A mai napi program, hogy egy egy napos buszozás végén megérkezzünk Baganba, ami Myanmar egyik legnagyobb látványossága. Egész pontosan 4000 stupa van egy relatíve kisebb mezőn. Nem, a 4000 nem elírás. Ehhez mindössze annyit kell tennünk, hogy egész nap a buszon leszünk pirkadattól alkonyatig. Reggel 8-kor indult a buszunk, de a szállásunkon megmondták vazze, hogy ehhez felkeltenek minket 5:30-kor, 5:45-kor megreggeliztetnek minket, 6-kor indulunk a buszállomáshoz, és ebből Zsuzsi egy másodpercet sem tudott alkudni, pedig nem ma kezdte a másodpercekért való kuncsorgást. Ezek komolyan veszik az időben kiérést.
Volt még egy olyan húzásunk, hogy mivel itt nincs ATM, a biztonság érzetünk sem túl nagy, ha esetleg történne valami. Ennek megfelelően 1000 dodót a szállás "széfjében" hagytunk biztonsági tartaléknak. Lesz ami lesz.
Mondanom sem kell, hogy 7-kor már kint voltunk a buszállomáson. Ilyet még nem láttam, de az történt, hogy a taxit úgy rohamozták meg a jegyüzérek, hogy megfogták a kocsi ablakát, amíg bírtak rohantak, mint állat a menő kocsival és közben mondták mint az őrült a reklámszövegüket. A buszmegálló maga elég nagy kiterjedésű, szóval csalinkázott benn a a taxi egy ideig, amíg számunkra teljesen érthetetlen módszerrel megtalálta a buszunkat.
A kis Forest Gumpok egy ideig rohantak a kocsik mellett, aztán a taxis lerázta, de az információ áramlással sem volt gond, mert kicsit beljebb már tudták az üzérek hogy a két fehérnek már van jegye. Mivel volt egy óránk kicsit körbenéztünk a buszállomáson. Zsuzsi vett magának Thanaka kenceficét és hagytuk, hogy mindenki kicsodálkozza magát rajtunk. Számomra még mindig nagyon durva az olvasás népszerűsége Myanmarban. Nagyon durván és mélyen meghatódtam már Yangoon belvárosában is a zsúfoltig tele lévő könyvesboltokon. Az hogy az információs elszigeteltségen ilyen vehemenciával akarnak felülkerekedni nagyon megindító. Ez folytatódott itt is, ahogy a buszállommáson spárgával a nyakukban cipelik a gyerekek az eladó könyveket.
Másrészt visszatérő elem, a 80-as 90-es évek feeling. A mostani élményünk a küllőtisztítós bicaj, gondolom emlékeztek a csörgőkre, ami minden BMX-en ott figyelt. Alig várom a műanyag cumis nyakláncokat.
A buszon alig voltunk, de a buszra amúgy sem lehet panasz, olyan szempontból, hogy légkondis volt, azt már viszont nem csipáztuk annyira, hogy a TV-ben valami pocsék myanmari sorozatot adtak, igazán furcsa love storyval, pláne, hogy üvöltött az egész ami a hangfalon kifért. Mondjuk ez legyen a legnagyobb bajunk. A helyiek itt is törökülésben ülnek a buszszéken. 11 környékén megálltunk ebédelni, amit a helyi sztráda kifőzdében egy nagyon aranyos a néni szervírozott, curryt ettünk, és kb 500Ft volt kettőnkre. A nénike kétszer is megkérdezte, hogy minden ok-e aztán tökre örült a kis borravalónak is. A következő megállónál egy nagyon pofátnlan csóka átvert. Kérdeztem a csajszit, hogy mennyi a kóla, ő mondta, hogy zü-hundred, ami elég tipikus, azaz hogy csak azt nem érted, ami a lényeg, de a lényeg, hogy mondtam, ok, kinyitottam a kólát, odaadtam egy ezrest, a kiscsaj elvitte a főnök csókának, aki meg mondta, hogy ok, köszi, ezer volt a kóla. A leglesújtóbb pillantásom sem hatotta meg.
A buszon Zsuzsi melletti srác beszélgetni kezdett Zsuzsival és a vége az lett, hogy ajánlott egy szállást 15 USD ért, ott szálltunk végül így meg. Az ott Nyung U-t jelent. Nem gond, ha nem tudjátok ezt kapcsiból felpingálni a vaktérképre, a lényeg, hogy kb 5 kilomisire van a romoktól, és itt az a tuti hogy bérelsz cangát, és azzal mész körbe, kvázi mint Angkornál. Mi már este érkeztünk meg, de azért bementünk sétálni a faluba. Hát mit mondjak... Az utikönyünk írta, hogy meg lehet nézni a pagodákat lovaskocsival is. Mi nyilván úgy gondoltuk, hogy ez kb olyan, mint hogy a Mátyás templomtól el tudsz menni lovaskocsival a várhoz. Nem egészen, itt tényleg lovaskocsikon járnak egyesek. Jó, van pár robogó is, de ugyanúgy van ökrös szekér is.
Nagy élmény nekünk, és már többször említettük, hogy valószínűleg pont egy nagyon érdekes időszakban vagyunk itt Myanmarban, most egy újságost fedeztünk fel, ahol a címlapokon Aung San Suu Kyi van, ahogy Obamával (és Obama családjáva valamint kutyajávál) találkozik. A nőci ugye az elmúlt 24 évből kb 21-et háziőrizetben töltött, és kb fél éve hagyhatta el az országot. Most épp a szankicók feloldásáért kampányol. A dolog pikantériája, hogy a jelenlegi elnökkel együtt, aki meg a katonai diktatúra ejtőernyőse. Az ő megítélése egyébként nagyban hasonlít a rendszerváltáskor a reform MSZMP-sek megítéléséhez.
Vacsira egy rossz pizzát dobtunk be. A szállásunkkal szemben megcsodáltuk az egyiket a 4000 payából, igazán hangulatos volt.
