És reggel egy csodálátos farmon
ébredtünk. Elsőként el kell mesélnem, hogy amikor az ember utazik, akkor mindig
tágul az ember látásmódja. Anno, amikor felvettem azt a két stoppost, akkor ők
nem az elsők voltak, akiktől hallottam az egy éven keresztül való utazást, de
ők is megerősítettek abban, hogy ilyet majd kell csinálnom, ha nagy leszek. Akkor
Celine és Philip (a belga srác) jó pár dolgot meséltek Dél-Amerikáról, és
többek között ezeknek az elmeséléseknek köszönhetem, hogy el akartam jutni a
Perito Morino gleccserhez Dél-Patagóniába.. reméljük ez pár nap múlva össze is
jön. Számomra nagyon jó dolog volt látni, mikor Celine leemelte az utazásáról
szóló fényképalbumot, és benne voltam egy kis felirattal, valamint ott volt egy
fecnin az email címem, valamint egy kis megjegyzés/elhatározás/fenyegetés tőlem,
See you later... really
Örülök, hogy kitartottam, és
összejött ez az út! J
Ott tartottam, hogy tágul az ember látásmódja, csak közben elkalandoztam. Jelen
pillanatban azzal tágult a látásmódom, hogy lehet másféleképpen élni. Azt
hiszem az egyetem után kezd az ember eléggé hasonló emberekkel együtt lenni, a
mi esetünkben ezek ugye közgazdászok. Másrészt a társadalmi elvárás is eléggé
egy irányba tereli az embert. Arra akarok kilyukadni, hogy Marco versenylovakat
tenyészt lóversenyre és lovaspólóra, míg Celine természetfotós. Azt már anno
Németországban is láttam, hogy nem kell, hogy kilógjon az ember szájából a
kapa, ahhoz hogy földműves legyen, ahogy azt nálunk hiszik. Németországi apám és Marco is abszolút
művelt, ironikus, jó humorú emberek akik a szó legjobb értelmében vállalkozók.
Mialatt ott voltunk feljöttek Marcohoz a szomszédék, akik megkapták azt a
munkát, hogy az egész kis körzetben le kell vágniuk az ágakat a vezetékek
mellől. Sajnos azt is kikötötték, hogy a fákat nem lehet otthagyni, el kell
szállítani. Szomszéd azon puffogott, hogy nagyon drága elvitetni, és így nem is
éri meg. Marcoval összedugták a fejüket és arra jöttek rá, hogy mi lenne, ha
vennének egy darálógépet és fűrészport csinálnának a fából. Marcco elkezdett
telefonálgatni díszállat és növénykereskedésekbe, hogy kell-e nekik fűrészpor,
és hát kiderült, hogy jó pénzért el fogják tudni adni... ez a vállalkozó
szellem szerintem. Celinenek, aki egyébként velünk egyidős (Marco +10
szerintem) már két fotós könyve van. A honlapja nagyon jó, ajánlani tudom, ha
argentin természeti képeket szeretnétek nézni www.celinefrers.com Az első könyve úgy
lett, hogy kitalálta, hogy szeretne csinálni egyet, és behazudott pár
tapasztalatot, meg partnert akivel dolgozott, míg végül kapott támogatást,
azóta megy.
A mai napi program egyébként egy
jó kis reggeli volt matéval, aztán elmentünk megnézni Celine irodáját, ahol ki
volt téve jó pár fotó. az iroda maga az istálló egyik melléképülete, szóval
azért nem kell Bankcenter sarokirodára gondolni. Ezek után körbementünk a
farmon. Íme pár kép
A legnagyobb élmény talán a
csikók voltak. Én ilyet még nem láttam, a lovak úgy jöttek oda hozzánk, mintha
nagyon kiváncsiak lennének ránk. Körbevettek minket,szaglásztak bökdöstek az
orrukkal, olyanok voltak mint valami okos háziállatok. Közben iszonyat sokat
megtudtunk Argentínáról és az ott lévő emberek életéről, nehézségeikről,
politikáról, gazdaságról no meg történelemről. Azt tudtátok, hogy Argentina adja a világ első 10 legjobb polójátékosát és
még soha nem verték meg őket VB-n? Mondjuk nem nagyon értem így a VB lényegét,
de mindegy.Azt már eddig is láttuk, hogy a lovas turizmusban van lehetőség
otthon, de most azt is láttuk, hogy úgy is lehet lovakkal foglalkozni, hogy az
profitábilis legyen. Mielött jönnek a cö-cö megjegyzések Marco bérli a farmot,
és igen, nyilván nem a legszegényebb családból származnak, de a 2001-es válság
azért őket is hasra küldte. Marco pl. 6 évet Amcsiban élt és dolgozott azután.
A farm megnézése után meghívtak
minket egy helyi kis grillre. Fantrasztikus volt, ugyanis a hús nagy volt a
csirke egész, és a húsok egészben sülnek meg a legjobban
Ezek után részt vettünk egy
tradícionális argentín programon a sziesztán J
Szieszta után elvittek minket a szomszéd faluba és felraktak minket a buszra,
ami azért nem ment olyan egyszerűen. A buszon ugyanis megint csak apróval
lehetett fizetni, de most már 26 pesot kellett bedoni, és a két pesos az már
papírpénz... no comment. Ja, majd el felejtettem, gondoltam ha már
versenylovakat tenyészt, megkérdezem, hogy hallott-e már Overdoseról, de
mondta, hogy fogalma sincs. Elképzelhetőnek tartom, hogy ez inkább Overdoset
minősíti, mint Marcot, de még nem vagyok benne biztos.
Amikor visszatértünk a
szállásunkra fogadott a hidegzuhany, a csóka kiadta a szobánkat. Ráadásul
elkezdett bunkóskodni, hogy hát hol voltunk eddig, meg nagyon furcsa, hogy most
jövünk, meg hát mit gondolunk, hogy miért adta volna ki másnak, ha jelezzük.
Nagyon büszke vagyok magamra, mert úgy elküldtem az anyjába a többi vendég
elött, hogy meg se tudott szólalni, csak a végén annyit mondott, hogy sorry. Mi
ezzel viszont ugye kit*r*lhettük. El is kezdtünk szállást keresni, de miután
két szállás is tele volt, űgy gondoltuk, hogy akkor vacsizzunk meg, és utána
majd a reptéren alszunk, holnap ugyanis már 4:45-kor a reptéren kellett
lennünk. Palermo amúgy is bulinegyed, és ma volt Saint Patrick day, ami nagy ír
ünnep, itt meg ha jól értem vagy azok is vannak, vagy az amcsik ünneplik. Már
épp éttermet kutattunk, amikor beléptünk egy szállásra, hogy van-e hely, mire
mondták, hogy sajnos csak egy. Mi mondtuk, hogy és nem akarja kiadni kettőnknek?
Mondták, hogy dehát csak egy, mondtuk, hogy értjük, ők mondták hogy dehát csak
egy... itt nem nagyon tudtunk tovább menni, mondtam, hogy ha nem akarják
odaadni, ok, de az nekünk jó, erős a házasság. Nagyon csodálkoztak, de végül
megkaptuk egy ágy áráért. Amikor kiderült, hogy magyarok vagyunk a nő odáig
volt meg vissza, hogy neki Márai a kedvence, és mutatta is, hogy mennyi
(legalább 6) Márai könyve van. Őszintén én nem is tudtam, hogy ennyi le van
fordítva spanyolra. Gyorsan még kimentünk egy vacsira a főtérre és eltoltunk
egy pizzát, aztán spuriztunk aludni, mert hajnalban kelés.
