2012. március 19., hétfő

Napló, 2012. március 19.


Irány a gleccser! Tegnap megkérdeztük, hogy mikor indul a busz a gleccserhez, és mondták, hogy 9:30, amire ott is voltunk. Persze ott azonnal kiderült, hogy 8:30, de 10-kor is megy, így nem volt semmi baj. A buszút maga nagyon vicces volt, mert bár ez elviekben helyi járat volt, dehát azért ki más menne egy gleccserhez, szóval egyrészt csak túristák voltak, másrészt én olyat még nem láttam, hogy a helyi busz megáll fotópercekre.



A nemzeti parknál le kellett perkálni a belépőt, ami részemről még rendben is lenne, de azt nem teljesen értem, hogyha már kifizettetnek velem egy rakás pénzt és a kezembe nyomnak egy szórólapot, akkor azon hogy lehet, hogy csak az itt élő állatokról van szó a gleccserről meg nuku.  Na mindegy, a lényeg, hogy robogott a busz és már látszott, hogy jó lesz a dolog, mert a folyóban jégdarabok voltak, a köveken meg egyértelműen látszott, hogy gleccsercsiszolta. Aztán meg is láttuk, és bár nekem nagyon magas elvárásaim voltak, valami fantasztikus volt.



Szerencsére ennél sokkal közelebb is mentünk. A többi túrista nagy része (akiket Zsuzsi gyűjtőnéven csak pupákoknak szokott hívni) felszállt egy hajóra, hogy odahajózzanak a gleccserhez. Mi azt olvastuk, hogy gyalog is közel lehet menni, így inkább azt választottuk, hogy a gleccser közelében fogunk eltölteni vagy 6 órát, amíg nem indul vissza a busz. Jól kialakított pallókon meg is közelítettük a gleccsert és lekuporodtunk gyönyörködni. A Perito Moreno gleccser az egyetlen előre haladó gleccser Argentínában (azt hiszem így mondják), de ez nem igazán a helyi hőmérséklet miatt van, hanem egy spciális körülménynek köszönhető, amit még nem értek, de rajta vagyok, hogy kikupáljam magam. A lényeg, hogy napi két métert halad előre a gleccser és mivel halad előre, több dolog is történik. Egyrészt hatalmas robbajjal hasad a jég, és hatalmas táblák törnek le róla. Ha szerencséd van, láthatsz is ilyet. A másik érdekesség, hogy egy folyóba megy bele a glecccser, ráadásul keresztbe. Ez eltömíti a folyót, a folyó sem hagyja magát, nyilván nyomja, mossa a gleccsert és vagy egy alagút lesz benne, vagy éppen hatalmas darabok szakadnak le belőle. Az utolsó nagy alagút és annak beszakadása 2008-ban volt, most nem is volt alagút, de nyilván egész nyáron olvadt, itt meg ugye most ősz van. Amit még ideokoskodok, mert most tudtam meg, és szerintem érdekes, az az, hogy azért ennyire durván  kék a jég, mert nagyon nagy a sűrűsége a jégnek, az meg így veri vissza a napsugarakat. A gleccsertavak színének meg nyilván más oka van (nem, nem nehézvíz J). A gleccser nyúzza  a sziklákat és annak a pora kerül bele a vízbe. Ez nagyon finom por, úszik a tó/folyó felszínén és amikor azon visszaverődik a nap akkor van ez a tűrkíz szín. Na akkor jöjjenek a képek:









Nagyon szerencsések voltunk az idővel, amiért én nagyon izgultam, mert itt már kezd beköszönteni az ősz. Gyönyörű napsütés volt, a szél az fújt, de nem volt nagyon vészes. Elnézegettük a jégformációkat és vártuk, hogy történjen valami. Láttunk is több fajtát, aminek rettenetesen örültünk. Volt, hogy egy torony omlott le, volt, hogy egy vékony falréteg szakadt le, és olyan is volt, hogy csak egy „kicsi” = kb. akkora mint én jégdarab esett bele a vízbe. Ez utóbbiaknak hatalmas hangja volt, gondoljuk, hogy a vízhang miatt. Amikor beleestek nagyobb darabok a vízbe persze a jég úszott tovább rajta. Többször akár egy fél órába is beletlet, mire nem volt teljesen jégdarabos a gleccser széle.
Amikor átfáztunk visszamentünk meginni egy kávét a túrista irodába, majd utána körbementünk a kijelölt útvonalakon. Nagyon szép volt az erdő is, de folyamatosan fel fel kapdostuk a fejünket, amikor hangos robbanást vagy reccsenést hallottunk
És akkor a végére jött a tejszínhab. Már épp kellett volna lassan visszamenni akkor láttuk, hogy nagyon gyanús egy rész. Ez persze nem jelent semmit, mert amikor megérkeztünk kinéztünk két három olyan helyet, ami szerintünk azonnal le fog dölni. Na ebből volt olyan, ami pár percen belül ledobott egy kisebb darabot, volt olyan amelyik pedig az egész idő alatt meg sem mozdult, pedig úgy nézett ki, mint amit a szentlélek tart. Szóval, volt egy „barlangunk”, amit kinéztünk az elején:



Kezdtek egyre jobban leesni a darabok a barlang tetejéről. Aztán egy ideig semmi, akkor mondtam, hogy szerintem most stabil. Na ezek után rögtön elkezdett egy kicsit csúszni a jégen a hó, majd egy HATALMAS robbanással leesett egy nagyon nagyon nagyon nagy darab, amit pont sikerült úgy lencsevégre kapnunk, hogy nem is a kamerát néztem, hanem a zuhanást!




Nagyon megöröltünk, a szerencsénknek, meg, hogy kicentiztük a buszt. Nekem ez a gleccser hatalmas élmény volt. Nem is tudom rendesen leírni, hogy milyen, mert borzasztó nehéz visszaadni. Gyönyörű, hatalmas, nagyon kék és még a vadászás örömét is nyújtja. Óriási élmány volt, remélem a képeken átjön...
Visszatérve a városba elvittük a bakancsokat, még most sem lehetett őket megvenni, pedig próbálkoztam :)
Ezek után mentünk a hentes bához, hogy ismét vegyünk egy adag húst. Most a marhacombból ajánlott egy olyan vágást, ami nálunk szerintem nincs, és ezt is steakként lehet megsütni. Ez  is nagyon jól sikerült, bár talán a tegnapi finomabb volt, de ezt meg jobban sikerült megsütni.  Este még jót beszélgettünk egy new yorki párral, akik most fejezik be az egy év utazásukat, valamint két angol sráccal, akik úgy szintén hosszabban utaztak. Sokat háborogtam már korábban is, hogy az amcsi léttel szemben nem csak azért vagyok irígy, mert többet keresnek, hanem azért is, mert csomó minden olcsóbb, könnyebb. Ezt  emésszétek meg: a srác és a csaj mindketten feliratkoztak egy egy hitelkártyára, amit sohase használnak. Ezért cserébe kaptak annyi ilyen repjegytársaság pontot, hogy kijött belőle egy NY-Quito-Lima-Húsvét szigetek – Santiago de Chile jegy... nehéz ezekkel mit kezdeni.
comments