adag időnk amíg koslathattunk a bevásárlóközpontban, ahol az üzletek réadásul csak 10-kor nyitottak.

Ettünk viszont durianos palacsintát. Ez a durian nagy kedvenc ezen a tájékon, egy nagy zöld gyümölcs. Elég könnyű felismerni, mert ha megbontják iszonyat büdös. Az íze talán nem is lenne rossz, ha el tudsz vonatkoztatni a bűztől minden harapás alkalmával. Én nem tudtam, úgyhogy nem jött be.

No végre mehettünk a toronyba. Vicces volt a váró részben, hogy egy oszlopból gőzt fújtak ki, és arra vetítettek. Én ilyet még nem láttam, úgyhogy teljesen odáig voltam. Mindenki csak nézte, senki nem mert hozzányúlni, aztán Tibi elkezdett játszani vele, mire a többiek is rákaptak.

Aztán erre vetítették ki az útmutatót:

Miután kiokítottak minket, hogy merre fussunk ha baj van, beszálltunk a liftbe, és irány a 86. emelet. Ezzel háromyszáz valahány méter magasba kerültünk, ahol egy kiállítóterem volt arról, hogy hogyan épült a torony. Az épület maga négyszázhetven méter körül van, a két torony pedig százvalahány méternél egy híddal van összekötve. Ez a világ legmagasabb ikertornya, és pár évig ez volt a világ legmagasabb épülete is. A tornyok alapja egy iszlám jelkép: két egymáson elfordított négyzet. A tornyok körül szép parkot építettek, van ott minden, játszótértől elkezdve futópályáig. Egy a bibi, nem úgy tűnik mintha használnák az emberek. Legalábbis se tegnap este, se ma délelőtt nem volt senki a parkban.

A kiállítóterem után a hídra mentünk le. Ez egy két szintes híd, aminek az alsó részén voltunk. Ez nem volt nagy szám.

A kb 45 perces toronylátogatás után megrohamoztuk a food courtot.

Aztán pedig tipliztünk vissza a szállásra, villám tempóban összepakoltunk (kb 5 perc volt), aztán rohantunk is vissza a metróhoz, hogy elérjük a repülőt. A metró után egy reptéri vonatra szálltunk át. Itt az az érdekesség fogadott minket, hogy bizonyos légitársaságokhoz (a miénkhez pont nem) itt a vasútállomáson be lehet csekkolni, és le is adhatod a csomagodat. Nagyon királyság, ilyet még nem láttam. Mivel ránk ez nem vonatkozott, tipliztünk tovább a vonattal, és izgultunk, hogy odaérjünk időben. Meg is érkeztünk, úgy tűnt jók vagyunk, egészen addig, míg ki nem derült, hogy nem erről a terminálról indul a gépünk. Taxival lehet átmenni, ami kb 15-20 perc. Rohanás a taxipulthoz, a sorban előretörtünk, befizettünk az útra, aztán mondtuk taxisunknak, hogy lépjen bele, mert sietünk. Nem is tökölt, suhantunk a másik reptér fele. Ott kipattantunk a kocsiból, futás be, a biztonsági kapun – szerencsére nem volt nagy sor -  és jöhetett a nagy szussz, elértük. Huh, ez necces volt. Utolsók között csekkoltunk be, de megvolt. Aztán jót röhögtünk szerencsénken, mert eddigre hatalmas sor lett a biztonsági kapunál.

Szóval eljutottunk Bangkokba.

Minden simán ment a határon. Rajtam nagyon kezdett kijönni a fáradtság, úgyhogy Tibi mint egy zsákot cipelt maga után. Taxival mentünk el egy szállásra amit kinéztünk. Itt egy bunkó recepciós nő fogadott minket, szerintem kínai lehetett. Tibi próbált vele viccelődni, de szegény annyira nem vette a lapot, teljesen felhúzta magát. Nagyon röhelyes volt.

A szállást úgy választottuk, hogy közel legyen az indiai nagykövetséghez, mert nem ért véget az intézkedés sorozatunk Szingapúr határával, holnap megyünk indiai vízumot intézni. Ehhez előbb újra ki kellett töltenünk az internetes adatlapot, amit már Szingapúrban egyszer kitöltöttünk, úgyhogy elmentünk netezni és nyomtatni, meg közben Tibi nagymamáját is felköszöntöttük szülinapján.

A napot egy naggyon nagyon finom pad thaijjal zártuk, amit egy utcai árusnál ettünk. Zseniális volt.

comments