Naplo, 2012. marcius 9.

10-ig volt reggeli, igy kb fel 10-ig aludtunk. Rank fert, meg kell hagyni.
Reggeli kozben egy csaj jott oda hozzank, hogy, lesz egy filmvetites Argentina tortenelmerol, menjunk be ra, es utana lesz egy kis beszelgetes, majd ha van kedvunk lehet menni tortenelmi varosnezo turara. A film es a tura eleje ingyenes, aztan a tura vege mar fizetos.
Gondoltuk a filmet megnezzuk, aztan a beszelgetesbol kiderul, hogy jo-e a vezetes, erdemes-e benevezni. No mar az elejen bajok voltak, nem mukodott a dvd lejatszo. Tibinek kellett megszerelnie, de nem sikerult eletet lehelni bele. Jott meg egy helyi szerelo csoka is, de o se jart sikerrel, igy ez a programpont maris kimaradt. Kar.  Helyette a csaj kezdett beszelni. Ez is kar...
Eleg gyorsan megallapitottuk, hogy ennek semmi ertelme, mert a csaj mondanivalojanak se fule se farka, igy gyorsan ki is szalltunk a tortenetbol.
Ehlyett inkabb a recepcion megerdeklodtuk, hogy merre tudunk mosatni. Nem voltak tul segitokeszek, de vegul megtudtuk amit akartunk. Majd lecsekkoltuk e-mailjeinket, amik kozott Veratol megkaptuk a jo kis tippeket mit erdemes csinalni Buenos Airesben - ezuton is koszi Vera, nagyon jokat ajanlottal. :-)
Neki is vagtunk Buenos Airesnek immaron frissen es uden, tele tervekkel. Eloszor is elvittuk a mosnivalot. Majd kovetkezo kuldetesunk egy jo steak volt. Ki is neztunk uj szerzemenyunkben, a Lets go-ban egy jo parilla (grill) helyet, amit megceloztunk. Nem volt tul kozel de gyalog mentunk, igy utkozben is sok mindent lattunk. Pl az obeliszket az Avenida 9 de Julion

Nemzeti szinhazat

es mas gyonyoru epuleteket

Vegul elertunk a keresett Parillankhoz, ami elso ranezesre nagyon szimpatikus volt. Idosebb helyi bacsik ettek benn jol kinezo steakeket. Igencsak bizalomgerjeszto volt. A bejaranal a hatalmas grillen sultek a gyonyoru husok.

Nagyon finaomat ettunk, es nagyon finomat ittunk is hozza.

Ez egyebkent teljesen erthetelen. A kivalo minosegu marhahus es a bor is olyan olcso itt Argentinaban (a legjobb belszin 3500 Ft/kg, egy uveg jo minosegu vorosbor 1200 Ft), hogy ha jo fott kajat akar enni az ember, a legolcsobban ugy jon ki, ha steaket eszik salataval, es vorosbort iszik hozza. Ez hihetetlenul hangzik, de tenyleg igy van. Ez a kormany alkotasa, ugyanis az inflacio elleni kuzdelmei reszekent nem engedik kivinni a jo minosegu hust az orszagbol, es mestersegesen alacsonyan tartjak a hazai arakat. Non sense, de igy van... ez nekunk csak jo most, de azert nem irigylem a marhatartokat.

De vissza az etteremhez :-)
A mellettunk ulo bacsi kozben kedvesen megszolitott minket. Tudott angolul, igy eleg jol elbeszelgettunk. A mogottunk levo asztalnal egy kisebb tarsasag vitatta meg az elet nagy dolgait.

Mikor Tibi megkerdezte kifele menet a pincertol, hogy esetleg tud-e valami helyet, ahol az egyszerhasznalatos fenykepezogepunkbol elohivathatnank a filmet a kozelben, a csoka korbekiabalt, hogy ki tud ilyen helyet. Egy no jelentkezett is, hogy o tudja a helyes valaszt es gyorsan el is igazitott minket.
Ennek megfeleloen el is indultunk. Bar ahol kellett volna nem talatunk semmit, de vegul sikerrel jartunk, es rabukkantunk egy tuti helyre.
Volt meg egy olyan kuldetesunk is, hogy Patagoniara keszulve jo lenne meleg cuccot beszerezni, illetve turahoz bakit. Utkozben lattunk is nehany outletet, meg turaboltot, de belepve csak amultunk bamultnk az arakon. Hihetetlen milyen dragak a ruhak, cipok. Az outletnek nevezett boltban 50e Ft-ert lehetett volna bakancsot venni. Erre mi mondtuk, hogy koszonjuk szepen, de a tobbi boltban is ugyanez volt a szitu.
Igy ures kezzel folytattuk utunkat.
Recoleta negyedet vettuk celba, ahol a hires nevezetes temeto all. Itt van eltemetve Buenos Aires szine java. Itt nyugszik Evita is, amit az elokelo tarsadalom szulottjei kozul tobben nehezmenyeztek, hiszen o kozel sem nemesi szarmazasu, de meg kellett bekelniuk a gondolattal, mert kilakoltatni megsem lehet.
Jo nagy setat tettunk, kozben elinteztuk a fenykepet, meg Tibi orajan is potoltuk az idokozben elszakadt szijat es seta kozben csodaltuk Buenos Airest. Az ember hallja, hogy Argentina, es foleg Buenos Aires mennyire europai, de amikor sajat szemevel latja, megis megdobbento. Az emberek, a hazak, az utcak, minden...

Belefutottunk egy Freddo fagyizoba, amire Vera is felhivta figyelmunket, igy kiprobaltuk. Nem bantuk meg, nagyon fincsi fagyi volt.
Mikor odaertunk a temto kapujahoz egy kedves holgy epp becsukta az ajtot, mondvan, hogy manana ugyanitt. Nem voltunk tul lelkesek ettol, de nem volt mit tenni, ujratervezes kovetkezett. Megneztuk a temeto melletti templomot, aztan tovabb setaltunk a kozelben levo femvirag fele.

Ez egy hatalmas fembol keszult muveszeti alkotas, ami egy hidraolikus szerkezet segitsegevel reggel kinyilik, mint egy virag, este meg osszecsukja szirmait.

Itt elszorakoztunk egy ideig, majd indulnunk kellett, mert a mosodaban fel kellett vennunk a ruhakat es felo volt, hogy bezar. Volt a kozelben egy bicikli berlos hely, itt meg megkerdeztuk, hogy tudunk-e berelni bicajt (rioi elmenyeinken felbuzdulva), de sajnos eleg gyorsan kiderult, hogy turistak reszere ez nem mukodik. Ezt eleg nagy hulyesegnek talaltuk, morgolodtunk is rajta egy sort.
Viszont igy nem maradt mas, mint a buszozas. Ki is neztuk az utat, ahol kb jo iranyba lattunk buszokat menni. Ott az egyik buszmegalloban megerdeklodtuk, hogy melyikkel kene nekunk menni, es szerencsere pont abbol a megallobol ment is egy a jo iranyba. Vartunk vartunk, de csak egyre tobb ember lett, busz meg sehol. Mar mindenki nagyon ideges volt, tobben fel is adtak a varakozast es elmentek taxival, amikor is begurult a varva vart buszunk.

Busz mar van, de jott a kovetkezo kihivas. Buenos Airesben nem tudsz am barhol jegyet venni a buszra, csakis kizarolag a buszon elhelyezett automatabol, ami viszont csak apro penzt fogad el. Olyan orszagban, ahol viszont a 2 peso is papirpenz, ezt eleg nehez beszerezni. Az apro mizeriarol mar olvastunk, igy gyujtottunk is egy adagot, de fogalmunk se volt, hogy mennyibe is fog kerulni egy jegy. A buszon derult feny arra is, hogy, nem egy tarifa van, hanem a sofornek meg kell mondani, hogy hova mesz, es az alapjan allitja be a tarifat. Nyilvan ha nem ismered a varost akkor ezt buktad, mint mi is, es igy a legmagasabb arat kapod. Ami viszont nem fog foldhoz vagni, mert az is kemenyen 60Ft. Ez egy ujabb olyan pont volt ebben az orszagban, ami elott ertetlenul alltunk: a McDonaldsban a sajtburger 350 Ft, a buszjegy meg 60 Ft. Budapesten ezek az aranyok kicsit mashogy vannak...
No de sikeresen teljesitettuk a feladvanyokat es a buszon voltunk. Idoben oda is ertunk a mosodaba. Felkaptuk a cuccainkat es visszabaktattunk a szallasra. Olyan jol laktunk a steakkel, hogy vacsizni mar nem is kellett, igy csak ejtoztunk a hostelben. Este meg megkerdeztuk. hogy maradhatnank-e meg egy napot, ugyanis elozo nap azt mondtak, hogy ha ma szolunk akkor az rendben lesz es maradhatunk ha szeretnenk. Most meg azt mondja a csaj, hogy jojjunk vissza reggel, erdeklodjunk ujra, hogy van-e hely. No hat ezen jol felhuztuk magunkat, plane, hogy nem is volt szimpatikus a hostel a kisse felfuvalkodott szemelyzettel es az ott lako emberekkel, igy kerestunk egy masik hostelt Buenos Aires masik varosreszeben, a tangoestekrol hires San Telmoban. Szolval holnap koltozes.


comments

Naplo, 2012. marcius 8.

A reggel a buszon ert minket, kaptunk is reggelit, amit bar egy buszon nem varnal, de a tegnapi vacsora utan meglepett volna, ha ez kimarad.

Kora delelott erkeztunk meg Buenos Airesbe a Retiro allomasra.

A lefoglalt szallasunkhoz metroval tudtunk elmenni, de a buszpalyaudvaron semmi jelet nem talaltunk arra, hogy merre is van a metro. Igy nekialltunk megerdeklodni. Nemi gyaloglas utan meg is volt. A metrorol leszallva ismet a kozonseg segitseget kertuk terkep hijan, hogy merre is megyunk a Florida nevu Vaci utca fele. Sikerult is az elso megkerdezettnek rossz iranyba kuldenie minket, de szerencsere viszonylag idoben korrigaltunk es vegul jo helyen landoltunk. Utkozben vettunk fel penzt a Citinel (Rafis automatat sajnos nem talaltunk...:-), ahol az automata nagy oromunkre magyarul udvozolt minket belepeskor.

A hostel a Hostelling International (HI) tagja volt, ami azt takarja, hogy ha van (HI) tagsagi kartyad, kedvezmenyt kapsz. No nekunk nem volt, de gyorsan csinaltattunk egyet, igy mar meg is kaptuk a kedvezmenyt. Bar ez csak utana derult ki, hogy, kulonbozo orszagokra mas tarifat nyomnak, igy sokkal jobban jartunk volna, ha meg itthon csinaltatjuk, de jobb hijan maradt ez a megoldas.
Az ejszakai buszozas kimerito voltat mi sem mutatja jobban, mint hogy a bechekkolasnal a recepcios csajszitol azt meg sikeresen megkerdeztuk, hogy ha kartyaval fizetunk van-e plusz dij amit radobnak, erre egy 10%-os igen valaszt kaptunk. Ezzel eldontottuk, hogy akkor kp-val fizetunk. Majd en 10 percen belul mindezt sikeresen elfelejtettem es rutinosan nyujtottam a kartyamat, hogy akkor fizetnenk... no komment.
Mar nagyon vagytunk a jo kis agyikora, de mint megtudtuk, azt csak 2-kor vehetjuk birtokba, addig el kene foglalnunk magunkat. Hat akkor irany az utca komasan. Beneztunk a kozeli konyvesboltokba, ahol nagy oromunkre talatunk is Buenos Airesrol Lets go utikonyvet. Meg vettunk Argentina Foot printet is.
Bameszkodtunk, setalgattunk, es ettunk egy hot-dogosnal, ahol vagy 10 fajta hot-dog volt.

Eljott a 2 ora, vissza is spuriztunk a hostelbe. Hamarosan megjottek a szobatarsak is (4 agyas dormban voltunk). Gyors furcsi es egy kis ismerkedes utan mi benyomtuk a szunyat. 2 orara.
Sokat segitett. Felebredve uj erore kaptunk es nekivagtunk egy kis setanak a Mikrocentroban. Nem sokat mentunk, maris egy tango show-ba botlottunk.

Jol tancoltak nagyon, de a fonok csokanak nagyon gaz stilusa volt. Amikor gyujtottek penzt kalappal, beszologatott az embereknek, hogy ne apropenzt dobjanak, hanem nagyobb osszeget, mert ok profi tancosok. Ez eleg unszimpatikus volt bennuk.
Egy ideig neztuk, de amikor a tanc helyet inkabb a dumalas vette at odebballtunk. Elmentunk a Plaza de Mayoig, a foterig. Itt all a rozsaszin Casa Rosada, az elnoki palota. Ennek erkelyerol mondta beszedet nepehez Peron es Evita.

A teren minden csutortokon felvonulnak az anyak, akik a piszkos haborunak nevezett idoszakban nyom nelkul eltunt gyermekeikert tuntetnek. Ehhez a felvonulashoz gyakran kapcsolodik valami egyeb tuntetes is. Amikor mi ott jartunk csutortok este, szinten happening volt, de nem teljesen tudtuk ertelmezni a torteneseket. Focimezbe oltozott emberek sokasaga gyult ossze, valaki beszedet mondott egy szinpadon, a tobbiek meg lelkesen lengettek zaszlojukat. Hogy ok mit akartak elerni, az szamunkra nem derult ki, de mindenesetre erdekes latvanyossag volt :-)

Setaltunk meg egy kicsit, majd visszatertunk a hostelbe, ahol a helyi akciokat es kedvezmenyeket kihasznalva vacsiztunk egyet egy jo pofa sor mellett.


comments

De hát ott nincs is semmi..

Paraguayban csak három napot töltöttem, mégis úgy érzem, hogy az egyik legjobb élményem volt az az egész Latin Amerikai utazás alatt. Pedig a hostelekben amikor kérdeztük a többieket, hogy és Paraguay? mindig azt a választ kaptuk... minek menjek oda, nincs ott semmi. Ahogy vesszük.  Az tény, hogy Asuncion nem nyújt sokat más városokhoz képest. Azt hiszem ezt a legjobban a díszőrsége írja le. Két fószer az egyik kb 155cm a másik 185cm egymás mellett és röhögnek őrségváltás közben.  De hány olyan országot lehet találnia világban, ahol az emberek 70%-a  kétnyelvű,  úgy, hogy az egyik nyelv az a bennszülött indián nyelv, a guarani. Ezt úgy kell elképzelni, hogy van olyan, hogy az ember a buszmegállóban megszólít valakit spanyolul, az meg csak mutogatni kezd a szomszédra, hogy ő bizony nem beszél spanyolul, de szerinte a másik igen. Aztán meg ha már a nyelveknél tartunk, hány olyan ország van, ahol Plattdeutschot beszélnek a sivatag közepén, mert az itteni kis német telepesek ezt hozták magukkal. És ez nem csak olyan Discoveryn bemutatott sváb néni. A piacon németnek nézett egy német csóka! Fogta is az alkalmat és meghívott minket a lánya szülinapjára. Kár hogy nem mentünk... Igen, ilyen élményekben lesz az embernek része, ha nem olyan helyre megy, ahol rengeteg a turista. Perbálon például kevesebb a turista, mint Szentendrén, de lehet, hogy egy külföldi turistát hamarabb hívnak meg Perbálon a helyi falunapra.  

És hát Paraguay, nem egy népszerű turistahely, mert hát ugye hány olyan ország van, ahol az ember a főtéren bemegy egy szuvenír boltba és ott örülnek neki? Viszont hány olyan ország van, amelyiknek a történelme annyira érdekes, mint Paraguayé? Én mit tudtam eddig róla? Semmit! De mostanra kicsit kikupáltam magam.

Elsőként ott van a dicső múlt. Hogy érthetők legyenek az itteni méretek egy kis kitérővel kezdek. Rio de Janeirót azt jelenti, hogy január folyója. A város egy hatalmas tengeri öbölben van, amit a történelmi leírások szerint először folyónak néztek. Amikor megláttam az öblöt fogalmam sem volt, hogy a viharba lehetett ezt folyónak nézni, hisz hatalmas. Aztán amikor az ember meglátja a Rio Paraguay folyót, megérti. Ha ezt láttad már, nyilván benézel egy öblöt folyónak. Nagyon durván széles a folyó, és igen ez anno hajózható is volt. Hogy kicsit jobban mondjam, felhajóztak a spanyolok egy folyón, most a neve nem érdekes, de azt talán jó tudni, hogy ennek a folyónak a tengeri torkolatánál van most Buenos Aires. Akkoriban az egy koszfészek se volt, amit a folyó kevésbé védhető partjára raktak, és állítólag annyira büdös volt, hogy semmiképpen nem volt nevezhető jó levegőnek. Szóval innen hajóztak fel, nem is akármiért, hanem, hogy egy nagy fehér királyt megtaláljanak. No persze nem pacsiért, hanem ezüstért mentek. Abból nem lett semmi, de persze itt volt bőven Rejtős jelenet. Az egyik expedíció talált ezüstöt az egyik indián törzsnél, aztán csak később derült ki, hogy az egy előző európai expedíció ezüstkészlete volt J A lényeg persze Peru elérése volt, de ebből nem sok minden lett ebből az irányból, ha csak az nem, hogy Asunción lett a kiinduló pontja az itteni kolonizációnak. Innen fedezték fel Bolívia déli részét, valamint a mai Paraguay és Argentína egy részét is. Mondjuk ez persze elég vicces, mert Paraguaynak nincs tengerpartja, szóval azért előre meg nem mondtam volna, hogy Asunción volt az akkori logisztikai hub.

A latin amerikai indiánok „civilizálása” persze nem ment olyan egyszerűen, mint ahogy gondolnánk, de pont a paraguayi területen elég jól alakultak az események. Ennek nagyban köze volt a jezsuitákhoz. Én a Walter Mária féle törikönyv alapján mindig is úgy gondoltam, hogy a jezsuiták legnagyobb hozzáadott értéke a civilizációhoz a harapófogóval való hastépkedés, más néven inkvizíció. Úgy néz ki elég keményen ítéltem meg a helyzetet, mert amit itt csináltak, az viszont dupla ötös. Létre hoztak telepeket, amihez odavonzották a guaranikat és hát igen, megmutatták nekik, hogy kell szekeret készíteni, meg a szekér elé ökröt fogni, meg hogyha elvetünk valamit, abból lehet kaja. Bár mostanában azt mutogatják képeken, hogy hárfázni is megtanították őket. Jó, biztos az is nagyon király. Az oktatásért nem is kértek nagyon sokat, még a keresztelésben sem voltak állítólag erőszakosak. A többnejűséget viszont nem komálták...ki érti ezt, miért pont abban találtak problémát? Mindezek mellett nagyon sokat lejegyeztek a guarani kultúráról, és sokat tettek azért, hogy ez fent is maradjon, pl írtak egy guarani spanyol szótárt. Ami azt illeti, a jezsuita telepek nagyon sikeresek lettek, a misszióik bőven átnyúltak a mai Argentína területére. A problémák akkor kezdődtek, amikor a helyi földesuraknak megnőtt a munkaerő kereslete, és ezt úgy gondolták betömni, hogy a helyi indiánokat rabszolgáknak terelik. Ez nem nagyon tetszett a jezsuitáknak, pláne a lassan öntudatra ébredő indiánoknak. Az lett az egésznek a vége, hogy a spanyol uralkodó kidobta a lázongó jezsuitákat az országból, mint macskát. A telepeket elhagyták, a templomok pusztulásnak indultak, a földesurak meg vitték  az indiánokat elnyomni.

Paraguay függetlenedése az 1800-as évek elején történt. Napóleon elfoglalja Spanyolországot, erre a spanyol gyarmatok meg Hawaii-t hirdetnek mind. Eddigre viszont már kezdett Argentína sokkal erősebb lenni, mint Paraguay. Mondjuk nem kellett ehhez 6 év Civilizationt elnyomni, hogy az ember rájöjjön, hogy ha a tengeri kijáratban van egy másik város egy másik országban az előbb utóbb meg fogja vámolni a szárazföldi országot... Szóval elkezd mindenki függetlenedni, Paraguayban a független kormányfő Doctor Francia lesz. Tudom, ez úgy hangzik, mint valami Rowan Atkinson vígjátékban a főgonosz, de tényleg ez a neve. Viszont, tök érdekes és szerintem nekünk aztán nagyon tanulságos, ami történt. A lényeg, hogy Francia 24 éven keresztül uralkodott diktátorként, de talán azt mondhatjuk, hogy felvilágosult diktátorként. Sok jó dolgot csinált, nekem az egyik kedvencem, hogy amikor a latin függetlenedés még nem volt teljesen tiszta, kötött egy olyan szerződést Argentínával, amiben Paraguay hadi segítséget ígér Argentínának. Ebben az a király, hogy mivel Argentína ezt aláírta, ezzel elismerte Paraguay létezését. Azért volt Doc-ban zizi is rendesen. Az egyik unorthodox intézkedése volt, hogy lezáratta a határokat... teljesen: se ki se be. Aki bejött az országba, az már ott maradt. Ennek az volt az értelme, hogy letörje a nagyobb földesurak (az indiángyűjtők) hatalmát, akik marhakivitelből éltek. Egy másik story szerint kinyíratta az összes kutyát, bár azt nem sikerült kiderítenem hogy miért, de az látszik, hogy Franciánál azért rendesen elmentek otthonról. Másrészt a halála után meg kiderült, hogy alig vett fel még fizetést is, nem hogy ellopta volna a fél országot. Ami számunkra nagyon érdekes, hogy a csóka full autoriter volt, a gazdaságot meg felívelő pályára helyezte. Csökkent a szegénység, nőtt a növekedés és csökkent a csökkenés, alapvetően jó... A paraguayiak szerint meg ez így jól is van. Mármint, hogy volt egy csóka aki uralkodott rajtuk 100%-ban, és nekik (mínusz földesurak) jobb lett. Nem csoda, hogy ezek után Paraguay történelme tele van további diktátorokkal, akiket Paraguay eltűrt, pedig a következők aztán rosszak voltak minden tekintetben.

Az egyik legjelesebb képviselője a minősíthetetlenül hülye diktátoroknak López volt. Ha azt mondom, hogy egyszerre állt háborúban Argentínával, Uruguay-jal és Brazilíával, akkor azt hiszem ezzel elmondtam mindent. Mondjuk Uruguayt nem szép idesorolni, mert a történet lényege az, hogy Brazília elfoglalja Uruguayt, erre Paraguay félve attól, hogy ő a következő megtámadja Brazíliát. A hadereinek egy részét Argentínán át akarja vinni, annak ez nem tetszik, bumm hadat üzenünk neki is. A paraguayi hadsereg két dologgal rendelkezett egyrészt egy kis elitebb alakulattal, meg egy nagy adag bátorsággal. Azt hiszem nem kell részletezni, hogy elbuktak, de azt talán érdemes megemlíteni, hogy 10-11 éveseket is besoroztak, hogy a tiszteknek sem volt cipője annyira szegények voltak és hogy Lopezünk ez alatt végezteti ki a vezérkart, mert szerinte árulók. És akkor ezt figyeljétek: a lakosság fele hallt meg! A fele vazzeg! Ok, de akkor nem volt férfi? Nem! Kb harmincezer férfi maradt a végére, nem elírás! Na ez már az egyháznak is elég volt, hogy megengedjék a többnejűséget, persze csak hallgatólagosan.  Paraguayt a nők építették újjá, és ez a mai napig látszik. Míg más latin amerikai országban a nők után füttyögnek, láthatóan másodlagos állampolgárok, itt ha nem is főnökök, de pl simán intézkednek, reklamálnak egy buszmegállóban.

A következő háború története (már 20.század, harmincas évek) is zseniális a maga nemében. A terület két legszegényebb országa Bolívia és Paraguay háborúba kerül egy sivatagi területért, amiről mindketten azt hiszik, hogy olajban gazdag, a háború végén pedig senki nem talál olajat, hanem nyertek egy sivatagot.... nem akarok ehhez sem hozzáfűzni többet.

És akkor persze ott a story majdnem vége, Stroessner a hideg háború alatt, aki begyűjti az összes hogyan szúrjunk el egy országot plecsnit. Menedéket nyújt  náci háborús bűnösöknek, maximumra pörgeti a kábítószer csempészetet, megépíti a világ legnagyobb vízerőművét, ami arany tojást tojó tyúkja lenne Paraguaynak a környezeti katasztrófa kárára, de hogy-hogy nem a pénz eltűnik éveken keresztül. De legalább ugye nem volt kommunista, és hát az amcsiknak ez elég volt ahhoz, hogy megtűrjék, amikor már mindenki elítélte az országot. A végén a saját pártjából egy katonatiszt buktatta meg.

Az ország 1990 óta próbálkozik a demokráciával, és hát azért több kevesebb sikerrel halad előre is. Ugyanakkor nehéz egy olyan országban demokráciát építeni, ahol a jólétet és a biztonságot mindig is vezetőktől várták az emberek. Az Economist legutolsó paraguayi cikke szerint nemesfémet találtak Paraguayban. Én nagyon remélem, hogy ennek nem az lesz a vége, hogy jön megint egy vezér, aki megmondja a tutifrankót. Sőt még jobban remélem, hogy jön egy, aztán a paraguayiak megmutatják neki, merre tágasabb...

comments

Napló, 2012. március 7.

Szóval reggel szépen felébredtünk Encarnacionban, és a mai nap terve az volt, hogy elmegyünk Trinidadba, ami egy itteni jezsuita templom, még a XVIII. századból. Ezt úgy akartuk előadni, hogy szépen felülünk a helyi buszra és elmegyünk oda. Elötte a terv az volt, hogy még bedobunk egy reggelit. Nem voltunk még teljesen tisztában a helyi gasztronómiai csodákkal, de sikerült találnunk egy pékséget, ami inkább egy cukrászdára hasonlított azzal a megkötéssel, hogy egy fajta sütije volt. Vettünk fejenként egyet, mert ezekkel a dolgokkal itt óvatosnak kell lenni. Én nem tudom, hogy ez miért van, de minnél melegebb van annál jobban szeretik a cukrot (lásd baklava nevű török merénylet). Ez végül is ehetőnek minősült, így gyorsan kértünk még fejenként kettőt. Ezek után elmentünk a buszpályaudvarra. Arról talán már írtunk, hogy több busztársaság van, buszmenetrend meg nuku. Szóval az ember általában elkezd kérdezősködni a különböző vállalatoknál, hogy melyikőjük megy arra a helyre ahova te szeretnél menni. Na itt Encarnacionban az ügyfélközpontúság egy magasabb fokát sikerült elérniük, amennyiben ilyen rikkancsok zaklatnak téged egész pontosan úgy, hogy az arcodba ordítanak városneveket. Én odamentem az egyik ott álló buszhoz és megkérdeztem, hogy megy-e Trinidadba, erre azt mondta, hogy meg. Ez persze nyugodtan jelenthet még bármit, de azért felszálltunk. A jegyen is rajta volt a falu neve, szóval kicsit megnyugodtunk. Az érdekes business modellek itt még nem értek véget, mert kiderült, hogy a buszon több jegyellenőr van, mindegyik jegyet ad el ugyanarra a buszra ugyanazon a buszon... no comment, úgy érzem olcsó munkaerőben nincs hiány. Közben felszállt egy chipa árus is, tőle vettünk azért még egy péksütit.

Az itteni árusok egyébként amint tudnak felpattannak a buszra. A helyi vizuális marketing egyik nagysikerű újítása, hogy a gyümölcsöket, előtte vízpermettel lefröcskölik, hogy frissnek tűnjön, mondjuk sokat levon belőle, hogy az orrod előtt csinálják...

Szóval, lassan megérkeztünk a helyre. Eléggé izgultunk, hogy a buszvezető szóljon nekünk, amikor le kell szállni, de nem felejtett el minket.Leszállva látszott, hogy egy olyan úton kell elindulnunk, amit még a XVIII. században a jezsuiták csináltak. Zsuzsi nagyon okosan megjegyezte, hogy talán nem ártana valami vizet magunkhoz vennünk. A kb 750 méteres út alatt sikerült kettőnknek két lityó vizet meginnunk. Én ilyen forró helyen még nem voltam, nem is értettem mi van, teljesen megállt a levegő. Aztán odaértünk azt hiszem a világ legkevésbé látogatott UNESCO Világörökség helyéhez. 

 

Senki nem volt ott, ha hat túrista volt, sokat mondok. A biztonsági őrök az árnyékban matéztak, a hely meg annyira üres volt, hogy az egyik sarok mögött felébresztettünk egy baglyot. Felébredt, elrepült egy kicsit odébb, így lassan sikerült becserkésznem egy fotóra. 

 

Ja, nem is írtam, hogy miért érdekes a hely ahol vagyunk. A jezsuiták telepeket hoztak létre az itteni területen, ahol guarani indiánokkal együtt boldogan éltek. Most tényleg... aztán a nagy boldogságnak az lett a vége, hogy a spanyol király kirakta a szűrüket az országból. A Robert de Niro és Jeremy Irons nevével fémjelzett a Misszió című film elég jól mutatja, hogy mi volt a helyzet. Számunkra az a lényeg, hogy voltak telepek, benne egy főtemplom, esetleg melléktemplom, indián kőházak, gabonatároló meg minden olyan dolog ami akkor korszerű volt, most meg azt sem tudom, hogy micsoda. 

Mi meg majd megsültünk. Egy jó kis napszúrás lett a vége gyenge hányingerrel és erősebb fejfájással. Nem volt rettenetes, de azért meglepő volt, hogy milyen gyorsan kikészültünk. Visszaslattyogtunk az országúton és beültünk a helyi kis kocsmába. Mondjuk a hely nem volt erre felkészülve, ők sziesztázni akartak, de ez nem volt nagy gond. Leültettek minket a lakás teraszára, odaadták a sört, a kocsmáros gyerek elmenet az apa meg kijött, hogy akkor most ő a főnök. Zsuzsi el is beszélgetett vele, hogy mikor milyen idő van, én meg közben felfedeztem egy pórázon lévő majmot.
 

Miután visszaértünk megint azzal szembesültünk, hogy Paraguayban még nem unták meg a turistákat. A szálláson, ahol reggel kicheckoltunk simán beengedtek minket egy zuhanyra. Csak hogy világos legyen, máshol úgy dobnak ki minket 10-kor, hogy ha még 10:20-kor bent vagyunk akkor +1 napot kell fizetni
Ezek után mi úgy gondoltuk, hogy csak fel kell pattanunk a helyi buszra, ami átvisz a határon Argentínába. Hát végül is igen is meg nem. A busz úgy működött, mint az Iguazunál, azaz a busz ledob ott ahol a turistának papírokat kell intéznie (míg a helyiek csak átmennek) és a következő buszra felszállhatsz ugyanazzal a jeggyel. Amire nem számítottunk, hogy a két várost összekötő híd a hatalmas Rio Paranán  össz-vissz egy egy sávval rendelkezik (plusz a valószínűleg évtizedek óta nem használt sín), és pont a mi sávunkon baleset volt.

Ennek megfelelően majdnem két és fél órát buszoztunk egy rokkanásig megtelt buszon. A busz azért is volt fullon, mert itt is dívik a bevásárlóturizmus és lavortól Wii-ig mindent visznek az Argentínok. A dolgot nehezítette, hogy Zsuzsinál pont most tetőzött a napszúrás, így eljutott az ájulás közeli állapotba, de sikeresen visszatért az élők sorába :) Végül eljutottunk az argentin oldalra, ahol átröntgenezték a csomagunkat, aztán után már mehettünk is a helyi posadasi buszmegállóba. Már ideérkezésünk előtt himnuszokat hallottunk az argentin buszozásról, hogy az mennyire jó lesz. Igen ez valóban így is van és ez rögtön a buszmegállóban kezdődött. Egy káosz faktor maradt, hogy itt is rengeteg társaság van és az hogy ki hova indít buszokat az persze sehol sincs kiírva. Ugyanakkor miután bemegy az ember az egyik társaság légkondicionált helységébe, onnantól már szó szerint édességgel próbálják az embert ott tartani. Én meg vagyok róla győződve, hogy valahogy franchise szerint működhet a dolog, mert az ottani főnök csóka hívta a fiát, hogy majd fordítson ő nekünk angolra. Utána is nagyon kedvesek voltak, megkérdezték, hogy hova megyünk majd Buenos Airesben, amikor megérkezünk, és hogy hogyan fogunk tudni odajutni. Mielőtt elindult a busz olyan bucsúzkodásoknak voltunk szemtanúi, mint akik örökre elbúcsúznak egymástól, mind családtagok között, mind párok között. Első élményeink szerint az argentinok megélik a búcsúzás legmélyebb bugyrait :) A buszon folytatódtak a kellemes élményeink. Fotel méretű ülések, amiknek fel lehet emelni a lábát, jó, nem ágy, de majdnem. Meleg kaja, vörösbor, film, ami feliratos és nem Mutáns krónikák. Szóval nagyon ahhoz képest, hogy buszon voltunk, nagyon jól telt az éjszakánk.

comments

Napló, 2012 március 6.

Asuncionba 4:30-kor érkeztünk. Legalábbis mi ezt hittük. Fura is volt, hogy milyen nagy élet fogad minket a buszállomáson. Később jöttünk rá (de még épp időben), hogy 1 órával már megint odébbálltunk, és a 4:30 az valójában 5:30. Komolyan mondom ez az egyik legnehezebb tényező az utazásban, a folytonos időátállás. Otthon az évente 2-szeri 1-1 óra is megérződik, most meg már kb hetente más időzónában vagyunk. Ez annak is köszönhető, hogy itt most van a nyári-téli időszámítás közti váltás, csak ezt nem minden ország alkalmazza.
Lényeg a lényeg, hulla fáradtan hajnalban Asuncion buszállomásán találtuk magunkat.

Úgy tartottuk jónak, ha egy kicsit megpihenünk mielőtt útnak indulunk. Pénzt viszont kellett váltanunk, mert anélkül még wc-re se tudtunk elmenni, így kénytelenek voltunk kómásan kififikázni az árfolyamokat. Nem egyszerű, ezt elhihetitek, ez a másik ami komoly kihívást jelent az utazás során. Próbáljátok ki hajnalban elvégezni az alábbi műveletet fejben: 1 reál=130 Ft, 17guarani=1 Ft; 400reál=hány guarani? Kicsit rá is bíztuk magunkat a szerencsére, és váltottunk pénzt. Mint utóbb kiderült a szerencse velünk volt, mert elég jó árfolyamot sikerült megcsípnünk a hajnali kínálatból.
A nagy munka után megpihentünk. Felváltva elmentünk mosdóba felfrissülni. Számomra ez hihetetlen, hogy az ember bárhol legyen a világban, a nap bármely szakában, a női mosdóban biztos, hogy áll a sor. Az egy dolog, hogy a wc-hez, de itt külön sor volt a csaphoz is, mert mindenki fogat mosott, fésülködött, stb.
De azért azon meglepődtem, hogy Paraguayban a buszállomáson fogkrémet és fogkefét árulnak a mosdónál. Ezt nem gondoltam volna.
Miután mindketten sikeresen végeztünk a mosdótémával, gondoltuk jól jönne valami frissítő. Hát nem kellett nagyon kutatni mert az orrunk előtt, mellett és mögött is mate-et árultak. Csak arra kellett figyelni, hogy maradjon nekünk is, mert a helyiek ezt úgy vitték mint a cukrot. Ez nem ám úgy van, hogy veszel egy csésze teát, hanem veszel egy termosznyi forróvizet, és ahhoz kapsz egy csuprot megtömve mateval (növény, olyan mint a tea, de nem tea), benne egy szipkával. Oszt hajrá. A helyiek egyedül isznak  meg egy termosznyit, mi kezdők vagyunk, így ketten vállaltunk be egyet. Nem csoda, hogy ezeken a buszokon alap felszerelés a wc.

Egyből vettünk chipat is a mellettünk áruló nénitől, ami egy sajttal töltött péksüti (elég száraz, de ha éhes vagy jó), majd amikor azt hittük fél 7 van, de valójában fél 8 volt elérkezettnek láttuk az időt, hogy felkerekedjünk.
Beadtuk a csomagunkat a csomagmegőrzőbe, majd a reggel során meghozott döntés alapján vettünk jegyet Encarnacionba délután 2-re. Itt is van választék busztársaságból, még a NASA-val is lehet utazni :-)

A terv az volt, hogy addig bemegyünk a városba, szétnézünk, majd irány a 6 órás buszút az argentin határon lévő városba. Szerencsére a buszjegy vásárlásakor felfedeztük az időeltolódást, így nem késtük le egy órával a buszt.

Dolgunk végeztével bebuszoztunk a belvárosba. Az időpont ideális volt a reggeli csúcsforgalom kiélvezésére.  Mikor leszálltunk, tippeltünk egyet merre lehet a főtér és elindultunk. 2 utcát mentünk, és vége lett Asuncionnak.

De ez még nem jelenti azt, hogy rossz helyen jártunk, Asuncion vége előtt fél méterrel van egy kis putri, előtte 2 méterrel pedig mindenféle hivatalos épület.

Ezen a ponton éreztük úgy, hogy eljött a következő mate ideje. Természetesen itt is árultak (nincs olyan sarok ahol ne árulnának), de itt a nem a forró változatot, hanem a jegeset, amit terere-nek hívnak. Itt ugyanúgy mindenféle gyógynövényt zúznak össze, és a csöbör is ugyanaz, csak jeges vízzel öntik fel. Nagyon kedvesek voltak, a közelben lévő munkások is odajöttek beszélgetni, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, próbáltuk-e már a tereret, stb. Ez a legjobb az olyan országokban, ahol nincsenek turisták, hogy a helyiek örülnek ha külföldit látnak, és meg akarják mutatni nekik a szokásaikat.

Egy padon elfogyasztottuk a tererenket, és közben bámészkodtunk.

Miután újra erőt gyűjtöttünk, megérdeklődtük hol a főtér, és arra vettük az irányt.
Nagyon hamar megkedveltük ezt az országot. Mókásak az emberek, hogy mindenhova cipelik a termoszukat és a kisköcsögüket, anélkül nem indulnak el sehova. Az anyáknak egyik kezében a gyerek, másikban a termosz. Segítőkészek, jó fejek, persze próbálnak trükközni az árusok és buszosok, de nem vészes.
A főtéren bementünk a Hősök palotájába, ami előtt díszőrség állt épp őrségváltásra várva. Az egyikük 2 fejjel volt magasabb a másiknál. Bementünk köztük az épületbe, ahol 2 másik őr várt a cserére. No ők, majd meg pusztultak a röhögéstől, pedig már csak pár másodpercük volt hátra a ceremóniáig. Mi bentről élveztük  életünk legkomikusabb őrségváltását próbálva visszafojtani nevetésünket.
A hősök palotája lényegében az ország vezetőinek és egyéb hőseinek sírhelye. Itt nem csak azok nyugszanak akiket tisztel a nép, hanem a legnagyobb diktátorok is. De Paraguay igen érdekes történelméről és népéről Tibi ír majd egy cikket, ott bővebben lesz szó az országról.

Tovább sétáltunk a városban, benéztünk egy-két üzletbe, majd a szuveníresnél meg is álltunk, mert nagyon megtetszett Au-au, az egyik isten szobra. Mint megtudtuk, ő embert is eszik, és csak úgy lehet tőle megmenekülni, ha pálmafára mászol fel. Az valamiért nagyon hatásos ellene. De más fa nem jó ám, ott utánadmegy, úgyhogy javasolt szemmel tartani a közelben lévő pálmafákat.

Az utcán gyönyörű orchideákat árult egy nő, nagyon sajnáltam, hogy nem tudok hozni belőle.

Sétánkat folytatva elértünk a vasútmúzeumhoz. A bejáratnál nagyon kedvesen fogadtak minket, rajtuk is látszott, hogy sok túristát nem láttak errefelé. A kis múzeumi rész után fel lehetett menni a jó kis vagonokra, ahol időutazáson vettünk részt.

A vasút melletti téren elég sok rendőr volt, amit nem teljesen értettünk. Már kezdtük azt hinni, hogy ismét tüntetésbe csöppenünk. De nem sokkal később kiderült, hogy csak egy afrikai főmufti fogadására készülnek. A főmufti megnézte a hősök palotáját, úgyhogy volt ott egy kis ceremónia a korábbinál nagyobb létszámú díszőrséggel. Meg is álltunk ott a téren kajálni egyet, és közben bámészkodtunk. Nagyon helyinek nézhettünk ki, mert egy bácsi odajött hozzám útbaigazítást kérni.

Lassan indulnunk kellett a buszhoz. Még átnéztük a kis piacot a közeli főtéren, ahol az egyik árusnál nézelődve megszólított minket egy csóka. A felesége német, és ő is élt sokat Németországban, így folyékonyan beszélt németül. Épp a lánya szülinapi bulijára készültek és vásárolgattak kellékeket. Kérdezte is, hogy itt leszünk-e még egy hét múlva, mert szívesen látnának minket a szülinapi bulin, de sajnos el kellett utasítanunk a kedves meghívást, mert 2 nap múlva már Argentinában leszünk.
Gyorsan elbúcsúztunk, mert már nagyon ketyegett az óra, és tipliztünk a buszmegállóhoz. A buszmegállót úgy kell elképzelni, hogy látsz több embert egy helyen várakozni. Ezen kívül semmi nem jelzi, hogy ott megáll-e valamilyen busz. Meg is érdeklődtük egy csajtól, hogy jó helyen állunk-e ha a buszpályaudvarra szeretnénk menni, de ő zavarba jött, és mutatta, hogy nem érti. Utána jöttünk rá, hogy persze, hiszen, 2 nyelvű az ország, nem mindenki beszél spanyolul, van aki csak a guarani nyelvet beszéli. De erről bővebben szintén Tibi fog írni.
Következő alanyunk már tudott spanyolul, így megtudtuk melyik buszt kell leintenünk. Egy jó ideig ne jött, így kezdtünk izgulni. Végül csak jött, de olyan lassan haladtunk, hogy több időbe tellett az út mint befelé a városba reggel csúcsforgalomban. 2-kor indult a buszunk Encarnacionba, és 2-kor szálltunk le a helyijáratról a buszállomáson. Kilőttük magunkat, Tibi rohant a csomagokért a megőrzőbe, én meg rohantam a buszhoz, hogy nehogy elmenjen. És siker! Még elértem a buszt, a sofőrrel ledumáltam, hogy uno momento mert mi esposo jön még a csomagokkal, és eközben Tibi is odaért a két hátizsákkal rohanva. Bedobtuk a csomagokat, felpattantunk, és már indultunk is.
Nagyon rossz volt ez a 6 órás buszút. Eleve fáradtak voltunk az éjszakai buszozás és hajnali megérkezés után, és még a lábunk se fért el, mert olyan pici volt a hely. A melegről már nem is beszélve. De a látvány azért nem volt rossz és végül estére megérkeztünk Encarnacionba, az argentin határon lévő városba.
A buszpályaudvar mellett találtunk egy szállást, ahol szerencsére pont volt még egy szabad szoba. Bár volt még nálunk egy adag tészta, amit megfőztünk volna vacsira, de sajnos nem volt konyha, így elmentünk a szomszéd utcába kajálni egyet.
Utána nem kellett sokat várni, hogy el tudjunk aludni. comments