Reggel 7-kor már meg
is érkeztünk Campo Grandéba, ahol fogadtak minket a buszmegállóban. Az állomás
nagyon kis takaros állomás volt egyébként, szerintem a legjobb/tisztább amit
valaha láttam. Innen átvittek minket a vállalat hostelébe, ahol kiderült, hogy
reggelit még nem fogunk kapni. Fel is kerekedtem, hogy elmenjek a helyi kis
boltba, ami tényleg 3 sarokra volt. Sajnos nem 3 sarokra volt a visszaút, mert
nem túl meglepő módon, miután utaztam egy éjszakát sikerült valamit el is
rontanom. Nevezetesen egyszerűen rossz irányba fordultam ki a boltból és így
legalább 5-6 utcányit mentem, mire kezdett a dolog gyanús lenni. Azért sikerült
visszakecmeregnem. Sőt, ezek után még
arra is volt időm, hogy egy két órára ledöljek.
A kisbuszhoz, ami vitt minket 9 másik ember jött. Hát nem
mondom, elindult a cigánykaraván rendesen: 2 dán, 3 izraeli, 4 japán... Már
akkor vicces volt az egész, amikor elindultunk: Ki kellett tölteni egy
regisztrációs lapot: A papíron annyi állt: név és útlevélszám. Kitöltöm,
odaadom az egyik izraelinek, ő meg megkéredzi mi ez? A négy japán a mocsárba
menő túrára megjelentek dobokkal. Nem viccelek, tényleg: az egyiknél azt
hittem, hogy kalaptartó van, de megnyugtatott, hogy dob... no comment. Persze
miután elindultunk 5 perc mulva szólt a másik zsidó gyerek, hogy otthagyta az
ingét. Mondjuk ezt bármelyik fogadóiroda 1.1-el adta volna. A mocsárban már
várt minket még még négy izraeli, és késöbb is jöttek még. Nagy volt az isten
állatkertje, nem mondom.
A story a következő: Izraelben a fiuknak 3 a lányoknak két
év katonaság van. Ezek után mindeki dolgozik egy olyan 6 hónapot, majd 6
hónapra elmennek utazni. Ez így még mind rendben is lenne, de az a vicc az
egészben, hogy van valami honlapjuk, ami alapján leírják egymásnak, hogy hova
mennek, ebből követtkezőleg, van egy két hely, ami besűrűsödik utazó izraelikből.
Közép-Amerikában az 1-es főútat gringo trailnek hívják, mert annyi fehér
túrista megy rajta, ez alapján az izraeliek által kitaposott utat én kosher trailnek
keresztelem , ha kosherre lehet keresztelni. Szóval, ez még rendben is lenne,
hogy sokan vannak, de komolyan mondom én ilyen éretlen bagázst anno a
szlovákiai osztálykirándulsomon láttam, pedig akkor 16-ok voltunk, de még akkor
is feltakarítottuk Kiss Peti hányását a radiátor mögül. A mostani élményeim
után, ha valaki azt meri nekem még egyszer mondani, hogy azért nem kelek
korán/nincs rendben a cuccom/nem tudok 6-os szöggel fogat piszkálni, mert sosem
voltam katona, pofán fogom röhögni. Kezdjük azzal, hogy egy szobában volt az
összes ágy, amit ebben az esetben függőágyként kell értelmezni. Itt mindenki
full hangosan beszélt akár reggel ötkor akár éjjel kettőkor. Álltalánosságban
elmondható, hogy a szobában a tárgyak össze-vissza hevertek a földön, ami
magánügy lenne, ha nem kellene minden egyes túraút elején arra várni, hogy az
egyikőjük visszamenjen valamiért, amit ottfelejtett. Majd miután visszaszaladt
a szalmakalapért felszáll a dzsip hátára és leteszi maga mellé... azt hiszem
nem kell túl mélyre ásni az aerodinamika törvényeiben, hogy kitaláljuk,hogyi mi
történt, miután elindult a dzsip. Ezek
mellé jön, a teljes hangerővel való röhögés állatfigyelés közben. A vezetőnk
párszor megjegyezte, hogy jaguárék nem értik a tréfát, nem fognak velünk
nevetgélni, inkább odébbállnak. Igazából azt hiszem, hogy ami elsőre nagyon
jónak tűnik, hogy Izraelből mindenki
utazik és világot lát, az nagyon rosszra tud fordulni. Egyszerűen nem biztos,
hogy mindenki arra vágyik, hogy utazzon, és ha társadalmi elvárás szerint ez a
normális, vagy legalábbis ez a vagány, akkor olyanok is magyárfigyelés közepén
találhatják magukat, akik szivesebben mennének mondjuk heti háromszor a Szimplába
csörögni... Én mindenesetre egy Janif nevű kártyajáték szabályaival gazdagabb
lettem (ez egy elég advanced makaó... egész jó), valamint Zsuzsival
megpróbáltuk ivásban lépést tartani a 21-22 évesekkel több kevesebb sikerrel. A
másik kultúrális érdekesség, azok a dán utazók voltak. Míg izraeliből 12-t
láttunk dánból kettőt, ami alapján nem biztos, hogy meg kéne itélni a dolgokat,
de mivel öt éve egyszer már láttam ugyanilyet, talán leírható, hogy Dániaban az
ilyesmi nem extrém. Mire gondolok? Dánajaink 19 évesek voltak és gimi után a
két csaj eljött egy fél évre utazni, hogy kitalálják, mit csináljanak. Zsuzsival
beszéltük ezt, és arra jutottunk, hogy azért nem olyan durva ez. Persze,
anyuci-apuci fizeti ezt, de ha mondjuk egy olyan teljesíthető budgetet
állítanak fel a szülők, hogy napi 10e Ft, akkor nem durvább anyagilag, mint
beiratni a gyereket egy fizetős egyetemre amiről fél év alatt rájön, hogy neki
nem tetszik... minden esetre úgy néz ki, hogy Dániában az ilyesmi nem extra.
Na, most, hogy kicsámcsogtuk az utitársakat, le is írom,
hova megyünk. A Pantanal a világ legnagyobb vizes területe, én ezt magamban
mocsárnak fordítom, de ez nem teljesen van így. Csómó esetben szárazabb
területek váltakoznak kis tavakkal, patakok folyók folynak szilárd talaj
mellett és persze jó párszor van mocsár is.
Az állatvilág nagyon gazdag, és itt található a világ
legegszségesebb jaguár populációja. Mi a jaguárból nem láttunk semmit (elég
nehéz is), de azért sok mindent sikerült látni. Ez azért is van, mert itt
sokkal egyszerűbb megfigyelni az állatokat, nem bujnak be sűrű bokrok közé. Több
dolgot lehet garantálni, hogy biztos látni fogunk, de ami a legbiztosabbb, az
persze a szunyog. Elmondhatjuk, ez a populáció is nagyon egészséges, mi is
megetettük őket rendesen.
Szerencsére azért a terület nem maláriaveszélyes terület,
legalább is ennek mondják. A madárvilág is kitűnő, az egyik highlight a hyacén
arapapagáj, ami fulll kék, pont mint a Rio című rajzfilmben. Itt fészkel még a
világ legnagyobb gólyája, és errefelé hemzsegnek a kajmánok és anakonda is
látható. Amire nagyon rá voltam pörögve, az az óriás hangyász, bár ezeket sem
egyszerű látni. Az idővel nem álltunk a legjobban, mert akkor a legjobb menni,
amikor a száraz évszaknak vége van, mert akkor az állatok jobban a vízhez
mennek, mi pedig a nedves évszakban kerestük fel a Pantanalt.
Szóval elindultunk állatokat nézni a mocsárba, és már a
megérkezés sem volt semmilyen, mert az út közepén átpakoltak minket egy furgon
hátuljára és a platón mentünk befelé utitársaink és a kocsival repülő szunyogok
társaságában.
Amikor megérkeztünk körbenéztünk a szállásunkon. Rögtön az
volt a meglepi, hogy a szálláshely és a kemmpinghely egymástól 500 méterre
volt. Amikor a szálláshelyhez értünk kiderült, hogy ott senki nem fog
leszállni, hanem mindenki a kempingbe megy.
Gondoltunk pár cifrát az Iguazuban lévő csókánkról, aki azt mondta, hogy
a kemping nem ajánlott. Nem tudom mit gondoltunk volna, ha végül a szállás
mellett döntünk, idejövünk és mindenki bemegy a kempingbe. Egyszerűen ezt nem
is értettük, azt hitte, nem derül ki? Végül persze jól alakult a dolog, mi is a
kempinghez mentünk. Ott még azt kellett eldönteni, hogy függőágy vagy sátor. Zsuzsi először nagyon szkeptikus
volt a függgőággyal kapcsolatban, mert hogy a szunyogok, aztán megláttuk, hogy
egy házikóban van az egész szunyoghálóval.
Na akkor meg Zsuzsi mondta, hogy jöjjünk inkább ide, mert
még nem éjszakázott függőágyban, én nem voltam olyan lelkes, mert már sikerült
ezt a hát-szadit kipróbálni, de végül belementem. A kempingrész mellett rögtön
volt egy kis folyócska, és tadam ott voltak a kajmánok pár méterre a
kempingtől. Jó-jó a folyó egy kisebb völgyben volt, szóval azért nem jöttek
fel, de azért vicces volt.
Ezen kívül volt két házitukán, amik azért közel sem néztek
olyan jól ki, mint a vadonban élő társaik.
Zsuzsival elindultunk még egy kicsit felfedezni a körülöttünk lévő lehetőségeket, és láttunk
is egy papgájt meg egy arát.
Szóval gyorsan kiderült, hogy a természet lágy tőgyén
vagyunk. A napi háromszori étkezés is benne volt a csomagunkban és bár nem
voltam túl lelkes tőle, azt kell mondjam, hogy az utunk során az egyik legjobb
házikaját ettem. Volt egy mami aki
főzött és tényleg minden nap csinált négy öt félét. A mai nap padlizsános
tészta volt a legjobb. Felpattintottam hozzá egy sört, majd nyugovóra tértünk
közben békák társaságában mostuk a fogunkat.
u.i.: A térképen egyszerűen még a legközelebbi falu sincs rajta, szóval behúztam találomra, hogy hol voltunk :)
