Az igazán menő terv az lennne, hogy korán kelünk, akkor biciklizünk egyet a romoknál, aztán amikor a legnagyobb meleg van, akkor pihegünk valahol és amikor kezd a nap lemenni, akkor ismét kerekezünk. Gondolhatjátok hol dőlt meg az egész elmélet, persze hogy ott, hogy korán indulunk. Reggelihez még csak csak felkeltünk, de kb 10 óra volt, mire elindultunk a cangabérlő helyhez, és bár elég jól bírom a hőséget, mire oda elértünk, ahol tegnap voltunk, már teljesen felforrt az agyvizem. Ezen az sem tudott nagyon segíteni, hogy közben láttunk egy ilyen nagyon romatische képet.
Sajnos kb kétszer annyit kellett kerekeznünk, mint tegnap, hogy elérjünk a távolabbi templomokhoz. Eddigre, már mindketten leharaptuk volna egymás fejét, főleg én Zsuzsiét. Nem sokat segített a dolgon, hogy Zsuzsinál volt a térkép, és egy laza két km-t tovább tekertünk mert kicsit "elnéztük". Nem voltunk barátok :)
A megváltást végül elhozta az egyik templom, és a Nagayonban fejenként egy pár litert leizzadtunk. meg kicsit barátkoztunk is.
A templommal szemben volt egy másik templom, ami szerintem messziről nagyon jól nézett ki, de mivel a könyvünk nem írta, hogy jó, nem volt az a pénz, amiért ezt is megnéztük volna belülről. A könyv listáját is alig tudjuk végig nézni.
A következő templomról azt írta a silabusz, hogy benne nagyon szép freskók vannak, amit az UNESCO segítségével sikerült helyre állítani, nem akarom tudni, hogy milyen lehetett elötte. Most kb egy tök sötét templomban (Abeyadana) kellett végignézni valóban gyönyörű festményeket. A nénike, aki beengedett minket azt mondta, hogy nem lehet fotózni. Kérdeztük miért, erre azt a választ kaptuk, hogy azért, hogy ne kerüljenek be könyvbe. Könyvbe nem is fog, de én nem látom nagy problémának, ha megosztjuk ezt a gyönyörű suttyomban felvett freskót.
Szemfülesek kiszúrhatják, hogy elég sok indiai motívumot tartalmaz, és valóban a király, aki építette mahajana buddhista volt, és ők meg elég jól elvoltak bodisathvákkal és hindu istenekkel.
Számunkra ennyi pont elég volt a kultúrálódásból és minden porcikánk sört kívánt, amit az ehhez a templomhoz közeli kis falucskában abszolváltunk is, megspékelve egy nagyon könnyű ebéddel és olvasással.
A kaja nagyon durva dolog, amellett hogy majdnem egész nap cangán vagyunk olyan hőség van, hogy alig kívánunk valamit. Zsuzsi kajáját azért megemlítem, mert az ember ritkán eszik mustár salátát, amit nem a magjából csinálnak. Közben persze figyeltük, hogyan zajlik az élet itt Baganban hisz úgy is hogy nem csinál az ember semmit, csomó érdekes dolgot láthat.
A másik érdekesség, hogy a korai 90-es évek ismét visszaköszöntek, amikor a pincér gyerek elkezdett egy tetris kvarcjátékkal játszani.
A falu egyébként a lacquer gyártásról híres, lehet hogy ennek van magyar neve, de nekem fogalmam sincs. Ez egy festési módszer. Már maga a festett tárgy is érdekes lehet, mert lehet nagyon kemény tikfából, de éppen lószőrrel összefont kis bambusz darabkák is az alapok. A lacquer fát mint a kaucsukot megvágják és a nedvét használják festékként. A festék elég lassan szárad és több réteget is fel kell helyezni, de a végeredmény egy nagyon szép és tartós edény lesz. Igaz, van hogy egy fél év is beletelik, mire mind a kilenc réteg megszárad. Be is mentünk egy ilyen boltba, ahol persze rögtön celebráltak nekünk egy bemutatót arról, hogyan készül egy ilyen edény.
Mi nagyon jó szórakoztunk, ami azért eléggé borítékolható volt a csitrillió fok és a sör szó szerint ütős kombója miatt. Közben Zsuzsi még egy másik étteremben vett egy vizet egy nagyon aranyos nénitől és bácsitól, és képzeljétek még ajándékot is kapott, illetve kaptunk két kis zacskó cukorkát. Zsuzsinak nagyon megtetszettek, így mindeképp vissza szeretett volna ide jönni majd még kajálni.
Most már tényleg nézzük tovább a templomokat, és ezek után a Gubyaukgyi templomot vettük gorcső alá, ami igazi Indiana Jones feelinget hozott. Ez is sötét volt de itt kaptunk egy darab 40W-os izzót ami egy hosszú kábellel be volt dugva a templom bejáratánál és mint Ariadnét bekültek minket. Csak festmények voltak, minótaurusz nem, ellenben a festmények nagyon szépek, sajnos itt fullra figyelt a csóka, így nem tudtam képet csinálni, amit azért is kimondottan sajnálok, mert nagyon komolyan nézett ki Zsuzsi is meg én is, hogy egy szál izzóval vizslatjuk a freskókat. A már említett csóka, az a kulcsos ember, és mindegyik payához tartozik egy ilyen, mivel ezek nagy része zárva vannak (a payák, nem a kulcsos emberek). Ők elviekben mindig ott vannak, gyakorlatban a szuvenír árusok mindig ottt vannak, és ők hívják oda a templom kulcsos emberét, a mostani épp focizott. Akik még mindig ott vannak, azok a mókusok, vagy legalább is mi mókusoknak néztük az állatokat, de mivel rettenetesen sokan vannak és mindenütt, lehet, hogy ilyen a myanmari patkány.
Tegnap nem volt túl jó a naplemente, de most volt rá esély, hogy látjuk a lemenő napot ezért az volt a cél, hogy elmegyünk a Shwesandaw payához, ami itt a főnaplementés hely. Ehhez mély homokon kellett átkelnünk cangával, nekem viszonylagosan ment, mert az én bicóm egy mountain bike volt, akkor még nem tudtam, hogy ez meg fogja magát bosszulni.
Egy Myazedi nevű templomra is fel lehetett volna előtte menni, de az itteni kulcsosember, aki épp fát vágott kiszervezte a munkát pár kölöknek, akik meg pénzt akartak kérni, hogy beengedjenek. Mi nevelési célzattal mondtuk, hogy akkor kisapám így maradtok. Bár szerintem ebből csak azt fogják leszűrni, hogy beengedik majd az embert, aztán kifele tartják a markukat.
Elértünk hát a Swesandaw templomhoz, ami egy több szintes megmászható templom, nincs is róla nagyon képem, ellenben az onnan elénk terülő látványról abszolút van.
Bagan fantasztikus, nem is akarok nagyon erről áradozni, de azt hozzá teszem, hogy alig vannak. Itt a fő naplementés helyen össz vissz egy buszos csoport volt, meg pár hason szőrű egyedül utazó, szóval nagyon nem volt tömeg. Jó, állítólag nem is most van a csúcs szezon, de Angkor minden pillanatban rogyásig tele van.
Zsuzsi még elbeszélgetett az egyik szuvenír árus csajjal, egész pontosan mutatta a csajnak, hogy ki lehet potenciális áldozat, mert mi nem fogunk venni, de egy két testesebb európai lehet, hogy vesz tőle cuccot. A csajszi tök aranyos volt, teljesen oda volt, hogy Zsuzsi beszélgetett vele, a végén még el is integette. Kevés hely van a világon, ahol a szuvenír árusok is aranyosak.
Ma már volt dráma, és gyönyör, így a kaland volt már csak vissza. 1997-ben boldogan nullakezeztem hazafelé, amikor az ÉDÁSZ előtt a mountain bikeom kormányán a dió (ezt a szót az ominózus eset után tanultam meg) felmondta a szolgálatot, jobban mondva csak az egyik irányba. Ennek megfelelően amikor a kormányt elfordítottam balra, a kormány fordult, de az első kerék nem, míg amikor vissza fordítottam, a kormány és vele az első kerék is fordult, azaz vígan keresztbe áll, én pedig bár kevésbé vígan, de repültem át a kormányon a rugalmatlan ütközés minden fizikai tuajdonságát megtapasztalva. Ezt azért mondom, mert most majdnem, de csak majdnem ilyet adtam elő, illetve a dió adott elő ilyet. Szerencsére nem lett hatalmas tanya, de innentől a kormány szinte teljesen használhatatlan volt. Majdnem hogy kéz nélkül kellett négy kilométert haza tekerni, jobban mondva a kajáldába. A kajálda mellett szerencsére volt egy másik bicikli bérlő hely, és ott sikerült meghuzatni a kormányt így már nem volt baj. A kaja egyénként isteni volt, szerintem már írtuk, hogy itt Myanmarban már nagyon erős az indiai befolyás és ennek megfelelően a curry is pompás. A myanmari faunát pedig az étterem lámpája mutatja.
