Ma nagy dilemmával ébredtünk: mit
csináljunk? Ez volt a kérdés. Ami biztos volt, hogy 10-ig kichekkolunk, így
pakolással kezdtünk. Majd megtámadtuk az internetet. A vacilálás azon ment,
hogy, hogyan is tudnánk ezt a rövid időt Uruguayban a legjobban kihasználni, a
lehető legjobban megismerni az országot (már amennyire két és fél nap alatt
lehet...).
Az egyik verzió az volt, hogy
maradunk ebben a kisvárosban, és itt körbebiciklizgetünk, de végül arra
jutottunk, hogy bár ez mókás lehet, a rengeteg túrista között itt nem fogunk
tudni belepillantani a helyi életbe. Szóba jött korábban még Montevideo is, ami
olyan szempontból jó választás, hogy az mégiscsak egy főváros, így ott jobban
részesei lehetnénk az uruguayi életnek. Ennek egy baja volt, hogy 2,5 órányo
buszútra volt Coloniától, és a jegy sem volt a legolcsóbb. A harmadik lehetőség
pedig az volt, hogy elmegyünk Coloniatól nem messze (kb 1 óra busszal) egy
gaucso farmra, és ott eltöltjük napunkat, lovagolunk, stb.
Végül emellett döntöttünk, így
gyorsan leleveleztük a kinézett El Galope nevű farm tulajdonosaival, Monicaval
és Miguellel, hogy van helyük, foglaltunk, és még azt is tudtukra adtuk, hogy
melyik busszal érkezünk. Ez azért fontos, mert nem az út mentén van a farm, így
kijönnek értünk a buszhoz kocsival. Bár a telefont nem vették fel, csak
üzenetet hagytunk, bíztunk benne, hogy megkapják időben, és várni fognak
minket.
Most már csak egy feladat volt,
elérni a buszt, ami délben indult. Addig pénzt kellett felvennünk, valamint
mivel azt olvastuk, hogy a farmon főzni is lehet, gondoltuk beszerzünk valami
tésztát meg szószt amit gyorsan össze tudunk ott dobni. No ennek beszerzése nem
volt olyan gyors. Én maradtam a csomagokkal, Tibi meg ment a boltba. Meg is
volt a tészta meg a szósz, azonban a kasszánál állt a sor. A pénztáros és az
egyik vevő épp nagy beszélgetésben volt az egyik termékről. A másik sor épp
megindulni látszott, mikor az is beragadt valami malőr miatt. Bár a vevők és a
pénztárosok kellemesen elbeszélgettek, nekünk ketyegett az óra, így Tibi üres
kézzel jött ki a boltból. A következőnél ismét szerencsét próbált, és ezennel
sikerrel is járt.
Táska fel, és tipliztünk a
buszhoz. Annyit tudtunk, hogy valahol a kompállomás környékén van a buszállomás
is, de a pontos hely nem volt meg. Jött a kérdezősködés, és végül sikeresen
megtaláltuk az állomást. Az megvolt, hogy melyik cégnél kell a jegyet venni, és
ott pont állt a sor. Én egy épp szabad emberkéhez odamentem megérdeklődni hol
tudnánk jegyet venni, mert kb 5 perc múlva indul elvileg a buszunk, mire ő
megkérdezte hova szeretnénk menni. Megmutattam neki jegyzetemet, miszerint a
114,5-ös kilóméternél kéne leszállnunk és az El Galope-hoz tartunk, mire ő csak
bólintott, és már a kezünkben is volt a két jegy. Nagyon jó fej volt, ki is
jött velünk a buszhoz, és szólt a buszsofőrnek, hogy hol tegyen ki minket. Huh,
elértük, és még egy gyors vízvásárlásra is maradt időnk.
A buszra felszállva nem jutottunk
szóhoz. Tiszta (nagyon tiszta), kényelmes (nincsenek elromolva rajta gombok és
karfák) és még wifi is van rajta. No erre nem számítottunk. Ez a busz egyébként
Montevideoba tartott, de többször megállt úgy, hogy ott át lehetett szállni
másik buszra. Ezek úgy össze voltak egyeztetve, hogy a két busz egymás mellé
beállt egy parkolóban, a buszon bemondták, hogy combinacion ide és ide, majd a
két busz illetékes utasai kicserélődtek. Mindezt kb 5 perc alatt,és már zúztunk
is tovább.
A leszállásunkkal nem volt gond, és
Miguel is ott vártminket kocsijával. Miguelről és Mónicáról azt érdemes tudni,
hogy jópár (kb 6-7) évet éltek Németországban, majd a világ több más pontjn is
laktak rövidebb ideig, és utazóként is sok helyen jártak. Majd 2 évvel ezelőtt
úgy döntöttek hazajönnek és erre a farmra költöznek. Itt vannak marháik, amiket
a húsukért tartanak, illetve üzemeltetik kis vendégházukat (max 10 férőhelyes)
ahol van 5 lovuk is.
Előtörténetükből következően jól
beszélnek angolul, széles látókörű emberek, így nagyon sokmindent megtudtunk
tőlük országukról. Kocsiba szállva Miguel rögtön elmesélte, hogy hol is
vagyunk. Balra olasz kolónia, jobbra pedig svájci. Mi ebbe az irányba mentünk.
A földút mentén farmok voltak, de elég nehéz elkülöníteni őket, hol is fekszik
a határuk.
Miguelék farmján Tupac, a nagyon
lelkes kutyus fogadott minket. Futott néhány tiszteletkört, majd bevasalta a neki
járó simogatást. A nappaliban, ami egyben ebédlő is a vendégek számára
ismertették a házigazdák a szabályokat és lehetőségeket. Egyből meg is kínáltak
minket egy finom ebéddel. Nyilván nem ingyen, de nagyon kedvesen csinálták. Már
az első pillanattól kezdve szimpatikusak voltak, és vendéglátási módjuk is.
Miguellel leegyeztettük, hogy szeretnénk lovagolni, és egy kb 4 órában meg is állapodtunk.
Majd befaltuk a finom ebédet. Itt egy kikőtés volt részükről, mindenki maga
után mosogat. Valószínűleg Monica nagyon utálhat mosogatni, mert ez a pont volt
legtöbb helyen kifüggesztve.
Nagyon nyugis volt a tanya, így
jól esett az ebéd utáni ejtőzés a napon. Őszies idő volt, de a napnak még
jócskán volt ereje. A nagy idilli környezetben pedig olyan dolog történt, amit
nemgondoltam volna, hogy vlaha látok, Tibi összebarátkozott egy kismacskával.
Meg kell hagyni, nagyon jópofa kis dög volt, így nem lehtett nem megszeretni.
Nem volt nagy stressz, a 4-es
lovagláshoz kb fél 5-kor kezdtünk készülődni. Kiderült, hogy még egy belga lány
is velünk tart. Előre hoztuk a lovakat, Miguel felnyergelte őket, majd tartott
egy gyorstalpalót, hogyan kell ezeken a gaucso lovakon lovagolni. Ha röviden
szeretném összefoglalni, ezek automata lovak. Nem kell sok erőfeszítés és
gyakorlat hozzájuk, olyanok mint a kezesbárányok. És nem csak annak fogadnak
szót, akik profin tud lovagolni, hanem bárkinek. Lényeg, hogy egy kézben kell
fogni a kantárt, mégpedig a balban. Ez logikus is, mert jobb kézbe a lasszó jönne.
Nekünk sajnos ilyenünk nem volt. Ha
nincs lasszó, akkor jobb kéz az egyensúlyozásra van, Miguel szárnyakhoz
hasonlította. Következő tudnivaló, hogy ha simán csak áthúzod a szárakat az
egyik irányba, a lovak abba az irányba egyből fordulnak is. Pici mozdulatokra
is egyből reagálnak. Ez nagyon fontos ezeknél a lovaknál, mert marhaterelésre
használják őket, így fontos a gyors és éles irányváltás. Van még egy dolog
amire figyelni kell. Ha meg akarjuk állítani a lovat, akkor csak kicsit kell
meghúzni a szárat, erre meg fog állni, és utána egyből lazítani is kell, mert
nekik nem olyan zablájuk van mint nálunk a lovaknak, hanem íves és kb 5 cm mélyen
megy be a ló szájába. Ezért nem túl kellemes neki, ha azt húzzák. Viszont van
mégegy skilljük, ha hosszabban húzod meg a szárat, akkor a ló elkezd tolatni.
Ezt kipróbáltuk, valóban így csinál, de mondták, hogy ezt ne használjuk, mert
ezt csak nagyon szükséges esetkben alkalmazzák, és a lovaknak is vészély helyzetet
jelez.
Gaucso technikákkal felvértezve
nekivágtunk utunknak.
Nagyon élveztük az egész túrát, és
a lovaglás élményéhez az is nagyon sokat hozzátett, hogy Miguellel jót
beszélgettünk. Mesélt Uruguay nagyütemű fejlődéséről, arról, hogy a korábban
Svédországba menekült uruguayiak kezdenek visszajönni és hozzák beruházásaikat
is, amit a kormány elég ügyesen ösztönöz. Az élelmiszerárak emelkedése is igen
jót tett a gazdaságnak, de erről Tibi már írt korábban. Mesélt a gaucso
közösségről is. Kb 20 család van akik összejárnak egy közösségi helyen, ott
ünnepelnek szülinapokat, és egyéb jeles eseményeket. De persze vannak jó és
rossz szomszédok is. Az egyiktől hordják a sajtot meg a tejet és nagyon jóban
vannak, míg a másik folyton keresztbe tesz nekik (pl drótot húz ki az úton
keresztbe), mert nem tetszik neki, hogy Miguelék külföldieket hoznak ide. Az
irónia a történetben az, hogy a reklamáló szomszéd is egy bevándorló... Azt is
megtudtuk, hogy szerintük az argentinok valamiért szeretik az uruguayiakat, pl
focimeccsen is nekik szurkolnak (nyilván ha Argentina ellen játszanak nem), míg
az uruguayiak közel sincsenek ennyire oda az argentinokért. Hogy ez valóban így
van-e, vagy csak személyes vélemény volt, nem tudtuk kideríteni.
Közben keltünk át patakon,
vágtáztunk jókat, és élveztük a minket körülvevő farmok nyugalmát.
 |
| A lasszót hiányoltuk a jobb kézből |
Visszafelé egy kedves robogós
mami lelkesen integetett nekünk és Miguellel váltott menet közben pár szót,
majd elértük a kaput, ahol Tupac már alig bírt magával az izgalomtól.
Fantasztikusan jó élmény volt ez
a lovaglás, boldogan szereltük le lovainkat. Kriszti többször gondoltunk rád,
hogy biztos nagyon élvezted volna.
A tervezett főzésünkből nem lett semmi, mert mint kiderült Monica jó kis vacsit fog készíteni nekünk. Délről maradt még egy kis gaspacho, utána pedig sajtfondü lesz a szomszéd gaucso sajtjából. Ezt azért mégse lehet kihagyni.
Rajtunk kívül volt még egy belga
pár, meg egy angol pár a farmon. Vacsorakor együtt voltunk velük. Az angolok
jófejek voltak, de a belgákról ez nem mondható el sajnos. De egy bor mellett
azért elbeszélgettünk velük.
