2012. március 20., kedd

Napló, 2012. március 20.


Maradtunk a szálláson mára, hogy kitaláljuk merre tovább. Első körben azt kellett kitalálni, hogy innen hova menjünk holnap tovább, majd mivel április 15-én megy a repülőnk Santiagoból azt is ideje volt összeszedni, hogy mi az amit addig meg szeretnénk nézni mindenképp. Ezen kívül pedig volt még jó néhány feladatunk, amit el kellett intézni (bankszámla, levelek, nyugdíjpénztár, stb).
Neki is álltunk az olvasgatásnak, tervezésnek és össze is szedtük a kívánságlistánkat. Egyik fő dilemmánk az volt, hogy elég közel vagyunk a Chilében lévő Torres del Painhoz, ami a képek alapján nagyon gyönyörű lehet, és innen El Calafate-ból egy 5 órás buszúttal ott is tudunk teremni, viszont ez még délebbre van innen, mi meg észak felé tartanánk. Szóval a dilemma az volt, hogy elmenjünk-e még délebbre hogy túrázzunk a Torres del Pain nemzeti parkban, vagy menjünk simán csak északnak a Fitz Royhoz, amit eredetileg következő állomásnak terveztünk. A kérdés főleg az idő volt, mert  a repülő közeledtével már számolgatni kell, hogy időben elérjünk Santiagoba. Így először összeszedtük a listát, hogy mit szeretnénk még csinálni, megsaccoltuk, hogy mi hány nap lenne, és utána döntöttük el a fennti kérdést is.
Kutatómunkánk eredménye végül az lett, hogy belefér Torres az utitervbe, ami nagyjából így nézett ki: Torres del Paine kb 4 nap utazással együtt, El Chalten (Fitz Roy) kb 3 nap, Valdes félsziget (Atlanti-óceánnál) kb 2 nap, tóvidék (Bariloche) kb 4 nap, Mendoza borvidék kb2 nap, Santiago kb 3 nap, és potenciálisan még kb 3 nap eltöltése estancián (farmon), rafting Chilében. A délről észak felé vezető út még továbbra is kérdéses maradt, mert egyrészt azt hallottuk, hogy Chilében gyönyörű az út (Carratera Austral), másrészt ott a Ruta 40 Argentinában, amin meg minden utikönyv szerint érdemes utazni. De ezt nem kell ma eldönteni, ráér Torres után is.
Miután ezzel meglettünk, elmentünk a buszállomásra megvenni a jegyünket holnapra Puerto Natalesbe, ugyanis innen tudunk majd Torres del Painba menni, és ha minden igaz ott túracuccokat is fogunk tudni bérelni.



Gondoltuk váltunk pénzt is, de bezártak már a pénzváltók. Bár holnap csak 11-kor indul a busz, így előte még a váltás is belefér.
A tervezgetések és intézkedések közepette ma nem stake-eztünk, hanem összedobtuk meglévő cuccainkból egy gombás tésztát. Azért meg kell hagyni, a stake jobb volt tegnap J
comments