Két éjszakai vonatozás egymás után... A vasútállomáson abszolút örültünk volna, ha vörös szőnyeg fogad minket, ehelyett csak a fogdosós taxisok vártak minket, ohne szőnyeg. Elindult a békemenet a belváros felé. Saigonban rettenetesen bejött, hogy egy kis családnál voltunk olcsón ráadásul még tisztább és szárazabb érzés is volt. Bár András javasolt egy szállást de az kicsit túlmutatott a budgetünkön, így az volt a terv, hogy ha reggel találunk valamit, akkor az, ha nem, akkor a javasolt Hanoi Boutique 2 lesz. Ezt azért pingálom ilyen részletesen, mert kábé ez volt a délelőtti programunk :)
Mielőtt kikapartuk volna egymás szemét, abban a tervben állapodtunk meg, hogy Zsuzsi bedokkol egy kávézóba, én meg kirajzok táskák nélkül szállásra vadászni. Hanoi egyébként ekkor kezdett ébredni, ami azt jelenti, hogy kúpsapkás asszonyságok császkáltak mindenfele vagy azt, hogy most még át lehetett menni az úton, anélkül, hogy kisbékaként ugrálni kelljen mocik között.
Lett is egy olcsó szállásunk, amit csak 11-től lehetett elfoglalni, de a táskát ott hagyhattuk. Mivel addigra már fejenként kettő kávét tarkóra csaptunk, úgy gondoltuk, hogy hónunk alá vesszük a várost. Röviden úgy tudnám megfogalmazni, hogy amikor az ember klisésen elképzeli Dél-Kelet-Ázsiát, azt olyannak képzeli el, mint amilyen Hanoi belvárosa. Káosz a köbön!
Egyszerűen nem tudom, hogy mire térjek ki részletesen, a legalsó képen a néni,egy békát csap ketté egy bárddal, fölötte ruhazsákokon kelünk át, a legfelső romantikus idillt sugalló kép tetején meg egy mittudoménmibő' összeeszkábált kosár látható. Itt nagyon menő, hogy egy dolgot egy utcában, utcarészben árulnak, ami mondjuk szerintem is praktikus, de mondjuk kicsit túlzásba vitték a specializációt, nem látom indokoltnak a zsalus utcát, vagy azt is túlzásnak érzem, hogy több egymás melletti bolt árul olyan hamis papírpénzt, pl. egy köteg százdollárost, amit áldozati tárgyként el lehet égetni egy oltár előtt. Igen, most nem vicceltem. Nem szeretném a bozótharcos ateista szerepét hozni, de kétségtelen van egy a spiritualizmustól messze álló idiotizmusa annak, hogy az ember egy darab papírért (igazi pénz) vesz egy másik darab papírt (hamis pénz), ami úgy néz ki, mint a másik pénz, csak erősebb valuta :), és -most jön a legjobb rész- felajánlja a szellemeknek, úgy, hogy elégeti. Kétségtelen, hogy az tesco-ostyás úrvacsora is komoly elvonatkoztatási képességeket igényel, de itt talán tovább mentek pár lépéssel :) Ezek után az áldozatként hozott dobissör-piramis igazán racionális lépésnek hat.
Ami biztos, és most már a BBC is elfogadja, a kaja isteni. Egy banh cuonhoz volt szerencsénk délben, ez szerintem a helyi wellington bélszin, vagy annak egy 0 pontosított változata, egy nagyon vékony rizstésztában (olyan vékony, hogy gőzön kell csinálni, nem tűzön) van gomba meg darált hús, hozzá koriander halszósz és chili. A szomszéd néninktől megtanultuk, hogy van vietnamiul, hogy finom, vagy legalábbis nagyon reméljük, hogy azt mondta, mert azóta ezzel operálunk.
A városnézés egyik sarkalatos pontja volt, hogy megtaláljuk a Boutique Hotel 2-t, és benne Thüt, akit András ajánlott, hogy ő lesz a helyi megmondóember, aki segít Ha Long Bayben, meg amúgy is mindenben, csak arra kellett figyelnünk, nehogy megtudja, hogy András küldött minket. Ez annyira vicces küldetésnek hangzott, hogy teljesen elkenődtünk, hogy Thü vasárnap, nem elítélhető módon, nem dolgozik. Zsuzsi kulturáltan jelezte, hogy elfáradt, és ha nem megyünk haza aludni, nem kulturáltan fogja jelezni. Jó, hogy ő tud ilyet, én ezt a lépést ki szoktam hagyni...
A szálláson nyomtunk egy szunyát és utána ismét nekivágtunk a városnak. Most az volt a cél, hogy vadásszunk egy olyan ATM-et, aminél 20.000HUF-nál többet lehet egyszerre felvenni. Tudunk ám várost nézni, mi? Ez azért fontos, mert most be kell tápolni magunkat cash-ből, ugyanis Mianmarban nincs ATM. A lényeg, hogy piripócsra is kimentünk, de ott is csak 100.000-t tudtunk egyszerre felvenni, de ezzel már tudtunk dolgozni.
Jó, most kicsit túloztam, mert a másik célunk az volt, hogy elmenjünk András által ajánlott étterembe. A saigoni pho is nagyon bejött, és ez a hely is kiváló volt. Leszámítva azt, hogy a kb 70 kajás étlapról egyiket sem ismertük, a pincér csajszi meg nem tudott ajánlani, de végül jött egy srác, aki összeeszkábált nekünk egy öt kajás menüt, ami dupla ötös volt!
Az is kiváló volt, hogy kijutottunk az óvárosból. Írtam ma, hogy a belváros olyan, amilyennek a kis agyadban képzeled Dél-Kelet-Ázsiát, aztán amint kiérsz onnan kiderül, hogy persze nem olyan. Szép gyarmati épületek, új-zélandi fagyizó, Lexusok az utcán, stb. Mondjuk egy szellemi arcon csapás volt, a sarló és kalapács alakú karácsonyi kivilágítás.
Persze ha mi is ilyen kommunizmust gründoltunk volna össze (Vietnam a kevés kommunista állam közé tartozik), tudtunk volna mit kezdeni vele. Jó, persze valószínűleg nem véletlenül hívják ezt a részt francia negyednek, és biztos vagyok benne, hogy Hanoiban is van nyomortanya, de mi egyelőre nem láttuk.
