2012. március 17., szombat

Napló, 2012. március 17.


És reggel egy csodálátos farmon ébredtünk. Elsőként el kell mesélnem, hogy amikor az ember utazik, akkor mindig tágul az ember látásmódja. Anno, amikor felvettem azt a két stoppost, akkor ők nem az elsők voltak, akiktől hallottam az egy éven keresztül való utazást, de ők is megerősítettek abban, hogy ilyet majd kell csinálnom, ha nagy leszek. Akkor Celine és Philip (a belga srác) jó pár dolgot meséltek Dél-Amerikáról, és többek között ezeknek az elmeséléseknek köszönhetem, hogy el akartam jutni a Perito Morino gleccserhez Dél-Patagóniába.. reméljük ez pár nap múlva össze is jön. Számomra nagyon jó dolog volt látni, mikor Celine leemelte az utazásáról szóló fényképalbumot, és benne voltam egy kis felirattal, valamint ott volt egy fecnin az email címem, valamint egy kis megjegyzés/elhatározás/fenyegetés tőlem, See you later... really

Örülök, hogy kitartottam, és összejött ez az út! J 

Ott tartottam, hogy tágul az ember látásmódja, csak közben elkalandoztam. Jelen pillanatban azzal tágult a látásmódom, hogy lehet másféleképpen élni. Azt hiszem az egyetem után kezd az ember eléggé hasonló emberekkel együtt lenni, a mi esetünkben ezek ugye közgazdászok. Másrészt a társadalmi elvárás is eléggé egy irányba tereli az embert. Arra akarok kilyukadni, hogy Marco versenylovakat tenyészt lóversenyre és lovaspólóra, míg Celine természetfotós. Azt már anno Németországban is láttam, hogy nem kell, hogy kilógjon az ember szájából a kapa, ahhoz hogy földműves legyen, ahogy azt nálunk hiszik. Németországi apám és Marco is abszolút művelt, ironikus, jó humorú emberek akik a szó legjobb értelmében vállalkozók. Mialatt ott voltunk feljöttek Marcohoz a szomszédék, akik megkapták azt a munkát, hogy az egész kis körzetben le kell vágniuk az ágakat a vezetékek mellől. Sajnos azt is kikötötték, hogy a fákat nem lehet otthagyni, el kell szállítani. Szomszéd azon puffogott, hogy nagyon drága elvitetni, és így nem is éri meg. Marcoval összedugták a fejüket és arra jöttek rá, hogy mi lenne, ha vennének egy darálógépet és fűrészport csinálnának a fából. Marcco elkezdett telefonálgatni díszállat és növénykereskedésekbe, hogy kell-e nekik fűrészpor, és hát kiderült, hogy jó pénzért el fogják tudni adni... ez a vállalkozó szellem szerintem. Celinenek, aki egyébként velünk egyidős (Marco +10 szerintem) már két fotós könyve van. A honlapja nagyon jó, ajánlani tudom, ha argentin természeti képeket szeretnétek nézni www.celinefrers.com Az első könyve úgy lett, hogy kitalálta, hogy szeretne csinálni egyet, és behazudott pár tapasztalatot, meg partnert akivel dolgozott, míg végül kapott támogatást, azóta megy.
A mai napi program egyébként egy jó kis reggeli volt matéval, aztán elmentünk megnézni Celine irodáját, ahol ki volt téve jó pár fotó. az iroda maga az istálló egyik melléképülete, szóval azért nem kell Bankcenter sarokirodára gondolni. Ezek után körbementünk a farmon. Íme pár kép




A legnagyobb élmény talán a csikók voltak. Én ilyet még nem láttam, a lovak úgy jöttek oda hozzánk, mintha nagyon kiváncsiak lennének ránk. Körbevettek minket,szaglásztak bökdöstek az orrukkal, olyanok voltak mint valami okos háziállatok. Közben iszonyat sokat megtudtunk Argentínáról és az ott lévő emberek életéről, nehézségeikről, politikáról, gazdaságról no meg történelemről. Azt tudtátok, hogy Argentina  adja a világ első 10 legjobb polójátékosát és még soha nem verték meg őket VB-n? Mondjuk nem nagyon értem így a VB lényegét, de mindegy.Azt már eddig is láttuk, hogy a lovas turizmusban van lehetőség otthon, de most azt is láttuk, hogy úgy is lehet lovakkal foglalkozni, hogy az profitábilis legyen. Mielött jönnek a cö-cö megjegyzések Marco bérli a farmot, és igen, nyilván nem a legszegényebb családból származnak, de a 2001-es válság azért őket is hasra küldte. Marco pl. 6 évet Amcsiban élt és dolgozott azután.
A farm megnézése után meghívtak minket egy helyi kis grillre. Fantrasztikus volt, ugyanis a hús nagy volt a csirke egész, és a húsok egészben sülnek meg a legjobban



Ezek után részt vettünk egy tradícionális argentín programon a sziesztán J Szieszta után elvittek minket a szomszéd faluba és felraktak minket a buszra, ami azért nem ment olyan egyszerűen. A buszon ugyanis megint csak apróval lehetett fizetni, de most már 26 pesot kellett bedoni, és a két pesos az már papírpénz... no comment. Ja, majd el felejtettem, gondoltam ha már versenylovakat tenyészt, megkérdezem, hogy hallott-e már Overdoseról, de mondta, hogy fogalma sincs. Elképzelhetőnek tartom, hogy ez inkább Overdoset minősíti, mint Marcot, de még nem vagyok benne biztos.
Amikor visszatértünk a szállásunkra fogadott a hidegzuhany, a csóka kiadta a szobánkat. Ráadásul elkezdett bunkóskodni, hogy hát hol voltunk eddig, meg nagyon furcsa, hogy most jövünk, meg hát mit gondolunk, hogy miért adta volna ki másnak, ha jelezzük. Nagyon büszke vagyok magamra, mert úgy elküldtem az anyjába a többi vendég elött, hogy meg se tudott szólalni, csak a végén annyit mondott, hogy sorry. Mi ezzel viszont ugye kit*r*lhettük. El is kezdtünk szállást keresni, de miután két szállás is tele volt, űgy gondoltuk, hogy akkor vacsizzunk meg, és utána majd a reptéren alszunk, holnap ugyanis már 4:45-kor a reptéren kellett lennünk. Palermo amúgy is bulinegyed, és ma volt Saint Patrick day, ami nagy ír ünnep, itt meg ha jól értem vagy azok is vannak, vagy az amcsik ünneplik. Már épp éttermet kutattunk, amikor beléptünk egy szállásra, hogy van-e hely, mire mondták, hogy sajnos csak egy. Mi mondtuk, hogy és nem akarja kiadni kettőnknek? Mondták, hogy dehát csak egy, mondtuk, hogy értjük, ők mondták hogy dehát csak egy... itt nem nagyon tudtunk tovább menni, mondtam, hogy ha nem akarják odaadni, ok, de az nekünk jó, erős a házasság. Nagyon csodálkoztak, de végül megkaptuk egy ágy áráért. Amikor kiderült, hogy magyarok vagyunk a nő odáig volt meg vissza, hogy neki Márai a kedvence, és mutatta is, hogy mennyi (legalább 6) Márai könyve van. Őszintén én nem is tudtam, hogy ennyi le van fordítva spanyolra. Gyorsan még kimentünk egy vacsira a főtérre és eltoltunk egy pizzát, aztán spuriztunk aludni, mert hajnalban kelés.
comments