A mai nap volt a karnevál
hivatalos utolsó napja. Azért írom, hogy hivatalos, mert már elötte pár héttel
is megy a buli, és utána is tart még jó pár napig. Gondolom nekik ez a húshagyó
kedd utáni böjtölünk dolog már annyira nem fontos, csak a farsangi rész a
királyság. Szóval elkezdtünk nézelődni azután, hogy hogyan is lehetne Arraial
de Caboból továbbállni, de jól láthatóan nem volt busz. Vagy volt, de az hajnal
3:15-kor indult. Na ennyire azért nem akartunk innen eljönni. Ma délelött is
ment a netezés/mosás project, aztán én egy kicsit nyakamba vettem a falut.
Találtam egy kis kocsma szerűséget, amire ki volt írva, hogy rákos táska, azaz
pastel camaron. Be is mentem, de sajnos a tulajdonos csóka elmondta, hogy
pastelje nincs, simán tud rákot adni, vagy szárított tőkehalat. Teljesen le
voltam nyűgözve, hogy sikerült olyan brazilt találni, aki úgy tudja elmondani
portugálul a dolgokat, hogy azt megértem. El is határoztam, hogy ide jövünk
vacsizni.
Amikor visszatértem a szállásra,
már nagyon bennem volt a mehetnék, Zsuzsi meg még azért netezett volna. Nagyon
nehéz ezeket a dolgokat helyén kezelni. Ha az ember már több, mint másfél
hónapja utazik, akkor folyamatosan telitődik az élményekkel. Másrészt tudja,
hogy amint kilép a hostel ajtaján, olyan élményekben lesz része, mint még soha.
Az emberben már eleve az ad egy kettősséget, de amikor ez megvan bolondítva a
másik bioritmusával, akkor tényleg nehéz az egésszel mit kezdeni. Most az lett
a vége a „nagy” vitának, hogy elindultunk egy messzi strandra, amit Praianhának
hívnak és vagy egy órát kell érte gyalogolni. Bár a recis csaj elmondta, hogy
kell menni, azért nem volt az olyan egyszerű. Egy kaktuszos dombon kellett
átvágni, és amikor lementünk egy meredek ösvényen, lent csak sziklákat
találtunk, rájöttünk ez nem az. Visszacaplattunk, és elindultunk volna egy
másik ösvényen, amikor jött szembe egy búvárhalász. Legalábbis azt gondolom,
mert egy szigonypuska volt a kezében. Kérdeztük tőle, hogy strand? Ő mondta,
hogy nagyon nem. Elmutogatta merre, de mondta, hogy messze van. Aztán egy
hirtelen ötlettel vezérelve elmutogatta, hogy majd ő elvisz minket az 1-es
Golfján. Nagyon megöröltünk, ilyen kedvességgel itt még nem találkoztunk. Be is
ültünk, el is indultunk. A Budapestnek mindig nagy sikere van, szinte mindenki
ismeri egyébként, ami azért nem nagyon szokott így lenni más országokban. Én
azt fifikáztam ki, hogy biztos a Forma 1 miatt. El is kezdtem neki magyarázni,
hogy Bp-en sérült meg Massa, de erről nem tudott semmit. Ez máskor is ugyanígy
volt már, szóval nekem kicsit rejtély, hogy mi alapján tudják, hogy micsoda
Budapest.
Szóval ott tartottam, hogy vitt
is kocsival a csóka, amikor elértünk egy székes csókához, aki az út közepén
ült, hogy innen 5 reál a beugró. Az volt a legviccesebb, hogy ezen szigonyosunk
teljesen felháborodott, hogy hogyhogy, de ha jól értettük a társalgást, akkor a
karnevál alatt ez van. Elbúcsúztunk a csókánktól, és továbbmentünk gyalog. A
tömeg fullra ugyanaz volt mint, a tegnapi, megspékelve azzal, hogy itt kocsiból
is rengeteg állt. Azt Zsuzsi még nem mondta tegnap, hogy ami nagyon megy itt,
az a különböző dolgok cipelése. Széket a legdagadtabb anyóka is visz magával,
de aki kicsit izmosabb az cipel magával ernyőt, hütőládát, gumikacsát...
tényleg. Ez nekem nagyon érdekes volt, mert a Balatonon nagyon nincs messze a
nyaraló, de nem emlékszem, hogy valaha is vittünk volna ki széket, pláne hűtőtáskát,
és ott azért nem kellett egy olyan meredek lejtőn le/fel menni, mint itt.
Lényeg a lényeg, hogy
megérkeztünk az eddigi legfehérhomokosabb tengerpartra, ahol valaha jártam.
Nagyon durva volt. Képek azok egyelőre nincsenek, mert egyszer használatos víz
alatti gépet vittünk magunkkal, de Buenos Airesben majd előhivatjuk meg ha
lehet, bescanneltetjük.
A víz karibi türkíz, és a
szemeten kívűl, amit most dobálnak el, nagyon tiszta (értsd átlátszó). Itt is
snorkeleztünk egyet, de hogy Zsuzsi szavaival éljek”csak” halakat láttunk :)
Mondjuk azt hozzáteszem, hogy nekem nagyon nagy élmény volt egy hosszú formájú
hal, fogalmam sincs, hogy hívják, de ha majd látom discoveryn valaha,
megjegyzem. A tenger parján láttunk még pár nagyon durva kecót. Nem csak azért
durva, mert a tengerig lemegy a lépcsője, hanem azért is, mert a kilátása a túlparti Ilha de Farol (magyarul Hátramegy sziget), ami Brazíilia legszebb
strandja, és egy kisebb nemzeti park. Mondjuk a helyi térképre van ráírva, hogy
a legszebb strand, nem tudom mi alapján, de messziről szép volt. Majd holnap
megnézzük egy hajókirándulással, gondoltuk.
Ami még nagyon nagy királyság
volt, hogy lehetett homokdeszkázni. Ezt egyszer már próbáltuk Zsuzsival a Namíb
sivatagban, és akkor az nagyon jó volt. Itt egyrészt közel nem volt olyan
meredek, és a deszkák is hagytak kívánni valót maguk után, ellenben nem volt
iszonyatosan forró (se a levegő se a homok) és itt én tudtam lenni a strand
bajnoka, azzal, hogy tudtam kanyarodni. Nagyon élveztem a dolgot. Bár nem volt
meredek, azért viccces volt, ráadásul kemény 600 Ft-ba került! Ahogy kezdett
lemenni a nap elindultunk vissza. Most az egész utat gyalog kellett megtenni,
és jól el is fáradtunk mire visszaértünk.
Lefürödtünk, és elindultunk az
étterembe. A rák nagyon finom volt, bár a tegnapi jobb volt. A tulajnak volt
ott egy haverja és neki a barátnője, akik beszéltek angolul. Kiderült, hogy a
Földközi-tengeren dolgoznak hajón. A csaj könyvelő, a srác meg a biztonságiak
feje. Sok bennünk ragadt kérdést sikerült feltenni nekik, és nagyon aranyosak
voltak. Kiderült, hogy lehet, hogy nem lesz nagy vízhozam most az Iguazunál, és
az is, hogy nagyon nem szívlelik Lulát (az előző elnököt), és a mostani
elnökasszonyt csak egy bábnak tartják. Azért érződött, hogy nem csak nálunk korbácsolja
fel az indulatokat a politika. Nagyon jól éreztük magunkat, és örültünk, hogy
sikerült ma több nagyon jófej brazíllalval megismerkedni.
