2012. március 28., szerda

Napló, 2012. március 28.


Szóval akkor irány a jó kis jégmászás. Felszerelkezve bérelt cuccunkba elindultunk a buszhoz. Út közben sikerült megpillantantunk a Fitz Roy hegyet, aminek nagyon megörültünk, mert ez gyakran szokott ködben lenni.


A busz elvitt minket a helyi kis tóhoz (Viedma), amin hajóval elvittek minket a Viedma gleccser lábához. A napsütéses idő ellenére olyan szél volt, ami guggolásért és kapaszkodásért sikított a tatton. Mindezek mellett azért a tájra nem lehetett panasz.





A gleccser mellett száltunk ki a hajóból és a gleccser által teljesen letisztított sziklás parton baktattunk fel a társaság sátráig. Itt kicsit megpihentünk, majd elmentünk magához a gleccserhez, ahol felcsatoltuk a hágóvasakat. Secc perc alatt rá is mentünk a jégre és 10 percen belül meg is érkeztünk ahhoz a jégfalhoz, amire azt mondták, hogy akkor mászás.



Vezetőnk Juan megmutatta, hogy is kéne felmászni egy függőleges sziklafalon. Az ember kap két jégcsákányt, és azok valamint a bakancson lévő hágóvas (értsd egy tüskés fémpapucs) segítségével kell felfelé araszolni. Egy négyes üteme van a mászásnak, egy csákány, másik csákány egy láb másik láb. Először egy egyszerűbb falon mentünk fel, de azzal is meg kellett küzdenünk rendesen. A legparább az volt, hogy a bérelt bakancsunk talpa nem volt elég kemény, így én nagyon nehezen tudtam a jégbe beleverni a lábam.




Zsuzsinak elsőre nem sikerült teljesen felmásznia, de miután kipihente magát nekiment még egyszer és amikor felért és végül lejött ilyen volt:


Maga a jégmászás egyébként nyolcvan, ha nem kilencven százalékban technika. Amikor az ember pont jól eltalálja a ritmust és jó szögben veri be a csákányt meg a hágóvasat, egészen egyszerű. Amikor nem, akkor viszont minden megtörténik, aminek nem kéne. Elsőként kifárad az ember, Zsuzsi már alig birta tartani magát, és én is vagy 3-4 percig ziháltam, mikor lejöttem. Ezen kívül az ember teljes erejével beleveri a térdét és a kezét jégfalba, amit ott persze az adrenalin miatt nem érez, de otthon már nagyon is látszik, hogy kék térdekkel és teljesen lehorzsolt ujjakkal lettünk gazdagabbak. Persze az nagyon jó érzés volt, hogy az ember bármikor elengedheti a falat, mert alulról megtartják kötélen.
Mikor már vége volt a falmászásnak, ami azt jelentette, hogy senki nem bírt többet mászni, nem azt, hogy már nem volttöbb  idő :-), akkor elmentünk egy kis gleccsertúrára. Rianások között császkáltunk és átmentünk kisebb alagutakon is. Olyan kék volt, hogy csak na. Mutatok pár képet:




Na ezek után visszamentünk a sátorhoz, hogy megegyük az ebédünket. Mi már teljesen boldogok voltunk ezzel is, de kiderült, hogy most meg hágóvas nélkül visszamegyünk és a glecccser lábánál bemegyünk a gleccser alá. Hát ez aztán igazán kék volt, a legkékebb, amit valaha láttam:







A vezetőink nagyon jó fejek voltak, mászás közebn biztattak minket, az ebéd alatt előszedtek egy térképet és megmutogatták, hol vagyunk meg mondtak pár infot a gleccserről. Az a helyzet, hogy értettek a turizmushoz. Beszéltük is Zsuzsival, hogy pont egy ilyen dolog, mint ez a térkép az, amitől egy kis pluszot lehet érezni. Semmibe nem kerül egy cégnek, de olyan jó volt látni, hogy merre jártunk, és például kiderült, hogy amig elláttunk az egyik fenti képen, az a gleccsernek kb a huszada. Szóval már így is minden nagyon jó volt, de amikor kijöttünk a gleccser alól, előszedtek egy üveg Bailey’s-t és egy kis gleccserjeget téve a pohárba mindenki kapott egy italt. Nagyon jó volt, na!


Miután visszamentünk már nem is akartunk sok mindent csinálni, egyébként is kilenc órás  program volt ez. Fogtuk, elmentünk egy olcsóbb szállásra, ahol tulajdonképpen egy jól fűtött konténerben volt a kétágyas szobánk. Elmentünk a kisboltba vettünk újra két szelet steaket megcsináltuk, a nagyon lassú netkapcsolattal ránéztünk az emailekre és eltettük magunkat holnapra, hogy korán tudjunk kelni.
comments