Irány a gleccser! Tegnap
megkérdeztük, hogy mikor indul a busz a gleccserhez, és mondták, hogy 9:30,
amire ott is voltunk. Persze ott azonnal kiderült, hogy 8:30, de 10-kor is
megy, így nem volt semmi baj. A buszút maga nagyon vicces volt, mert bár ez
elviekben helyi járat volt, dehát azért ki más menne egy gleccserhez, szóval
egyrészt csak túristák voltak, másrészt én olyat még nem láttam, hogy a helyi
busz megáll fotópercekre.
A nemzeti parknál le kellett
perkálni a belépőt, ami részemről még rendben is lenne, de azt nem teljesen
értem, hogyha már kifizettetnek velem egy rakás pénzt és a kezembe nyomnak egy
szórólapot, akkor azon hogy lehet, hogy csak az itt élő állatokról van szó a
gleccserről meg nuku. Na mindegy, a
lényeg, hogy robogott a busz és már látszott, hogy jó lesz a dolog, mert a
folyóban jégdarabok voltak, a köveken meg egyértelműen látszott, hogy
gleccsercsiszolta. Aztán meg is láttuk, és bár nekem nagyon magas elvárásaim
voltak, valami fantasztikus volt.
Szerencsére ennél sokkal közelebb
is mentünk. A többi túrista nagy része (akiket Zsuzsi gyűjtőnéven csak pupákoknak
szokott hívni) felszállt egy hajóra, hogy odahajózzanak a gleccserhez. Mi azt
olvastuk, hogy gyalog is közel lehet menni, így inkább azt választottuk, hogy a
gleccser közelében fogunk eltölteni vagy 6 órát, amíg nem indul vissza a busz.
Jól kialakított pallókon meg is közelítettük a gleccsert és lekuporodtunk
gyönyörködni. A Perito Moreno gleccser az egyetlen előre haladó gleccser
Argentínában (azt hiszem így mondják), de ez nem igazán a helyi hőmérséklet
miatt van, hanem egy spciális körülménynek köszönhető, amit még nem értek, de
rajta vagyok, hogy kikupáljam magam. A lényeg, hogy napi két métert halad előre
a gleccser és mivel halad előre, több dolog is történik. Egyrészt hatalmas
robbajjal hasad a jég, és hatalmas táblák törnek le róla. Ha szerencséd van,
láthatsz is ilyet. A másik érdekesség, hogy egy folyóba megy bele a glecccser,
ráadásul keresztbe. Ez eltömíti a folyót, a folyó sem hagyja magát, nyilván
nyomja, mossa a gleccsert és vagy egy alagút lesz benne, vagy éppen hatalmas
darabok szakadnak le belőle. Az utolsó nagy alagút és annak beszakadása 2008-ban
volt, most nem is volt alagút, de nyilván egész nyáron olvadt, itt meg ugye
most ősz van. Amit még ideokoskodok, mert most tudtam meg, és szerintem
érdekes, az az, hogy azért ennyire durván
kék a jég, mert nagyon nagy a sűrűsége a jégnek, az meg így veri vissza
a napsugarakat. A gleccsertavak színének meg nyilván más oka van (nem, nem
nehézvíz J).
A gleccser nyúzza a sziklákat és annak a
pora kerül bele a vízbe. Ez nagyon finom por, úszik a tó/folyó felszínén és
amikor azon visszaverődik a nap akkor van ez a tűrkíz szín. Na akkor jöjjenek a
képek:
Nagyon szerencsések voltunk az
idővel, amiért én nagyon izgultam, mert itt már kezd beköszönteni az ősz.
Gyönyörű napsütés volt, a szél az fújt, de nem volt nagyon vészes. Elnézegettük
a jégformációkat és vártuk, hogy történjen valami. Láttunk is több fajtát,
aminek rettenetesen örültünk. Volt, hogy egy torony omlott le, volt, hogy egy
vékony falréteg szakadt le, és olyan is volt, hogy csak egy „kicsi” = kb.
akkora mint én jégdarab esett bele a vízbe. Ez utóbbiaknak hatalmas hangja
volt, gondoljuk, hogy a vízhang miatt. Amikor beleestek nagyobb darabok a vízbe
persze a jég úszott tovább rajta. Többször akár egy fél órába is beletlet, mire
nem volt teljesen jégdarabos a gleccser széle.
Amikor átfáztunk visszamentünk
meginni egy kávét a túrista irodába, majd utána körbementünk a kijelölt útvonalakon.
Nagyon szép volt az erdő is, de folyamatosan fel fel kapdostuk a fejünket,
amikor hangos robbanást vagy reccsenést hallottunk
És akkor a végére jött a
tejszínhab. Már épp kellett volna lassan visszamenni akkor láttuk, hogy nagyon
gyanús egy rész. Ez persze nem jelent semmit, mert amikor megérkeztünk
kinéztünk két három olyan helyet, ami szerintünk azonnal le fog dölni. Na ebből
volt olyan, ami pár percen belül ledobott egy kisebb darabot, volt olyan
amelyik pedig az egész idő alatt meg sem mozdult, pedig úgy nézett ki, mint
amit a szentlélek tart. Szóval, volt egy „barlangunk”, amit kinéztünk az elején:
Kezdtek egyre jobban leesni a
darabok a barlang tetejéről. Aztán egy ideig semmi, akkor mondtam, hogy
szerintem most stabil. Na ezek után rögtön elkezdett egy kicsit csúszni a jégen
a hó, majd egy HATALMAS robbanással leesett egy nagyon nagyon nagyon nagy
darab, amit pont sikerült úgy lencsevégre kapnunk, hogy nem is a kamerát
néztem, hanem a zuhanást!
Nagyon megöröltünk, a
szerencsénknek, meg, hogy kicentiztük a buszt. Nekem ez a gleccser hatalmas
élmény volt. Nem is tudom rendesen leírni, hogy milyen, mert borzasztó nehéz
visszaadni. Gyönyörű, hatalmas, nagyon kék és még a vadászás örömét is nyújtja.
Óriási élmány volt, remélem a képeken átjön...
Visszatérve a városba elvittük a bakancsokat, még most
sem lehetett őket megvenni, pedig próbálkoztam :)
Ezek után mentünk a hentes bához, hogy ismét vegyünk
egy adag húst. Most a marhacombból ajánlott egy olyan vágást, ami nálunk
szerintem nincs, és ezt is steakként lehet megsütni. Ez is nagyon jól sikerült, bár talán a tegnapi
finomabb volt, de ezt meg jobban sikerült megsütni. Este még jót beszélgettünk egy new yorki
párral, akik most fejezik be az egy év utazásukat, valamint két angol sráccal,
akik úgy szintén hosszabban utaztak. Sokat háborogtam már korábban is, hogy az
amcsi léttel szemben nem csak azért vagyok irígy, mert többet keresnek, hanem
azért is, mert csomó minden olcsóbb, könnyebb. Ezt emésszétek meg: a srác és a csaj mindketten
feliratkoztak egy egy hitelkártyára, amit sohase használnak. Ezért cserébe kaptak
annyi ilyen repjegytársaság pontot, hogy kijött belőle egy NY-Quito-Lima-Húsvét
szigetek – Santiago de Chile jegy... nehéz ezekkel mit kezdeni.
