Napló, 2012. augusztus 26.

Második nap és megint a csába megyünk, azaz tuktukozunk Kattel. Az első állomás Kbeal Spean. Ez volt Zsuzsi kedvence, pedig itt még templom sem volt :) Hogy mi is Kbeal Spean? Kőfaragások egy folyónál.  Azt hiszem azért menő ez, és Zsuzsinak is azért tetszett, mert nagyon megérintő, ahogy a dzsungel közepén szépen kidolgozott faragásokra lehet bukkani. Ehhez fel kell menni egy hegyre, ami kb egy 45 perces gyaloglást jelent. Kicsit sem lenne vészes normálisabb időben, persze gatyarohasztóban nem egyszerű. Azért elvoltunk. 

Már maga az út is nagyon szép és érdekes, de amikor az ember felér a folyóhoz, tényleg nagyon menő a látvány.

A faragásokon Vishnu és Shiva látható, de van egy két mandala is, meg lingamok, ezek utóbbiak tulajdonképpen fallikus szimbolumok, és Shiva legősibb ábrázolásai. Mondjuk érdekes koncepció egy rakás hímvesszővel kicsempézni egy folyót, de az is biztos, hogy nem kell Langdonnak lenni, hogy rájöjjünk arra a nem túl bonyolult szimbolikára, hogy ez megtermékenyíti a folyót, az meg ugye a rízsföldet... woáh, ugye?

Sokáig elvoltunk fent, nézelődtünk, ökörködtünk, itt van egy két bizonyíték.

A következő állomás viszont az én egyik kedvencem volt, ez pedig Banteay Srei. Ez egy díszes templom, és a domborművek kidolgozottsága iszonyat részletgazdag, plusz még jól is néz ki.

A templom egyébként viszonylagosan kicsi, kompakt, és nem is a király, hanem egy főpap építette. A faragások tényleg lélegzetelállítóak. Nekem az egyik kedvencem az összeverekedő majmok, miből másból mint a Ramayanából. Ez a mű egy igazi worldwide hit, és Indiában még nem is voltunk!

A másik nagy kedvenc pedig a fülbevalós őrők. 

Sajnos a monszun és a dél körüli templomnézegetésnek az a hátránya, hogy folyamatosan nagyon rosszak a fényviszonyok, és nagyon nehéz olyan képet csinálni, ami egy kicsit is visszaadná a színeket. Ez talán itt volt a legzavaróbb, mert a vörös kövek nagyon szép színűek.

A másik hátrány persze megint az, hogy ismét taccsra mentünk. Még csak két óra volt, és eddig csak két helyet néztünk meg, a papirosunkon meg ennél persze több volt. Szerencsére leszakadt az ég, így megint jó kifogás lett, hogy beüljünk kajálni. Hosszas unszolásra Kat is odaült mellénk és sikerült egy nagyon jót beszélgetnünk főleg a jelenlegi politikáról és a vörös khemerek diktatúrájáról. Nem akarok minden részletre kitérni most, mert a múltkor már hosszan ecseteltem a thai politikát, a khmert meg most nincs kedvem. Ennek ellenére azt megjegyzem, hogy az tök új volt nekem, hogy Kambodzsa elég erősen vietnámi gazdasági befolyás alatt áll, Vietnám meg nem fogjátok kitalálni, de kínai alatt. Ennek megfelelően kiötölhető, hogy az ultrahiperszuper balos vörös khmerek arany ejtőernyősei még mindig hatalmon vannak, és valahogy nem akarózik egy jobbos kormányt megválasztani. 

Azt hiszem örök élmény lesz ez a beszélgetés, kicsit olyan érzésem volt, amikor mesélt a vörös khmerek diktatúrájáról, mint amikor minket kérdeznek a nyugatiak a kommunista időszakról. Tudott mesélni, de  a lényeg nyilván nem jött át. Ja, akiknek a vörös khmerek nem mondanak semmit, úgy tudnám summázni, hogy két év alatt kétmillió embert sikerült kinyirniuk a saját népükből, többek között olyan dolgokért, hogy szemüvege volt, vagy tudott idegen nyelven... és nem a középkorban, hanem 1975 és 78 között.

Sajnos vagy szerencsére már csak egy templomot tudtunk megnézni ma és ez Banteay Samré volt. Ez egy viszonylagosan kisebb templom, aminek elég egyszerű struktúrája van, és nincs is rossz állapotban. A legnagyobb előnye viszont, hogy kicsit kívülebb esik a fő turistautvonaltól és kevesen látogatják. Egész pontosan vagy egy fél órát tudtunk ott eltölteni mások nélkül, és itt tényleg kiéltem a Tomb Raideres énemet és ugrálgattam a kövek között. Sajnos titkos átjárót, pláne kincset nem találtam. Nagyon durván jó volt, felfedezgettünk, voltak lezárt részek ahova belógtunk, stb.

A vége az lett, hogy Kat bejött, hogy a jegyvizsgáló már menne haza, szóval menjünk :) 

Ma sem volt más hátra, mint hogy vacsorázzunk egyet és hogy megint részt vegyünk egy szociális eseményen, amin megint nem tudtunk személyesen sajnos ott lenn. A kaja részéről egy grillezésen voltunk, itt megemlíteném a kígyóhúst. Akiket gasztro szinten érdekel, azokat ki kell, hogy ábrándítsak, rágós és még jó íze sincs.

A telefon amit most megeresztettünk, az Peti, Zsuzsi bátyjának és Áginak az eljegyzési ebédje. Ez is sikerült, pedig itt is ment a para, először a szálláson nem volt net, de aztán egy netkávézóval megoldottuk. 

Szép nap volt, de már kezdünk durván merülni.

comments

Napló, 2012. augusztus 25.

A mai nap az első az angkori napok között. Van egy kis könyvünk, amit még akkor vettünk, amikor Kachanaburiba mentünk, és abból próbáltam készülni. Sajnos a könyv elég trágyadomb, mármint sok infot tartalmaz, de nagyon rosszul struktúrálva. Nehéz olyan dolgokkal mit kezdeni, hogy négy nap Angkornézés után esett le, hogy a korszakok épületekről vannak elnevezve, a tárgymutatóban meg egy templom nevénél nincs kiemelve, hogy azt hol írja le, hanem minden megjelenés fel van sorolva. No de a lényeg, hogy már régóta kattogtam ezen, hogy Angkort nem csak megnézni szeretném, hanem érteni is, így a templomnézéseink nagyrésze úgy nézett ki, hogy egyszer már elolvastam előre, hogy és mint lesz, aztán mikor ott voltunk, ovastam még egyszer (vagy kétszer ha érthetetlen volt) aztán meg vadásztuk a szobrokat a templomokat és a domborműveket.

A könyv mellett még állandó tettestársunk volt Kat, a tuktuk sofőrünk. Egy iszonyat aranyos gyerek volt, nagyon megkedveltük. 

Kat egyetemista, egész pontosan könyvelést tanul és most harmad éves 25 évesen. Angolul tök jól beszélt, és annyira szerény gyerek volt, az a szinte alig mer megszólalni típus. Sokan cangáznak Angkornál, de mi most a legkorábbi templomokkal akartunk kezdeni, amik ugye egyszerűek. Ezek kint voltak viszont 30 kilomisire, a hőség meg nagyon durva. Az első állomásunk Lolei volt. Ez  egy nagyon egyszerű templom, de nekünk kezdésnek jó volt.

Ezután Preah Kohoz mentünk, ami már egy kicsivel komplikáltabb, de ez is elég romos. Itt viszont volt egy adag bika, akiket Nandinak hívnak.

A legkorábbi emlékek közül Bakong volt az utolsó, ez viszont már egy nagyobb hangvételű templom. 

Ezt már keményen meg kellett mászni, meg volt körülötte rendes csatorna, szóval piramis szerű elrendezésű volt. Amik nagyon tutik voltak itt, azok a sarki elefántok, ekkor még nem tudtuk, hogy ezeknél fogunk jobbakat látni. 

Eléggé elfáradtunk már eddigre, mert tényleg turistaaszaló idő volt és ahogy mondtam már, elég sok idő elment minden templomnál, hogy elemeztük, hogy mi micsoda lehet, és itt még elég bénák is voltunk. Kat indult velünk vissza, de a 30 kilomteres úton is a könyvet bújtam, hogy mi lesz a következő célpont. Abban viszont egyet értettünk Zsuzsival, hogy először meg kell kajálnunk. Ahogy megálltunk, már jött is vagy öt mami kiabálva, hogy hozzá menjünk  kajálni. Teljesen randomra kiválasztottunk egyet. Nagyon jól tettük, hogy beültünk, mert durván elkezdett szakadni az eső. A mamink végig ott állt mellettünk egy esernyővel, mert bár ponyva alatt ültünk, de oldalról se essen ránk egy csepp se. Igazi monszuni esőt kaptunk el. A kisgyerekek kirajzottak, meg én őket fényképezni.

A következő templomunk az East Mebon volt, ami úgyszintén egy piramis elrendezésű korai templom volt, de már kezdett rajta pár faragás megjelenni, ami már a díszes korszak előfutára. Az elefántok megint királyok voltak, de az is nagyon tuti volt, ahogy láthattuk a templom csatornarendszerét monszunban működni. Ki volt ez találva, na.

Pre Rup volt a köv templom, ami nagyon hasonló volt East Mebonhoz. Érdekessége állítólag, hogy van benne egy négyszög alakú, szarkofágra emlékeztető valami. Szerintünk ez egy cseppet sem volt érdekes, ellenben azért ezt is megmásztuk, itt már emelkedett a lépcsősor rendesen.

Azt mét megmutatom, milyen nehéz olvasni az okosságot, ha csöpög az eső :)

A silabuszunk szerint még volt vissza négy-öt templom az energiaszintünk szerint max 1-2. Katnek megmutattuk, hogy mi van még. Ő mondta, hogy miatta mehetünk, ezek egyrészt viszonylag kisebbek, másrészt nincsenek útban. Kérdeztük mit javasol, így kötöttünk ki a Banteay Kdei templomnál, amit az uccsó nap kellett volna megnézni, merthogy ez bonyi, buddhista templom. Nem gond, megnéztük most. Itt nagyon nagyon tuti volt a kapu. Indonéziában láttunk nagyorrú majmokat (proboscis majom), lehet hogy Sri Lankán ezért a humorért börtönt kapnánk, de én az itteni bodhisatvát elneveztem proboscis buddhának.

A story borzasztó egyszerű,  egy méhkas van az arc orrán. Bent nagyon örültünk, hogy az egyszerű templomokkal kezdtünk, mert itt secc perc alatt elvesztünk, hogy mi micsoda. Nem is sikerült teljesen kibogarászni, de a táncolók csarnokát megtaláltuk, és a hátulsó hatalmas fákat is nehéz lett volna nem észrevenni.

Eléggé elfáradtunk az apsarák (táncosok), garudák (félig madár félig csóka) és nagák (kígyók) világában, de nem volt mit tenni egy templom még hátra volt, Prasat Kravan. Szerencsére, ez egyszerű volt nagyon, volt benne egy szép Vishnu dombormű. Szinte felsóhajtottunk, hogy huh hál isten, csak ennyi.  

Huh vége, irány vissza. Megbeszéltük Kattel, hogy holnap is jön. Este a tripadvisort feltúrva kiderült, hogy egy vega étterem itt nagyon klafa. Nincs előitéletem a hús nélküli étellel szemben, szóval nyomás, és hát nagyon finom is volt.

Ma még komoly programunk volt, mert ma volt Marciék esküvője. Ehhez bort kellett szereznünk illetve felkészülni, hogy hajnal háromkor felkeljünk egy skype video konfira. Sikerült is kapcsolatot létesíteni, pedig nagyon izgultunk, hogy nem működik esetleg a net. Király volt, hogy bár csak így, de sikerült bekapcsolódni.

comments

Angkor, a kliséken túl

Mindenki ismeri a csalódást, mikor elképzeltünk valamit, aztán mégsem olyan. Amikor gimiből az egyetem a tudás fellegvárának tűnt, mikor a film könyvben jobb volt, amikor a csaj/srác SMSben jobb fej volt. Angkor évek óta a listámon volt, attól elkezdve, hogy a Mikulás hozott Angkoros könyvet odáig, hogy az Alien Vs Predator filmben a Piramisokra, Tikalra és Angkorra hivatkoznak, tudniillik, hogy azok Alien tanyák. És hogy ezek után milyen élőben, hát olyan amilyennek én elgondoltam, nagy, vad, kalandos, spirituális és szép. Nem kevés elvárás volt, de Angkor simán hozta.
A nagysághoz semmi kétség nem férhetett,  a bejárandó terület hatalmas, van olyan hely, ami 40 kilométerre van. Igen, magán a főtemplomon vannak restaurálási állványok, és majdnem mindenhova betonút van, de secc perc alatt lehet olyan kisebb templomot találni amiket benőttek a fák, vagy olyan kőfaragást, ami egy kisebb vízesés mögött van, egy szóval vad. A turista hordák ellenére sikerült naplementekor egy kisebb templomban majdnem egy órát egyedül lenni és Lara Croftként ugrálni a mozgó kövek között. Nekem ez kimeríti a kalandos fogalmát. A spiritualitás alatt azt értem, hogy úgy érezzem, szent helyen vagyok. Ezt is hozta, a már könyvekben, filmen látott mosolygó, faragott arcok valóban megérintőek. És végül azt kell, hogy mondjam, hogy esztétikailag is simán szép, különösen a faragások, magyarán a nappalinkban is lehetne egy.

Ez mind szép és jó, de valahogy többet akarok mondani Angkorról. Főleg azért, mert annak ellenére, hogy oda meg vissza voltam Angkorért, elötte nem tudtam egy csomó mindent: hindu vagy buddhista? Ez egy templom vagy egy város? Mikor épült pontosan? stb. Mivel öt napot töltöttünk ott, és elötte már pár nappal rendesen olvastam az irodalmat, úgy érzem kikupáltam magam, tovább jutottunk mint,a fenti klisék, és ezt át szeretném adni. A cél az, hogy a cikk végére úgy érezd magad, mint mi Angkorban: Huh, ez k. érdekes! + Basszus ez túl sok info, kezd zsongani a fejem!
Kezdjük azzal, hogy hogy néz ki ez az egész Angkor. Az egész olyan, mint a Sziget, csak nagyobb és nem színpadok vannak, hanem templomok. Igen azt mondtam Angkor, és nem, hogy Angkor Wat. Angkor Wat maga egy templom, bár a legnagyobb, azaz ez a nagyszínpad. Angkor pedig maga a város neve, nem túl fantáziadúsan azt jelenti, főváros. Angkor Waton kívül a többi templomok kisebbek, de ezek is elég hatalmasok ahhoz, hogy lihegj mire felérsz a tetejükre.

Angkor hatalamas volt, de a városból csupán a nagyon fontos épületek maradtak meg (értsd 95%-ban a templomok), mert a többiek fából voltak.  Ennek megfelelően Angkor megnézése úgy néz ki, hogy az ember  csalinkázik a látnivalók között, mondom: olyan, mint a Sziget. Ha valakiben az a  kép él, hogy ezek a templomok között nehezen átjárható dzsungel van, azt el kell, hogy keserítsem. Betonút vezet mindenhová, és a táj főként rizsföldekből áll.

A rizsföldek maguk központi szerepet játszottak az angkori, vagy khmer kultúra kialakulásában. A fő ok, hogy van egy tavuk, ami össze van kötve a Megkonggal. Borzasztó érdekes szerintem, hogy amikor áradás van, a tóból folyik a víz a Mekongba, amikor meg száraz időszak, megfordul az összekötő folyó. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy olyan területté lehetett varázsolni ezt a részt, ahol lehetett évente háromszor rizst aratni, innen nem csak elég kaja jött, hanem elég zsozsó is. Ehhez mondjuk hatalmas víztározókat és csatorna rendszereket alakítottak ki, tényleg lenyűgöző, ma is azt használják.
Ok, most már csak az a kérdés, hogy kik ezek az ők, meg mikor. Számomra egy nem túl meggyőző storyval rukkoltak elő, hogy Indiából jött egy csóka, aki egy kígyóhercegnővel hált, és hát hogy így.... A lényeg, hogy ők voltak a funanok, akiknek a leszármazottaik a khmerek, és az egész sztori i.sz. 600 körül indul, azaz innen vannak az első emlékek. A funnanok olyasmik, mint az etruszkok a rómaiaknál, annyit is kell velük foglalkozni. Az egész story 800 körül fut fel, és 1300 körül hanyatlik a birodalom. Ha most elsőre azt mondanánk, hogy "Már akkor?", akkor azért megjegyzem, hogy ez azért tűnik nekünk rövidnek, mert ez az időszak a mi töri könyvünkben rövid, de azért ez mégis csak 500 év, 25 generáció, stb. Ennek megfelelően az angkori időszak nyilván korszakokra bontható. Az szerintem elég vicces, hogy a korszakokat a különböző angkori templomokról nevezték el. A történelmi részben szerintem semmi értelme belemenni, majdnem, hogy unalmas, hol ők nyernek, hol a szomszédok.

Az talán érdekes, hogy a khmer birodalom jobb időszakaiban övüké volt Thaiföld, Laosz, Vietnam, Burma keleti része és ha jók a kalkulációk egészen a Maláj-félsziget is, Java meg protekturátus volt, szóval nagy volt, na. Ami érdekesebb, hogy a korábbi időszakokban a khmer birodalom indiai kultúrát vitte tovább, mind a sivaizmus mind a vishnuizmus megtalálható. Az építészet elemei teljesen indiaiak,  a domborműveken pedig a Ramayana és a Mahabharata sztorijai elevenednek meg.  Egy szóval, hindu. Ennek az időszaknak végén épül Angkor Wat maga (kb 1100-1200), míg ez után a buddhizmus kezd elterjedni, nyilván úgy, hogy az uralkodó azt mondja, innentől ez lesz, és kész. Ez tart vagy száz évig, aminek a végén a hinduk elég erőszakosan visszaveszik a hatalmat és elkezdik átalakítani a buddhista építészeti csodákat hinduvá. Ez nem sikerül teljesen, ráadásul most buddhista Kambodzsa, és így jó pár buddhista szobor is bekerült a hindu templomokba. Mondjuk ezt a két vallást nem úgy kell elképzelni mint a keresztény iszlám szembenállást, azért egész jól meg is tudnak lenni egymás mellett, ha épp olyan idők vannak. Az hogy a birodalom miért szűnt meg egy jó kérdés, van aki szerint ökológiai katasztrófa (értsd kiírtottak minden erdőt, hogy földet műveljenek, az meg nem gyütt be),  mások szerint meg akkora lett, hogy minden szomszédnak fájt rá a foga. A lényeg, hogy otthagytak csapot, papot és kvázi elnéptelenedett. Az viszont nem igaz, hogy újra fel kellett fedezni Angkort, mindig is lakott volt, persze volt amikor csak pár száz szerzetes kóvájgott benne.

Ezzel át is térhetünk magukra a templomokra, és itt egy nagyobb építészeti fejtegetésbe fogok kezdeni, gatyát fel! Mivel csomó mindent angolul olvastam, a szakkifejezéseket ne hivatkozzátok le, az építőkaron PhD-ben, ellenben minden kommentet várok arra, hogy mi mi lehet magyarul. Péter, rád külön számítok! A templomok majdnem minden esetben a világot magát szimbolizálják, benne világtengert amiből minden lett, a világot magát, és a mennyországot, nem kicsit megalomán feladat ugye :) A templomokat koncentrikus téglalapok sorozataként érdemes elképzelni. Ennek két módszere lehet, a belső és kisebb négyszög vagy feljebb van (piramis szerű), vagy a bejárathoz viszonyítva hátrébb. Maga a bejárat minden esetben kelet felé néz, kivéve Angkor Watot, mert az lehet hogy egy sírhely, de ezt egyelőre még felejtsük el. A koncentrikus négyzetek legkülső részénél van egy csatorna, ami körbeveszi a legkülsőbb négyszöget. Csak hogy a méreteket értsétek, ez a külső csatorna Angkor Watnál 200 méter széles. Szimbolikus értelemben ez a világtenger, amiből kijön a világ. Ennél profánabb oka a csatornának, hogy minden templom egy nagy mocsáron fekszik, vagy ha úgy tetszik lebeg és a csatorna segít abban, hogy ez a rész ne száradjon ki, majd vizesedjen be, mert ez tönkre csapná a templom alapzatát, magyarán összedőlne az egész.  Maguk a koncentrikus négyszögek a csatornán belül vannak, úgy hogy a négyzet vonala egy fal, a vonalak közötti rész meg egy-egy udvar.

Ahogy már mondtam ezek a belsőbb négyzetek lehetnek magasabban, de lehetnek egy szintben is, a lényeg, hogy minél beljebb jutunk, annál inkább vagyunk szent helyen. Maradjunk a piramis szinteknél, mert azt könnyebb elképzelni. A különböző szinteken lehetnek még kisebb tavak, illetve itt élt a pórnép fa épületekben vígan vagy nem vígan, ki tudja. Ami számít, hogy ezek a szintek szimbolizálták a világot. A piramis csúcsán a főtemplom van, aminek általában öt csúcsa van, ami a Meru hegyet szimbolizálja. A Meru hegynek lehet csomó szimbolumot adni, de a vége úgyis az, hogy ez a mennyország. Nyilván ide nem mehetett be minden pupák. Az alaprajzot még bonyolítja, hogy általában ezek egy mandalát vesznek fel. A mandala egy hindu szent geometrikus szimbólum, nálunk legkönnyebben Erste bankkártyákon lehet látni, hogy miért, ne kérdezzétek, fingom sincs.
Az épület elrendezésén kívül még egy csomó olyan jellegzetesség van, amelyik majdnem mindegyik templomnál megtalálható. Ilyen például a bevezető korlátok, amik kígyókat, azaz naga-kat ábrázolnak. Tudjátok, ez az kígyó, akivel az ide jövő első király ugye, hmm... összebújt. A korlátok a falon lévő kapukhoz vezetnek.

A kapuk maguk kisebb templomok, ezeket gopuráknak hívják és szinte egy teljes kis torony oda van gründolva, simán elmenne más helyen egy komplett templomtoronynak. A gopuráktól nem is nagyon különböznek a prasatok, amik nem mások, mint templomok, a mi fogalmaink szerint templomtorony, de itt ez maga a templom. Ezekből általában öt van a legfelső emeleten, mert hogy Meru, a maradék esetben meg csak egy, mert gondolom így jött ki a lépés. A falakon, amik a koncentrikus négyszögeteket elválasztják domborművek virítanak, a késöbbi korokban a falak elé egy oszlopcsarnokot húztak, hogy ez most karzat, vagy átrium, fogalmam sincs. A belső négyszögek udvarain időnként van egy két épület. Ezeket senki nem tudja mire jó, ezért (most figyeljetek, mert ez zseniális) elnevezték könyvtáraknak! Gratulálok! Nem tudjuk mi az, akkor legyen könyvtár. Miért nem rögtön trafóház? Amit most eddig leírtam, az kicsit olyan, mint amikor a gyrost le akarod írni valakinek, aki még nem látott olyat, de persze negyvenháromféle változata van a templomelrendezésnek, ahol a prasat gopura, és a karzat könyvtárhoz kapcsolódik... szóval hiába magoltad ezt be, ha nincs veled egy térkép, még nem biztos, hogy eligazodsz egy templomban.

Az elrendezés maga már izgalmas, de az se kutya, ahogy technikailag megoldották az épületeket. Malter meg cement nélkül rakták össze  az egész épületet, a kövek abszolút pontosan vannak illesztve, jobban mondva elviekben, mert most azért már nagyban látszik, hogy több helyen repedés van. A víz, meg persze a fák megteszik a hatásukat. Ha nagyon a mélyére akarunk ásni Angkornak, akkor azt még elmondom, hogy alapvetően három követ használtak, lateritet, homokövet, meg kisebb mértékben mészkövet. A laterit az nekem új volt, a lényege, hogy egy vörös kő, és könnyű felvágni, de napon megszárad, akkor meg szikla szilárd (bocs!). Ezt viszont nem lehet faragni, plusz randa. Fogták a laterit falra felraktak homokköveket és megfaragták azt, majd bevonták arannyal.  Tudtak ezek élni! Amiben kétségtelenül nem voltak tutik a khmerek, az a boltozat.

A technikájuk alapvetően az volt, hogy fogták és mindig kicsit közelebb csúsztatva felpakolgatták a téglákat, amik össze azok nem értek. Ennek megfelelően nem is tudtak széles boltozatokat csinálni, amit meg úgy oldottak meg, hogy nem csináltak széles boltozatokat. ("kuss, én így szállok le", ahogy ugye az A. Kismalac mondja zanya után). Amiben viszont nagyon pengék voltak a khmerek az az érzéki csalódás. A prasatok egyes szintjei, de maguk a lépcsők is felfele egyre alacsonyabbak, így a szemlélő számára alulról magasabbnak tűnik az épület, mint amilyen. Másrészt a piramisok szintjei nem középen vannak, hanem mindig főbejárattól kicsit hátrafelé, így nincs az az érzésünk, hogy ránk dőlne a kóceráj. Az angkori épületek nagy részének nagyon gyorsan kellett elkészülnie, egy uralkodó általában már ő maga is látni akarta, amit megrendelt. Ennek megfelelően többször látható, hogy befejezetlen egy faragás. Itt a magyar építőipar legleleményesebb vállalkozsóit megközelítő megoldásokkal találkozhatunk, mikor például nem faragnak végig egy oszlopsort egy ablakban, hanem a tetejét simán faragatlanul hagyják, majd azt mondják, hogy "hát az ott a tetején? Ja főnök, az egy függöny. Jobb is lesz úgy, nem látnak be! 75 lesz, számla nélkül, köszöntem"

Ígértem még olyat, hogy elmondom, mi a különbség a különböző stílusok között, de nyugi, ígérem, rövidre veszem. A lényeg, hogy én önkényesen négy kategóriát állapítottam meg: régi, díszes, nagy és bonyi. A régi az olyan, mint nálunk a román stílus, egyszerű, mint a faék, de már jól látható rajta, hogy mi micsoda, van csatorna, falak, és a tetején egy prasat. Ez kb a 9. századra épült épületekre jellemző. A díszes, az még egyszerű épület, de rajta nagyon durván részletes faragások vannak.  A csókák a faragásokon mozgásban vannak, arckifejezésük kifejező és persze nagyon részletgazdag.

Amit nagyon szeretnek farigcsálni, az a szemöldökfa, a homlokzat és az oszlopok. Ez az időszak a 10. század és érdekes módon Angkor Wat nem ide tartozik, hanem az a "nagy" korszak, ami időrendben a következő. Ezek a templomok egyszerűen hatalmasok, de közel nem olyan díszesek, mint a korábbiak. A fejlesztés itt arra ment rá, hogy minél grandiózusabb épület készüljön.

A faragások több helyen befejezetlenek az épület ugyanakkor kezd bonyolódni, mondjuk nem csak a kapuk működnek gopuraként, hanem a falak sarkaira is kerül egy egy torony. Ez kb. a 12. század. Ez után jön a buddhista időszak, és én ezt neveztem bonyinak. Amikor arcokat láttok képeken, az mind buddhista.

Ezekre az épületekre általában jellemző, hogy a kevesebb több mondást nem tartották fontosnak. Tele van kis templommal, kis folyosóval, kis árkáddal... ép aggyal kisilabizálhatatlan. Ez a 12. század vége és a 13. század eleje, már mint, hogy ekkor épült, de pont ezek az épületek azok, amiket többször átépítettek, mindig mikor vallást váltottak.
Cifrázhatjuk tovább, de minek. Nekünk nem kis fejtörést okoztak a templomok, és bár rettenetesen jól éreztük magunkat, de azért néha nagyon kérdőn néztünk egymásra, hogy akkor most az a naga most a legbelső fal gopurájához vezet, vagy az már maga a prasat... remélem zsong már a fejetek :)

comments

Napló, 2012. augusztus 24.

Kipihentük a nyomozás fáradalmait és Tibi lába is javuló tendenciát mutatott, így irány Kambodzsa. Utánanéztem kicsit a dolgoknak, és elég hamar kiderült, hogy a repülőjegy Siem Riepbe, az Angkor melletti városba nagyon drága, 4-5-szöröse, mint Phom Phenbe, a fővárosba. És ez még ráadásul időponttól sem függ, úgy általában ez az ára. Viszont az is elég hamar kiderült, hogy busszal sokkal olcsóbb, és elég egyszerű is az odajutás. Először is busszal kell elmenni a határig, ott átmegy az ember a határon, csináltat vízumot 20 dodóért, majd a túloldalt egy ingyenes shuttle után fog egy taxit és elviteti magát Siem Riepbe. Lehet busszal is menni, ha épp megy busz.

Kiváló tervnek hangzott, így neki is vágtunk. A buszállomás igen érdekes helyre került Bangkokban, mert a függővasút végállomásától még taxival kellett menni egy adagot. Tömegközlekedéssel nem is lehet megközelíteni. Nem egy szokványos megoldás...

Általában Tibi az aki gyorsabban észreveszi, megtalálja a dolgokat, de most valahogy a buszállomáson nagyon pörögtem, Tibi meg csak kapkodta a fejét. Nagyon büszke voltam magamra :-)
Rögtön a bejáratnál egy zseniális üzleti modellre lettünk figyelmesek:

Ezek a thaiok tudnak vállalkozni :-)

Megvettük a jegyet, vettünk egy kis útravalót, feladtuk a képeslapokat, és már indult is a busz. Jobb nem is lehetett volna. Alig voltunk a buszon, és kb 4 óra alatt oda is értünk a határra.
Arra számítottunk az olvasottak alapján, hogy letesz majd minket a határmenti városban a busz, és onnan tuktukkal kell elmennünk a határig, de meglepetésünkre házhoz vittek. Sőt beállt egy kapun, ami mellett ki is volt írva, hogy VISA. Még szinte le se szálltunk a buszról, amikor jöttek elénk, hogy fáradjunk be az épületbe, itt kell intézni a vízumot. Mivel nem voltak egyenruhában, elég hamar levágtuk, hogy ez nem a hivatalos vízumügyintézés, bár vadul próbáltak meggyőzni minket, hogy de de, itt kell azt csináltatni. Nem törődve velük a sunnyogó sofőrtől megkérdeztük, hogy akkor merre van az igazi vízumügyintézés, aki egy kis biccentéssel megmutatta a helyes irányt. Ez egyébként elég jellemző, hogy egymás bizniszébe nem akarnak belerondítani, inkább lapulnak, és úgy tesznek, mintha ott se lennének, nem látnák, hogy épp át akarnak verni egy turistát.
No de lényeg a lényeg, battyogtunk a határ felé. Egy kisgyerekes párral találkoztunk össze, és meg is beszéltük, hogy közösködünk majd a taxin. De mivel nekik nyomtatniuk kellett, mert előre igényeltek vízumot, szétváltunk.

Nem jutottunk messzire, mikor kezdtek zsongani a felhajtók körülöttünk. Próbál ilyenkor az ember nem figyelni rájuk, de ők persze folyamatosan beszélnek. A nagyja le is morzsolódott, csak egy maradt velünk, akinek még valami kártya is lógott a nyakában. Ő folyamatosan a nyomunkban volt, és mutatta kéretlenül is a helyes irányt. Ez volt, hogy nem is jött rosszul, mert hogy-hogy nem a határnál az egyik hivatalosnak kinéző kapu egy kaszinóhoz vezet.
Sikeresen eljutottunk a vízum ügyintézésig, ami ezennel már hivatalosnak nézett ki. Olyannyira, hogy tele volt egyenruhás fickóval. Kár, hogy ilyen helyeken nem lehet fényképezni, megért volna egy-két képet a jelenet. Egy egyenruhás csóka jött egyből elénk zokniban - merthát melege volt, a cipőjét levette - hogy itt a papír ezt töltsétek ki, és közben mutassátok nekem az útlevelet. Nem tetszett a pofázmánya, de hát nem sok mindent tudtunk ebben az esetben tenni. Őt nehezebb kizárni a folyamatból, mint a felhajtó srácokat.
Papír kitöltve, fénykép csatolva. Jön a fizetés. Egyrészt internetről tudtuk, hogy 20 dodó a vízum, másrészt pedig egy fém táblán is ki volt téve a vízumos ablak felett ez az ár. No de nem úgy van az ám, az ablaknál ezek a furfangosak kiragasztottak egy papírt, amire filccel rápingálták, hogy 20 dollár + 100 bath a vízum. Hát nem kellett sokat tanakodnunk rajta, hogy rájöjjünk, hogy ezek most csúnyán lenyúlnak minket, de ahhoz se, hogy azt lássuk, hogy vagy kifizetjük a 100 bathot fejenként, vagy fordulhatunk vissza, mert a mi vízumkérelmünk nem jut át az ablak túloldalára. Nem volt mit tenni, perkáltunk. És ekkor a zoknis hadnagy átadta az ablak túloldalára az útlevelünket a két húszassal, a 2x100 bathot meg ablakon kívül szépen elosztogatták. Nem is nagyon titkolták. Odagyűltek 4-en, és osztozkodtak.
Hát igen, korrupcióért sose kellett messzire mennünk, de én azért még ilyet nem láttam, hogy egy hivatalos helyen kiraknak egy kézzel írt táblát arról, hogy mennyivel kell megvesztegetned a hivatalos szerveket...
Az ablak túloldalán ülő 5-6 határőr, akik látszólag ügyet sem vetettek a kívül történt eseményekre, még úgyse, hogy ők nem kaptak a zséből (bár lehet, hogy később volt újraelosztás) pillanatok alatt elkészítették a vízumunkat. Legalább kaptunk valamit cserébe.
Puffogva, de mentünk tovább a következő állomásra, ahol megnézték a vízumunkat, és még ujjlenyomatot is vettek. Persze barátunk folyamatosan a nyakunkban lihegett, és mondta mikor merre, hogyan tovább. Átjutottunk.

Itt tanakodtunk, hogy merre lehet a kisgyerekes pár, és hogy hol várjuk őket. A határról egy ingyenes busz viszi el az embereket egy busz- és taxiállomásra, amit egyrészt tudtunk olvasmányainkból, másrészt pedig a nyakunkban lévő srác is mondta. Azért hogy megpróbáljuk azt lerázni Tibi megpróbált egyezkedni egy taxisnak kinéző ürgével, aki viszont egyrészt nagyon bamba volt, másrészt meg a felhajtó srác intésére mások is közbeszóltak, hogy nem lehet ám innen taxizni, a központi állomásra kell menni.
Nem volt más választás, mentünk az ingyenes shuttle busszal az állomásra. Nyilván a srácunk is jött velünk. Ott mi még kajáltunk és vártunk, hátha jön a pár, és akkor olcsóbban tudunk taxit bérelni. Közben persze folyamatosan jött a srác, és mondta a mondanivalóját, hogy ott a pult, ott kell jegyet venni stb. És igazából ez kezdett teljesen érdekes lenni. Mert valóban egy pultnál kellett jegyet venni előre meghatározott áron. Mind a buszra, mind pedig a taxira. Mivel már késő volt a busz eleve ki volt zárva, mert nem volt, a taxival meg még vártunk, hátha jön valaki, akivel közösködhetünk. De se a pár, se más nem jött, így végül 48 dollárért elvitettük magunkat Siem Riepbe.
Mikor beszálltunk a taxiba, és végül azt láttuk, hogy a srácunk egyszerűen csak félrevonult, nem értettük az egészet. Mégcsak nem is akart semmi programot, vagy susmus taxit eladni. Egyszerűen csak végig megmutatta, hogy merre menjünk, és végig a "hivatalos" utat mutatta. És még a markát se nyújtotta a végén. Nem tudtuk hova tenni, és még most se értjük, hogy ki fia borja lehetett, mert ilyet még nem láttunk.
Voltak már érdekesebb határátkeléseink, mint pl mikor Nicaraguában a costa ricai rendből belecsöppentünk a káoszba és rossz sorba álltunk, vagy mikor Brazíliából nem akartak kiengedni minket, mert hiányzott egy pecsétünk, de említhetném a Zambia Botswana határt is korábbi utazásainkból, ahol pénzváltók hada lepett el minket a helyi buszról leszállva, de ilyen még nem volt, ahol ilyen nyíltan loptak volna meg minket, és azon a pár száz méteren ennyire leszívták volna az agyunkat, olyannyira, hogy már a végén egymást is haraptuk. 300 méter nyüzsgés és korrupció. Kb így lehetne jellemezni a határátkelést.
A taxiban már csak élveztük a nyugit, és néztünk ki a fejünkből. Aztán megálltunk tankolni, amikor is csak azt láttuk, hogy egy benzínkútnak kinéző hely előtt megállunk, és a csókánk nyitja ki a csomagtartót és el kezd benne matatni. No hát erre ki is szálltunk, merthát ott vannak a csomagjaink is. Mint kiderült nem csak a hátizsákok vannak ott, hanem a benzintartály csöve is. Egy újabb "ilyet még nem láttunk" élmény :-)

A sofőr csókánk egyébként nagyon aranyosnak tűnt, bár nem sokat beszélt angolul, mi meg valamivel kevesebbet khmerül, úgyhogy nem sokat diskuráltunk.
Előre kinéztem egy szállást, így egyenest oda vitettük magunkat. Bár azért nem ment ez ilyen egyszerűen, mert egyszercsak megálltunk, és kiszállt a a sofőrünk cigizni. Ekkor megrohamozott minket a kocsiban egy ürge azzal a dumával, hogy a mi sofőrünknek eddig szól az engedélye, nem vihet minket tovább, de ő egy tuktukos, és nagyon szívesen elvisz minket a szállásra akár ingyen is. Annyit kér, hogy a következő napokban vele menjünk tuktukkal Angkort nézni. No persze mondtuk neki, hogy sicc, mi már kifizettük a taxit, és ezzel fogunk elmenni a szállásra. Egy ideig még magyarázott, aztán mire sofőrünk elszívta a cigit feladta. Itt is azt a motívumot láthattuk, mint a határnál, a sofőrünk mintha ott se lenne az ürge, nem vett az egészről tudomást, és utána viszont szó nélkül vitt tovább minket. A lehetőséget megadta a havernak, de teljesen elhatárolódott az egésztől.
Aztán út közben megint vad telefonálgatásba kezdett, és újra megálltunk. Már épp kezdtük felhúzni magunkat, amikor kiderült, hogy csak a feleségének adott át valami csomagot, és mentünk is tovább. Innen már egyenesen a szállásra.
Nagyon jó szállást sikerült találni. Kis alkudással 13 dodó per éjszakáért kaptunk egy szép tiszta légkondis szobát. Myanmariak a tulajdonosok egyébként, de az egész személyzet nagyon kedves volt. Vacsoráztunk egy jó kis khmer amokot (az amok egy helyi fűszer, és az ezzel készült nemzeti ételt is így hívják), aztán eltettük magunkat a holnapi Angkor nézésre.

comments