Reggel még mindig nagyon
sajnáltuk, hogy nem maradunk többet, de sajnos nem nagyon volt választásunk,
mert már megvolt a repjegyünk 18-án Dél-Argentínába és a laptopot meg fel
kellett ma venni, ugyanis ma péntek van. A reggeli nagyon jó volt, mint eddig
is a kaja. Elbúcsúzkodtunk Monicától és Migueltől, az utóbbi még kivitt minket
a a főútra, és leintettük a menetrenedszeri buszt a semmi közepén. A busz maga
megint elgondolkodtatott, olyan tiszta volt, hogy azt sehol, még Svájcban sem
láttam. Ami mondjuk vicces volt, hogy a jegyet a jegykezelő csókától vettük, aki
elkezdte bőszen adogatni nekünk a fecniket. Kiderült, hogy nem jegyük van,
hanem Monopoly játékpénzük és abből annyit kell odaadni, amennyi jegy. Ebből
következőleg kaptunk egy marék jegyet:
A buszról leszállva azonnal
mentünk a komphoz, ahol gyorsan megvettük a jegyünket és már mentünk is vissza
Buenos Airesbe, szinte azonnal indult a hajó. Amikor megérkeztünk megint
belecsaptunk az ügyintézésbe. Elsőként kerestünk egy internet kávézót, ahol
sikerült megnézni, hogy mi a helyzet a laptopunkkal. Szerencsére elkészült és
csak fel kellett venni. Másrészt írt az egyik argentín ismerősöm, hogy ráér. Az
ismerős elég vicces dolog azért. Amikor még 2005-ben Új-Zélandon voltam volt
egy kisbuszom, amivel furikáztam az országban. A déli szigeten felvettem két
stoppost az egyik egy belga srác volt a másik meg egy argentin csaj. Kb három
napig utaztunk együtt, majd facebook barátok lettünk, majd ennyi, nem is
beszéltünk. Egy hete írtam neki, hogy itt vagyok, és ő most jelentkezett, hogy
hívjam fel, ráérne. Szóval a nagy ügyintéző körben vettünk két SIM kártyát is,
hogy ha vészehlyzet, akkor használhassuk Zsuzsival. Emellett arra is jó volt,
hogy felhívtam Celinet, akivel megbeszéltük, hogy este még küld egy SMSt, hogy
mikor hova menjek.
Ezek után a nagy táskánkkal
elindultunk a metró felé, amivel végig kellett mennünk a bank negyeden. Vicces
volt végignézni, ahogy az emberek a kis plasztikkártyájukkal kosztümben mennek
ki ebédelni. Már mindenkinek péntek volt, lehetett érezni, hogy már nagyon
unják. Számunkra már több hete, ha nem hónapja megszünt a hetek ciklusa, azért
kell rá vigyázni, hogy ne legyenek zárva a boltok, illetve a szülőket
hétvénként hívjuk. Szóval, amikor megláttam az egyik kisboltban, hogy
sorbaállnak egy szendvicsesnél, gondoltam én is benevezek. Egész jól
elboldogultam a keresztkérdésekkel és sikerült egy lomito (húsos) szendvicset
összetenni benne paradicsommal, savanyított padlizsánnal (ez finom!) és a saját
Golfito szószukkal. Ez azért nem valami hatalmas kulináris teljesítmény ketchup
és majonéz együtt, de meg kell hagyni hogy jó hússal meglepően jó!
Elértük a metrót és táskástól
ismét kimentünnk Riohoz, ahol Zsuzsi ott maradt a kis parkban én meg elmentem a
gépért. Sikerült is felvenni, a ventillátora romlott el, vagy inkább sose volt
jó szerintem. Remélem innentől már jól fog működni. Visszamentem Zsuzsihoz és
beültünk egy Starbucksba, hogy felhívjuk Zsuzsi szüleit, mert Laci szombaton
már ment síelni.
Eddigre már erősen késő délután
lett és ekkor el is indultunk, hogy szerezzünk helyet Palermoban, tudjátok, a
trendi negyedben.. Mikor megérkeztünk az első helyen nem volt hely, csak a mai
napra, de a holnapira már nem. Teljesen kész vagyok ettől, hogy itt
folyamatosan foglalgatni kell előre, tisztára olyan, mintha már nem is lehetne
hátizsákkal utazni a világban, mert ezek a helyek mind tele vannak. A mostani
storyhoz hozzájárul, hogy Roger Waters (Pink Floyd) koncertsorozat van, és
ezért telik meg állítólag a város. A koncertsorozatot szó szerint kell érten,
ugyanis kilenc azaz 9 koncertet tart Buenos Airesben. Én őszintén szólva nem
értem, csak 40 millióan vannak, szóval nem teljesen világos számomra, hogy van
kereslet ennyi koncertre. Átmentünk tehát egy másik helyre, ahol azt mondták,
hogy persze van szállásuk mind a két napra, csak szobát kell majd váltanunk. A
történet szempontjából ez fontos lesz még...
Mivel már elég fáradtak voltunk,
lefeküdtünk egy kicsit aludni, amíg megjön Celine SMS-e. Meg is jött, és
kilenckor találkoztunk egy F & F nevű étteremben. Kicsit sétálgattunk még
Palermoban mielőtt megérkeztek volna. Ami azért vicces volt, mert amikor Celine
mondta, hogy kilenc akkor én megkérdeztem, hogy ez most gringo 9 vagy argengin
9. És hát Celine ezt kicsit rossz néven vette és azt mondta, hogy a kilenc az
kilenc... azért így is késtek 40 percet J
Celine hozta a párját Marcot,
akikkel vacsiztunk egy nagyon jót. Én lámát szerettem volna enni, de sajnos
elfogyott így egy raviolit nyomtam be, míg Zsuzsi maradt a marhahúsnál. Rég
voltunk rendes étteremben és hát vicces is volt, nem volt sok rendes cuccunk,
de nem is ez volt a lényeg. A lényeg, hogy annyira jót beszélgettünk, hogy
meghívtak minket magukhoz (felajánlották, mi meg lecsaptunk rá, mint
vasorrúbába az elektromágnesre). A maguk az egy kb 70 kilomisire lévő farm, és
mivel szerintük az a legjobb, ha most kivisznek minket kocsival, össze is
pakoltuk a cókmókunkat, leadtuk a recepción (mert csak egy kis hátizsákot
vittünk magunkkal a farmra) és megbeszéltük a recepciós sráccal, hogy holnap biztos
visszajövünk, és itt szeretnénk aludni, így írjanak be minket arra a szobára, ahova
költöznünk kell. És hajnal kettőkor már suhantunk is kifelé Buenos Airesből útban
egy farm felé.
