Naplo, 2012. szeptember 18.

Nem fogjátok elhinni, de korán keltünk :) 7:30-kor már a Lenyűgöző Barlangnál voltunk, és néztük a cseppköveit. Szép, szép, de azért ehhez hasonló Budapesten is van. Nem beszélve arról, hogy nem vagyok a hupizölddel kivilágított cseppkövek odaadó híve.

A kilátás elleben jó volt, és a lógó lábak alakú sziklák is viccesek voltak. Tudjuk gáz, amikor úgy fényképezkedünk, hogy épp tartjuk a kezünkön a templomot, meg döntjük a tornyot, de a talpak mégis ezt hozták ki belőlünk.

Mivel Mike és Susan három napra jöttek, őket áttették egy kisebb hajóra, így a miénk volt az egész bárka és a hét fős legénység. Igazából nagyon nehéz ezt bárhogy is ragozni, de az a lényeg hogy iszonyatosan gyönyörűek voltak a különböző kőformációk. A hajó orrában ülve ámultuk és bámultuk a sziklákat, meg az öbölben zajló életet. Nehéz leírni, így beszéljenek a képek szerintem:

Nem kell nagy fantázia, hogy az ember mindenfélét beleképzeljen a sziklákba. Zsuzsi kedvence a magyar csiga volt, aki egy svájci frankos konstrukcióval kicsit túlvállalta a házépítést.

Hanoiba visszatérve elindultunk, hogy megint vegyünk fel pénzt, majd holnap leírom, hogy miért ilyen fontos ez. Benyomtunk egy banh cuont ismét meg egy levest, aztán még sétáltunk egy kicsit Hanoi utcáin. Hihetetlen, hogy minden alkalommal lehet valami újat találni. Én hiszek az open officeban, azaz, hogy egy teremben legyünk, vagy csak üvegfallal legyenek elválasztva a dolgok a munkahelyen, de pl. az utcára néző látványfogászatnak nem igazán látom a hozadékát. Györfi Andris gimis osztálytársam, aki időközben fogásszá avanzsálta magát jön majd Nepálba, kikérdezem majd milyen előnyei lehetnek annak, hogy az utcán kószálók látják, ahogy a nyálszívó ellenére csulázom le magam :) Plusz innen ugye már csak egy lépés az üvegfalas nőgyógyászat.

A másik kipróbált dolog, a 35 forintos csapolt sör. Ez egy igazán egyszerű business modell, nem kell hozzá más, mint egy hordó sör és nyolc műanyag kisszék. Nem vagyok biztos benne, hogy köál kompatibilis a dolog, és azt sem tudom, hogy hűtik, de remek! A Moszkván simán lehetne egy ilyen.

comments

Naplo, 2012. szeptember 17.

Ismét korán keletünk, de most nem volt annyira para, mert tegnap lefeküdtünk időben. Azt nem is mondtuk, tegnap egy komoly üzelti döntést kellett hoznunk, ki kellett választani, hogy milyen csomaggal megyünk a Halong-öbölbe. Egy kevés vacila után a legdrágább mellett döntöttünk :), aminek az az oka, hogy nagyon sok horror storyt hallottunk olcsóbb utakról, meg egy éve egy hajó is elsüllyedt, szóval nem akartuk megkockáztatni, hogy ételmérgezéstől szenvedve a kajütben hajókázzunk. Mondjuk a két napos programra a 80 dodó szerintem vállalható összeg.

Rég volt ilyen, hogy gyakorlatilag semmivel nem kellett törődnünk, jött értünk a szállásra egy csóka, aztán már vittek is minket kisbusszal Halong citybe. Már a buszon jött a kellemes meglepetés, hogy a 14 fős hajón négyen leszünk két angollal, ránk fog jutni egy kemény 7 fős személyzet, karaj. A kikötő nagyon durva volt, töménytelen mennyiségű turahajó van, a miénk igen csak jónak tűnt, összehasonlítva a többivel

Ahogy látjátok, minden hajó fehér, ez egy pár éve hozott kormányzati szabályozás; szvsz nem éppen a legrosszabb állás az, ahol az a dolgod, hogy kitalálsz ilyeneket. A hajónk a fedélzetről is kitűnőnek bizonyult, jobban mondva messze felülmúlt minden korábbi várakozásunkat.

Az utitársaink is nagyon jó fejek voltak, Mike és Susan. A srác a Shettland-szigetekről van, innen is ritkán találkozol emberekkel. Külön érdekesség, hogy Mike és Susan kb háromszor találkoztak életükben, van egy közös barátjuk és egy borokkal súlyosbított este alkalmával találták ki, hogy ők együtt eljönnek 10 hétre utazni DK-Ázsiába. Egyébként 35 évesek, Mike mérnök, Susan bába. Mikenak nem szeret utazni a párja, Susan meg friss kapcsolatban, annyira friss, hogy az utiterv és a jegyek már megvoltak,  mikor összejött a párjával. Szerintem nagyon aranyos dolog, hogy így utaznak.

Most, hogy már majdnem minden mást leírtam, elkezdek kitérni a nem elhanyagolható látványvilágra is körülöttünk, azaz a leszálló sárkány öblére. A vezetővel öten voltunk a hajón, és három fajta történetet ismertünk arról, hogyan alakult ki az öböl, de a biztos pont a sárkány, akinek vagy kicsinyei a szigetek, vagy a farkával csapott szét a sziklák között...  Vezetőnk egyébként kétszer is elmondta, hogy alakult ki, egyszer földrajzi szempontból, egyszer meg legenda szerint. Én majdnem átborultam az oldalkorláton a röhögéstől, mert mindkettő story ugyanúgy kezdődött, hogy "200 millió évvel ezelött", és hasonlóan is folytatódott, annyi különbséggel, hogy az egyik esetben a tektonikus mozgások, a másik esetben a sárkány mozgások szabdalták fel az öblöt.  Magunk közt megpendítettük, hogy lehet, hogy azt hiszik, hogy a "Tektonikus" az egy sárkánynév, és be kell valljuk az valóban elég menő sárkánynév lenne.

Wikipédiás kutatásom eredménye szerint az öböl folyamatosan formálódott, kialakult egy majdnem 1000 méter mély mészkőréteg, aztán hol az egész víz alatt volt, hol meg teljesen szárazon. Nyilván mosta az eső, meg a tenger, de volt földkéreg mozgás is, emelkedés, süllyedés. Annyira változozz, hogy a mostani alakját csak ezer éve vette fel. A lényeg, hogy az öböl valóban lélegzetelállító, ahogy a több száz kisszikla között siklik hajó, és még az sem tudja ezt elrontani, hogy hajóból rendkívül sok van.

Az öböl egy bizonyos szakaszán kiszálltunk a hajóból és kajakba ülve vágtunk neki az egyik kis szigetnek, ahonnan igazán lenyűgöző kilátásban volt részünk.

A sziget partján volt egy kis mesterséges strand, ami elég nyomor volt (értsd iszonyat szemetes), de sikerült rábeszélni a vezetőnket, hogy inkább kajakozzunk még egy kicsit. Két sziklával odébb már alig voltak hajók, és (nyálas, nem nyálas:) meseszép volt ahogy a sziklák között eveztünk.

A kajakozáskor megtaláltuk Mikenak a pacskerját a vízben, amit még a nagy hajón ejtett bele véletletnül, ez azért nem látszott túl valószínűnek. A vacsora elött volt egy gyors főzőkurzus, ahol tavaszi tekercset csináltunk. Nem volt igazán egy mesterkurzus, de nem is ez a lényeg. Arra viszont kitérnék, hogy a hajón csomó minden jó volt, de semmi nem fogható a szakács répafaragási virtuozitásához, szállhatott a répaforgács rendesen. Most csak az első két helyezettet mutatom:

A sok kajától és az MSGtől mind a négyen rosszul lettünk, és ezen a bor sem segített sokat. Nem gond, korán fekvés lett a vége lakomának.

comments

Napló, 2012. szeptember 16.

Két éjszakai vonatozás egymás után... A vasútállomáson abszolút örültünk volna, ha vörös szőnyeg fogad minket, ehelyett csak a fogdosós taxisok vártak minket, ohne szőnyeg. Elindult a békemenet a belváros felé. Saigonban rettenetesen bejött, hogy egy kis családnál voltunk olcsón ráadásul még tisztább és szárazabb érzés is volt. Bár András javasolt egy szállást de az kicsit túlmutatott a budgetünkön, így az volt a terv, hogy ha reggel találunk valamit, akkor az, ha nem, akkor a javasolt Hanoi Boutique 2 lesz. Ezt azért pingálom ilyen részletesen, mert kábé ez volt a délelőtti programunk :) 

Mielőtt kikapartuk volna egymás szemét, abban a tervben állapodtunk meg, hogy Zsuzsi bedokkol egy kávézóba, én meg kirajzok táskák nélkül szállásra vadászni. Hanoi egyébként ekkor kezdett ébredni, ami azt jelenti, hogy kúpsapkás asszonyságok császkáltak mindenfele vagy azt, hogy most még át lehetett menni az úton, anélkül, hogy kisbékaként ugrálni kelljen mocik között.

Lett is egy olcsó szállásunk, amit csak 11-től lehetett elfoglalni, de a táskát ott hagyhattuk. Mivel addigra már fejenként kettő kávét tarkóra csaptunk, úgy gondoltuk, hogy hónunk alá vesszük a várost. Röviden úgy tudnám megfogalmazni, hogy amikor az ember klisésen elképzeli Dél-Kelet-Ázsiát, azt olyannak képzeli el, mint amilyen Hanoi belvárosa. Káosz a köbön! 

Egyszerűen nem tudom, hogy mire térjek ki részletesen, a legalsó képen a néni,egy békát csap ketté egy bárddal, fölötte ruhazsákokon kelünk át, a legfelső romantikus idillt sugalló kép tetején meg egy mittudoménmibő' összeeszkábált kosár látható. Itt nagyon menő, hogy egy dolgot egy utcában, utcarészben árulnak, ami mondjuk szerintem is praktikus, de mondjuk kicsit túlzásba vitték a specializációt, nem látom indokoltnak a zsalus utcát, vagy azt is túlzásnak érzem, hogy több egymás melletti bolt árul olyan hamis papírpénzt, pl. egy köteg százdollárost, amit áldozati tárgyként el lehet égetni egy oltár előtt. Igen, most nem vicceltem. Nem szeretném a bozótharcos ateista szerepét hozni, de kétségtelen van egy a spiritualizmustól messze álló idiotizmusa annak, hogy az ember egy darab papírért (igazi pénz) vesz egy másik darab papírt (hamis pénz), ami úgy néz ki, mint a másik pénz, csak erősebb valuta :), és -most jön a legjobb rész- felajánlja a szellemeknek, úgy, hogy elégeti. Kétségtelen, hogy az tesco-ostyás úrvacsora is komoly elvonatkoztatási képességeket igényel, de itt talán tovább mentek pár lépéssel :)  Ezek után az áldozatként hozott dobissör-piramis igazán racionális lépésnek hat.

Ami biztos, és most már a BBC is elfogadja, a kaja isteni. Egy banh cuonhoz volt szerencsénk délben, ez szerintem a helyi wellington bélszin, vagy annak egy 0 pontosított változata, egy nagyon vékony rizstésztában (olyan vékony, hogy gőzön kell csinálni, nem tűzön) van gomba meg darált hús, hozzá koriander halszósz és chili. A szomszéd néninktől megtanultuk, hogy van vietnamiul, hogy finom, vagy legalábbis nagyon reméljük, hogy azt mondta, mert azóta ezzel operálunk.

A városnézés egyik sarkalatos pontja volt, hogy megtaláljuk a Boutique Hotel 2-t, és benne Thüt, akit András ajánlott, hogy ő lesz a helyi megmondóember, aki segít Ha Long Bayben, meg amúgy is mindenben, csak arra kellett figyelnünk, nehogy megtudja, hogy András küldött minket. Ez annyira vicces küldetésnek hangzott, hogy teljesen elkenődtünk, hogy Thü vasárnap, nem elítélhető módon, nem dolgozik. Zsuzsi kulturáltan jelezte, hogy elfáradt, és ha nem megyünk haza aludni, nem kulturáltan fogja jelezni. Jó, hogy ő tud ilyet, én ezt a lépést ki szoktam hagyni... 

A szálláson nyomtunk egy szunyát és utána ismét nekivágtunk a városnak. Most az volt a cél, hogy vadásszunk egy olyan ATM-et, aminél 20.000HUF-nál többet lehet egyszerre felvenni. Tudunk ám várost nézni, mi? Ez azért fontos, mert most be kell tápolni magunkat cash-ből, ugyanis Mianmarban nincs ATM. A lényeg, hogy piripócsra is kimentünk, de ott is csak 100.000-t tudtunk egyszerre felvenni, de ezzel már tudtunk dolgozni.

Jó, most kicsit túloztam, mert a másik célunk az volt, hogy elmenjünk András által ajánlott étterembe. A saigoni pho is nagyon bejött, és ez a hely is kiváló volt. Leszámítva azt, hogy a kb 70 kajás étlapról egyiket sem ismertük, a pincér csajszi meg nem tudott ajánlani, de végül jött egy srác, aki összeeszkábált nekünk egy öt kajás menüt, ami dupla ötös volt!

Az is kiváló volt, hogy kijutottunk az óvárosból. Írtam ma, hogy a belváros olyan, amilyennek a kis agyadban képzeled Dél-Kelet-Ázsiát, aztán amint kiérsz onnan kiderül, hogy persze nem olyan. Szép gyarmati épületek, új-zélandi fagyizó, Lexusok az utcán, stb. Mondjuk egy szellemi arcon csapás volt, a sarló és kalapács alakú karácsonyi kivilágítás.

Persze ha mi is ilyen kommunizmust gründoltunk volna össze (Vietnam a kevés kommunista állam közé tartozik), tudtunk volna mit kezdeni vele. Jó, persze valószínűleg nem véletlenül hívják ezt a részt francia negyednek, és biztos vagyok benne, hogy Hanoiban is van nyomortanya, de mi egyelőre nem láttuk. 

comments

Naplo, 2012. szeptember 15.

Hajnalban megszólalt a vonatfülkében a hangszóró, hogy megérkeztünk, leszállás. Nem mintha nem lettünk volna már fenn a szobatársak ébresztőjének köszönhetően, de azért kedves volt tőlük, hogy bemondták nekünk. Mi meg frissen és üdén le is pattantunk a vonatról.

Kellett azért egy kis idő a vasútállomás várójában, amíg összeszedtük magunkat, de szerencsére nem volt sietős a dolog, még csak fél 6 volt. Kb fél órát csak néztünk ki a fejünkből, aztán kinéztem az útikönyvből hogy kell mennünk, megvettük az esti vonatra a jegyet Hanoiba, letettük a csomagunkat a vasútállomásnál lévő hotelbe megőrzésre, aztán elvitettük magunkat egy taxissal a buszállomásra.

Azért jöttünk Dang Hoiba, hogy a Phong Nha Ke barlangot megnézzük, ami állítólag nagyon szép. Ez viszont még kicsit odébb van innen. Oda lehet menni busszal, taxival, vagy befizetett úttal. Mi a buszra szavaztunk. A buszállomás elég kihalt volt, de szerencsére volt egy nagyon aranyos pénztáros csajszi. Ő felvilágosított minket, hogy tök jó, hogy idejöttünk, de a busz a vasútállomásról indul (ezt az apró részletet a Lonely kifelejtette), de nincs gond, mert úgyis csak 2-kor megy, csak egy járat van naponta. Hát ez kiváló, akkor ez a verzió ki is esett. Akkor megnézünk egy utazási irodát, ahol elvileg szerveznek jó túrát, és befizetünk egy ilyenre. Elindultunk befelé a városba, de útközben megálltunk egy kávéra. Nagyon viccesek itt ezek a kávézók, meg mindenféle kajáldák, mert mini székeken ülnek az emberek. Ilyen méretekkel utoljára oviban találkoztam, de úgy látszik nekik kényelmes. A másik ami érdekes volt ebben a kávézóban, hogy nem olyan kiszerelésben érkezett az asztalunkra a kávé mint ahogy megszoktuk, hanem a csészén volt a szűrő kávéstul, benne a víz, és csöpögött le a kávé a csészébe. Az íz és az állag se a megszokott volt, sokkal sűrűbb volt, de nem volt rossz.

A kis frissítő után célbavettük a Lonely által javasolt irodát. Ekkorra már 8 óra körül volt. Ott azt mondták, hogy van túra, de a Phong Nha Ke barlangba nem lehet menni most, mert túl magas a vízállás, és ez egy hajókázás lenne a barlangban, de nem fér be a hajó, viszont a Paradise barlangba lehet menni. Erről azt olvastuk, hogy a világ leghosszabb száraz barlangja, pár éve fedezték fel, 2011-ben nyitották meg a nagyközönség előtt, és nagyon szép. Én kicsit sajnáltam, hogy nem lehet a hajós túrára menni, de azért ez a Paradise is jól hangzott.

Közben a csajszi átpasszolt minket egy hotelhez, úgyhogy végül a hotelben fizettünk be a túrára, és meg is reggeliztünk ott. 10-kor indultunk egy kisbusszal, egy német pár, egy vietnámi csaj a dubai-i pasijával, meg a tesójával voltak az útitársak. A német pár kimondottan jófej volt, jól el is beszélgettünk velük az úton.

Kb 2 óra buszozás után elérkeztünk a nemzeti parkhoz. Mintha egy új világba csöppentünk volna, egyszerűen gyönyörű volt a látvány. A füves síkságból hirtelen kiemelkedő hegyek sokasága vett minket körül. Egyre gondoltunk Tibivel, kár, hogy csak egy napunk van, egy egész hetet el lehetne tölteni itt. Hamarosan megálltunk kajálni, ez is benne volt a programban. Ott az utcán összefutottunk egy ausztrál csókával, aki a híres nevezetes Farmstay tulaja. Ez egy nagyon dicsért szállás itt a nemzeti parknál. Megszólított minket, beszéltünk vele pár szót. Mint kiderült még most is, hogy alig vannak turisták ők fullon vannak.

Ebéd után jött a barlang. Volt egy vezetőnk, de sokra nem volt jó. Túl jól nem beszélt angolul, és nem is tudott túl sokat a barlangról, ellenben önbizalma az volt. Legalább kedves volt. Golfautóval vittek a bejárattól a sík részen (ez aztán a szolgáltatás) egészen a hely lábáig, aminek a tetején volt a barlang bejárata.

Belépve a barlangba egy hatalmas terem fogadott minket, állítólag 100m-es magasságot is eléri helyenként a terem. Nem, ez nem a kuszos barlang tura. A 31 km-es barlangból 1 km-t lehet megnézni sétálva, és további 6-ot még  egy mászósabb túra keretében. Nagyon gyönyörű és hatalmas csepkövek mindenfele, és a látványt csak fokozta a hatalmas tér. A képek sajnos nem adják vissza a látványt, de azért talán adnak egy kis ízelítőt.

Egy kis utánajárással azt is megtudtam a netről, hogy ebben a nemzeti parkban van a világ legnagyobb barlangja is, a Son Doong, amit 2009-ben fedeztek fel, és még nem végeztek a feltárásával. Egy helyi csóka már a 90-es években rátalált a barlangra, de mivel a barlangban lévő gyorsfolyású folyó nagyon nagy és ijesztő hangokat ad ki, a csóka nem mert bemenni. Néhány évvel ezelőtt derült ki egy brit barlangász csoport számára, hogy van aki tud erről a barlangról, és a csóka segítségével nekiálltak felfedezni. Nem volt egyszerű megtalálni így se, mert a bejárat a dzsungelben van, alig észrevehetően. Ez egyelőre nem látogatható a nagyközönség számára, egy túrát láttam a neten, az egy több napos kaland.

Szóval van itt mit nézni bőven, és még túrázni is lehet a hegyekben. Ez az a hely ahova vissza kell jönni, és lehetőleg ilyentájt, amikor nincs sok turista.

A barlangnézés után kb 4-kor értünk vissza Dang Hoiba. A vonat indulásáig még neteztünk meg kajáltunk egyet a vasút mellett.

A vonatunk most se késett sokat. Ezennel egy durián szag mentes vonaton egy 6 ágyas fülkébe kerültünk és ráadásul aranyos szobatársakkal, akik tudtak suttogni. Elég fáradtak voltunk, hogy hamar elaludjunk, és most még azon se kellett aggódnunk, hogy fennmaradunk a vonaton, mert végállomásra mentünk.

comments