Árkon bokron: Naplo, 2012. szeptember 14.

Ez egy esős nap volt. Most nem csak kisebb-nagyobb zuhék voltak, hanem esett egész nap. Beneveztünk 11-től egy főzőkurzusra, addig meg megvettük a vonatjegyet Dang Hoiba, és reggeliztünk egy jót egy cukrászdában. Éjjel 11:30-kor indul a vonatunk és hajnal 5 körül fogunk megérkezni. Ma se fogunk sokat aludni... Nem akartunk délelőtt kicsekkolni, mert csak este 10-kor kell elindulnunk taxival a Danangban (szomszéd város) lévő vasútállomásra, addig meg hátha tudunk majd pihizni egyet.

11-kor megjelentünk az étteremnél, ahol a főzőkurzust tartották. Most egy olcsóbba neveztünk be. Bangkokban egy drágán voltunk, és az nagyon jó volt, meg aztán elég jól alakult tőle a hétvégénk is, amikor is Angsana meghívott minket családjához Kancsanaburiba. De most úgy gondoltuk kipróbálunk egy olcsóbbat, így a szállás által szervezett kurzusra mentünk el. Csak mi ketten voltunk, így eddig jól indult. Egy nagyon fiatalnak kinéző srác és csaj fogadott minket, és mondták, hogy indulunk is a piacra. Ez szuper, az ilyet szeretjük. Persze esőben kevésbé, de ennyi baj legyen. Amikor elértünk a piacra, akkor derült ki, hogy igazából nem fogunk venni semmit, mert ők már előre bevásároltak minden kelléket, ráadásul nem is tudnak annyira angolul, hogy a sorozatos ez vagy az micsoda kérdéseinkre válaszoljanak.

De akkor kezdett igazán komikussá válni a helyzet, amikor a piacnak azon részéhez értünk, ahol ruhákat, meg mindenféle eszközt lehetett venni, és a srác még mondta is, hogy itt ha szeretnénk tudunk pólót venni. Mi persze mondtuk, hogy ez nagyon király, de mi nem ezért fizetünk, hanem, hogy főzni tanuljunk... Aztán a kis városnéző körút után továbbra is esőben, végre visszatértünk az étterembe. No itt már tényleg minden szépen ki volt készítve. A srácunk beöltözött szakácsnak, és indult is a főzőcske. Tavaszi tekercset, palacsintát, makrélát és morning gloryt (vízi spenót) csináltunk. Egyik érdekesség volt, hogy itt nem csak evésre használnak pálcikát, hanem az a fakanál itteni megfelelője is egyben. Az addig még ment, hogy a palacsintára rápakoljuk pálcikával a csírát és társait, még az is egészen rendben volt, hogy kettéhajtjuk a pallert, de amikor az így töltött cuccost meg kellett fordítani pálcikával a serpenyőben, no az csúnyán kifogott rajtunk. Legalábbis rajtam, Tibinek egész jól sikerült.

Összességében jól elszórakoztunk, a srác is aranyos volt, bár a nyelvi akadályok miatt annyira sokat nem tudtunk csevegni, és remek szakácsi teljesítményünknek köszönhetően finomakat ettünk. De annyi kaja lett végül, hogy nem bírtuk ebédre beburkolni, így megkértük őket, hogy tegyék el, este visszajövünk és vacsira megesszük.

Eső terén nem sok változás volt továbbra se. Battyogtunk hazafelé, de előbb megálltunk Kimmynél. Hogy az meg micsoda? Hát ez az, az egy szabóság. Itt Hoi Anban nagyon megy ez a ruhabusiness. Tele vannak az utcák ruhaboltokkal és szabóságokkal, ahol turisták sokasága vásárol és varrat magának öltönytől elkezdve estélyiig mindent. Még most is, hogy alig van turista, mi lehet itt csúcsidőben... Olcsónak olcsó, és állítólag jó is. Legalábbis a Trip Advisor barátunk ezt mondja. Különösen a Kimmy nevű helyet dicsérték, amit a szállásunkon is ajánlottak, így ha már itt vagyunk betértünk ide. Nyilván nem sok mindenre számítottunk, mert ma este indul a vonatunk, és ekkor meg délután 2 volt, de azért bementünk körbenézni. Persze egyből jöttek az eladó lányok, hellyel és vízzel kínáltak minket, aztán már egy-egy laptop is landolt az orrunk előtt, amin a ruhakatalógusok pdf fájljai sorakoztak. Mondtuk, hogy mi ma megyünk el, de mikor mondtuk, hogy csak 10-kor, legyintettek, hogy semmi gond, ők addigra kész lesznek mindennel. No hát ezt nem gondoltuk volna, de ha már így adódott, akkor belenéztünk a katalógusokba. Tibi az öltönyöket pörgette, én meg a kabátokat. Ezt a katalógust úgy kell elképzelni, hogy minden kép alá oda van írva, hogy ez épp a Boss, vagy Armani stb. modell. Aztán ha megvan a fazon, jön az anyagválasztás, majd méricskélés és már megy is a rendelés a varrodába. A csajok kedvesen segítettek a választásban, úgyhogy elég hamar össze is dobtuk mit szeretnénk. Végül egy öltöny Tibinek, egy ing, hozzá egy nyakkendő ajándékba, nekem egy télikabát és egy nadrág került a lapra. 7-re jöhetünk próbálni első körben, aztán 9-re meg is lesz minden. Hát itt kérem szépen pörögnek az események. Utána azon sem kell aggódnunk, hogy hova tesszük a szerzeményt, nem kell hátizsákban öltönyt cipelnünk, erről szó sincs, majd ők elküldik postán haza. Ezek után már csak izgulni kell, hogy meg is érkezzen :-)

Egy kis időre visszatértünk a szállásra, majd újra hónunk alá csaptuk a várost, és elindultunk megnézni a szuveníres részt, meg az órámban elemet cseréltetni, stb. A turista utcából kiérve a piacnál tényleg minimális volt a forgalom, az eladókon látszott, hogy most alig megy az üzlet a holtszezonban, másodpercenkén ajánlottak maguk alá az árban mindenféle alkudás nélkül. Végül néhány szerzeménnyel gazdagabban caflattunk vissza az esőben a szabósághoz a próbára. Volt még mit igazítani a ruhákon, de alapvetően minden tetszett. Volt amit egyből meg is csináltak, és próbáltuk újra, és volt ami kicsit hosszabb időt igényelt. A következő próbáig elmentünk megenni főztünk maradékát egy jó kis csapolt sör kiséretében. A 9-es próbakor minden helyreállt, összeállt a csomag, mehet haza hajóval. Hát majd kíváncsiak leszünk mennyire fog bevállni, gyors és olcsó volt, elsőre teszik nekünk, reméljük nem fog két hónap után tönkremenni, ja, és persze reméljük megérkezik haza.

Reggel amikor felkeltünk nem gondoltuk hogy ma mi még ruhát is fogunk varratni, de azt se, hogy egész nap rohangálni fogunk. Most is tipli volt, gyors pakolás és már ott is volt értünk a taxi. Még gyorsan a fizetést is el kellett intézni, ahol a recis csajszi átvágott minket, de szerencsére csak 2 dollárral. Az az igazság, hogy már ott is tudtam, hogy nem stimmel valami, a dong és dollár váltogatása körül kavart a csajszi, mondtam is neki, de menni kellett, úgyhogy nem álltunk le vitatkozni.

A vasútállomásra persze jóval a vonat indulása előtt kiértünk. Ez számomra annyira meglepő, hogy itt D-K Ázsiában minden időben, vagy korábban indul, és buszhoz, vonathoz, repülőhöz nagyon korán kiküldenek minket. Én azt hittem, hogy minden késni fog, mint Indonéziában, de nem. A vonat is egész pontos volt. 10 percet késett, de egészen Ho Chi Minhből jött, és egy tizenórás úton ez azért megbocsátható.

A vonatra felszállva megcsapott a durián szaga... hát ilyen nincs... már megint egy jó éjszaka... de szerencsére csak a folyósón lehetett érezni, a fülkében nem. Hálókocsis vonattal utaztunk. 4 ágy volt egy fülkében, mi a felső kettőt kaptuk. Lent egy pár aludt egy kislánnyal. Mi suttogva mentünk be, mert láttuk, hogy a kislány alszik, nehogy felébresszük, de itt Ázsiában teljesen fölösleges az erőlködés, a szülők hajnalban amikor felébredtek teljes hangerővel társalogtak.