Azt nem mondanám, hogy sikerült kipihenni magunkat, ez a Rió nem egy olyan hely. Azért most már tényleg itt volt az ideje, hogy pár dolgot elintézzünk. Nekem például már nagyon égett a kezem alatt a munka, hogy megnézzem mi is van a csili/pimenta/paprika kollekciómmal, amit még Sao Paoloban vettünk. Fogtam a kis svájci bicskám, és nekiláttam a pucolásnak. A munkamenet szerint kiszedtem a magokat a házból, azokat kitettem a napra és megszárítottam, aztán vákuumzacskó.
Na ez így persze borzasztó egyszerűnek hangzik, de azt meg nem tudnám mondani, hogy miért voltam olyan idióta spúr őrült, hogy egy gumikesztyűbe nem tudtam beruházni a 100 méterre lévő szupermarketben. Ennek gondolom kigondolható a következménye... azt csak hiszed... nem, nem nyúltam szembe, még a számhoz sem, és a zuhany alatt is, hogy is mondjam óvatosan zuhanyoztam. DE, arra nincsennek szavak, hogy az újbegyeim, hogy égtek. Igen, a bőröm, plusz ami a körmöm alá ment. És nem úgy, hogy egy óráig, hanem három napig, és a mai este fájdalomcsillapítóval aludtam el, annyira égetett zuhany után. :) Nagyon remélem, hogy sikerül valami palántát összehozni ebből a méregből, mert eléggé megszenvedtem vele...
Ezzel nagyjából el is ment a kora délután, míg estébb felé azt terveztük, hogy benézünk a belvárosba. Nem is sikerült rosszul, azon kívül, hogy eggyel gyarapítottuk a könyvesboltok számát, ahol nem lehet angol nyelvű utikönyvet kapni. A Centrál részen láttuk a nemzeti színházat, és még pár érdekesebb épületet.
Ezen a téren volt egy szobor, amiről nem tudtuk eldönteni, mit ábrázol. Szerintem a "soha" témakörét próbálja feldolgozni, mert az akció, amit megragad azt mutatja, amikor cigány gyerekek potyognak az égből (bocs):
A modern művészet amúgy menő itt épületben is. Van például ez a székesegyház a hatvanas évekből, szerintem nem rossz.
Eltöltöttünk benne pár percet, mire Zsuzsi azt mondta, hogy menjünk ki, mert nagyon nyomasztó. Hát nem tudom, felemelőnek biztos nem mondanám, de szerintem pont azt az érzést éri el, amit a barokk templomok elérhettek anno: Isten felsőbbrendűségét.
Érdekesség még, hogy a centrumban sok a toronyház. A brazilok szerint ezek közül nehéz olyat találni, ami nem kapcsolódik valahogy a Petrobrashoz, a nemzeti olajcéghez. Riótól nem messze vannak tengeri olajfúró tornyok és jó pár tankert is lehet látni. Amúgy Brazília mostanra lett nettó olaj exportőr, úgy, hogy az ő olajéhsége meg nő, mint a bolondgomba... szóval azért nem kell félteni ezt az országot.
Azért turisztikai látványosságban van itt is hülyeség rendesen. Ezt nézzétek:
Lényeg a lényeg, hogy ez a vízvezeték a Lapa nevű negyedben megy, ami meg egy szórakozó negyed. Itt van egy híres lépcső, a Escadaria Selaron, ami nem más, mint egy kicsempézett lépcső, amit egy Selaron nevű chieli művész rakott ki. Elég mókás, van osztráktól elkezdve ausztrál csempéig minden fajta:
Lefelé menet beültünk egy itteni kocsmába, ahonnan dőlt az élő reggae. A kocsmával szemben valami játszóház lehetett, mert folyamatosan mentek oda a gyerekek. Jobb, ha tudod, ha gyerek vagy, minden játék: például az hatalmas játék, hogy az ablakból kiugrálsz.
Elindultunk visszafele, de még beugrottunk, egy itteni "cachaca"-ra, valami olyasmi ez mint nálunk a pálinka. A cachaca (Zsuzsi szerint kacsapicsának kell kiejteni, de én ebben nem vagyok teljesen biztos) egy cukornádból készülő ital és az alapja a caipirinhának. Azért írtam, hogy pálinka, mert itt is kihoztak négy oldalnyi itallapot, hogy akkor milyet kérünk. A csukott szemmel egyikre rámutatás, vagy a pincérben bízás megint segített.
És, hogy minden ok legyen az estében a Copacabán még beültünk az utcánk végében lévő kis italozóba egy caipirinhara és egy kókuszra.
