Akkor a mai nap futottuk a második kört a kórházzal. Szóval elmentünk ismét a kórházba, most már rutinosan mentünk a dermatológiára. Volt sor rendesen, de azt azért el kell mondanom, hogy közel nem volt akkora túlterhelés/sorban állás (nézőpont kérdése), mint otthon és a dokik és a nővérkék is teljesen nyugodtak voltak. Regisztráltunk, aztán egy egy ajtón mindig kijött egy nővérke és elkezdte a neveket sorolni, hogy oda kik fognak menni. Mi füleltünk arra, hogy ejtik ki a Zsuzsannát, de végül meglett. Mondjuk elég vicces volt, hogy abba szobába szólítottak minket, ami fölé az volt írva, hogy tumorok. Én szóltam Zsuzsinak, hogy akkor kezdjünk búcsúzkodni, de nem volt vevő a biztatásomra. A lényeg, hogy nagyon aranyos volt a doki néni is meg a medikák is akik konzíliumot ültek Zsuzsi felett. Az egészben a leges legdurvább, hogy full ingyen van az egész még külföldieknek is. Nem kevés jól láthatóan bolíviai, paraguayi volt, aki ide jött kezelésre egy száll útlevéllel, mint mi. És a hab a tortán, hogy a végén még ingyen gyógyszert is kaptunk... Nem akarom elképzelni, hogy ez mennyibe kerül és hogy finanszírozzák.
Nagyon örültünk az egész dolognak, most már sokkal nyugodtabban mentünk tovább, kiderült nincs semmi komoly para. Ezen felbuzdulva ki is találtuk, hogy akkor menjünk át Uruguayba.
Ez egyébként nem olyan bonyolult, mert egy komp megy rögtön Buenos Airesből, amire csak fel kell pattanunk és egy órán belül ott vagyunk... gondoltuk mi :) De ne rohanjunk ennyire előre. Visszamentünk a szállásunkra és felkaptuk a csomagunkat. Kimentünk a metróhoz, és hopp a metrót pont lezárták. Mivel itt a taxi nem olyan rettenetesen drága (Bp -10%, ami szerintem nagyon olcsó ilyen benzinárak mellett) ezért behuppantunk egy taxiba. Na ez a taxis viszont sík hülye volt, egyszerűen nem tudta hol van a komp... ez kb olyan mintha nálunk nem tudná egy taxis, hogy hol van a Keleti. És persze, tudom, hogy erre jönnek a cüccögök, hogy biztos át akart vágni, de higgyétek el, amikor a csóka a kétszer három sávos út közepén állt és fogalma nem volt, hova kanyarodjon, az nem tűnt tudatos félreterelésnek.
A komphoz azért eljutottunk gyalog, miután a taxisnak megmondtam négy sarokra a helytől, és miután egy rakodómunkás igazított útba minket, hogy akkor itt és most tegyen ki minket. Közeben átmentünk a bevándorlási központon és a bevándorlási múzeumon. Nem akarom elképzelni, hogy milyen praktikus okai vannak annak, hogy ezt a két intézményt egymás mellé teszik... Szóval a komp... gyerekek, ilyet én még életembe nem láttam. Mondom, az egész össz vissz egy óra egy folyón, ami azt jelent, hogy elmész mondjuk Visegrádra, na jó Esztergomig. Ehhez képest szerintem az történt, hogy volt valami haver a minisztériumba, akinek volt tapasztalata a repterekkel és odaadták neki, hogy akkor csinálja ő. Minden amit reptéren látsz, itt is megvolt, fémdetektor, becsekkolás, váró, boarding és stewardesek köszöntöttek a fedélzeten. Ehhez képest elég mókásan hatott, hogy az argentin és az uruguay (itt nem vagyok biztos a nyelvhasználatban... magyarországi=uruguayi az ok, de magyar=uruguay?) határőr egy asztalnál ült és egymás kezébe adták az útlevelet. Megint előre mentem, mert a jegyvétel után kiderült, hogy komp csak négy óra múlva indult. Na, gondoltuk, hogy kihasználjuk ezt az időt és elmentünk a temetőbe, aminek múltkor bezárták előttünk az ajtaját. A buenos airesi temetőt Zsuzsi már megénekelte, itt van ugye Evita is, meg jó pár híres ember, akit mi nem ismertünk. A legközelebb akihez én jutottam az Jose Martin argentin és egyéb felszabadító szülei. Őket legalább tudtam valakihez kötni. Minden estre a temető tényleg nagyon szép ráadásul a belépés díjtalan.
Mondjuk tegyük hozzá, hogy ezeken a sírokon sok felesleges dolog van (mondjuk lehet, hogy már maga a sír felesleges, de ebbe ne menjünk most bele), de volt egy két dolog, ami józan ésszel nehezen felfogható, nekem ilyen volt a kopogtató a sírbolt ajtaján... attól mit várnak?
Miután végeztünk a temetővel és ettünk ismét egy király Freddo fagyit (megint az olasz bevándorlók hatása) volt még egy pont a Vera listán, amit nem pipáltunk ki és ez a Punte de Madre, ami egy szép alakú modern híd a puccos negyedben, ami a helyi Canary Wharf.
A híd nagyon klafa, Zsuzsi szerint hárfa és legalább 10 fotót el kellett nyomnunk, ahogy hárfázik rajta, és a végén se lett jó egyik sem, nagyon élveztem... :) Ezek után visszasétáltunk a komp felé és útban még bedobtunk egy gyors kis ebédet. Az ebéd empanada volt, amit kábé úgy lehet elképzelni, mint egy kis táskát, amit megtöltenek minden félével, de szerintem a húsosnak van a legtöbb étterme. Ez szerintem elég finom dolog, hasonlít az angol pie-ra, és hát azt is komálom.
Szóval a komp beszállási élményeket már leírtam, azért most beteszek pár képet az értelmetlen túlbonyolításról:
Természetesen itt is volt duty free shop. Két érdekesebb dolgot tudnák onnan kiemelni. Az egyik, hogy Dél Amerikában ez a jel: $ nem azt jeletni, hogy USD, hanem azt, hogy pénz. Ha az embernek az ég egy adta fogalma nincs arról, hogy mennyi az uruguayi peso árfolyama és a duty freeben egy polón azt látja, hogy $50, akkor nem nagyon tud azzal mit kezdeni. Lehet argentin peso, akkor olcsó, lehet USD, akkor nagyon drága és lehet uruguayi peso ami meg ugye fekete ló. Nem is vettem semmit, azért parfümmel befújtam magam, biztos ami biztos. Azt hiszem nem fogjátok kitalálni, hogy mi az ami nálunk menő, de nem is tudunk róla. Szóval, ha legközelebb a Sparban vacilláltok, hogy akkor most a Horváth Rozi vagy a Kotányi őrölt fekete bors a tuti, akkor jobb, ha tudjátok, hogy a Kotányi világhírű, és rögtön a Grey Goose vodka és a Guantanamera szivarok mellett található az argentin uruguay kompon.
Mivel már nagyon városokhoz voltunk szokva, ezért kicsit érdekesnek véltük a városkát ahova érkeztünk. Coloniának hívják és egy nagyon aranyos kis városka tele portugál és spanyol gyarmati emlékkel. Mi a hajóállomáson lévő csókát kérdeztük, hogy hogy jutunk be a városba, mire ő közölte, hogy már ott vagyunk, az egész kb 4 utca. Na jó, csak a belváros, de az a lényeg. Fényképezkedtem gyorsan egy Bienevido táblával aztán elbaktattunk a szállásig.
Annyi azért még leírok erről az országról így a mai nap végére, hogy azt mondják, hogy nagyon nagyon nyugodt, és hogy nagyon kedvesek az emberek. Ez 100%-ig így van, ilyennel utoljára Új Zélandon találkoztam, és hát ott sem a kardiológusok a legmegterheltebb emberek. Az ország maga egyébként is felívelés dicső útján halad. A gazdasági növekedése 8%, ami kb olyan mint Kínáé. Ennek oka nagyrészt az, hogy az élelmiszer árak már évek óta mennek fel, itt a meg GDP 10%-a mezőgazdaság (nálunk kb 5%), főleg marhatenyésztés. Az országról azt gondolnánk, hogy kicsi, de majdnem kétszer akkora, mint Magyarország, és ezzel szemben összesen 3,5 millióan lakják. Az egész egyébként olyan, mint ha nem is Dél Amerikában lenne az ember, de majd a holnapi napokon részletesebben.
Közeben megkáttuk, hogy a Don Gato kifejezés nem csak a magyar internetes szubkulturában terjedt el:
Annyi azért még leírok erről az országról így a mai nap végére, hogy azt mondják, hogy nagyon nagyon nyugodt, és hogy nagyon kedvesek az emberek. Ez 100%-ig így van, ilyennel utoljára Új Zélandon találkoztam, és hát ott sem a kardiológusok a legmegterheltebb emberek. Az ország maga egyébként is felívelés dicső útján halad. A gazdasági növekedése 8%, ami kb olyan mint Kínáé. Ennek oka nagyrészt az, hogy az élelmiszer árak már évek óta mennek fel, itt a meg GDP 10%-a mezőgazdaság (nálunk kb 5%), főleg marhatenyésztés. Az országról azt gondolnánk, hogy kicsi, de majdnem kétszer akkora, mint Magyarország, és ezzel szemben összesen 3,5 millióan lakják. Az egész egyébként olyan, mint ha nem is Dél Amerikában lenne az ember, de majd a holnapi napokon részletesebben.
