Annyit tudtunk a helyről, ahol vagyunk, hogy tengerparti
város, és sokkal csöndesebb, mint a közeli Buzios, ahova a gazdagabb fiatalok
mennek. Ez nem túl sok, így a recepción érdeklődtünk. Mindig is utáltam az
olyan túristákat, akiknek fogalmuk sincs az országról, ahova mennek, de lassan
én is ilyen lettem. Komolyan azt kérdeztem meg a pultnál, hogy na és itt mit
lehet csinálni. Szégyen, de hát ez van, ha az ember olyan városban van, mint
Rió, ahol pihenni tényleg nem lehet. Kiderült, hogy egy félsziget csücskén
vagyunk, aminek mind a három felén strand van, ráadásul van egy sziget is, ami
nagyon szép. F*sz*, gondoltuk, megnézünk egyet vagy kettőt aztán jól van.
No persze nem ma, mert ma pihi lesz és köszöntés, ugyanis ma
van Zsuzsanna nap. Mindezek miatt felkeltünk egy fél 10-es reggelire
Zsuzsikának. A reggeli nagyon fontos ugyanis! Én ezek után visszaaludtam, és
Zsuzsi azzal ébresztett, hogy baj van, nem megy a gép. Ajaj, ez tényleg baj,
mert akkor hogy telefonálunk haza? Ráadásul édesanyámat is fel kell köszönteni.
Gyorsan megkérdeztük a recepción, hogy hol lehet telefonkártyát kapni, azt
mondta próbáljuk meg a supermarketben. Ott sajnos nem volt, de aztán megláttunk
egy internetező helyet, ahol volt fülhallgató. Azonnal rávetettük magunkat, és
már telefonáltunk is haza: nagy köszöntés volt. Szerintünk a techika ördöge
kisért minket (micsoda képzavar J),
mert mialatt beszéltünk az esztergomi gép sem indult el odahaza.. hehe
A telefon után nagy boldogan elindultunk a faluban balra
jobbra, amiről kiderült egyrészt, hogy város, másrészt, hogy nagyon egyszerű
eltévedni. Természetesen tetőztük a bajunkat, mert nem tudtuk kiejteni azt,
hogy Rua Villas Boas, úgy, hogy azt egy protugál megértse (szerintem ezek sík
hülyék, de ez van, ezt kell szeretni). Szerencsére volt nálunk papír és toll,
ezzel megoldottuk a helyzetet és egy hatalamas kóvájgás után visszaértünk a
szállásra. Elheverésztünk és utána
elindultunk egy jó éttermet keresni, hogy megünnepeljük Zsuzsi névnapját.
Találtunk is egy kiválót és valami olyasmit ettünk, ami egy római tálban
készített kókuszos hal és tenger gyümölcsei volt, itteni nevén Moqueca. A hely
maga is jó volt, volt egy sós vizes akvárium és egy csónakból készített pult.
Az étteremben a szórakoztatásunkról is gondoskodtak. A
csajnak nem sikerült megértenie, hogy egy üveg fehér bort szeretnénk. Ez így ok
is lenne, ha ez nem úgy történt volna, hogy az étlapon ráböktünk, hogy ezt
szeretnénk. Majd kihozott egy üveg pezsgőt. Azt hittük nincs bor, majd Zsuzsi
észrevette, hogy ott van egy borhütő, és láss csodát ott van benne az a fehér
bor, ami az étlapon van. Persze okoskák, most rögtön azt gondolják, hogy át
akart verni, de nem, a csajszikám a pezsgőt azon az áron akarta eladni. Hogy
honnan tudom? Amikor elkezdtünk vadul mutogatni, hogy vino akkor olyan kétségbe
esett feje volt, és kihívta a konyhából a séf mamit, aki fantasztikus
kommunikásciós képeszségekről tett tanubuzonyságot, amikor megértette, hogy azt
akarjuk, amire mutatunk. Megkérdeztük mennyibe kerül, majd kihozta az étlapot
és rámutatott arra a rublikára, amit a pincérccsajnak mutattunk. Mikor a csaj kihozta
a fehérbort nagyon örült magának, hogy sikerült a problémát végül kezelni.
A kaja egyébként zseniális volt, főleg egy morzsa szerű
köret. Ez nem más, mint tápióka lisztből készített morzsa, otthon majd
kipróbáljuk. Ezek után még átmentünk egy borozóba, ahol a TV-n kereesztük ment
a karnevál. Jót beszélgettünk elkortyoltunk még egy kis üveg argentín
vörösbort, elszívtam egy szivart, Zsuzsi egy szivarkát aztán elmentünk
csicsibe.
