Bár tudtuk, hogy az lenne a legszerencsésebb, ha korán kelnénk és indulnánk el a templomtúránkra, ez nem jött össze. Fél 9 lett mire kikászálódtunk reggelizni, ráadásul Tibi gyomra rosszalkodott az éjjel és reggel se volt teljesen ok. Mimi, a recepciós és egyben turista pátyolgató eddigre fent a teraszon már meg is terített nekünk, és hozta a shae tésztát, amit tegnap este már megbeszéltünk vele reggelire. Pálcikát is kaptunk mellé, és örömmel jelentem, hogy már tök jól belejöttünk ebbe a pálcikás evésbe, úgyhogy még röhögni se tudott rajtunk. Ellenben ő úgy érezte, hogy szórakoztatnia kell minket, így ott állt mellettünk és beszélgettünk. Nem volt rossz arc, de az azért jelentős részt kitett a beszédéből, hogy milyen jó nekünk, hogy itt szálltunk meg, mivel ő mindent el tud nekünk intézni.
No de kaptunk hasznos infókat is, és útnak is indultunk, hogy szerezzünk bringát a felfedező körutunkhoz. Eddigre már sajnos fél 10 is lett, ami azt jelentette, hogy kezdett iszonyatosan meleg lenni. Biciklit fejenként 1000 (250Ft) kyatért béreltünk egy napra. Ezek olyan tanyabike-ok kis kosárral az elején. Kértem, hogy emeljék kicsit meg az ülést, mert nem teljesen az én méretem, de minden igyekezetük ellenére nem ment a dolog sehogy se, Tibié pedig már teljesen a maximumon volt. No de ez legyen a legnagyobb gond, lábunkkal a nyakunkban is lehet tekerni :-)
Nem kellet sokat kerekeznünk ahhoz, hogy ámulatba essünk. Amerre csak néztünk paya, paya, paya, stupa, paya, stupa, stb. No nem akarok az idegeitekre menni, de tényleg sok van belőlük, mintegy 4000-et építettek az első burmai birodalom 250 éve alatt. Hogy ez hogy is történt, arról több legenda is kering, az egyik szerint a délebbre levő, ekkor már buddhista mon nép királya (a monok ma egy népcsoport Myanmaron belül) úgy gondolta jobb lesz mindenkinek, ha a burmaiak is buddhista hitre térnek át, ezért elküldte egyik szerzetesét. Erre rá is harapott a burmai uralkodó, és egyből kérte az összes szent iratot is. Mivel ezt nem adták a monok, elment érte maga, és a könyvekkel együtt a mon királyt is magával vitte. Aztán olyannyira megtetszett neki a vallás, hogy biztosra akart menni, és elkezdte sorra építtetni a payakat, templomokat. Ami viszont nem legenda, hogy kb 2 hetente újabb építkezésbe kezdtek, és így 250 év alatt 4000 templomot hoztak össze.
Aztán jó részük igencsak romos állapotba került idővel, amiről újabb legendák születtek. Az egyik ilyen úgy szól, hogy a mongolok kezdtek betörni a területre, és mikor ennek híre megérkezett, a burmai király lerombolta a templomokat és erődként használta őket több kevesebb sikerrel, így mikor a mongolok megérkeztek már csak romokat találtak. A story jó, de nem tűnik túl valószínű forgatókönyvnek. Az összeomlott épületek nagy valószínűséggel földrengések következménye.
Azóta rengeteget felújítottak, úgyhogy nem romok közözött bóklásztunk, hanem szép templomok között. Bagan lényegében 3 településből áll. Van Régi Bagan, ahol az egyik legnagyobb, Ananda templom is megtalálható. Ez volt korábban Bagan, de '95-ben a kormány kitelepítette innen a lakókat Új Baganba, kb 2 km-re délre Régi Bagantól. Így most régi Baganban csak szállodák és éttermek vannak, meg persze egy csomó templom. Van Régi Bagantól északra egy másik település is, Nyaung U, itt szálltunk meg mi. A templomok azok a 3 település körül vannak elszórva, sokukhoz kis földutakon lehet eljutni. Ne teljesen úgy képzeljétek el mint Angkort, ahol bár vannak kis települések a templomok közvetlen közelében, de a templomok körül csak turista akciók zajlanak, itt UNESCO ide vagy oda, a templomok, stupák tövében javában folyik a mezőgazdasági munka. És ez meg is adja a hely báját.
Első napra Régi Bagant terveztük bejárni, itt vannak a legfőbb látványosságok. Nem jutottunk sokáig, amikor meg is álltunk, mert még nem tudtuk, hogy ez csak a kezdet, és ha így folytatjuk egy év alatt se végzünk. A templom kicsi és aranyos volt, az állandó kelléken, a 4 Buddha szobron kívül Buddha lábnyoma is volt itt.
Ezt később tudtuk meg, hogy azért van 4 buddha szobor itt a templomokban, mert az itteni buddhisták hite szerint 5 buddha van, 4 már volt, és az 5. egyelőre csak bódhiszatva, és a következő világban lesz buddha. Hogy senkiben ne maradjanak kérdések, azt is megosztom veletek, hogy Szidhárta volt a 4. Buddha. Arról már Tibi hosszabban írt, hogy a buddhizmusnak két nagy ága van, a kisszekeres és a nagyszekeres buddhizmus, amik között a lényegi különbség, hogy a nagyszekeres szerint mindenkiből lehet buddha, a kisszekeres szerint viszont nem, csak egy vagy néhány buddha létezik. De ennek a két fő iránynak rengeteg verziója van, így pl itt Myanmarban kisszekeres buddhizmus van 5 buddhával.
Ezek a buddha szobrok nem nagy számok, egy-két kivétellel majdnem ugyanolyan mindegyik itteni templomban, azaz két verziója van: a piros-fehér és az arany. Nekem nem is annyira a templomok belseje volt a kedvencem, hanem a sok-sok templom látványa.
Míg nézelődtünk meg is talált minket egy festményárus. Elég kedves stílusban próbálják árulni portékájukat ezek az árusok, de hát rengeteg van belőlük.
Következő állomásunk már egy olyan templom volt, ami előkelő helyen szerepelt a listánkon, az Ananda, ami a 11. század végén épült, azaz a korai bagani korszak végén. Ez az egyik legnagyobb, legszebb és legjobb állapotban lévő templom Baganban, amit nem csak kívülről, hanem belülről is nagyon lehet élvezni, mert a részleteiben is sok mindent tartogat. A 4 buddha szobor itt most nem ül, hanem áll, tikkfából vannak és arany színűek. Az egyiknél azzal szórakoztatják a vezetők a turistákat, hogy ha messziről nézed olyan mintha szomorú lenne buddha, de ha közelebb mész mosolyog. Nem nagy szám, de azért mókás.
Kívülről-belülről körbejártuk a templomot. Belül buddhán kívül voltak más szobrok is, Tibinek nagyon tetszett a ruhájuk:
Kívül pedig a templom fala tele van kis faragott képekkel, amik között van egy-két elég jól sikerült darab.
Azt azért hozzátenném, hogy a bejárás belülről még rendben is van, de kívülről azért nem olyan egyszerű. Ugyanis a buddhista templomokba csak mezítláb lehet belépni, ami az udvarrészt is magába foglalja. Hogy mi ezzel a probléma? Hát a 40 fokos meleg. Árnyékról árnyékra futkostunk, hogy ne kozmáljon teljesen oda a talpunk. Tibi jobban bírta mint én, ő még időnként fényképezni is megállt, míg én sebeimet nyalogattam a fa alatt.
Bár eredetileg úgy gondoltuk, hogy délben pihegünk egyet valami hűs helyen, nem bírtunk magunkkal, és tovább kerekeztünk. Egy kapun mentünk át, aminek két oldalán egy-egy nat csücsült. Jogosan merül fel bennetek a kérdés, hogy de mi a szösz az a nat. Mielőtt a buddhizmust elterjesztette volna a burmai király nem túl demokratikus eszközeivel, az itt élő nép bálványimádó volt. A bálványokat pedig natoknak hívják. Így a natok nem mások mint szobrok, amik nagy tiszteletnek örvendenek. Nat lehet valakiből pl ha mártír halált hal, vagy csak valami különlegeset cselekszik, de léteznek rossz natok is, pl van egy olyan, aki egész életében ivott és kártyázott. Hogy őt miért tisztelik, az nem világosodott meg számunkra. Itt a kapu két oldalán egy testvérpár csücsült, akik tragikus halált haltak mielőtt natok lettek. A szobrok maguk nem egy nagy művészi alkotások, miután kibogoztuk a sztorit tovább is mentünk a legmagasabb templomhoz, ami Thatbyinnyu Pahto névre hallgat. Ne ijedjetek meg, nem jegyeztük meg az összes templomnevet :)
Sajnos hiába volt ez a legmagasabb templom, nem lehetett felmenni a tetejére. Kár, biztos jó lett volna a kilátás. Földutakon át végül kijutottunk újra a főútra. Nem mintha ide szerettünk volna, csak nem találtuk meg a rövidebb utat az egyetlen hindu templomhoz.
Iterációs módszerrel közelítettük meg a helyet, de végül csak meglett. Legalábbis megszavaztuk, hogy itt kell lennie. De még mindig hátra volt a feladat, hogy a sok egymás melletti templomból kiválasszuk amit keresünk. Ráadásul úgy, hogy egyik sem nézett ki hindu templomnak. Körbekerekeztünk, aztán bementünk az egyikbe. Teljesen sötét volt, csak néhány cementes zsák feküdt az ajtóban. Úgy tűnik most ezek a templomok kerültek sorra a felújítási projektben. De felújítás ide vagy oda, ez akkor is templom, úgy hogy mezítláb botorkáltunk a sötétben, és reméltük, hogy nem lépünk bele egy szögbe. Nagyon izgi volt, egészen elkapott minket az Indiana Jones érzés. Főleg amikor megtaláltuk Buddhát a beszűrődő fényben:
Mivel semmi jel nem utalt arra, hogy ez hindu templom lett volna, tovább folytattuk nyomozásunkat. Kiszúrtam egy másikat, ami elég gyanus volt, bár ez sem volt egyértelmű találat. Ezen épp folyt a felújátási ebédszünet, mi meg besurrantunk két létra között. A földön csak úgy szabadon feküdtek a szobrok - olyanok amiket más helyeken vitrin mögött mutogatnak - natok és hindu istenek vegyesen.
Megszavaztuk, hogy ez a mi helyünk, majd kifigyeltük, hogy egy lépcsőn fel is tudunk menni, ahonnan meg tök jó volt a kilátás.
Közben erősen közeledtek a sötét felhők, meg nekem már a hasam is korgott, úgyhogy miután kiélveztük a jó kis kilátást ebéd után néztünk. Tibi nem volt nagy partner az ebédben, még mindig nem érezte teljesen jól magát. A kajálda tulajdonosa nagyon kedves bácsika volt, úgyhogy önmagában egy jó kis élmény volt. Egy kiscsaj jött képeslapot árulni. Elég jól beszélt angolul, úgyhogy el is beszélgettünk vele. Az az érdekes itt az emberekkel, és nem csak a gyerekekkel, hanem a felnőttekkel is, hogy meglepően sokan és jól beszélnek angolul, talán azt is mondanám, hogy jobban mint az előző d-k-ázsiai országokban ahol jártunk, viszont ha valami olyan kérdést teszel fel, ami kívül esik a szokásos kérdéskörön, még ha nagyon egyszerű szavakkal is kérdezel, amit biztos, hogy ismernek, teljesen lefagynak. Nem értik egyáltalán, hogy mi lehet a kérdés. Tibi próbálkozott a kislánnyal, pl. kérdezte, hogy mi a kedvenc könyve, és a kislány egyáltalán nem értette. Arról viszont folyékonyan elbeszélgetett, hogy milyen képeslapjai vannak, és mi mennyi.
Másik vicces felfedezésem az ebédszünet során, hogy az, ahogy mi azt mutatjuk, hogy állj meg, maradj ott ahol vagy, az náluk azt jelenti, hogy gyere erre utánam. Ezt egy pár egyet előre egyet hátra topogás után állapítottam meg, amikor egy kedves néni a wc-hez próbált elvezetni, ami egy házikó udvarában volt. Vannak még ilyen vicces kézjeleik, pl pár napja a piacon az 5-öt tanultuk meg, amit úgy mutatnak, mintha mi azt mutatnánk, hogy ég a lámpád, vagy hogy sok a beszéd. Szóval minden percben tanul valami újat itt az ember :-)
Végül nem szakadt le az ég, úgyhogy tovább álltunk. A következő payanak nem tudom a nevét, de lényeg hogy nagy volt, és a szokásos belső kör után megtalált minket egy kiscsaj azzal, hogy majd ő megmutatja hol tudunk felmenni a szemközti kolostor tetejére, ahonnan jó lesz a kilátás. Felmentünk, nem volt rossz, de nem is volt nagyon extra se.
A csajszi közben mondta a szövegét folyamatosan, hogy egyetemre jár, buddhizmust tanul, és most saját készítésű árukat árul az iskola szünetben. Ezt a saját készítésű részt nem tudom miért erőltetik, anélkül sokkal hihetőbb lenne a sztori... Egyébként "egyetemista" létére rá is igaz amit az előző kislánynál írtam, hogy nem tudott kilépni a saját mondókájának köréből, és nem tudott válaszolni egy számára szokatlan kérdésre.
Közeledett a naplemente, és az ég is jobban nézett már ki, így gondoltuk megpróbáljuk az egyik naplementés helyet, a Buledi templomot, hátha lesz valami jó kis kilátásunk. Meg is találtuk, az úttól egy mezőn, majd egy veteményesen kellett átdzsindzsáznunk, ami persze nem tűnik annyira problémásnak, de ha tudod, hogy erre kígyók is laknak, ráadásul ha a Lonelynak hinni lehet, ebben az országban van a legtöbb fajta mérgeskígyó, akkor már nagyobb kalandnak tűnik a füves átkelés alkonyatban.
De sikeresen elértünk a templomhoz, amikor megláttuk, hogy le van zárva a lépcső. De legalább volt a szomszédban is egy templom - mire nem jó ez a 4000 példány - aminek bár kicsit foghíjas volt a lépcsősora, de nyitva volt. Neki is vágtunk.
Elég jó kis kilátásunk lett, le is heveredtünk élvezni, főleg hogy magunk voltunk, sehol senki.
Még mielőtt befejeztük volna a napot - nagyon belejöttünk a templomnézésbe - elmentünk a szállásunk falujában lévő Schweizagon Payaba. Ez egy arany paya, a "schwe" aranyat jelent. Egy bazársoron kellett átmenni mielőtt elértünk a templomhoz.
Amiért ide eljöttünk, az a 37 nat, amiket itt lehet megnézni. A natokról már írtam fent a kapunál, ott kettő volt belőlük, de itt van 37. Nem volt egyszerű megtalálnunk, mint kiderült bezárták a termet, ahol tartják őket, de egy csóka tudta ki a kulcsos ember, és elő is kerítette nekünk. Hihetetlen, hogy hogy tartják a kincseiket, egy garázsszerű épületben egy koszos üveg mögött sorakoznak a szobrok. Ezek nem olyanok mint a kapunál, ezek tényleg jól néznek ki. Nekem nagyon tetszettek, fejembe is vettem, hogy jó lenne egy ilyen szobrot venni, de nem láttam az árusoknál.
Megéheztünk, már Tibi is, úgyhogy egy Black Bamboo nevű helyre ültünk be, amit egy francia nő csinál. Kicsit jobbra számítottunk, de nem volt rossz a kaja. Vacsi után leadtuk a bringát, és hazabattyogtunk. A kocsmák tele voltak, mindenki odagyűlt tévét nézni. De nem meccset, hanem Barátok köztet. Az egyik hely különösen vicces volt, ott két tévé is volt, és különböző adás ment rajtuk egymás mellett.
