A 10-es kicsekkolás és a 11-es buszindulás
eléggé pariban volt, így még kapkodnunk se kellett reggel. Útban a buszállomás
felé újra megkíséreltük a pénzváltást. Mondjuk a pénzváltó csókának, hogy
mennyit szeretnénk váltani chilei pesora, majd azt válaszolja, hogy a ticketet
mutassuk. Néztünk rá nagy bután, mert ezt nagyon nem értettük, majd kiderült,
hogy igazolást kér arról, hogy honnan
van a pénzünk... Nyilván nem volt nálunk a pénzfelvétel blokkja, mivel nem
számítottunk ilyen fordulatra. Azt hiszem egy modern kapitalista országban nem
számít az ember ilyenre... Én álltam értetlenül, Tibi meg közben elszaladt a
szomszédban lévő automatához, hogy felvegyen pénzt vagy szerezzen blokkot, de
nem járt sikerrel, mert nem működött az automata és blokk se volt.
Nem volt mit tenni, elmentünk a
buszhoz,majd Chilében váltunk, vagy veszünk fel pénzt.
A buszút unalmasnak igérkezett,
de aztán egész szórakoztató lett. Kb 1 óra buszozás után letértünk a főútról
egy murvás útra. Mentünk egy keveset, majd mikor már a semmi közepén jártunk, a
buszsofőr szólt, hogy usgyi le a buszról útlevelestől, mert itt a határ. És
tényleg ott volt...
Azt hiszem felvehetjük a mókás
határátkelések listájára. Egyébként a
pecsételgetés nagyon flottul ment, itt nem csináltak abból problémát, hogy Juan
csak a belépőket Jose meg csak a kilépőket ellenőrzi, Juan besegített Josénak,
és pikk-pakk meg is volt az egész busz.
Mehettünk is tovább, a chilei
határ felé. Ez már egy fokkal jobban ki
volt építve, itt már kávézó és szuvenirshop is volt. A belépési hóka-mókát
viszont egy kicsit túlzásba vitték. Mindenkinek ki kellett pakolnia a buszból
az összes csomagját, és mindet átvilágították. Előtte még ki kellett tölteni
egy adatlapot, hgy viszel-e bármilyen kaját. Ez alapján feltettek néhány
kérdést, majd jött az átvilágítás. Sikeresen megúsztuk, nem pakoltattak ki
semmit velünk és még a pecsétünk is megvolt.
Innen újra aszfalt út következett
egészen Puerto Natalesig. Ott a buszmegállóban megrohamoztak minket a
szálláslehetőségekkel. Egy olcsóra le is csaptunk, ráadásul még jó helyen is
volt.
Lepakoltunk, majd nekivágtunk
felfedezni a várost, mert kellett pénzt
felvennünk (ez egyszerűbbnek tűnt mint a váltás) és túracuccokat bétrelnünk. Az
elsőt viszonylag hamar kipipáltuk. Így, hogy már volt pénzünk, be is ültünk egy
kis aranyos helyre egy forró csokira, illetve házi sörre. Mindekettő nagyon jó
volt, így Chile jól indított a szemünkben J
Bérlős helyből találtunk kettőt
szinte ugyanolyan árakkal. Sátrat, hálózsákot, polifoamot, főzőszettet (gázégő,
lábos, tányér, pohár, evőeszköz), dzsekit és vízhatlan nadrágot 15000 chilei
pesoért, azaz kb 7500 Ft-ért (ez a 2 pesos árfolyam igen kircsi a
váltogatáshoz, és az argentin árakkal való összevetéshez se kellett sokat
számolgatni) lehetett bérelni egy éjszakára. Igen értékeltük, hogy itt a Torres
del Painban való túrázáshoz alakítják a szolgáltatásokat, ugyanis ott töltött
éjszakára számolják az árakat, nem pedig napokra.
A cipő még továbbra is kérdés
volt, mert nekünk csak szandálunk és pacskerünk volt, így vagy bakancsot kell
bérelni, vagy cipőt kell venni. Futottunk egy kört ezügyben a városban, mert láttuk,
hogy leárazások vannak a túracuccokban, mivel itt a szezon vége. Hezitáltunk
egy sort, majd végül úgy döntöttün, hogy veszünk mindkettőnknek túracipőt (nem
bakancsot), mert jelenleg kicsit az időjárás jótékonyságára bíztuk magunkat
azzal, hogy nincs zárt cipőnk, (eső esetén meg 5 fokban azért nem olyan
kellemes mezítláb), az elkövetkezendő másfél-két hónapban sokat fogunk túrázni
és hűvösebb helyeken leszünk (Dél-Amerika után Új Zéland jön), és ha már újra
melegebb tájakon leszünk hazaküldjük és ezt később is jól fogjuk tudni
használni. Az egyik boltban ki is néztünk egy leárazást, és vásároltunk. Bueno,
ez is pipa.
Az utcánk sarkán volt egy csóka
aki szárított kagylót árult, így vettünk tőle egy kis csemegét.
Majd visszamentünk a bérlő helyre, és elhoztuk
a túraszerkókat, közben Tibi folyamatosan ette suttyomban a szárított kagylót a
zsebéből. A szálláson megvettük a buszjegyünket másnapra a nemzeti parkhoz. Ez
úgy működik, hogy van egy vagy két busz azonos menetrenddel (reggel 7:30-kor és
délután 2-kor indul, visszafele pedig délben és 6-kor) és ezekre a város
külömbözö pontjain tudsz jegyet venni. Pl a szállásokon, vagy a buszállomáson,
vagy a bérlős helyen. Ezek az árak különböznek némiképp, de általában úgy dől
el, hogy hol veszed meg a jegyet, hogy pl a szálláson azt mondják, hogy ha
náluk veszed a jegyed, akkor ingyen ott hagyhatod a cuccaidat amíg túrázol,
különben x peso. Így nem sokáig vaciláltunk, megvettük az oda-vissza jegyünket
a hostelban. Amúgy még olcsóbb is volt mint a buszállomáson... érti a fene.
Egész jól haladtunk, még a
kajavásárlás volt hátra. Torres del Painban túrázók egy része az úgynevezett
körtúrát csinálja. Ez 7-8 napos túra. Egy másik népszerű útvonal a W névre
hallgat, ez 4-5 nap. És vannak, akik ezek egy részét csinálják meg. A
túraútvonalakon vannak túristaházak, ahol lehet aludni és enni. Ennek előnye,
hogy nem kell sátrat és kaját cipelned. Hátránya, hogy nagyon drága, valamint
csúcsidőben (január, február) tele van így foglalni kell előre, ilyenkor pedig,
amikor már nincs csúcsidő, egy részük be is zár. Viszont vannak a parkban
kijelölt kemping helyek is, ahol ingyen felverheted a sátrad. Ezeket a
kempingeket úgy kell elképzelni, hogy ki van jelölve az erdőben egy terület,
hogy itt lehet sátrazni, van egy wc, és ennyi. Ezek patak mellett vannak
kijelölve, így a víz miatt nem kell aggódni. Viszont ehhez a verzióhoz a teljes
túra időszakára vinni kell a saját kaját.
Mi úgy voltunk vele, hogy 2 napot
tervezünk első körben, azalatt fel tudunk menni az egyik kilátóhoz meg vissza.
Ennyire viszünk kaját, és ha nagyon tetszik a nemzeti park, és jó az idő is,
akkor maradunk még és majd a túristaházban veszünk kaját. Elvileg ezeken a
helyeken van kisbolt is, így nem csak a főtt kajájukat lehet megvenni, hanem pl
tésztát vagy kenyeret is.
Amilyen pöpec a kínálat
túrafelszerelések terén, olyan rossz a választék a boltban. Supermecadoban semmi
túrakaja nem volt. A legjobb választásnak így a tészta-paradicsomszósz kombo
tűnt, úgyis volt még egy tonhalkonzervünk Costa Ricából, azt hozzácsaptuk.
Plussz a szendók két napra, meg egy csoki.
Este még összepakoltuk cuccainkat és egy-egy szatyorba
összegyűjtöttük amiket itt hagyunk a szálláson. A zuhanyzás itt egy külön szám
volt, ugyanis míg a szállás viszonylag lepukkant volt, wc-papírra és akasztóra
se tellett a fürdőben, a maszírozó sugaras zuhanykabinnal bepótoltak mindent.
Egy kis kényeztetés amúgy is jól jött a túra előtt :-)
