Myanmar, az arany pagodák országa... több utazó szerint az egyetlen terület, ahol Dél-Kelet Ázsia még kicsit fent maradt, és igen, tényleg fantasztikus itt lenni. Mivel tegnap nagyon megtetszett Yangon, úgy döntöttünk, hogy itt maradunk pár napot. Yangon egy ismertebb néven futott az angol uralom alatt akkor még Rangon volt. Nem, nem a resident evilből ha valakinek ez ugrott volna be. Zsuzsi rám bízta ezt a napot, hogy majd itt fogok írogatni történelemről, meg politikáról, meg gazdaságról, de nem túl egyszerű helyzet ez, mert csomó mondani valóm van.
Talán az a legjobb, ha onnan indulok ki, amit én tudtam előtte Azt vágtam, hogy korábban Burmának hívták, de azt nem vágtam, hogy miért változtatták meg a nevét, egyébként nem is olyan rég, azt hiszem 90 körül. A lényeg, hogy a Burma nevet az angolok adták a gyarmatjuknak, amit meg India részeként kezeltek. Ennek megfelelően eleve nem szeretett név volt a katonai diktatúra szemében, ami úgy próbált legitimizációt szerezni, hogy megpróbálta magát a függetlenség élharcosaként beállítani, de azért a tömegbe lövetés nyilván hatásosabb volt. Másrészt Burma a burmai népre utal, és azért egy rakás más kisebbség is él itt, akik meg nyilván örülnek, hogy nem Burmának hívják most már az országot. Azt is vágtam, hogy katonai diktatúra van, meg hogy veszélyes, de ezt főleg abból szűrtem le, hogy John (botox overload) Rambo itt lőtt egy dzsipből halálra egy rakás rossz fiút a legutolsó filmben. Na jó, most túlzok, azt is tudtam, hogy Myanmar a világ relatíve kevés bukott állama közé tartozik, olyan prominens társakkal, mint Mugabe Zimbabwe-ja, vagy ifjabb-ifjabb Kim Észak-Koreája. Azt is tudtam, hogy van egy nőci, aki a szabadság élharcosa, és Bono egyik kedvence. Valójában a katonai diktatúra 1988 óta tombol iszonyat véresen, amire a nyugati hatalmak igen kemény szankciókkal válaszoltak és embargóval akarják/akarták a rezsimet megbuktatni. A helyzet 2010 óta normalizálóik, amikor is volt egy választás, amin az ellenzék győzött, de azért volt probléma. Többek között 1) Aung San Suu Kyi nem indulhatott 2) az elnök egy katonai diktátor maradt. Most áprilisban tartottak egy időközi/yangoni választást és most már ASSK is a parlament tagja, ráadásul 2012-ben kicsit végig is turnézta Európát, találkozott szinte mindenkivel, aki fontos. Magyarán egy rendszerváltásnak lehetünk tanúi annak minden tenyeresével és fonákjával, azt hiszem nem nekünk magyaroknak kell magyarázni, hogy milyen is az.
A gazdaságról szerintem azt érdemes megjegyezni, hogy van olaj, is gáz is, fa is, drágakő is dögivel, a szankciók miatt viszont a gazdaság abszolút összeomlott. Az infrastruktúra nem viccelek, gyakorlatilag arra épül, amit az angolok építettek, illetve amit jól láthatóan kormányzati beruházásként pár csókos összetákolt. Ha már az angoloknál tartunk megjegyzem, hogy Yangonban tényleg ez volt iszonyat megindító, hogy a városon látszik, hogy ez bizony valaha gazdag volt. Mindenhol gyarmati épületek, az utak elrendezése, az emberek viselkedése, a forgalom mind mind egy hajdan boldogabb kort mutat. Yangon állítólag a 30-as 40-es években olyan infrastruktúrával rendelkezett, mint bármelyik nyugat-európai város. Egy szóval kicsit sem olyan, mint Kambodzsa, amin meg az látszott, hogy ez bizony évszázadok óta szegény.
A jövő lehetőségei abszolút fényesek, csak ha azt mondom, hogy Indiával és Kínával is határos, valamint, azt hogy 40 millióan vannak, iszonyat szegények és sokan beszélnek angolul, akkor már látható, hogy ebből azért lehet építkezni, remélem össze is jön valami.
Most, hogy leírtam a tutifrankót azt is megosztom, hogy mit csináltunk ma. Elsőként elmentünk a Bogyoke piacra. Borzasztó vicces, hogy burmaiul a gy nagyon gyakran előfordul és viszonylag hasonlóan is ejtik, szóval a vietnámi hangsúlyos kiejtés után végre tündökölhetünk. Szóval a piac, mielőtt megint elkalandozok :) Nem volt jó. Ez nem kaja piac volt, hanem gyakorlatilag minden, és inkább turistáknak, mint helyieknek, talán a legérdekesebb rész a drágakő piac volt.
Nem tudom, ki hogy tud felismerni zafírokat, de mi nyilván nem találtuk megfelelőnek, hogy alkudozni kezdjünk csiszolt rubinra egy-két rosszabb arcúval, meg amúgy sem vagyunk azok a típusok, akik drágakőt aggatnak magukra. Egyszóval elindultunk a nemzeti múzeum felé. Közben elhaladtunk egy szögesdróttal elkerített kórház mellett, egész pontosan az ideggyógyászat mellett. Édesanyámnak ezúton üzenem, hogy dolgoznak neurólogusok trágyább környezetben is a világon is, mint Magyarországon, csak Myanmarig kell érte menni.
A nemzeti múzeum sok érdekességet tartogatott, többek között le kellett adni a kamerát a kapunál, pedig nem igazán éreztük bent, hogy a Mona Lisára szeretnének vigyázni. Volt olyan dísz tárgy a XI. XII. századból, ami egy olyan üveg ajtó mögött volt, amin volt egy kilincs (igen, ki lehetett nyitni), de ez a jobban őrzött tárgyak között volt. Közepesnek az számított, ami egy asztalon volt vitrin nélkül, rajta,egy cetli, hogy do not touch. A kiállítás érdekes volt. Tudom, hogy lelki szegénység, de a burmai írást bemutató tábla után megnyugodtunk, hogy a tegnapi lassit annyiért vettük, amennyi ki volt írva. Nagyon érdekes volt a királyi ruhákat, ékszereket, hordágyakat bemutató rész főként azért, mert tele volt arannyal és drágakővel. Ahogy itt már véstem, nem voltak szegények, na. A múzeum többi részét úgy képzeljétek el, hogy amit pár tudós vagy kevésbé tudós fontosnak tarthatott azt betették ide. Volt rózsaszín festmény, tíkfából készült régi fa faragás, népviseleteket bemutató ruhásbaba, az elnök találkozása Hilary Clintonnal fénykép és egy elefánt fejét mintázó citromfacsaró, amit az ormánnyal lehetett lenyomni. Mint a búcsúban.
Kultúra ide, kultúra oda, ez leszívott minket, mint fagy az aksit, így haza is mentünk taxival. Sötétedésre merészkedtünk elő, amikor ismét taxiba ülve elvitettük magunkat a Shwedagon payába, ami iszonyatosan nagy élmény volt. Sajnálom, tudom, hogy ez a bejegyzés rég túlfeszítette azt a keretet, ami egy hosszított kávészünetben elolvasható, de ez van, most még a vallásra is ki kell térnem, és ez sem lesz nagyon rövid. Buddhológusok írjanak nyugodtan, ha elszúrtam valamit.
A myanmari vallás a teravada, vagy más néven kis szekeres buddhizmusra épül. Nem kell megijedni, nem valami 64 követős szektát fogok leírni, hanem a buddhizmuson belül ez az egyik nagy iskola, a másik (ez mentő kérdésnek is feltehető ZH-n) a nagy szekeres, aki vagizni akar, annak mahajana. A különbség jól leírható, legalábbis szerintem könnyebb, mint a siita szunnita ellentétet elmagyarázni. A lényeg, hogy a kis szekérben szinte lehetetlen buddhává válnia valakinek, míg a nagyban nagyon nehéz. A mahajana egy tágabb értelmezését adja a buddhizmusnak, ami hogy őket idézzem kiegészíti a kis szekér tanait. Ennek megfelelően a kis szekér viszont Buddha eredeti tanításait tekinti csak és kizárólag fontosnak. Ha úgy tetszik, ez a konzervatívabb. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bigottabbb, inkább azt, hogy Sziddhárta tanításait kevésbé formálták át. A buddhizmus nagy lényege egyébként, hogy a vágy nélküli élet a tuti, azaz akkor tudsz a világ mulandóságától megszabadulni, azaz elérni a Nirvanát. Igen, van karma, meg lélekvándorlás, de ez kevésbé a lényeg. Szerintem ami tök fontos, hogy a megvilágosodást magad tudod elérni, és ehhez gondolkodnod, meditálnod kell (megtalálni a lelki békédet, ha ilyen spirituális semmit mondásokat akarunk mondani :), valamint "jónak" kell lenned. Ja, és nincs isten, legalább is nem istentől, vagy istenektől függ a te jóságod, vagy a te mennybe meneteled, hanem saját magadtól. Számunkra még egy lényeges dolog van, hogy Buddha azt a szerintem praktikus nézetet képviselte, hogy nem mindenki képes egy absztrakt, istentől mentes, elmélyedős, gondolkodós út befogadására: a kevésbé szerencsés tömegeknek jó, ha hisznek valamiben. Ennek megfelelően a buddhizmus egész jól megfér minden más vallással együtt, mert nem gond, ha kicsit imádod Shivát is, vagy ha az ősökben is hiszel, ha mondjuk Indiában vagy Kínában vagy (sorrend szerint).
Amire ki akarok lyukadni, hogy az jól érezhető a buddhizmusban, hogy a saját magunk művelése nagyon fontos. Emellett nem tudom miért, de valahogy az is látszik, hogy a "jó" cselekvése is nagyon erősen jelen van. És igen, az is látszik, hogy hatalmas Buddha szobrokat imádnak, ami szerintem (de ezt meg ne mondjátok nekik) mindenképp ellentétben áll Buddha magasabb rendű tanításaival. Arra viszont jó, hogy a zembererk így a jó úton vannak, ahogy azt feljebb írtam.
Ennek a gondolatnak a teljes megvalósulását láttuk a Shwedagon payában, ami egy rendkívül élő, nyüzsgő szakrális hely, Myanmar főtemploma. Mutatok egy pár képet aztán folytatom.
Az emberek este kijönnek ide és imádkoznak, sétálnak, esetleg beszélgetnek. Jól láthatóan többen el voltak merülve magukban, de nem láttam olyat, aki extázisban lett volna. Az mondjuk vicces, hogy van egy rakás kisebb oltár, és megvan, hogy melyik hónapon/napon születtél, akkor van egy kis oltárod, oda mehetsz imádkozni a többi egy napon születettel. Az épület önmagában is lebilincselő, de a varázsát az adja, mennyire élettel teli, no de azért ne menjünk el a leírás mellett.
Egy hegyen van az egész paya, és négy oldalról lehet felmenni egy-egy elég hosszú lépcsőn. Ha már itt tartunk a paya az a pagoda, ez utóbbi szót az angolok találták ki és mindenre ráhúzták, amiről nem tudták, hogy mi. Ahol mi felmentünk, ott volt két hatalmas fehér kutya, mutatom hátulról.
Finomkodhatnánk, hogy az ott egy popókapu, de az a helyzet, hogy nincs jobb szó rá, mint hogy az egy szent segglyuk. A másik érdekesség a lépcső homlokzatán lévő domborművek, amik egy az egyben úgy néztek ki, mint a 3D-s, kiugrós mesekönyvek.
Valamiért lábfetisizmus van, azaz cipőben nem lehet egyik payába se belépni, ami azért nem hatalmas gond. Amikor felér az ember egyszerűen arcon csapja ez a hatalmas harang alakú dolog.
Ez egy tömör valami, ami általában valami relikviát tartalmaz, itt Buddha hajszálai vannak, ezt nyilván nem akarom kommentálni. A harang alakú valaminek több rétege van, és nyilván a lelki üdv különböző szintjeit mutatja, vagy szerintem is ezt szimbolizálja. Nem aprózták el, mert felül van 1100 gyémánt és kb 1400 másik drágakő, legfelül pedig egy 1800 karátos gyémánt. Nekem fogalmam sincs, hogy az nagy-e, de feltételezem az. És természetesen a paya sem egy AR1826-os színkódú dukalax festékkel van lemázolva, hanem arany borítás van rajta. Bevallom, én azt sem tudtam, hogy a Shwedagon létezik, nem hogy ennyire fenséges.
Eleget körmöltem mára ahhoz, hogy ne kezdjek bele hatalmasa ömlengésekbe, de azt kell, hogy mondjam, hogy eddig minden vallási helyet összevetve ez volt az a hely, ahol tényleg nagyon meghatva éreztem magam, és egy jól eső mosoly is kiült az arcomra. Zsuzsi is oda volt meg vissza, így azt hiszem ide még elutazásunk előtt visszajövünk.
