Napok óta kínozott minket az az érzés, hogy mi csak itt lazsálunk, amikor az egész város sportol. Erről amúgy már áradoztunk eleget, de nem lehet ezt elégszer hangsúlyozni. Itt mindenki fut, kondizik, húzodzkodik, gördeszkával megy szörfözni... szóval, kitaláltuk, hogy akkor mi is adunk az endorfinnnak, és kimentünk futni a Copacabanára. Ez egy 4 km-es strand, mi elfutottunk az egyik feléig meg vissza a homokban. Jó, kicsit néztek minket, de szerintem Zsuzsi miatt, de közel sem mi voltunk egyedül. A strand végén volt egy olyan "játszótér", mint tegnap a tó mellett, és itt el is kezdtünk mindenféle gyakorlatokat csinálni. Ez azt jelenti, hogy volt sífutó pad, lábemelés, stb. Sőt, emellett volt egy kondi-buszmegálló is ahol húzódzkodtunk egy adagot. Én már nem vagyok 6 éves, erre kellett rájönnöm, az hogy beakasztom a térdhajlatomba a rudat és fejjel lefelé lógtam, az még ment, de azt nem mondanám, hogy könnyen fel tudtam volna húzni magam hasizomból. Amikor egy csapat kukás gyerek kezdte kérdezni, hogy segítsen-e, azért összeszedtem magam... Fene egye meg őket. Visszafutottunk a kiindulási helyünkre és bementünk még egy kicsit úszni a tengerbe. Ebből az lett, hogy egy hatalmas hullám odakent minket a homokhoz, és mint a felmosórongy kidobott minket az óceán. Szóval megcsócsált, aztán kiköpött minket :)
Nem volt nagy gond a parton egy kókusszal vigasztalódtunk.
Mivel nagyon megtetszett az egyik kilós étterem, ide visszamentünk és be is zabáltam rendesen. Nem volt nehéz ennyi sport után. A kilós étterem után aztán már sietnünk is kellett a buliba.
Zsuzsi teljesen be volt zsongva, de persze nem csak ő, hanem az egész város.
Addigra már mindenki jelmezben járkált az utcán. Mondjuk a jelmezek nem voltak
túl fantáziadúsak, de azért elmondhatjuk, hogy nagyon sokan viseltek valamit,
ha mást nem, egy vicces kalapot. Számunkra az volt a nagyon vicces, hogy több
esetben azt láttuk, hogy kis tükrökben nézegetik magukat a „jelmezt” vásárlók.
Mondjuk képzeljünk el egy olyan kis lila kalapot, ami hajcsat. A mamik
felvették, aztán nézték, hogy jól áll-e. Számunkra vicces volt, hogy olyan
fontos, hogy jól nézzen ki, ha már „hülyére” öltözik. Ami viszont tényleg
kiváló, hogy nagyon sok idősebb is beöltözik és megy táncolni. Akár 70 éveseket
is láthatunk, ahogy beöltözve megy bulizni. Jó lenne, ez nálunk is így lenne.
És akkor elértünk a mi jelmezeinkhez:
Az egészben az a legmókásabb, hogy mi voltunk az egyik
legnagyobb sztárok. Csomóan megfogták, fényképezkedtek velünk, kérdezték, hogy
ugye külfödön vettük. Zsuzsin egy „Party in Rio DI Janeiro” kínai poló volt még
Magyarországról és folyamatosan portugálnak néztek. Szóval elértünk a bulihoz,
ami már a jól megszokott egy teherautón lévő zenekar és mögötte tömeg kombó
volt. Itt annyival tudott az egész szitu
többet, hogy volt vele három szambatáncosnő. Hogy mekkora királyok voltunk,
ime:
Ezt a táncosnő nekem mutatta, hogy jó a jelmez. Szóval nem
tudni miért, de nagyon nagy királyok lettünk. Az utcabál nagyon jól alakult, de
ezt inkább képben mondom el:
Az utcabál végül egy utcában ért véget (micsoda csoda). A hatalmas hangzavar
pont oda érkezett meg, ahol két túrista csóka próbált sznobkodva borozni,
szerencsétlenek nem értették, hogy a fenébe csöppentek bele a buli kellős
közepébe.
A vegera azért mi is elfáradtunk...
 |
| Copacabana padlója, aminek híres a mintája. Én nem ismertem, de Zsuzsi azonnal kiszúrta már első nap. |
... és már mindent szerettünk...
 |
| Kókuszalakú kókusz hűtő, ami nekem nagy kedvencem volt |
... és viccesnek találtunk!
 |
| 5 fokot mutató hőmérő. Amúgy nagyon mókás, mert nappal az van az alján írva, hogy hány percet lehet tartózkodni napon. Azért van 4 rubrika, mert külön van fehérekre feketékre mulatokra és meszticekre J |
És a végén kedvenc helyünkön fejeztük be az estét:
